Az OECD-országokban alkalmazott szabályozóeszközök (múlt és jelen)
Az OECD-országokban alkalmazott szabályozóeszközök (múlt és jelen)
Az OECD-országokban a környezetpolitikában alapvető eszközként hagyományosan direkt szabályozóeszközöket használtak. A kormányok tipikusan arra hajlottak, hogy a direkt szabályozó eszközöket a monitoringrendszert felhasználva a nem teljesítést szankcionálva használják. Ez a szabályozási forma a parancsolás és ellenőrzés elvén és gyakorlatán alapul.
Az ember–természet-kapcsolatrendszer közvetlen szabályozásának ez a megközelítése főként normákat tartalmaz, figyelembe véve a kibocsátást, a termék- vagy folyamatjellemzőket stb. A közvetlen szabályozás vonatkozhat egyénekre és szervezetekre, üzemekre és felszerelésekre, folyamatokra és termékekre. Ehhez az ellenőrzéshez az alap a törvényhozásnak valamilyen formája. Az előírásokat a szennyezőnek kötelezően teljesítenie kell, a nem teljesítés pedig szankciókat von maga után.
Számos okát sorolhatjuk fel annak, hogy a gyakorlatban a hatóságok miért preferálták és részben preferálják ma is a direkt szabályozóeszközöket.
– Sok adminisztrációban a közgazdászok kisebb fontosságú szerepet játszanak és a hatóságok jobb viszonyban vannak az „utasítás és ellenőrzés” megközelítéssel.
– A gazdasági megközelítést túl „indirektnek” tekintik, mivel az a feltételek megváltoztatására irányul, ahol inkább a szennyező dönt a cselekedeteiről, nem pedig előírásokon keresztül történik a cselekedeteik szabályozása és megzabolázása.
– A környezeti díjakból befolyó jövedelmet túl bizonytalannak tekintik.
– A környezeti díjak mint árnövelők működnek, és így hozzájárulhatnak az inflációhoz.
– A díjaknak negatív elosztó hatásuk lehet, és ez hatással lehet az alacsony jövedelmű csoportokra.
– A direkt szabályozás hatása a környezet minőségére biztosabb és dokumentálhatóbb.
– A direkt szabályozást úgy tekintik, mint „Hagyjátok abba!” politikát, míg a díjakkal való szabályozást úgy is lehet tekinteni, mint ami „jog a szennyezéshez”.
Úgy tűnik, hogy preferálják a direkt szabályozást a vállalatok is, mert:
– feltételezik, hogy tárgyalásokon keresztül nagyobb hatást gyakorolhatnak a szabályozókra és a szabályozásra:
– az új szabályok bevezetése a tárgyalások miatt hosszú időt vesz igénybe, s addig sem kell betartani a szigorúbb előírásokat.
A direkt szabályozás legnyilvánvalóbb előnye, hogy a hatóság hatalmat gyakorolhat a szereplők viselkedése felett (több-kevesebb eredménnyel) a környezeti célok eléréséért. Továbbá, a hatóságoknak gyakorlatuk van a direkt szabályozásban, hasonlóan a többi kormányzati politikai területhez.
Másfelől azonban a túlsúlyos direkt szabályozás rugalmatlan. A szennyezési normák, előírások meghatározott időtartamra szólnak, miközben a szennyeződést csökkentő technológia és a környezeti feltételek állandóan változnak. Az egykor megállapított norma nem bátorítja a szennyezőt arra, hogy rugalmasan reagáljon az új gazdasági és technológiai feltételekre. Az engedélyezési eljárás során a szennyezők közötti csökkentési költségekből adódó különbségeket gyakorta nem veszi figyelembe, és ez a szennyezést csökkentő erőforrások gazdaságilag szuboptimális elosztását okozhatja. Ezek az árnyoldalak ösztönözték a döntéshozókat, hogy számításba vegyék a gazdasági és egyéb rugalmas eszközöket mint alternatívát a direkt szabályozás kiegészítőjeként és a rendszer továbbfejlesztéseként.
Az európai és tágabban az OECD-országok tapasztalatai számos érvet szolgáltattak a gazdasági eszközök előtérbe kerüléséhez. A gazdasági növekedés alacsony szintje, a stagfláció, a nyomás, hogy minimalizálják, sőt, csökkentsék az állami költségvetést, a hetvenes évek második felétől költséghatékonyabb megközelítésekhez vezetett. Ahhoz pedig, hogy a politikai célkitűzéseket elérjék, új pénzügyi források után kellett nézni (az állami költségvetésen kívül), különösen egy viszonylag új terület számára, mint amilyen a környezetpolitika volt.
A társadalmi folyamatok direkt szabályozása, úgy tűnik, elérte hatékonyságának lehetőségi határait, sőt, inkább már alatta van. Mindez általános deregulációhoz vezetett. Ennélfogva az a javaslat, hogy fejlesszék és bevezessék az olyan eszközöket a környezetpolitikába, amelyek elősegítik, hogy a környezeti célkitűzések a szennyezők saját érdekeik legyenek, sikerre számíthatott.
Fontos szempont volt az is, hogy a környezeti díjak valójában emelkedő pénzösszegek voltak a környezetpolitika számára, és ez nyilván hozzájárult a felismeréshez a gazdasági eszközök hasznosságáról.
Az OECD Környezetvédelmi Igazgatóságának legújabb felmérései azt mutatják, hogy az elmúlt öt évben változás következett be a közgazdasági eszközök szerepének megítélésében.
Mind a kormányok, mind a vállalkozók ellenérzései csökkentek és a skandináv országokban már arra is van példa, hogy az adórendszer egészét környezetbarát irányba átalakították.
A piaci eszközök alkalmazását tekintve kicsi volt a változás Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Hollandiában, közepes volt Norvégiában, míg nagy mértékű Finnországban, Svédországban és az USA-ban.
Nagy jelentősége volt a közgazdasági, piaci eszközök előrenyomulásában az Amerikai Egyesült Államokban 1989-ben elfogadott és hatását tekintve a kilencvenes években ható új levegőtisztaságvédelem törvénynek. E törvény ugyanis minőségi váltást hozott a közgazdasági eszközök alkalmazásában az USA-ban. Míg az USA ismerkedik az új adókkal, díjakkal, addig az OECD más tagjai, így mindenekelőtt az Európai Unió országai azt vizsgálják, hogyan alkalmazhatják az USA-ban népszerű „piacosítható szennyezési jogok” rendszerét. Ráadásul ezeket a jogokat a melegházgázok csökkentésére, nemzetközi alkalmazásban, országok között gondolják bevezetni. Meg kell jegyezni, hogy az Európai Unió néhány befolyásos államának ellenállása miatt nem sok sikerrel.
Fontos szempont, hogy a környezetpolitika az 1980-as évek végétől egyre inkább a környezeti problémák magasabb szintű (pl. egy kontinensre vagy az egész világra kiterjedő problémák) kezelésére törekszik. Ezen a szinten bizonyára sokkal kisebb hatáskörű az utasítás- és ellenőrzés megközelítése, így a közgazdasági eszközök sokkal érdekesebb lehetőségeket rejtenek magukban.
