Változások, új tendenciák a rendszerváltás után
Változások, új tendenciák a rendszerváltás után
A területfejlesztést ma a sikeres részpolitikák között tartják számon, nemcsak az Európai Unióhoz csatlakozással járó ígéretes jövő, hanem a szemléleti áttörés miatt! A területi szemlélet a kormányzati politikákban a térségi gondolkodásban egyaránt teret nyert, és ha ez megszilárdul, ezzel nyer legtöbbet a vidéki Magyarország.
A siker napjait a szakma súlyos egzisztenciális válsága előzte meg!
A rendszerváltozást megelőzően megszűnt a területfejlesztés szinte minden biztos támasza: megszűnt a népgazdasági, a hosszú távú tervezés, megroggyant az újraelosztás egész rendszere, eltűntek a központi, koncentrált ipar- és városfejlesztés forrásai, össztűzbe került a központosító fejlesztéspolitika egésze. Az Országgyűlés a terület- és településfejlesztés hosszú távú irányelveiről szóló 1985. évi határozatával szakított az 1971. évi országos településhálózat-fejlesztési koncepció központosító elveivel, előremutató elvei megvalósítására azonban sem elegendő forrás, sem megfelelő érdekviszonyok, sem alkalmas intézményrendszer nem áll rendelkezésre.
A kilencvenes évek fordulóján a gazdaság válsága, átalakulása következtében felszínre törtek korábban latens módon rejtőzködő térségi problémák: a volt szocialista nagyüzemek, a gazdasági kapcsolatok szétesése, a keleti piacok leépülése, a kohászat, bányászat válsága súlyos munkanélküliséghez vezetett az elmaradott és strukturális problémákkal küszködő térségekben, mindenekelőtt Északkelet-Magyarországon. Felerősödtek a térbeli egyenlőtlenségek, amit átfogóan jellemzett a gazdaság megújulási képességében, az új gazdasági szervezetek arányában kimutatható különbség.
Válság volt és így szűkségszerűen a területfejlesztés központi kérdésévé akkor a válságkezelés vált. A területfejlesztés egzisztenciális válságának további gyökere az intézményrendszer átalakulásában rejlett. A rendszerváltozáskor kialakított új hatalommegosztási modell, az új kormányzati struktúra és filozófia, a helyi önkormányzatok új rendszere teljesen új kiinduló helyzetet teremtett.
Legfontosabb következménye a térségi szereplők elvesztése az erős tervező és koordináló megyei tanácsok megszűnése befolyásuk csökkenése, a megyei jogú város részvétele és gazdaságszervező szerep nélküli megyei önkormányzatok kialakítása volt.
A kormányzat tehát területfejlesztésért felelős térségi partnerek nélkül a területfejlesztés kizárólagos felelőse volt. Egyes köztársasági megbízottak esetenként felhatalmazást kaptak a területfejlesztési koordinációs feladatok ellátására, továbbá egyes megyei önkormányzatok önként vállaltak területfejlesztési feladatokat. A települési önkormányzatokat az önálló identitás- és útkeresés jellemezte, az együttműködési hajlandóság nagyon alacsony szintű volt. Az intézményi környezet azonban – az 1995-ben szerveződő gazdasági kamarákkal együtt – előnyeivel és fogyatékosságaival együtt már magában hordozta a területfejlesztés új intézményrendszerének megoldási módjait, lehetőségeit is.
A jelen szempontjából döntő jelentőségű volt a felelős tárca, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium létrehozása.
Magyarország nemcsak úttörő volt a tárcafeladatok – környezetvédelem és területfejlesztés – ilyen társítása terén, de a tárca létrehozását utólag is igazolják a közép-európai országok történései – egyrészt a területfejlesztés mai napig nem megoldott kérdései egyes országokban, másrészt pl. a nemrégiben létrehozott felelős minisztérium a Cseh Köztársaságban.
A KTM potenciális erejét a korábban az ÉVM és az Országos Tervhivatal között megosztott tervezési és fejlesztési feladatok egy szervezethez kapcsolása adta. Erő helyett azonban inkább gyengeségről kellene beszélni a megalakulást követő években. Aránytalannak látszó küzdelem folyt a fennmaradásért, az elfogadtatásért az erős anyagi joggal, apparátusokkal és informális pozíciókkal rendelkező szaktárcák ellenében.
Az első stratégiai lépés ennek érdekében a pénzügyi eszközrendszer kiépítése volt. A Pénzügyminisztériummal szövetségben kialakítottuk a területfejlesztés központi támogatási rendszerét, kiterjesztettük a célterületek a munkanélküliséggel sújtott térségekre és felülvizsgáltuk az elmaradott térségek körét. A források szűkösek voltak, ígéretesnek tűnt, hogy az 1991. évi 1,5 Mrd Ft-ról 1992-re 6 Mrd Ft-ra nőttek a területfejlesztés forrásai.
Az eszközrendszer kialakítása terén döntő fordulatot jelentett 1992-ben a Területfejlesztési Alap létrehozása, valamint a kapcsolódó, a területfejlesztési támogatások irányelveiről és a kedvezményezett területek besorolásának feltételrendszeréről szóló 84/1993. sz. Országgyűlési határozat, ami megerősítette a területfejlesztés a piacgazdaságra hivatkozással megkérdőjelezett legitimitását.
A Területfejlesztési Alap jelentős volumenű beruházások megvalósítását segítette elő a legsúlyosabb helyzetben lévő térségekben.
Új munkahelyek létesítésével és a gazdaságfejlesztést szolgáló infrastruktúra kiépítése támogatásával az elmaradott térségek korábban nem remélt fejlesztésekhez jutottak. Pénzügyi ösztönzők kialakításával próbáltuk ösztönözni a közös fejlesztéseket, a kistérségi együttműködést.
Alulról szerveződően valósult meg Kelet – Magyarország vezetékes gázprogramja 27 md Ft értékben a Területfejlesztési Alap 11 dm Ft-nyi támogatásával. Kibővült az Alap cél és eszközrendszere, a vissza nem térítendő és visszatérítendő támogatásokon túl a kamattámogatással továbbá a jelentős fejlesztésekben a tőkerészesedés vállalásának lehetőségével létrejött a Céltámogatási Kiegészítő Keret intézménye, amely a hátrányos helyzetű térségek önkormányzatainak biztosított saját erő kiegészítési lehetőséget.
Egyedi – kormányhatározatokkal megerősített – megyei fejlesztési programok készültek a 7 legsúlyosabb helyzetben lévő kelet – magyarországi megyére. A programokat a központi forrásokért való küzdelem határozta meg, új alkumechanizmusok épültek ki, általános fogyatékosságuk volt, a koncepcionális háttér gyengesége a szervező, koordináló megvalósítási szervezet hiánya. A hatásköri tisztázatlanságok a köztársasági megbízottak és a megyei önkormányzatok között állandó rivalizálást eredményeztek. Mindezek egyre sürgetőbben vetették fel az átfogó törvényi szabályozás szükségességét.
A területfejlesztés 1994-96 közötti stratégiája a jogi szabályozás megteremtésére irányult, Közép-Európában elsőként a magyar Országgyűlés megalkotta a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvényt, ami átfogóan szabályozza a területfejlesztés egészét – célrendszerét, feladatait, országos és térségi intézményrendszerét, valamint eszközrendszerét, beleértve a pénzügyi eszközöket, a tervezést, a területi információrendszert.
A törvény az Európai Unió regionális politikájának elveit érvényesítette, a decentralizáció, a partnerség, a szubszidiaritás és addicialitás elvét, megteremtette a programfinanszírozás kereteit.
Legfontosabb eredménye, hogy lezárta a területfejlesztés egzisztenciális vitáit, kialakította az új intézményrendszer kereteit, felelős és eszközökkel rendelkező térségi testületek, a megyei területfejlesztési tanácsok létrehozásával. Biztosította az alulról építkezés elvét az önkormányzatok területfejlesztési társulásainak részvételét a területfejlesztési tanácsokban.
A tanácsok a partnerség elvére épülve biztosítják a kormányzat az önkormányzatok és a gazdasági szereplők térségi együttműködését megyei, regionális és országos szinten egyaránt.
A területfejlesztés a törvény hatálybalépését követő stratégiai feladata az intézményesítés volt. Az intézményesítési program első szakaszában megalakultak a megyei területfejlesztési tanácsok. Valamennyi vonzáskörzetben megalakultak az önkormányzatok területfejlesztési társulásai, ezáltal deklarálták együttműködési hajlandóságukat, hogy részt kívánnak venni a térségi feladatok ellátásában.
A kormány 1996-ban már közel 10 md Ft-ot biztosított a megyei területfejlesztési tanácsok számára, amely felhasználásáról – ha nagy nehézségek árán is – felelős döntéseket hoztak, érdemben megvalósítva a decentralizált döntéshozatalt.
A tanácsok képviselői, a tárcák felelős vezetői, az országos hatásköri szervek, a Magyar – Tudományos Akadémia és a Magyar Fejlesztési Bank képviselői részvételével megalakult az Országos Területfejlesztési Tanács. A Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium létrehozta az Országos Területfejlesztési Központot a térségi koordinációs feladatok ellátására és a VÁTI közhasznú társasággá alakításával kialakította háttérintézményét.
Az intézményesítési program második szakaszában megalakultak a tervezési statisztikai régiókban a Balaton üdülőkörzetében és a Fővárosi agglomerációban a regionális fejlesztési tanácsok.
Kialakult az eszközrendszer: a területfejlesztési támogatások és a decentralizáció irányelveit és a kedvezményezett területek besorolásának feltételrendszerét az Országgyűlés átlátható elvekre épülő határozatban rögzítette.
A területfejlesztési céltámogatások a regionális gazdaságfejlesztést, a kiegyenlítő keret támogatásai az önkormányzatok infrastrukturális fejlesztéseit szolgálják. További decentralizálásra is sor került a címzett támogatások keretében az önkormányzatok céljellegű decentralizált támogatása keretében.
Mindezen eredmények ellenére az Európai Unióhoz való csatlakozás további tartalmi előrelépéseket indokol, ezek határozzák meg a közeljövő stratégiai feladatait. Át kell térni a programfinanszírozás rendszerére, ki kell építeni a hosszú távú tervezés intézményeit, az ágazati és regionális prioritások összehangolására épülő tervezési rendszert. Ennek fő lépéseit a támogatási rendszerünk EU-konform átalakulásáról szóló kormányhatározat rögzíti, amelynek végrehajtásaként kell megszületnie annak a 2002–2006 közötti időszakra szóló nemzeti fejlesztési programnak, amely már számíthat az Unió strukturális alapjainak társfinanszírozása. Ennek kidolgozásához regionális fejlesztési programokra van szükség, az ágazati és a megyei fejlesztési programokkal, valamint az Országos Területfejlesztési Koncepcióval összhangban. A Koncepció fogyatékosságai ellenére olyan hosszú távra kitekintő, átfogó, az ágazati elképzeléseket integráló koncepció, amely újabb jelentős lépés a területi elv érvényesítésében.
A területfejlesztés 1998-ban már egyértelműen sikertörténet. Hogy az is maradjon az országos és térségi szereplők további összehangolt, egymásra épülő munkájára van szükség.
A siker záloga azonban már megnyugtató kezekben van: a vidék, a kistérségi társulások, az önkormányzatok, a kamarák, a munkaadók, a munkavállalók, a megyék és a régiók körében.
Szaló Péter
