Általános jogi alapelvek és normák
Általános jogi alapelvek és normák
A Magyar Köztársaság alkotmánya rögzíti, hogy a Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egységes környezethez, továbbá állampolgári jogként nevesíti azt a jogot, ami a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészségben tárgyiasul. Ezt, többek között az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg hazánk.
A környezetvédelem keretjellegű és átfogó szabályozására 1976 után 1995-ben került újra sor, amikor az Országgyűlés elfogadta a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvényt, amelynek célja az ember és környezete harmonikus kapcsolatának kialakítása, a környezet elemeinek és folyamatainak védelme, továbbá a fenntartható fejlődés környezeti feltételeinek a biztosítása. A törvény preambuluma kimondja, hogy a természeti örökség és a környezeti értékek a nemzeti vagyon részei, amelyeknek megőrzése és védelme minőségének javítása az alapfeltétel az élővilág, az ember egészsége életminősége szempontjából. A védelem elmulasztása veszélyezteti a jelen és jövő generációk létét és egészségét, az élővilág fennmaradását.
A környezetvédelmi előírások biztosítása érdekében a törvény számos új jogintézményt vezet be, így többek között a környezeti hatásvizsgálatot, a környezeti állapotfelmérést, illetve keretjelleggel meghatározza azoknak a tevékenységeknek a körét, amelyet a törvény tilt vagy külön hatósági engedélyhez köt.
A törvény rendelkezéseivel összhangban külön törvények rendelkeznek az erdőkről, a termőföldről, a halászatról, a vadgazdálkodásról. Az élővilág változatossága, élőhelyeinek megőrzése a tudományos, kulturális vagy esztétikai értékkel bíró területek, képződmények, létesítmények megőrzése és helyreállítása érdekében a környezetvédelmi törvénnyel összhangban külön törvény rendelkezik a természet védelméről, az állatvédelemről, az állategészségügyről, a növényvédelemről és a növényegészségügyről.
