A helyi építési szabályzat

Teljes szövegű keresés

A helyi építési szabályzat
13. (1) Az építés rendjének biztosítása érdekében a települési önkormányzatnak az országos szabályoknak megfelelően, illetve az azokban megengedett eltérésekkel a település közigazgatási területének felhasználásával és beépítésével, továbbá a környezet természeti, táji és épített értékeinek védelmével kapcsolatos, a telkekhez fűződő sajátos helyi követelményeket, jogokat és kötelezettségeket helyi építési szabályzatban kell megállapítania.
(2) A helyi építési szabályzatnak tartalmaznia kell legalább:
a) a bel- és külterület(ek) lehatárolását (belterületi határvonal),
b) a beépítésre szánt területek, illetőleg az azokon belüli egyes területrészek (övezetek) lehatárolását, azok felhasználásának, beépítésének feltételeit és szabályait,
c) a beépítésre nem szánt területek tagozódását, felhasználásuk és az azokon történő építés feltételeit és szabályait,
d) a különböző célú közterületek felhasználása és az azokon történő építés feltételeit és szabályait, továbbá
e) a helyi építészeti értékvédelemmel,
f) a védett és a védő területekkel, valamint
g) a 17. szerinti sajátos jogintézmények alkalmazásával, érintett területek lehatárolását, valamint az azokkal kapcsolatos előírásokat.
(3) A helyi építési szabályzat a település teljes közigazgatási területére készül.
(4) A települési önkormányzatnak a helyi építési szabályzatot a törvény hatálybalépésétől számítva:
a) azon települések esetében, amelyek a törvény hatálybalépésekor nem rendelkeznek általános vagy összevont rendezési tervvel, egy éven belül,
b) azon települések esetében, amelyek a törvény hatálybalépésekor már rendelkeznek az a) pontban említett rendezési tervvel, hat éven belül, rendelettel
kell megállapítania.
(5) Helyi építési szabályzatot kell készíteni – legalább telektömbre kiterjedően – a (4) bekezdésben foglaltaktól függetlenül is
a) az újonnan beépítésre vagy jelentős átépítésre kerülő (pl. rehabilitációs) területekre,
b) a természeti adottság, a településszerkezet, az építés, az építészeti örökség vagy a rendeltetés szempontjából különös figyelmet igénylő (pl. kiemelt üdülőterület, gyógyhelyek) területekre, valamint
c) minden más olyan esetben, amikor azt az építés helyi rendjének biztosítása egyébként szükségessé teszi.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem