Az első környezetvédelmi egyezmények, programok

Teljes szövegű keresés

Az első környezetvédelmi egyezmények, programok
A földi környezet átfogó állapotának elemzése, az ehhez szükséges nemzetközi együttműködés a hidegháború időszaka után kezdődhetett meg.
– Az 1957-es nemzetközi geofizikai év. Az átfogó környezetmegfigyelési programok sorában ez az első kiemelkedő állomás. Megszületésében szerepet játszott a nemzetközi kereskedelem és a gazdasági együttműködés fejlődése, valamint az, hogy arra az időszakra egyre több nemzetközi jelentőségű környezetszennyezési eseményt rögzítettek. Ekkor a számítástechnika is gyors fejlődésnek indult, abban az időszakban jelentek meg az első műholdak.
– Egyezmény a nyílt tengerekről (1958). E dokumentum néhány rendelkezése már kifejezetten környezetvédelmi témát érint. 24. cikke előírja: minden állam szabályokat hoz a tengeri olajszennyeződések megelőzése érdekében, amelyek a hajókról vagy a csővezetékekből, a tengerfenék és az az alatt fekvő földrétegek kiaknázásából vagy feltárásából származnak. A 25. cikk értelmében minden állam intézkedéseket tesz a radioaktív hulladékoknak a tengerekbe való juttatásából eredő szennyeződések megelőzésére. Az államok együttműködnek az illetékes nemzetközi szervezetekkel azon intézkedések foganatosításában, amelyek a tengerek és az azok feletti légtér – radioaktív vagy más káros anyagokkal való tevékenységekből eredő – szennyezésének megelőzését szolgálják.
– Antarktisz-szerződés (1959). Ezt a dokumentumot a későbbiekben egy egész antarktiszi szerződésrendszer követte, magában foglalta azokat a kiegészítő egyezményeket, amelyek a térség növény- és állatvilágának, valamint ásványvagyonának védelmére vonatkoztak. (A részletes környezetvédelmi rendelkezéseket tartalmazó kiegészítő jegyzőkönyvet azonban a Déli-sarkra vonatkozóan csak jóval később, 1991-ben készítették el).
– Világűrszerződés (1961). A világűr használatával kapcsolatos előírásokat tartalmazta. A világűr „tiszta” felhasználására vonatkozó megállapodások azonban a hatvanas évek elején még nem lehettek időszerűek, hiszen a műholdas világűrkutatás csak akkoriban vette kezdetét.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem