Menhelyek, állat-egészségügyi telepek
Menhelyek, állat-egészségügyi telepek
A kóbor állatok kérdése a magyar állatvédelem legalapvetőbb kérdése. Több százezer a gazdátlan kutyák, macskák száma. Sorsuk nem kizárólag az állatvédelem, hanem a közbiztonság, a közegészségügy, a vadgazdálkodás és a természetvédelem szempontjából is gondot jelent.
A vadászok által évente kilőtt több tízezer kutya egy része a tulajdonos gondatlansága folytán elcsavargott eb. ( Az 1996. évi vadászati törvény a kóbor kutya, illetve macska vadászterületen történő elpusztításáról is rendelkezik. Bár a jogalkotó sem az alkalmazott módszerben, sem az eszközben nem szabott kifejezett korlátot, a vadászoknak az állatvédelem általános etikai elveinek betartásával a legkisebb szenvedést okozó módszert kell választaniuk.)
Bár léteznek állatmenhelyek, többségük csak kutyákat és macskákat fogad. Más faj elhelyezésére nincs lehetőség. Igaz, hogy néhány magánszemély vadállatokat is befogad, azonban ezek tartása az esetek legnagyobb részében állatkínzással egyenértékű. A legtöbb menhely tulajdonosa nem rendelkezik szakirányú képesítéssel, s maguk a telepek a legalapvetőbb állat-egészségügyi előírásoknak sem felelnek meg. Túlzsúfoltak, az állatok a legtöbb helyen éheznek, gyógyszerek, szérumok hiányában gyakoriak a járványok. Ezeket a befogadóhelyeket megszállott állatbarátok üzemeltetik, mindenféle központi támogatás nélkül, gyakran saját létfenntartásukat is veszélyeztetve.
Jellemző, hogy a sok magánkezdeményezés miatt még körülbelüli adatok sincsenek arról, hány menhely működik Magyarországon. A hivatalosan bejegyzett állatvédő egyesületek egy része nem rendelkezik menhellyel. ( Ilyen például a közismert Fehér Kereszt Állatvédő Liga). Ezek az egyesületek ideiglenes befogadóknál helyezik el védenceiket.
Nincsenek európai követelményeknek megfelelő állatotthonaink. A legtöbb kutya az Ócsán működő Szent Ferenc Állatotthonban él. Általában 300-nál is több eb vár itt örökbefogadójára.
Adományokból, valamint a tulajdonos örökségének morzsáiból tartják fönn magukat. Ennek ellenére heroikus küzdelmet vívnak a létfenntartáson túl azért, hogy védenceiket ivartalanítsák. Honi menhelyeinken az is előfordul, hogy az éhező kutyák között felüti fejét a kannibalizmus. Ez fordul elő nap mint nap Baján is, ahol a tulajdonos nem tartja szem előtt az állatvédelem alapelvét, az ivartalanítást, így az ott élő kutyák korlátlanul szaporodnak. Az európai kívánalmakhoz a legközelebb a tököli Elek-Ágh Állatmenhely közelít. Színvonalukat azonban csakis úgy tudják biztosítani, hogy szigorúan tartják magukat a létszámstophoz. Új kutyát csak akkor fogadnak be, ha egyik védencük már gazdához került. E sorok írásakor 54 ebnek nyújtanak menedéket. Nemcsak színvonalban, hanem alapvető állatvédelmi felfogásban is nagy az állatvédő egyesületek között a különbség. Üzemelnek olyan állatotthonok, ahol beteg, sérült kutyákat nem fogadnak, illetve azonnal túlaltatják azokat. Több állatotthon viszont kifejezetten az állatvédelmi szemlélettel ellentétes felfogásnak tartja a kóbor kutyák, macskák alapos indok nélküli elpusztítását.
Az állattartással kapcsolatos közigazgatási gondolkodás szigorúan ebrendészeti jellegű és messze eltér az állatvédelmi szemlélettől. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az országban egyetlen központi állatmenhely sem üzemel. Míg a fővárosban jutott százmillió forint az állat-egészségügyi telep bővítésére és korszerűsítésére, addig állatotthonra már se pénz, sem figyelem. A helyzetet ismerve égető szükség van egy modern, nemcsak a kóbor kutyák és macskák befogadására alkalmas központi állatotthon létrehozására.
A gyakorlat azt mutatja, hogy az önkormányzatok nagy része nemhogy nem támogatja a menhelyek üzemeltetését, de jó néhány helyen a bürokratikus gondolkodás, a segítő szándék hiánya lehetetlenné teszi ezek működését. Az érvénybe lépő állatvédelmi törvény talán lehetővé teszi az ebrendészeti feladatok, az állat-egészségügy kérdéseinek szerves összekapcsolását az állatok védelmével.
Pozitív példák bizonyítják, hogy az állategészségügyről szóló 1995. évi XCI. tv. 42 §-ban (kóbor állatok) foglalt önkormányzati feladatok végrehajtása megfelelő felkészültségű társadalmi szervezettel megoldható. Mégsem ez az eljárási mód a jellemző. Az ebrendészeti feladatok ellátásával az önkormányzatok a gyepmestereket bízzák meg. Az ellenőrzés teljes hiánya miatt az állatok tartása, leölésük módja a gyepmestereken múlik.
A legtöbb településen nem üzemel állat-egészségügyi telep, így a befogott kutyákat az állategészségügyi jogszabályban előírt 15 napig sem tartják megfigyelés alatt, ami pedig pontosan humánegészségügyi szempontból lenne nagyon fontos.
A gyepmesteri telepekről – az elszaporodott magánsintértelepek miatt – megközelítő adattal sem rendelkezünk. A befogott kutyák tartási körülményei a leggyakrabban állatkínzással érnek fel. Gyakran alapvető ellátásukról sem gondoskodnak, mozgásukban teljesen korlátozva vannak.
Az állatot a gyakran szakértelemmel nem rendelkező gyepmester vagy segédje öli le, jelentősen megnövelve ezzel az állat szenvedését.
Üzemelnek olyan magán vagy önkormányzati tulajdonban lévő gyepmesteri telepek is, ahol pénztelenségre hivatkozva felakasztják, agyonverik a befogott kutyákat. (Ezek a kiirtási módozatok az Európa Unió 125. konvenciója alapján tiltottnak minősülnek). Az ellenőrzés teljes hiánya az oka annak is, hogy mindig jut utánpótlás a harci kutyák tréningáldozatainak, a Nyugat-Európában már tiltott állatkísérletek alanyainak. A már elpusztított kutya is jövedelmező üzletágnak bizonyul, hiszen a tetemeket jól tudják hasznosítani az állati fehérje-feldolgozó üzemek, illetve a bőripar.
A kóbor állatok sorsát nem csupán a rendkívül költséges és csak átmeneti megoldást jelentő állatmenhelyek létesítésével lehet hosszú távon megoldani, hanem a túlszaporítás megakadályozásával, a tenyésztés szabályozásával, valamint a kutyatartók felelősségérzetének fokozásával.
Kovács Violetta
Néhány magyarországi menhelyen tartott állatok száma
Néhány magyarországi menhelyen elpusztult kutyák száma
