A Föld régióinak környezeti állapota
A Föld régióinak környezeti állapota
A globális szinten jellemző nagyobb környezeti kockázatok és környezetvédelmi részproblémák különböző mértékben veszélyeztetik a Föld egyes földrészeit, régióit.
Az élelmiszer-ellátás és a szegénység problémája. Elsősorban Afrikát, Nyugat-Ázsiát, Ázsia csendes-óceáni térségét, valamint Latin-Amerikát sújtja. Ezekben a régiókban az a legfőbb probléma, hogy mennyi termőföld áll rendelkezésre, e helyeken pusztul a leggyorsabb ütemben a talaj, mindez főleg a városi terjeszkedésnek tulajdonítható. Ez utóbbi különösen a szigeteken található kisebb államokban és a nyugat-ázsiai régiókban jellemző.
Az erdők pusztulása, a biológiai sokféleség csökkenése. Főleg a fejlődő régiók problémája, hiszen Északon az erdők és a biológiai sokféleség megőrzésének sokkal nagyobb figyelmet tudnak szentelni. Globális szinten 1980 és 1990 között a világ erdői és fás területei két százalékkal csökkentek. Ez úgy oszlik meg, hogy míg az ipari régiókban az erdők területe nagyjából változatlan maradt, a fejlődő régiókban a természetes erdők 8 százalékkal csökkentek. Az erdők jelentős mértékben pusztulnak Európában is főleg a levegőszennyezés (ezen belül is elsősorban a savas esők), a kórokozók, a betegségek, valamint az erdőtüzek miatt. A biológiai sokféleség különösen nagy gond Latin-Amerikában és a Karib-tengeri térségben, Ázsiában és a csendes-óceáni térségben, hiszen ezek területén található a világ ökológiai sokféleségét képviselő országok 80 százaléka.
A felszíni vizek, a talajvíz állapotának romlása. Globális szinten nézve a víz problémája nem annyira mennyiségi kérdés, mint inkább elosztás és a minőség kérdése. Néhány nevezetes kivételtől eltekintve ritkán fordul elő, hogy a víz régiószintű problémává válik, de valamennyi régióról elmondható, hogy vagy a talavíz vagy a felszíni vízforrásokhoz kapcsolódóan küszködnek nehézségekkel.
A vízkészletek fejlesztése és a hatékony vízgazdálkodás különösen Nyugat-Ázsiásban és Afrika egyes részein, elsősorban a szudáni-szahéliai övezetben és Afrika szarvában jelent problémát. A városközpontok, a mezőgazdaság és az ipar jövőbeli vízigényéhez viszonyítva a megfelelő mennyiségű és minőségű víz biztosítása rövidesen problémát fog jelenteni Nyugat-Ázsia, Afrika és Latin-Amerika nagyvárosi területein. Más régiókban a felszíni víz túlzott mértékű kihasználása megbonthatja az áramlási rendszerek egyensúlyát, ami kihatással lehet az akvatikus ökorendszerekre, az ebből táplálkozó vízellátás mennyiségére és minőségére. A talajvíz túlzott mértékű kivétele csökkenti a talajvíz szintjét, ami károsíthatja a vizes területeket, talajsüllyedést okozhat, és elősegítheti a sós víz behatolását a partmenti víztartó rétegbe. A világ számos nagyvárosa, melynek vízellátása elsődlegesen a talajvíztől függ, tapasztalja a vízkészletek romlása miatt bekövetkezett problémákat.
Számos régió nagyvárosa esetében a nem megfelelően kezelt szennyvízkibocsátás miatt a vízi élővilág súlyos oxigénhiánytól és esetenként ammóniamérgezéstől szenved. Az emberek a mikrobák általi fertőzést kockáztatják, amennyiben a visszaforgatott víz nem megfelelően kezelt. Ez főleg Ázsia és Latin-Amerika kevésbé fejlett részein található megavárosok környékén fordul elő. Európa szintén az oly nagy mértékben igényelt talajvízkészletek és a vegyes hasznosítású felszíni vízkészletek szennyezettségétől szenved a fokozott mértékű mezőgazdasági műtrágyázás és a gyomirtók felhasználása miatt. Észak-Amerikában a vízzel kapcsolatos probléma elsősorban a vidéki vízellátás minőségében, illetve annak egészségkárosító hatásánban nyílvánul meg.
A gyenge minőségű ivóvíz és a víz fertőzöttsége világszerte az emberi megbetegedések és elhalálozások első számú oka. Mintegy 1,7 milliárd ember, azaz a világ népességének több mint egyharmada nem rendelkezik biztonságos ivóvízzel. A következő évszázad elején krónikus vízhiánytól fog szenvedni a világ körülbelül egynegyede. A vízkészlet fejlesztése prioritást élvez Nyugat-Ázsiában, Afrikában és a csendes-óceáni térségben. Európában és Észak-Amerikában a vízforrások védelme a szennyezéssel, a savasodással és az eutrofizációval szemben abszolút elsőbbséget élvez. A nagyvárosoknak otthont adó régiók vízellátása ugyancsak az egész világon problémát jelent, különösen a talajvízforrások védelme. Több mint 1,5 milliárd ember ivóvize a talajvízből származik. Globális jellegű prioritásoknak számít a víz méltányos megosztása. A jövőben több régióban is a víz hiánya lesz a fejlődés legnagyobb akadálya.
Savas esők és az országhatárokon átterjedő levegőszennyezés. Ez a jelenség korábban csak Európában és Észak-Amerikában volt probéma, ma már az ázsiai, csendes-óceáni régió bizonyos részeiben, továbbá Latin-Amerika egyes területein szintén tapasztalható. A Francia Környezetvédelmi Intézet (IFEN) 1998. február 12-én közzétett tanulmánya megállapítja, hogy az erdők pusztulásáért felelős savas esők Európában mérséklődtek, de a veszélyes környezeti szennyeződés összegződő hatása változatlanul létezik.
A nyolcvanas évek második felében tett erőfeszítések nyomán 1985 és 1994 között 30 százalékkal mérséklődött a savas szennyeződés (kén, nitrogén, ammónia), de ezek felhalmozódása mára súlyos, az ökorendszerek számára alig elviselhető túlterhelést jelent. A savas szennyeződések (a természetes savasság százszorosa) nem csupán az erdőket pusztítják nagy ütemben, de súlyosan szennyezik a felszíni vizeket, folyókat, tavakat fenyegetve annak élőlényeit, pusztítják az épületeket, többszörösére gyorsítják a fémek korrodációját. Európán belül egyébként a savas esők következményei leginkább a skandináv államokat sújtják.
Az ózonréteg pusztulása, az éghajlat változása, a globális felmelegedés. Ezek, az egymással összefüggő jelenségek a vártnál gyorsabban haladnak előre és az előrejelzések szerint a következő tíz év lesz a legsúlyosabb ebből a szempontból. Valamennyi régió számára gondot jelent a globális felmelegedés. A leghangsúlyozottabban azonban a fejlődő országok helyzetét nehezíti az ebből adódó éghajlati változékonyság és a tengerszint növekedése. Ezeket a problémákat csak erősíti a gazdasági fejlesztés energiaigényének rohamszerű fejlődése, különösen Ázsiában és a csendes-óceáni térségben, ahol az 1990 és 2010 közötti időszakban 100 százalékos energiafelhasználás-növekedést prognosztizálnak, Latin-Amerikában pedig ez az arány 50-77 százalékos lesz. A közeljövő elsődleges energiaforrásai várhatóan továbbra is a fosszilis energiahordozók, vagyis a szén, a kőolaj és a földgáz lesznek.
Föld/talaj. A földhöz kapcsolódó kérdések azokban a régiókban nagyobb jelentőségűek, ahol az élelmisze-rellátás biztosítása prioritást élvez, így Afrikában és Nyugat-Ázsiában. A korlátozott gazdasági forrásokkal rendelkező országokban az élelmiszer-kereskedelem rendszerint nem tudja kielégíteni a növekvő igényeket. Az intenzívebb termelési technológiák gyors bevezetését és adaptálását a gazdasági és kulturális bonyodalmak szintén korlátozzák, így nem marad más, mint a földművelés kiterjesztése a marginális területekre és a vadon rovására. A következmény: az erdők, fás- és füves területek pusztulása, degradálódása, a természetes ökorendszerek feldarabolódása, annak negatív hatásai a biodiverzitásra. A földterülettel való szegényes gazdálkodás tovább csökkenti a talaj termőképességét, gyorsítja a tápanyagok kimosódását. A földterület lepusztulásával együtt hanyatlik a termelékenység, sőt a legrosszabb esetben bekövetkezik a marginális földterületek elsivatagosodása vagy megfordíthatatlan leromlása. Afrika, Ázsia, a csendes-óceáni térség és Nyugat-Ázsia legfőbb betegsége, hogy viszonylag csekély az egy főre jutó földterület, és a föld minősége is gyenge. Speciális probléma a vizenyőssé válás, az elszikesedés, a talaj értékeinek erróziója. Az elsivatagosodás a régiók szárazabb zónáiban súlyos gond.
Afrika erdős és füves részein a föld pusztulására hatással vannak az emberek által okozott tüzek. E földrészen a polgári konfliktusok gyűrűző hatásai szintén nehezítik a föld elérhetőségét. Jelentős földterületek megközelíthetetlenek a múltbeli katonai konfliktusokban létrehozott bányajáratok miatt, a menekültek környezetre gyakorolt hatása szintén lényeges számos országban.
A korlázott mennyiségű föld, a földerózió következtében zajló pusztulás és a szárazföld jelentős mértékű elsivatagosodása Latin-Amerikában is probléma. Annak ellenére, hogy Latin-Amerikában ma is nagy számban találhatók természetes ökorendszerek, a mezőgazdasági művelés határának korlátlan kiterjesztése súlyos hatással lehet a vadon területeire. A föld pusztulásának eredői Európában a visszafordíthatatlan erózió, az elsavasodás, a talajszennyezés és az azt követő gazdasági hatások. A talaj pusztulása többé nem minősül elsődleges problémának Észak-Amerikában, mivel ott a talajmegőrzés alapján gazdálkodnak. Ennél több figyelmet szentelnek ugyanakkor a föld- és a vízszennyezéshez kapcsolódó problémáknak.
Erdők. A természetes erdő pusztulása a fejlődő régiókban jelentős méreteket öltött 1980 és 1990 között. A trópusokon bekövetkezett összes erdővesztés Latin-Amerikában és a Karib-tengeri térségben volt a legjelentősebb mértékű, ezt követte Afrika és Ázsia, majd a csendes-óceáni térség. Az erdők csökkenésének hátterében e régiókban főleg az iparosodás, a népesség növekedése, a mezőgazdasági művelés kiterjesztése, valamint az erdészeti termékek kereskedelme áll. Az erdőirtás aránya különösen aggasztó Ázsiában és a csendes-óceáni térségben, valamint Nyugat-Ázsia magasabban fekvő államaiban. Afrikában a csökkenés oka, hogy egyre több területet vonnak be a mezőgazdasági művelésbe, a fát nagy mennyiségben használják tüzelőanyagként, és a fa mint fűtőanyag kiváltására nincs más alternatíva. Az afrikai felgyorsult erdőirtásnak tulajdonítható, hogy ott csökken a talaj termőképessége, fokozottan változékonnyá válik az éghajlat, és egyre gyakoribbak az árvizek. Európában és Észak-Amerikában stabil az erdő területe. Az európai erdők talaja viszont fokozottan savanyúsodik, és súlyos méreteket ölt az észak-szibériai erdők kiaknázása.
Biodiverzitás. A biológiai sokféleség megőrzése valamennyi régió baja, a fejlesztési kényszer által okozott élőhelyvesztés, a túlzott halászat, a talajvíz kimerülése és a vadászat mind veszélyezteti a biodiverzitást. Észak-Amerika és Európa egyes részein a halállomány súlyosan megfogyatkozott. Az erdőirtásnak, a gyepterületekhez hasonló természetes területek átalakításának egyik legkárosabb hatása az élőhelyek feldarabolódása, a biológiai sokféleség csökkenése.
Part menti régiók degradálódása. A világ népességének mintegy 60 százaléka part menti övezetben él, a parttól 100 kilométeres távolságon belül. Több mint 3 milliárd ember függ valamilyen módon a part menti és tengeri élőhelyektől. A világ part menti régióinak körülbelül egyharmada van kitéve a jelentős pusztulás veszélyének, különösen a szárazföldről származó szennyezési forrásnak, valamint az infrastruktúra fejlődésének tulajdoníthatóan. A legnagyobb mértékben (80 százalékban) az európai part menti övezetek vannak kitéve a kockázatnak. Ezt követik sorrendben az ázsiai és a csendes-óceáni part menti övezetek (70 százalékos veszélyeztetettséggel). A part menti területek állapotára negatív módon hat az erdőgazdálkodás és a vízikultúrás tevékenység, Latin-Amerikában a mangrovefák mintegy 50 százalékára van ez kihatással. Az olajkiömlés különösen Nyugat-Ázsiában és a Karib-tengeri térségben jelent veszélyt, míg a turizmus érdekében végzett infrastrukturális fejlesztés jelentős nyomást gyakorol a természetes part menti területekre szerte a világon, különösen a kis szigetek fejlődő államaiban. A túlzott mértékű tengeri halászat révén jelentősen csökkent a kereskedelmi halállomány Ázsiában, a csendes-óceáni térségben, Észak-Amerikában, Európában és Nyugat-Ázsiában. Globális értelemben a tengeri halféleségek több mint 60 százalékát túlozott mértékben halásszák.
A szárazföldi szennyezőforrások különösen érzékenyen érintik a tengerparti ökorendszereket és azok biodiverzitását. A világ part menti régióinak körülbelül egyharmada van kitéve a pusztulás kockázatának, ezen belül Európa a legveszélyeztetettebb. Ázsia és a csendes-óceáni térség, a Karib-tengeri térség és Nyugat-Ázsia szintén szembesül a települési hulladék, a kibocsátás és az ipari szennyezés szárazföldi forrásaihoz kapcsolódó problémákkal. A szállítás és az olajkiömlés különösen Nyugat-Ázsiában és a Karib-térségben jelent különösebb veszélyt. Latin-Amerika és a Karib-térség part menti és tengeri erőforrásainak veszélyeztetettsége jelentős mértékben növekszik a turizmus, az infrastruktúra fejlesztése és az üledék, a hulladék és ipari szennyezők kibocsátásával. A partvidékek eróziója egyre súlyosabb probléma számos afrikai országban, ahol a helyi közösségek a folyók felső szakaszán épített gátakkal vagy a lepusztult vízgyűjtő területeken az errózió növelésével megváltoztathatják az üledékképződés korábbi módozatait.
A tenger. Az eutrofizáció szintén probléma a balti tengerekben, a Fekete-tengerben és az Északi-tengerben, súlyos probléma a Földközi-tenger és a Kaszpi-tenger mellékén található településeken. A túlzott mértékű tengeri halászat széles körben okoz aggodalmat Ázsia és a csendes-óceáni térség egyes részein, Észak-Amerikában, Európában és Nyugat-Ázsiában. Ezen túlmenően a kisebb szigeteken létesült államok, illetve Délkelet-Ázsia, a csendes-óceáni térség, a karibi térség és az alacsonyan fekvő európai területeken található part menti közösségek számára különösen nagy kérdés az, hogy az éghajlatváltozás a jövőben milyen hatással lesz a tengerszint alakulására.
Légkör. Az emberek és tevékenységek urbanizált és iparosodott területekre koncentrálódása külön probléma Európában, elsősorban Kelet-Európában, ahol a legnagyobb általános környezeti probléma a gyenge levegőminőség. A helyi levegőminőség Ázsia, a csendes-óceáni térség, Latin-Amerika és Észak-Amerika nagyvárosaiban is gond. Számos afrikai nagyváros gyors fejlődése szintén jelzi, hogy a közeljövőben várhatóan a gyenge levegőminőségből adódóan nehézségeik lesznek.
Urbanizált és ipari környezetek. A gyors urbanizálódás, különösen a part menti övezetekben jelent súlyos gondot. Részben ez is gerjeszti a gazdagok és szegények közti szélesedő szakadékot. A századfordulóra az emberiség több mint fele urbanizálódott területen él majd, ez az arány 2020-ra 60 százalékra fog növekedni, vagyis Európa, Latin-Amerika és Észak-Amerika lakosságának több mint 80 százaléka urbanizált területen fog lakni.
A fejlődő és gyorsan iparosodó régiók a magas születési arányszám és a bevándorlás miatt rohamosan növekvő népességnek adnak otthont. Az urbanizáció tervezés nélküli növekedése és a megavárosok (a tízmillió fölötti lakost számláló városok) megjelenése környezeti problémákkal jár. A becslések szerint e kategóriába 2000-re 21 nagyáros tartozik majd. E városok kialakulását Ázsiában, a csendes-óceáni térségben, Latin-Amerikában és Afrikában a nyomor- és szegénynegyedek burjánzása kísérte minden alapvető infrastruktúra, víz és higiénia nélkül. Ez a jelenség bizonyos mértékig Kelet-Európát is sújtotta, Nyugat-Ázsia számos nagyvárosához hasonlóan, különösen azokat, ahol a vidékről a városba történő vándorlás tömeges méreteket öltött.
Hulladéktermelés. A városiasodással arányosan súlyosbodnak a hulladéktermelés káros hatásai, különösen Észak-Amerikában és Nyugat-Európában. Az olyan szubrégiók, mint Kelet-Európa, Dél-kelet-Ázsia, Latin-Amerika és Nyugat-Ázsia bizonyos részei, (amelyekben még csak most van kialakulóban a fejlődő gazdaság), az iparosodáshoz kapcsolódó új problémákkal kénytelenek szembenézni. A szennyezőanyagok és a melegházi gázok növekvő mennyisége súlyos problémákat jelent az elsavasodás, a városi levegőminőség romlása és az országhatárokon átterjedő szennyezés tekintetében. Kelet-Euópában mindehhez hozzáadódik a radioaktív hulladék felhalmozódása és a múltból fennmaradó radioaktív kiömlések utóhatása.
Az afrikai nagyvárosok gyenge minőségű városi- és szilárdhulladék-kezelése különösen nagy problémát jelent. Nyugat-Európában és Észak-Amerikában ugyanakkor az a tendencia, hogy zöldebbé tegyék a nagyvárosokat, azok sűrűségét csökkentsék. E régiók esetében az egyszemélyes háztartások növekvő száma jelenti a nehézséget, mivel ez növekvő terhet ró az energiaforrásokra és a hulladékgazdálkodásra. Európa urbanizált és ipari területein a talaj- és vízszennyező források potenciális veszélyt jelentenek az emberi egészségre. Nyugat-Európa nagy részéről elmondható, hogy az új technológiákba történő beruházás javítja a hulladékgazdálkodást. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben a rohamosan növekvő gazdasági tevékenység és népesség olyan mértékű szilárd- és iparihulladék-termelést okozott, hogy most súlyos környezeti problémákkal kell szembenézni. Latin-Amerika iparosodott országaiban az ipari szennyvíz és szilárd hulladék növekvő veszélyt jelent az emberi egészségre, ugyanis a nagy népességű települések közel helyezkednek el a szennyezőkhöz. Észak-Amerikában a termelődött városi és ipari hulladék növekvő mennyisége miatt a hulladékgazdálkodás kiemelt figyelmet kap. E régió a föld vezető hulladék-előállítója.
Sarkvidéki környezet. Az északi és a déli sarkköri régiók jelentik a világ legnagyobb fennmaradó természeti területeit és ős-eredeti környezetét. A sarki régiók fontos jelzőeszközei planétánk átfogó egészségi állapotának, különösen ami a globális felmelegedést, a nagy távolságra jutó szennyezőanyagokat, valamint a Déli-sarkkör esetében az atmoszferikus ózonkoncentrációt illeti. Az Északi-sarkkörön a túlzott halászat, bányászat, az erdészeti iparágak jelenléte, valamint az infrastruktúra fejlesztése mind-mind a természetes élőlényeket veszélyezteti, és megnyitja az utat a közvetlen pusztulás és az erőforrások szennyezése előtt. Ez a régió különösen érzékeny a föld minőségromlása és eróziója szempontjából, ugyancsak törékeny a biodiverzitása, amely csak egynéhány, de igen speciális és adaptálódó fajból áll. Az Északi-sarkkör iránti ipari és katonai érdeklődés negatív hatással járt, a radioaktív hulladékok lerakása, illetve a hasonló anyagokkal kapcsolatos balesetek miatt.
A prioritások foka a különböző gazdasági helyzetben levő államok csoportjai szerint
Erdőterület átlagos éves változása néhány afrikai országban 1981–90-ig
Erdőterület néhány ázsiai és csendes-óceáni országban
Regionális környezeti tendenciák
Regionális problémák: a környezeti problémák viszonylagos jelentősége régiónként
Városi népességnövekedés a nyugat-ázsiai országokban (1980-85 és 1990-95)
A védett terület száma és kiterjedése régiónként (1993)
A földhasználat alakulása világszinten 1700-tól 1980-ig
A városi lakosság aránya (%) a teljes népességhez viszonyítva (UNDP, 1993)
Európa és a FÁK országai
Ázsia és a csendes-óceáni térség
Nyugat-Ázsia
Észak-Amerika
Latin-Amerika és a karibi térség
Afrika
Északi sarkvidék (Arktisz)
A déli sarkvidék (Antarktisz)
