Mutatványos vagy bemutatási célra tartott állatok

Teljes szövegű keresés

Mutatványos vagy bemutatási célra tartott állatok
Mind a mutatványos, mind a bemutatási célra tartott állatokat két csoportra oszthatjuk, aszerint, hogy védett vagy nem védett állatokról van szó. Hazai védett állatok mutatványos célból nem tarthatók. Bemutatásuk kizárólag a közérdeknek minősülő esetekben (állatkertek) engedélyezhető, de e célra is elsősorban a sérült, a természetbe való visszajuttatásra alkalmatlan példányokat kell használni. A Washingtoni Egyezmény (CITES) hatálya alá tartozó fajok (néhány kivétellel) engedélyekkel és származási igazolásokkal mindkét célra felhasználhatók.
Tartási feltételeiket jelenleg az állatvédelmi törvény hiányában kizárólag a tulajdonos erkölcsi, anyagi és szakmai szintje határozza meg, a szórás rendkívül nagy mértékű. A közhiedelemmel ellentétben a mutatványos célra pl. cirkuszban tartott állatok sok esetben jobb állapotban, jobb körülmények között vannak, mint sok hazai állatkertben. A Magyar Cirkusz és Varieténél dolgozó idomárok jó része több generáció óta e területen működő dinasztia tagja, akik együtt élnek állataikkal és értenek hozzájuk. Természetesen, főleg a vándorcirkuszoknál (13 van belőlük Magyarországon), elrettentő példákat is találhatunk a kitépett karmú, illetve fogú medvéktől a fekete párducig. Mutatványos célra ma hazánkban kb. 300 állatot tartanak.
Mind az állatkertek, mind a cirkuszok esetében nagy előrelépést fog jelenteni az új állatvédelmi törvény erre vonatkozó végrehajtási rendeletének kidolgozása és életbe lépése. Ebben az állatok igényeinek és nem a tartó anyagi lehetőségeinek függvényében kell majd előírni a minimális tartási feltételeket, aminek, az is következménye lehet, hogy egyes állatkerteket be kell majd zárni Magyarországon.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem