New York, 1997

Teljes szövegű keresés

New York, 1997
Az ENSZ Közgyűlés rendkívüli ülésszakot tartott 1997. június 22–27. között, melynek során értékelték az 1992-es Riói Konferencia ajánlásainak végrehajtását, illetve a Rióban aláírt egyezmények helyzetét. Ebből származott a „Rio+5” elnevezés, amit a zöld mozgalmak hamarosan „Rio mínusz 5”-re kereszteltek át.
A rendezvény során plenáris üléseket tartottak, ahol az állam- és kormányfők rövid felszólalásokban fejtették ki álláspontjukat, illetve informálták a jelenlevőket országuk környezetpolitikai eredményeiről. Ezzel párhuzamosan szakértői munkacsoportokban éles viták folytak a záródokumentum tartalmi kérdéseiről.
A közgyűlés ülésszakot megelőzően a hét legfejlettebb ipari ország (USA, Kanada, Japán, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, Olaszország) és Oroszország vezetői az amerikai Denverben tartották meg az éves csúcsértekezletüket. A denveri csúcs záróközleményének környezeti fejezete már előre vetítette, hogy mi várható New Yorkban.
A denveri nyilatkozat szerint határozott lépéseket kell tenni a Rióban elfogadott ajánlások és kötelezettségek teljesítése érdekében. A fenntartható fejlődésről azt jelentették ki, hogy az megköveteli a környezeti és gazdasági politikák teljes integrálását, továbbá, hogy a fejlődés a demokratikus kormányzásra és az emberi jogok teljes tiszteletben tartására épüljön és végső célkén a szegénység megszüntetését tűzze ki.
A klímaváltozást igen komoly veszélynek minősíti a nyilatkozat és erre tekintettel az Éghajlat-változás Keretegyezmény végrehajtását áttekintő következő konferencián (Kiotó, 1997. december) kötelező jellegű megállapodást kell kötni az emissziók mennyiségi vonatkozásairól. Más szavakkal ez azt jelentette, hogy New Yorkban nem lesz áttörés ezen a területen, legfeljebb némi elmozdulásra lehet számítani.
Az erdők esetében említést tettek a fenntartható erdőhasználatról, a javasolt akciótervekről, de utalás sem történt egy globális erdőegyezmény előkészítésére. A denveri nyilatkozat hangsúlyozta az édesvízkészletek, továbbá az óceánok védelmét, a sivatagosodás elleni harc fontosságát, a környezet-egészségügy növekvő szerepét.
Az ENSZ Közgyűlés rendkívüli ülésszakán az Európai Unió képviselője (Wim Kok holland miniszterelnök) igen határozott elképzelésekkel lépett fel. A fenntartható fejlődés esetében a környezeti, gazdasági és szociális politikák koordinálását sürgette. A szociális elem bevitele a fenntartható fejlődés értelmezésébe új megvilágításba helyezte a fejlődési modellt.
A globális klímaváltozást illetően sürgette az EU képviselője, hogy a fejlett országok Kiotóban kötelező érvényű megállapodást kössenek a légkörbe jutó gázok csökkentésére. Az Európai Unió vállalja, hogy 2010-éig 15%-os redukciót hajt végre az 1990-es szinthez viszonyítva. Az erdők vonatkozásában javasolta a holland miniszterelnök, hogy kezdődjön el tárgyalássorozat egy Globális Erdő Egyezmény elkészítésére, melyet 2000-ben írnának alá az országok vezetői. Az Európai Unió globális környezetpolitikai tényezőként jelent meg az ülésszakon. Öt évvel korábban, Rióban ilyen szerepet még nem töltött be.
New Yorkban tehát nem volt alapvető változás a rioi helyzethez képest a klímaváltozás és az erdők esetében. Ez mindenképpen kudarc, de ez a kudarc már Rióban kezdődött. A biodiverzitás egyezményről alig esett szó az ülésen. A fejlődő országok képviselői sérelmezték, hogy a felajánlott 0,7%-os támogatást nem kapják meg. Vagyis ebben az esetben sem érvényesültek a korábbi elkötelezettségek. A Globális Környezeti Alap viszont dicséretet kapott az eddigi működéséért. Nagyon sokan sürgették az Alap feltöltését és a pályázati lehetőségek kiszélesítését.
Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a delegációvezetők beszédeiben nagyon sok, nemzeti szinten végrehajtott eredményről esett szó. A „kis lépések” vonatkozásában kétségkívül előrelépés van a Rio utáni időszakban, de a világot nyomasztó alapvető problémák esetében lényegében véve ott vagyunk, ahol Rio előtt voltunk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem