Kislexikon
Kislexikon
Adatszolgáltatás: a ragadozó madarak védelmét egyszerű módon is lehet segíteni, pl. adatszolgáltatással. Ez lehet egyszerű megfigyelési adat, lehet illegális madártartás, fészekkiszedés bejelentése, gazdasági tevékenység veszélyeztető hatásának jelzése, vagy éppen olyan középfeszültségi légvezetéktartó oszlopsor jelzése, amelyen ragadozó madarak áramütés következtében elpusztulnak. Az adatok csak akkor használhatók, ha azok dátumból, a pontos hely megnevezéséből és a bejelentő adataiból állnak. Elpusztult ragadozómadár kézre kerülése esetén is ugyanezeket kell rögzíteni. A madarat legcélszerűbb az MME Titkárságra vagy a legközelebbi múzeumba vinni, illetve küldeni. (Küldés esetén sohasem szabad nylonba csomagolni, mert az meggyorsítja a romlási folyamatot.) Fészkelés veszélyeztetése vagy más sürgős intézkedést igénylő esetben telefonon célszerű a bejelentést megtenni az MME Titkárságra [telefonszám: (1)393-1711].
Adoptálás: rendszerint egy veszélyeztetett madárfióka áthelyezése egy fajtárs vagy egy hasonló táplálkozási igényű másik faj fészkébe.
Adszorbciós kapacitás: a szilárd és cseppfolyós anyagok (adszorbensek) ama tulajdonságának mértéke, hogy felületükön a velük érintkező folyadék- vagy gázfázisból molekulákat, atomokat, ionokat képesek felhalmozni (adszorbció).
Adult: öreg madár végleges tollazatban.
Albínó: általános vagy részleges pigmenthiányos egyed. Az albínó madárfajok egyébként nem fehér színű teljes tollazata vagy néhány tolla fehér, a teljesen albínó madarak szeme piros.
Arcfátyol: a baglyok fején a szem körül látható, tollazat alkotta jellegzetes alakú és mintázatú rész.
Arktikus faunaelem: sarkvidéki (Északi sarki) elterjedésű állatfaj. Pl. sarki csér.
Átlagos vízigény: a vízfogyasztásra vonatkozó időben változó igénynek valamely időszakra számított átlaga.
Avifauna: madárfauna.
Berepülő nyílás: az odúban költő madarak odúinak bejárata. Mérete és néha az alakja is a fajra jellemző.
Berni Egyezmény: Egyezmény az európai vadon élő növények, állatok és természetes élőhelyek védelméről (1982) A kontinensünk élővilágának (az egyezmény függelékében felsorolt fajoknak és élőhelyeiknek) megőrzésére létrehozott egyezmény.
Bioakkumuláció: egyes vegyületek vagy komponensek (sók, szerves anyagok, tápelemek, mérgek) fokozatos felhalmozódása egyes sejtekben, szervekben vagy szervezetekben, illetve valamely területelemben (pl. szennyvízöntözés) vagy folyamatszakaszban, így például a táplálékláncban.
Biodiverzitás: biológiai sokféleség. Az élőlények változatosságát, sokféleségét jelöli. Földünkön alapvető természetvédelmi cél a biológiai sokféleség megőrzése.
Biológiai sokféleség: biodiverzitás
Biome: a föld területén kialakult vegetációs öv, amely a klímától függően jellegzetes állat- és növénytársulásokkal rendelkezik. Jellegzetes biome az erdő, a puszta, a sivatag, a tundra stb. A biome növénytakaró része a formáció.
Biomassza (fitomassza, zoomassza): az adott felületen vagy adott térben, adott időpontban jelenlévő élőlények vagy élőlény eredetű szerves anyagok mennyisége, tömege vagy térfogata, amelyet a termelés vagy a fogyasztás jellemzésére alkalmaznak. Növényi biomasszának vagy fitomasszának a növényi szerves anyagokat, esetenként a növényi hulladékokat, állati biomasszának vagy zoomasszának az állati eredetű szerves anyagokat, az állati hulladékokat nevezik.
Biometria: biológiai témák matematikai, statisztikai módszerekkel történő feldolgozása.
Bioszféra (ökoszféra): a szerves élet elterjedésének tere a földfelszínen és annak közelében. Magában foglalja a litoszféra felső rétegét: a málláskérget, a hidroszférát és az atmoszféra alsó rétegét: a troposzférát.
BirdLife International: a világ egyik legkiterjedtebb madár- és természetvédelmi szervezete. Legfőbb célja a világ madarainak és ezek élőhelyeinek védelme. Három fő tevékenysége a tudományos kutatás, a természetvédelmi politika és a védelmi programok finanszírozása. legfontosabb európai tevékenysége az EM védelme program. Hazai képviselő szervezete az MME.
Bonni Egyezmény: egyezmény a vonuló vadon élő állatok védelméről (1983). Célja a vándorló állatfajok és vonulási területeik összehangolt védelme. A madarakon kívül a lepkék, halak, békák, denevérek, szarvasok határokon áthaladó vándorlását is hivatott segíteni a szerződés.
Boszporusz: évszázada ismert, hogy a Boszporusz felett igen jelentős madárvonuló útvonal húzódik. A vonulás ősszel és tavasszal egyaránt megismétlődik, de számos vonásában eltér egymástól. Az északkelet–délnyugat irányú Boszporusz teljes szakaszán, főleg ősszel, bárhol lehet gólyákat vagy ragadozómadarakat megfigyelni. Van néhány kiemelkedő pont, ahonnan nagy távolságra el lehet látni, ezért ezeket sokszor úgy emlegetik, mintha csak ezek felett húznának a madarak. Ilyen az európai oldalon a Büyükdere, illetve az ázsiai oldalon a Büyük Camlica. A vonuló nagy testű madarak csak akkor tudnak dél felé haladni, ha van megfelelő mennyiségű felszálló légáramlat (termik). Ezek segítségével emelkednek fel, ezután siklórepüléssel haladnak tovább, majd újra és újra felhasználják a termikeket a szükséges magasság eléréséhez. A Boszporusznál, ahol a megfigyelőhelyek Isztambul város belterületén vannak, a termikképződés ősszel általában 10-11 óra tájban már olyan mértékű, hogy a vonulás beindul és 16 óra tájban már befejeződik. Természetesen ha nincs megfelelő felszálló légáramlat, akkor a vonulás is elmarad. Emiatt a madarak összetorlódnak, a következő napon viszont óriási tömeg vonul keresztül. A boszporuszi vonulóhelyen végzett számolások lehetővé teszik – tennék – néhány faj európai teljes, illetve részállománya mennyiségének folyamatos nyomon követését. Ha az őszi és tavaszi számlálásokat folyamatosan elvégeznék, az adatok kiértékelése lehetővé tenné egyes években az egyes fajok szaporodási eredményességének nyomon követését is. Lehetővé válna ugyanakkor a telelés közbeni veszteség meglehetősen pontos regisztrálása is. A boszporuszi vonulóhelyen a „keleti” fehér gólya, a fekete gólya, a kis békászósas, a darázsölyv, a kígyászölyv és az egerészölyv adják a vonuló madarak döntő többségét. Ezekre a fajokra vonatkozóan az őszi és tavaszi számlálás rendkívül értékes adatokat szolgáltatna.
Botulizmus: tavi bénulás. Baktérium (Clostridium botulinum) által termelt mérgező anyag (toxin) okozta, bénulásban, légzési és nyelési nehézségben megmutatkozó betegség. Leggyakrabban a vízimadaraknál fordul elő.
Célirányos zavarás: az a legkülönbözőbb emberi tevékenység, ami célzottan a fészekre irányul. Pl. egy, a fészek felé tartó gyalogos, egy, a fészek felé fordított teleobjektív, egy álló ember, aki akár távcsővel, akár a nélkül a fészket figyeli. Igen lényeges a különbség az egyéb és a célirányos zavarás között. A fészek közelében folyamatosan haladó ember, autó, a szántó traktor, a mezőn dolgozó emberek nem jelentenek célirányos zavarást. Ha azonban a gyalogos a madár számára észlelhetően a fészek felé indul, ha az autó megáll, és abból kiszállva vagy esetenként kiszállás nélkül a fészket figyelik, ha réten dolgozók közül valaki a napi munkavégzés szokásos ritmusától eltérő mozgást végez vagy a fészek felé tart, az célirányos zavarást végez. Erre a madarak különösen érzékenyek. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy a költő madár tudja, hogy figyelik, és azt nem tűri.
Degradáció: olyan szervesanyag bomlási folyamatok összessége, amely a környezet fizikai-kémiai hatására (napfény, levegő, nedvesség) és/vagy biológiai közreműködéssel (biodegradáció) megy végbe. A degradáció jellemzője lehet a szerves vegyületeknek, a szervezeteknek, a talajnak stb.
Denzitás: sűrűség. Egy populáció egyedeinek egy területegységre vonatkoztatott egyedszáma.
Dimorfizmus: ugyanannak a fajnak az egyedei különböző alakúak, nagyságúak. A madárvilágban sok esetben megfigyelhető az ivarok közötti különbség. A héja tojó nagyobb a hímnél, a pajzsoscankó hímje nagyobb a tojónál stb.
Diverzitás: biodiverzitás
Dürgés: a tyúkalakúak és a túzokfélék, valamint egyes partimadarak násztánca. A párválasztás során a hímek figyelemfelkeltő viselkedése és hangadása.
Egészségügyi termelés: egy károsított faállomány beteg, illetve elhalt egyedeinek kitermelése. Az egyéb termelés az egyik forgalomkörbe sem tartozó fakitermelések gyűjtőfogalma.
Éghajlat (klíma): valamely földrajzi terület időjárásainak rendszere, amely a napsugárzástól, a levegőmozgástól és a földfelszín anyagi-alaki tulajdonságaitól függ. Nagy kiterjedésű légtér éghajlata a makroklíma, ettől jelentősen eltérhet a kis kiterjedésű területre vagy légtérre vonatkozó mikroklíma.
Éjszakai aktivitású fajok: azok a fajok, amelyek sötétedés után táplálkoznak és nappal pihennek (pl. baglyok, lappantyú).
Elvadítás: fiókaként kézre került vagy fogságban nevelt madarakat, illetve sérülésből felépült ragadozó madarakat röpképessé válásuk után nem lehet egyszerűen szabadon engedni, mert azok nagy valószínűséggel nem tudnak zsákmányolni, vagy nem képesek elegendő mennyiségű zsákmányt ejteni. Különösen a fiókaként nevelt, illetve fogságban szaporított és elengedésre szánt egyedekre jellemző ez. Minden fajnak megvan a maga sajátos vadászati módja, amit a fiókák a szülők segítségével vagy felügyelete mellett tanulnak meg. Ez a folyamat gyakran hetekig tart. Olyan faj (pl. kékvércse) esetében ez gyorsabban megy, amelyik a talajról szöcskéket zsákmányol. Másoknál, pl. amelyek repülő madarakat fognak, sokkal tovább tart. A zsákmányolni nem tudó fiatal madarakat fokozatosan kell elvadítani. Ennek a folyamatnak bő irodalma van. Ritka, illetve fokozottan védett faj esetében ezt legjobb az MME szakembereire bízni.
EM: Európai Jelentőségű Madárélőhelyek. Az ICBP legfontosabb európai természetvédelmi programja. Célja a kiemelt jelentőségű élőhelyek védelme a fészkelő, vonuló és telelő madárfajok számára. Hazánkban eddig 46 értékes terület került fel a katalógusába, további 16 felvétele esedékes. A program hazai koordinátora az MME.
Emisszió: a környezetvédelemben az emisszió valamely adott forrásból (pl. kémény, jármű) adott idő alatt az atmoszférába, vízbe vagy talajba kibocsátott szilárd, cseppfolyós vagy gázhalmazállapotú légszennyező anyagok (szennyező anyagok) összes mennyisége.
Emissziós határérték: kibocsátási határértéknek is lehet nevezni. Az emisszióforrások különböző légszennyező anyagaira vagy vízszennyező anyagaira kg/h-ban, valamely időtartamra megadott, legnagyobb kibocsátható mennyiségek, amelyek – a környezetkárosítást kizárhatóan – a levegőbe vagy a vízbe juthatnak.
Endemizmus: olyan állat- vagy növényfaj, amely a jelenlegi elterjedési területén alakult ki.
Erdőfelújítás: az erdőtelepítéssel ellentétben az a tevékenység, amikor a fakitermeléssel fokozatosan vagy egy ütemben letermelt (véghasználat) erdő helyén természetes vagy mesterséges úton újból erdőt létesítünk. Az erdőfelújítás nem jár az erdőként nyilvántartott területek növekedésével, ugyanakkor hozzájárul az erdőterületek folytonosságához.
Erdőpusztulás: elsősorban az iparosításnak és a motorizációnak tulajdonított (kéndioxid, nehézfémek, kemikáliák, savas esők) tömeges fapusztulás, fokozatos faállomány-csökkenés.
Erdősültség Magyarországon: Tíz és fél évszázad alatt az erdősültség 40 százalékról 12 százalékra, 1945-ig 3 600 000 ha-ról 1 000 000 ha-ra, vagyis évi 2400 hektárral csökkent. Magyarország erdőterülete 1945–1990 között világviszonylatban is kiemelkedő mértékben, 50 százalékkal, 600 ezer hektárral növekedett, így az erdősültség 12 százalékról 18 százalékra emelkedett.
Erdőtelepítés és fásítás: olyan – állami támogatásból, saját forrásból vagy mindkettőből megvalósuló – beruházás, melynek során nem erdőművelési ágú területen erdőt hozunk létre, erdősávot, fasort vagy facsoportot alakítunk ki. Ebben az esetben a létrehozott erdő az ország erdőterületét egyértelműen növeli.
Erózió: felületi lemosódás, a lefolyó víznek és folyóvíznek, jégárnak és szélnek földfelszínt, talajt letaroló munkája.
Etológia: az állatok viselkedésével és annak megismerésével foglalkozó tudomány.
Eutrofizáció: a felszíni vízi növényi tápanyagok dúsulása által kiváltott biológiai reakció. Elnövényesedést, túlburjánzást (algásodást, hínárosodást, vízvirágzást) jelent. Ezáltal tehát növekszik a víz trofitása. Az eutrofizáció folyamán a vízminőség gyökeresen megváltozik, az emberi használat szempontjából romlik.
Fa mint nyersanyag: a fa energiaigénye: a fa az egyetlen nyersanyag, amelynek előállítása nem terheli a környezetet, sőt kedvező hatást fejt ki. A fatermesztés energiaigénye, súlyegységre vetítve 1/70-ed része az alumíniuménak, az arány az acél, tégla és beton esetében 1/17, 1/31 és 1/3. Egy összehasonlítható termék, pl. válaszfalszerkezet esetében a különböző helyettesítő anyagok energiaigénye 1 m2 előállításához a következő (millió mJ-ban, Bowyer, 1991 nyomán):
– rétegelt falemezzel borított MD farost válaszfal,
| a) fa tartóvázzal | 0,23 |
| b) ugyanaz, acél tartóvázzal | 0,46 |
– alumíniumlemez, szigetelés,
| rétegeltlemez-borítás | 0,44 |
– betonelemekből épített fal,
| szigetelés nélkül | 1,54 |
| – téglafal | 1,61 |
Fajlista: egy meghatározott terület madárfajait felsoroló lista.
Fára mászás: előfordul, hogy egy-egy ragadozómadár-fészekhez védelmi célból fel kell mászni. Más cél nem indokolja a fészekhez való felmászást. A mászás – különösen nagyobb magasságba – rendkívül balesetveszélyes tevékenység. Napjainkban szinte mindenki mászóvasat használ ehhez. Ez nem azonos a villanyszerelők által használt mászóvassal, amely csak egy adott oszlopvastagság mellett használható. A fára mászáshoz olyan kovácsoltvasat használunk, amelyik a láb külső oldalához van hajlítva, majd a talp alatt folytatódik és egy egyágú tüskében végződik a belső boka alatt. A vasat szíjjal lehet a lábra erősíteni. A mászóvas nem készülhet hidegen hajlított vasból, azt melegen kell kovácsolni, tömöríteni. A szíjazása erős, nem nyúló bőrből kell, hogy készüljön, ami gondos ápolást igényel. A vas ne legyen túl hegyes, mert különben a puha fába olyan mélyen hatol bele, hogy a kihúzása nehézkes. Famászás közben a vállövben állandóan be kell magunkat biztosítani. Ez úgy történik, hogy a fa törzsét körülölelő erős kötél két karabiner segítségével a mellbekötéshez rögzíti a kötelet. Egy második kötél arra szolgál, hogy az oldalágak elkerülésekor azt az ág felett bekapcsoljuk a törzsön keresztül a mellbekötésbe, ezután az alatta lévőt kikapcsoljuk. A legfontosabb szabály, hogy mindig be kell kötni magunkat, egyetlen másodpercre sem lehet bekötés nélkül lenni. Ha ugyanis a vas véletlenül kicsúszik a fából, akkor legfeljebb csúszunk egy két métert, de nem zuhanunk le. Már néhány méterről történő lezuhanás is rendkívül veszélyes, különösen ha hanyatt érkezünk a talajra. Aki fára mászik, annak jól kell ismernie az egyes fafajok tulajdonságait, teherbírását. A bükk, a gyertyán, a kőris, az összes tölgyfaj, a hárs, a fenyők igen erős, nagy teherbírású fák, ha törnek, akkor sem hirtelen „lepattan” az ág, hanem lassan eltörik. Az akác is igen szívós, erős fa. Vigyázni kell azonban vele, mert a vékony akácágakra épült fészkekhez mászásnál érhet bennünket meglepetés, mivel a vékony ágai törékenyek. Kifejezetten veszélyes fák a nyárfafélék és a cseresznye, amelyek minden előzetes jelzés nélkül letörnek, egyszerűen lepattan a viszonylag vastag ág, gyakran tőből. E két fafajnál a vastag ágak is veszélyesek, teherbírásuk meg sem közelíti az erős fafajokét. Minden „fafaj” közül azonban a legnagyobb veszélyt a fagyöngy jelenti. Ehhez hozzá sem szabad érni, belekapaszkodni pedig különösen nem. Ez ugyanis egyfelől csak ránőtt a fára, másfelől ágainak semmiféle teherbírása nincs. Száraz ágat mászás közben – még a vastagot is – el kell kerülni. Minden famászás előtt előre fel kell mérni a fát, megnézni, hol vannak a száraz ágak, és azokat hogyan lehet elkerülni. Az előzetes „felmérés” a veszélyes elágazások – különösen a törzselágazások – miatt is fontos, mert ezeken átmászni gyakran nem könnyű. Nagyon fontos szabály, hogy felmászni mindig könnyebb, mint lejönni. Egy nagyobb villába bemászni nem könnyű feladat, de abból lefelé kijönni esetenként komoly gond. Meg kell említeni a lábon száradt fákat. Ezek az első években betonkeménységűek, azokat nem „fogja” a mászóvas, nagyon könnyen kifordul a bevágott tüske, ezért az azokra való mászás nagyon veszélyes. Néhány év után ezek a fák elkezdenek korhadni, ilyenkor már semmiképpen nem szabad felmászni rájuk, mert akár tőből kidőlhetnek. Kemény hidegben szintén kerülni kell a fáramászást, mert ilyenkor a fák olyan kemények, hogy a mászóvasat nem lehet biztonságosan használni. A fagyott ágak fokozottan törésveszélyesek. Megfelelő gyakorlat birtokában a magasabb vagy kritikus fákról legcélszerűbb kötélen leereszkedni. Erre a célra kizárólag szabványos hegymászókötelet, illetve egyéb hegymászó-felszerelést szabad alkalmazni. A kötelet bizonyos időközönként akkor is ki kell cserélni, ha annak látszatra nincs semmi baja. Sziklára csak az másszon, aki a sziklamászó technikát ismeri és a gyakorlatban jól tudja alkalmazni.
Fatörzsön táplálkozó fajok: rovarevő madárfajok, amelyek többnyire a fák kérgén és kérge alatt élő rovarokat, lárvákat stb. fogyasztanak.
Fauna (állatvilág): valamely terület állatvilága, amelynek ismerete a természetvédelem, a növényvédelem, az állategészségügy szempontjából is fontos.
Faültetvények: a mesterséges erdők speciális formája, amikor a faállományt jellegzetesen nemesített szaporítóanyaggal hozzák létre, szabályos hálózatban tartják fenn, gyakran talajművelést folytatva. Az ültetvény célja a hagyományos vágásfordulónál jelentősen rövidebb idő alatt nagy mennyiségű faanyag termelése.
Felszíni víz: a földkéreg felületi mélyedéseiben található vizek összefoglaló neve.
Felszín alatti víz: a föld felszíne alatt található vizek összessége, függetlenül a halmazállapottól, a hőmérséklettől, a kémiai összetételtől és az eredettől.
Felszíni vízkészlet: a vízgazdálkodási egységen belül az adott területen és adott időpontban a térszínen lévő és ott áramló víz mennyisége. A vízgazdálkodási gyakorlatban a felszíni víz esetében készletként ehelyett az adott területről valamely időpontokban kifolyó, kivehető víz mennyiségét adják meg.
Fenntartható fejlődés: a társadalmi-gazdasági viszonyok és tevékenységek olyan rendszere, amely az alapvető emberi szükségleteket a fogyasztás ésszerűsítésével, a természeti erőforrások és elsősorban a megújítható erőforrások felhasználásával biztosítja a természeti értékek, az élet minőség és a sokféleség (biodiverzitás) megőrzése mellett.
Fészekből kiesett fióka: előfordul, hogy valamilyen – általában ismeretlen – ok miatt egy vagy több fióka kiesik a fészekből. Amennyiben nem sérült meg, a legbiztosabban úgy menthetjük meg, ha visszahelyezzük a fészekbe. A fióka sérülése esetén az MME Titkárságot kell értesíteni, illetve onnan segítséget kérni. Előfordul, hogy nemcsak a fióka, hanem a fészek is a földre kerül, és ilyenkor nincs hová visszahelyezni a fiókát. Ilyenkor azonnal műfészket kell kihelyezni és a fiókát abba rakni. Ha a fészek a fa sérülése miatt esett le és az eredeti helyre nem lehet újat építeni, akkor a környező fák valamelyikére kell a műfészket felrakni. Az öreg madarak ott is meg fogják találni a fiókát és tovább fogják etetni őket. Minden esetben meg kell győződni arról, hogy etetik-e a szülők a visszahelyezett fiókát.
Fészekből való kihátrálás: a ragadozómadár-fiókák bizonyos életkor elérése után a fészekhez közeledő ellenséget – embert – vagy támadják, vagy támadás helyett hátrálnak. Ilyen esetben kizárólag az „ellenségre” figyelve előfordulhat, hogy hanyatt kiesnek a fészekből. Nem lehet általános szabályt felállítani, de ha ember okozza a zavarást, a lassú mozdulatok mindenképpen csökkentik a veszélyt. A kifejlett fiókák gyakran kiugranak a fészekből akkor is, ha még nem teljes a röpképességük.
Fészekellenőrzés: tavasszal, amikor a védelmi munka intenzívebb szakasza kezdődik, ellenőrizni kell a fészkeket. Ez különösen a ritka fajok esetében szükséges azért, hogy az eredményes költés feltételeit biztosítani lehessen. A fészekellenőrzést úgy kell elvégezni, hogy az ne zavarja a fészeképítő vagy már költő madarat. Hegyvidéken a fészkek jelentős része olyan helyen épül, hogy a terepviszonyokat kihasználva abba gyakran bele lehet látni. Olyan távolságot kell választani, ami megfelelő távcső segítségével lehetővé teszi, hogy a megfigyelő miatt a madár ne szálljon le a fészekről. Egyes példányok olyan mélyen kotlanak, hogy ezt még szándékosan sem lehet elérni, mások viszonyt már nagyobb távolságnál leugranak a fészekről. Ha az utóbbi megtörténik, a lehető leggyorsabban el kell hagyni a helyszínt, hogy a költő madár mielőbb visszatérhessen. Sík vidéken a legritkább esetben lehet a fészekbe belelátni, viszont nagyobb távolságról állványos, nagy nagyítású távcsővel figyelve a fészket, meg lehet állapítani a lakottságot. Kisebb testű fajok, pl. kerecsensólyom esetében, különösen ha azok sasok fészkeit foglalják el, a költő madár regisztrálása igen nehéz. Ilyenkor a fészektől távolabb elhelyezkedve, az egész revírt megfigyelés alatt tartva lehet a legbiztonságosabban eredményre jutni. Általában arra kell törekedni, hogy a fészektől minél távolabbról történjen az ellenőrzés. A fészekhez felmászni semmiképpen nem kel, sőt az esetek többségében ez kifejezetten káros. Fokozottan védett faj fészkének ellenőrzését csak kutatási engedély birtokában, illetve az MME Titkársággal való egyeztetés után célszerű végezni. Ha több megfigyelő felügyelete alatt áll egy-egy ritka – érzékeny – faj fészke, akkor az ellenőrzéseket közösen kell végezni vagy egymás között egyeztetni kell. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy többször is ellenőrizzük a fészket, amivel csak a zavarás mértéke növekszik. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a madár pontosan különbséget tud tenni a rá irányuló célirányos zavarás – megfigyelés – és az őt figyelmen kívül hagyó mozgás között. Előfordul, hogy rövid időn belül sok fészket kell ellenőrizni, pl. kékvércsetelepen, vagy olyan helyen lévő fészekről kell információhoz jutni, amibe sem belelátni nem lehet, sem más módon nem lehet meggyőződni lakottságáról vagy pl. a kikelt fiókák számáról. Ilyen esetben bizonyos magassági határon belül eredményesen alkalmazható a tükrözés, amikor egy hosszú fémrúdra visszapillantó tükröt szerelünk és azt tartjuk a fészek fölé. A tükörben megjelenő kép távcsővel jól ellenőrizhető. El kell azonban mondani, hogy míg ezzel a módszerrel pl. a kékvércsefészekben lévő tojásokat pontosan meg lehet számolni, addig a fehér pihés, szorosan összebújt fiókák számát nem lehet megállapítani. Nagyobb fiókák esetén a módszer nem alkalmazható, mivel fennáll a veszélye, hogy azok a tükörtől megijednek és kiugranak a fészekből. Meleg időben, különösen tűző napsütésben, esőben tilos a fészkek ellenőrzése. Erre különösen az olyan fajok érzékenyek, amelyek fészkei nyílt helyen találhatók, lombkorona nem fedi őket, pl. parlagi sas, réti sas, kék vércse, vörös vércse. Ha előre tudjuk, hogy fészket ellenőriznünk kell, és az olyan helyen van, hogy a madár az erdő vagy más takarása miatt csak nagyon közelről fogja érzékelni jelenlétünket, különös módon kell eljárni. Ilyen esetben ugyanis előfordulhat, hogy a madár túl későn észlel bennünket, ezért megijed és hirtelen leugrás közben kisodorja a fészekben lévő tojásokat vagy fiókát. Az ilyen fészket megközelítését, ha ez egyáltalán szükséges, úgy kell ellenőrizni, hogy a madár időben észlelje közeledésünket és nyugodtan távozzon a fészekről. A fészektől való távozásnak a lehető „legfeltűnőbbnek” kell lennie azért, hogy a madár érzékelje távozásunkat. Nyílt terepen ezt jól látja, zárt erdőben azonban ezt pl. fütyörészéssel, beszélgetéssel a madár számára egyértelművé kell tenni. Fokozottan védett ragadozómadár-fióka gyűrűzését csak előzetes egyeztetés után lehet elvégezni (MME Gyűrűzőközpont, ragadozómadár-védelmi felelős).
Fészekkilövés: Vadászok körében elterjedt szokás (volt?), hogy tavasszal, főleg az ún. apróvadas területen „dúvadgyérítést” végeztek. Ez gyakorlatilag elsősorban szarka- és dolmányosvarjú-gyérítést jelent. Ezt igen gyakran úgy végzik, hogy a fészket több vadász körülveszi, egyikük megrúgja a fát, majd a kirepülő szarkát vagy varjút lelövik. Gyakran vörös vércse is áldozatul esik, mivel olyan gyorsan adják le a lövést, hogy nincs lehetőségük meggyőződni arról, mire is lőnek. Sajnos ennek a módszernek van (vagy volt) egy ennél sokkal durvább változata is, amikor magába a fészekbe lőttek. Ilyen esetben több puskalövést adnak le magára a fészekre gyakran mindaddig, amíg az ki nem lyukad. Ez sok bagoly pusztulását okozza, mert azok gyakran „mélyen” kotlanak és az első lövéskor sem szállnak le a fészekről. Mivel az olyan fészkeket is gyakran szétlőtték, amiben nem is látták a költő madarat, előfordult, hogy ritka, fokozottan védett madár, pl. kerecsensólyom tojásai pusztultak el ilyen módon. Hegyvidéken, illetve ún. nagyvadas területen ez a jelenség szinte sosem tapasztalható. A dúvadgyérítés ilyen módja ellen határozottan fel kell lépni.
Fészek körüli védőzóna: Európa számos országában az a gyakorlat alakult ki, hogy a ritka ragadozómadarak, illetve a fekete gólya fészke körüli erdőállományt 100–300 méter sugarú körben kivonják a gazdálkodásból. Ez a rendszer akkor működik jól, ha ez automatizmus, azaz nem igényel semmiféle védetté nyilvánítási eljárást. Ugyanakkor a fészkelés megszűnése után bizonyos idő elteltével, pl. amikor a fészek magától elkorhad és lehullik, a fészkelés miatt meghiúsult gazdasági tevékenység esetleg elvégezhető. Fontos azonban tudni, hogy egyfelől a potenciális revírvédelem különösen fontos, másfelől ez a gyakorlat a fészkelési időszakon kívülre is vonatkozik. Tehát nem a költési idény befejeződéséig él a korlátozás, hanem 3–5 évig vagy akár 30 évig is. A 100 méter sugarú kör 3 hektár, a 300 méteres pedig 27 hektár területű. A 100 méternél kisebb sugár már sehol sem fogadható el. Mereven azonban nem lehet értelmezni a gyakorlati megvalósítást, mert az erdő szélén fészkelő sas esetében a tőle 400 méterre folyamatos zajjal, beszéddel járó emberi tevékenység is súlyos zavarást jelenthet, míg az erdőben pl. 140 méterre lévő turistaút, ha arról nem térnek le, valószínűleg nem jelent veszélyt. A 88/1990. (IV.30.) kormányrendelettel módosított 8./1982. (III.15.) MT-rendelet 34. § 3. bekezdése szerint „A természetvédelmi hatóság engedélye szükséges a törpesas, a parlagi sas, a réti sas, a szirti sas, a békászó sas, a kerecsensólyom, a kígyászölyv és a fekete gólya fészke körül 100 m sugarú körben az erdőgazdálkodási tevékenység folytatásához, különösen a faállomány letermeléséhez. A faállomány letermelésének megtiltása miatt bekövetkező tényleges kárt – a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium, valamint a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium által kiadott irányelvek alapján számított összegben – a természetvédelmi hatóság az erdőgazdálkodónak megtéríti”.
Fészekközösség: különböző fajok egyedei általában valamilyen előnyös ok miatt egymás közelében fészkelnek (pl. feketenyakú vöcsök és fattyúszerkő).
Fészekmegerősítés: a fészeképítő ragadozómadarak – sólymok, vércsék kivételével valamennyi nálunk költő faj – fészkeiket gyakran igen hosszú ideig használják. Tavasszal a fészket felújítják (kitatarozzák). Ennek következtében a fészek mérete és persze súlya is folyamatosan növekszik. Nem ritka az 1-1,5 méter magas fészek sem, amelynek súlya több mázsa. Erre a fészekre nehezedik télen a hó, illetve az esők is jelentősen növelhetik súlyát. Egyfelől a súlynövekedés, másfelől az alsó rész elkorhadása miatt gyakran előfordul, hogy a fészek megbillen vagy leesik. Mindkét esetben alkalmatlanná válik költésre. Ilyenkor valószínűleg a madarak nem az eredeti helyre építik új fészküket, hanem esetenként akár kilométerekkel távolabb új revírt keresnek. Védelmi szempontból ez nem szerencsés, főleg ha az eredeti helyen valamennyi, a biztonságos költéshez szükséges feltétel adott, illetve a gazdálkodók is tudnak a fészekről, és segítik a védelmet. Az ilyen fészekváltás esetén lehet elölről kezdeni a védelem szervezését. Ennek elkerülésére a legjobb módszer, ha a megbillent fészket addig visszabontjuk, amíg azt a megerősítés szükségessé teszi, ezután stabilizáljuk, majd magunk építjük fel a lebontott részt. A fészek leesése esetén pedig nekünk kell ugyanoda visszahelyeznünk egy műfészket. Ilyen módon Magyarországon sikerült már pl. kígyászölyvet, illetve kis békászósast maga választotta revírjében tartani. A fészekmegerősítést, illetve az új fészek kihelyezését szeptember és január közepe között kell elvégezni, hogy mire a vonuló fajok visszaérkeznek, rendelkezésükre álljon „eredeti” fészkük. Réti sas esetében ezt szeptember–november között kell végrehajtani.
Fészekparazita: az a faj (pl. kakukk), amely tojásait más faj fészkébe rakja le. A tojások kikeltetését, a fiókák felnevelését a gazdamadárra bízza.
Fészekrabló: más fajok tojásait vagy fiókáit a fészekből táplálkozás céljából kiragadó faj. A szajkó gyakran rabolja ki a kisebb énekesek fészkeit.
Fészektatarozás: a fészeképítő ragadozó madarak a költés megkezdése előtt előző évi fészkeiket vagy más faj frissen elfoglalt, korábban épült fészkét felújítják, kitatarozzák. A ragadozómadarak fészke a téli időszakban az azokat belepő hótól tömörödik, korhadásnak indul, csészéje feltöltődik, esetenként a széltől megrongálódik. A tatarozás során a madarak új felső réteget építenek, amelynek magassága változó, de általában nem több 20-25 cm-nél. Ezzel egy időben a csésze finomabb szerkezetű bélését is felújítják. A tatarozott fészek frissen épített része avatott szem számára eltér a fészek többi részétől, mind színével, mind lazább szerkezetével. A kora tavaszi, illetve a költés megkezdődése előtti fészekellenőrzések során ezekből a jelekből lehet következtetni a fészek lakottságára.
Flóra (növényvilág): valamely kisebb-nagyobb területen, földrészen vagy a földön élő növényfajok összessége.
Fokozottan védett: A hazai állat- és növényfajok között két védettségi kategóriát különböztet meg a jogszabály. A védett azt jelenti, hogy nem szabad a fajt befogni, lelőni, tojásait, fiókáit elszedni, külföldre szállítani vagy onnan behozni, élettevékenységében zavarni stb. A fokozottan védett kategóriában ugyanezen korlátozások léteznek, azzal a megkülönböztetéssel, hogy az e fajok elleni cselekedet természetkárosítás bűntettének minősül, és akár többéves szabadságvesztéssel is büntethető. Lényeges különbség továbbá, hogy a védett fajok esetében a szokásos gazdasági tevékenységet az érvényes jogszabály szerint nem lehet korlátozni, pl. egy előzetesen megtervezett és engedélyezett erdőgazdasági tevékenységet nem lehet természetvédelmi indokkal felfüggeszteni azért, mert a kérdéses területen pl. megtelepedett egy pár egerészölyv. Ugyanebben az esetben, ha pl. egy fokozottan védett faj (parlagi sas, kis békászósas stb.) költ, akkor a gazdálkodó köteles tevékenységét felfüggeszteni, azaz a fokozottan védett fajnak elsőbbséget biztosítani.
Folyónövedék: a faállományok korától számított következő 10 éves időszakban várható összfatermés átlagos 1 évi növedékét kell érteni. Az 1996. I. 1-i állapot szerinti folyónövedék.
| – az ország összes erdejére együtt | 11 493 ezer m3/év |
| – 1 ha erdőterületre vetítve | 6,65 m3/ha/év |
Foszforszörpös tojás: az 1980-as évek közepéig az apróvadállomány „védelme” érdekében nemcsak lőfegyverrel, hanem méreggel is irtották a varjúféléket, illetve egyéb, dúvadnak minősített állatokat. A méreg hatóanyaga szerves foszforsavészter volt, amelyet tyúktojásba injektáltak és az ország legkülönbözőbb nyílt helyein ezerszám helyeztek ki. A méreg minden melegvérű élőlényre súlyosan veszélyes volt. A kihelyezés módja miatt azonban – nyílt, jól látható helyre rakták ki – nemcsak a szarka- és a varjúfélék számára volt hozzáférhető, hanem a terepet alaposan átpásztázó réti héják is megtalálták. Mivel ezek az állatok már akkor is védettek voltak, a mérgezést végzők nem „dicsekedtek” jelentéseikben azzal, hogy mennyit pusztítottak el közülük. Az azonban tény, hogy minden évben több száz réti héja került a különböző múzeumokba, természetvédelmi szervezetekhez és egyéb helyekre. Ezzel a módszerrel kis híján sikerült kipusztítani a hazai rétihéja-állományt. Ma már szelektív mérget használnak erre a célra. Ez az ún. F1-es tojás, amely „csak” a varjúfélékre hat. Ennek túlzott mértékű használata miatt a vetési varjú állománya ma már annyira csökkent, hogy védelmet igényelne. A varjak hiánya kimutathatóan csökkentette a kékvércse fészkelőállományát is.
Fosszilis tüzelőanyagok (fosszíliák): olyan tüzelőanyagok, amelyek lerakódott élő szervezete hosszú idő alatt a légkörinél nagyobb nyomáson és hőmérsékleten végbemenő bomlásával jöttek létre és halmozódtak fel. A fosszíliák közé tartozik a szilárd tőzeg és szén, a folyékony kőolaj és fűtőolaj, valamint a gáz halmazállapotú földgáz.
Frissvíz-igény: az ipari üzemek vagy más vízfogyasztók vízszükségletének az a része, amelyet optimális, vízgazdálkodási és környezetvédelmi igényeket is kielégítő technológia alkalmazása esetén a hasznosítható felszíni vagy felszín alatti vízkészletből kell beszerezni, tehát nem fedezhető recirkuláltatott vízből.
Gazdamadár: a fészekparazita fajok tojásait kikeltető és fiókáit felnevelő madárfaj. A kakukk leggyakoribb gazdamadara hazánkban a nádirigó és a vörösbegy.
Gázlómadár: a darualakúak, a gólya- és flamingóalakúak rendjei. Az összefoglaló név alapja a hasonló életmód, jellemzőjük a hosszú láb.
Generalista: azok a fajok, amelyek a táplálékspecialista fajokkal ellentétben – sokféle táplálékot fogyasztanak.
Globális légszennyeződés: a légszennyeződés szempontjából számításba vehető (héttől tizenkét km-ig terjedő) nagy kiterjedésű (104 négyzetkilomérternél nagyobb területű) légréteg teljes légszennyezése.
Gyérítés: a gyérítéseket és a tisztítást együttesen előhasználatoknak is nevezzük.
Habitat: egy faj populációt alkotó egyedeinek az élőhelyben elfoglalt helye.
Hasznosítható vízkészlet: az adott vízgazdálkodási területen, a vízgyűjtő fejlesztésének adott szintjén a lefolyásszabályozás eredményeként és hasznosítás számára folyamatosan kitermelhető, illetve rendelkezésre álló vízkészlet.
Háztartási hulladék: a háztartások legtöbbnyire szilárd hulladéka, amely az intézményi, piaci, kórházi és egyéb hulladékok mellett a települési hulladékok nagy hányadát képezi.
Helyhez kötött szennyezőforrás: olyan emisszióforrás, amely adott környezetben a helyzetét nem változtatja, a környezet adott helyén van rögzítve, így szennyezőanyagai a közvetlen környezet szennyezését fokozzák.
Hibrid: egy vagy több jellegben genetikailag eltérő szülők, vagy különböző fajokhoz tartozó egyedek kereszteződéséből származó utód.
Holarktikus elterjedésű faj: a Föld északi féltekéjén, a trópusi övezeten kívüli területein élő faj. Pl. kékes rétihéja.
Hulladékégetés: a hulladékártalmatlanítás egyik módszere, lényegében az éghető hulladékok exoterm oxidációja. Az égés során a hulladék és szervesanyag-tartalma gázokká és gőzökké (füstgáz) alakul át, szervetlen anyagai pedig hamu és salak formájában visszamaradnak.
Hulladéklerakás (deponálás): a hulladékkezelés egyféle megoldása; a gyűjtött hulladékot, a kijelölt lerakóhelyen helyezik el. A hulladék kijelölt helyeken kívüli elhelyezése a környezetszennyezés egyik fő forrása.
Humusz: a talaj szerves anyaga, amely a talajban élő szervezetek (főleg mikroorganizmusok) életműködése és a talajba került állati és növényi részek biodegradációja kapcsán jött létre. A nagy szervesanyag hányadú talajt humuszos talajnak vagy humusztalajnak nevezik.
Húzás: vonulási időben az erdei szalonka szürkületben kezdődő jellegzetes repülése. A vadlibák és a vadkacsát vonulási időbent történő csoportos repülése.
Hűtőtorony: az ipartelepek felmelegített hűtővizeinek levegővel való hűtésére szolgáló építmény vagy szerkezet.
ICBP: Nemzetközi Madárvédelmi Tanács (1922, Cambridge, Anglia), a BirdLife International elődje.
Időbeli korlátozás: előfordul, hogy a fokozottan védett ragadozó madarak fészke körüli védőzónán kívül is szükséges korlátozni az ott folyó tevékenységet. Ez általában gazdasági tevékenység, turisztika stb. Mivel ez a tevékenység csak a költési időszakban zavaró, a korlátozást csak erre az időszakra kell elrendelni. Ennek azonban nemcsak a kotlási időt, hanem a fészektatarozástól a kirepült fiókák megerősödéséig terjedő időszakot is magába kell foglalnia. Ott, ahol üzemterv szerinti gazdálkodás folyik, ezt a természetvédelmi hatóságnak az engedélyező tárgyaláson előre be kell, építeni, mint korlátozást,
| törpesas | április 1. – augusztus 15. |
| parlagi sas | január 1. – július 30. |
| kis békászósas | április 1. – augusztus 15. |
| réti sas | január 1. – július 30. |
| kígyászölyv | április 1. – július 30. |
| kerecsensólyom | március 1. – június 30. |
Intézkedés fészekkárosítás esetén: előfordul, hogy szándékosan vagy tévedésből a fészket kilövik, a fészkes fát kivágják, vagy a fiókákat kirabolják. Ilyen esetben a szükséges intézkedést annak kell kezdeményeznie, aki ezt észlelte. Tapasztalatunk szerint igen gyakran az első bizonytalan vagy hibás lépés az egész hatósági eljárás eredményességét befolyásolja. Fészekkárosítás esetén azonnal értesíteni kell az illetékes természetvédelmi hatóságot, és el kell érni, hogy annak képviselője, a területileg illetékes vadászatra jogosult képviselő (vadőr stb.) és a rendőrség közös helyszíni szemlét tartson. Célszerű az MME Titkárság részvételét is kérni. A helyszíni szemlén minden lényeges és lényegtelennek tűnő dolgot jegyzőkönyvben kell rögzíteni. A későbbi bizonyítás szempontjából fontos dolgokat lehetőleg be kell vinni a rendőrségre (pl. szétlőtt fészek alatti tojáshéjmaradvány stb.). Célszerű a lövés helyét vagy más egyéb dolgot le is fényképezni. Előfordult már olyan eset is, hogy a kilőtt fészkes fát a bizonyítási, nyomozási időszakban kivágták és eltüntették. A jegyzőkönyvből az MME Titkárságnak feltétlenül küldeni kell, ha az nem képviseltette magát a helyszínen.
IUCN: Nemzetközi Természetvédelmi Unió (1948, Gland, Svájc). A világ hivatásos természetvédelmi szervezete. Tagjai sorában kormányzati és nem kormányzati szervek szerepelnek. Célja nemzetközi összefogással a természeti értékek és erőforrások óvása, fenntartható használatuk biztosítása. Számos kiadványuk egyike a veszélyeztetett állat- és növényfajokat ismertető Vörös Könyv. Magyarország 1975 óta tagja.
Ivarérettség: a madarak egyedfejlődésében az a szakasz, amikor a párbanállás, párzás során utódok létrehozására képesek. A legtöbb faj már a kelését követő költési szezonban saját fiókáit neveli, néhány faj csak 2-4 év után válik ivaréretté.
IWRB: Nemzetközi Vízimadár- és Víziélőhely-kutató Iroda (1954, Slimbridge, Anglia). Célja világszerte a veszélyeztetett vízimadarak védelme, kutatása, élőhelyeik megóvása és helyreállítása. Munkájának egyik legfontsoabb eredménye a Ramsari Egyezmény létrehozása. A szervezetnek tagja az MME is.
Káinizmus: a bibliai Káin–Ábel-testvérgyilkosságról nevezte el a madártani irodalom azt a folyamatot, amely néhány nagyobb testű ragadozó madár fiókái között lejátszódik. A ragadozómadarak, csakúgy, mint más nagy testű madarak, tojásaikat 1-2 nap különbséggel rakják le, viszont már az első után költeni kezdenek, ezért a fiókák is egy-két nap különbséggel kelnek ki. Bizonyos fajoknál – pl. vércsék, sólymok, héják, ölyvek – ez semmiféle problémát nem jelent. Más fajoknál (pl. réti héják), ahol nemritkán 6 tojásból áll a fészekalj, gyarkan előfordul, hogy a legkisebb fiókát anélkül, hogy bántalmaznák, a nagyobbak elnyomják, az nem tud megfelelően fejlődni, esetleg elpusztul vagy csak lényeges késéssel hagyja el a fészket. Akkor is alacsonyabb a testsúlya, mint fészektestvéreié, és emiatt rosszabb a túlélési esélye. A sasok közül néhány fajnál – pl. kis és nagy békászósas, kaffer sas – azonban a táplálék mennyiségétől függetlenül már a kikelés pillanatában megfigyelhető rendkívüli mértékű agresszivitás, amely mind a kettő (vagy több) fiókában egyformán jelen van, és annak mértéke egyáltalán nem függ attól, hogy az első, második vagy esetleg harmadik fiókáról van szó. Mivel azonban az elsőnek kikelő fióka már második, esetleg harmadik életnapját éli, amikorra kisebb testvére kikel, testsúlya – pl. a kis békászósas esetében –, közel a kikelési súly duplája. Ilyen óriási testsúlykülönbség esetén a kisebb testvérnek esélye sincs a győzelemre, azaz az egymásnak támadó fiókák közül mindig az elsőnek kikelő fióka lesz a győztes. Hangsúlyozni kell, hogy ebben a folyamatban a tápláléknak semmiféle szerepe sincs, hiszen a fiókák napi táplálékfelvétele még olyan csekély, hogy azt a legrosszabb időjárás mellett is könnyedén tudják biztosítani az öreg madarak. Bizonyított tény, hogy a fehér szín – a pihés fióka színe – határozottan ingerlően hat a fiókákra. A fogságban nevelt fiókák a fehér vattát vadul támadják. A fehér szín azonban nem kizárólagos ingerkiváltó, mivel szintén fogságban tapasztaltuk, hogy a másik fióka hangja is kiváltja az agresszivitást. A papírdobozokban, egy helyiségben nevelt fiókák esetében tapasztaltuk, hogy annak ellenére, hogy nem látták egymást, a másik fióka hangjára hevesen püfölni kezdték a doboz falát. A fiókáknak ez a rendkívüli agresszivitása életkoruk előrehaladtával csökken, és pl. a kis békászósas esetében 4 hetes korra megszűnik. Ez közel egybeesik azzal az időszakkal, amikorra fehér pihetollukat elhullatják és már az egész fiókát barna tollazat borítja. A káinizmus kizárásával elvileg duplájára lehet növelni ezen fajok produktivitását, gyakorlatban ez azonban csak kis számú pár esetében lehetséges. Magának a folyamatnak az ismerete különlegesen fontos, mert bár a hazai fauna egyetlen tagját sem kell ezzel a módszerrel fenntartani, a világon egyre több faj kerül végveszélybe, sok közülük csak átmenetileg. Ezeknél a fiókaszám gyarapításának óriási jelentősége lehet. Valószínűleg nem minden fajról tudjuk még, hogy fiókái között esetenként fellép-e a káinizmus. A káinizmus mértéke fajonként is változó. Míg a kis és nagy békászósas, illetve a kaffer sas esetében rendkívül erős, addig a szirti és törpesasról tudjuk, hogy azoknál gyengébb. Ez azt jelenti, hogy míg az előbbiek esetében rendkívül ritka, hogy két fióka felnevelődjön emberi segítség nélkül, addig az utóbbinál ez elképzelhetetlen, sőt általános, és inkább a káinizmus fellépése a ritka. Arra vonatkozóan, hogy mi váltja ki a káinizmust, nincs elfogadható magyarázat. Vannak publikációk, amelyek adnak magyarázatot, de valamennyi hagy kétségeket is. A magyarázatok között szerepelnek a következők. „Most” állnak át ezek a fajok az egy tojásra. Számukra már elegendő az egyetlen fióka, de az még a tojásszámnál nem nyilvánul meg. A második vagy harmadik tojás csak biztonsági tartalék arra az esetre, ha az elsővel történne valami. Felvetik a szelekciót is. Mások egy speciális túlélési stratégiának tekintik, amelynek az a lényege, hogy a fiókák minél nagyobb kirepülési súlyra törekednek, mert az jelenti a legjobb kondíciót, ami növeli túlélési esélyüket. Az Európában előforduló fajok közül ismereteink szerint kisebb-nagyobb méretű káinizmus az alábbiaknál fordul elő: héja, pusztai sas, sas nagy békászósas, törpesas, kis békászósas, szirtisas, réti sas, spanyol parlagi sas, saskeselyű.
Keringés: a nagy testű madárfajok a felszálló légáramlatokat kihasználva, kifeszített szárnyaikkal, szárnycsapások nélkül képesek a levegőben maradni, keringeni.
Kolónia: madarak társulási formája, ahol leggyakrabban egy fajhoz tartozó több költőpár fészkét egymás közelében építi (sirályok, kormoránok stb.).
Komfortmozgás: a madarak jó közérzetének fenntartásához szükséges mozgás. Leggyakrabban a ragadozó madarak hasonló célú, fészek körüli repülésére értik.
Konvergencia: a rendszertanilag egymástól távol eső fajok esetében, azonos életmódjuk és környezetük következtében előforduló alak- és működésbeli hasonlóság (pl. baglyok és ragadozó madarak).
Kopár: a tollak elhasználódása. Néhány madárfaj (pl. a kenderike)nászruhájának színei a színes tollrészek feletti felületek kopása után válnak láthatóvá.
Kotlófolt: a tojásokat melengető egyedek hasi bőrfelszínén, gazdag hajszálérhálózattal rendelkező csupasz felületek.
Kozmopolita faunaelem: az egész Földön előforduló állatfaj. Pl. halászsas.
Költésparazita: fészekparazita
Köpet: a ragadozó madarak a baglyokhoz, a sirályokhoz és sok-sok más madárfajhoz hasonlóan az elfogyasztott táplálék emészthetetlen részétől köpet formájában szabadulnak meg. A köpet elsősorban szőrből és csontokból áll. A csontok közül a köpetben a táplálékállatok fogai, csigolyái, álkapcsai találhatók meg a leggyakrabban. A nappali ragadozómadarak gyomornedvei a baglyokénál erősebbek, ezért az ő köpeteikben sokkal kevesebb a csont, mert azokat megemésztik. Emiatt – a baglyokkal szemben – azok elemzése nem ad teljes képet az elfogyasztott zsákmányállatokról. A rovarokat is zsákmányoló fajok köpeteiben azok nehezen emészthető maradványai is rendszeresen fellelhetők. A köpet mérete, alakja és gyakran a benne található zsákmányállatok egy-egy fajra jellemzőek.
Környezethasználó: minden természetes és jogi személy, mivel minden élet- és munkatevékenység valamely mértékben a környezetet igénybe veszi, illetve terheli.
Környezeti hatás: az embert, illetve az élőlényeket, az anyagokat – eszközöket –, tárgyakat a környezet, a környezeti elemek részéről ért hatás, amely állapotukat befolyásolja.
Környezeti kár (ökológiai kár): a környezeti elemek (talaj, levegő, víz, élővilág, táj, települési környezet) minőségromlása vagy szennyezetté válása folytán fellépő környezetet érő károsítás vagy károsodás.
Környezetpolitika: az állami környezetvédelmi politikát jelenti, amely eszköz a termelés, a fogyasztás, az életszínvonal és a környezetről való gondoskodás összhangba hozására.
Körözés: keringés
Köztakaró: a tollazat, a bőr és a szaruképződmények (csőr, karom stb.) együttes neve.
Kultúrakövető faj: az olyan fajokat nevezzük kultúrakövetőnek, amelyek az ember, illetve az emberi települések közelségét keresik vagy elviselik. A legtipikusabb kultúrakövető ragadozómadár-fajok azok, amelyek az emberi létesítményeket veszik igénybe fészkelésre. Ilyenek a vándorsólyom és a vörösvércse, amelyek Európa számos nagyvárosában fészkelnek pl. épületen. Nagyobb városainkban a vörösvércse rendszeres fészkelő, míg ugyanitt a vándorsólyom gyakran telel át. Szintén kultúrakövetőnek kell tekintenünk a karvalyt és részben a héját is, amelyek gyakran járnak le a lakott területre vadászni. A kabasólyom és az egerészölyv nem fészkel a városban, de gyakran a város szélén igen. Kaba esetében a nagyobb parkokban is megtelepszik egy-egy pár. Hazánkban nem, de Európában sok helyütt, Ázsiában pedig szinte mindenütt megtalálhatók a városokban a barna kányák.
Lágyeleség: rovarevő madarak fogságban történő táplálására szolgáló keverék, amely főtt húsból, sajtból, túróból, főtt tojásból, sárgarépából áll. Valamennyit reszelni kell, majd összekeverni. Azért, hogy megfelelő szerkezetű legyen és ne ragadjon össze, kétszersült- vagy kekszporral az összekeverés előtt alaposan meg kell szórni. Vitaminokat és ásványi anyagokat is időnként bele kell keverni. A keverék nagyobb részét a főtt hús és a reszelt, kipréselt levű sárgarépa alkotja. A sajt és a tojás adagolásával óvatosan kell bánni, mert könnyen elhízást okozhat.
Lebegő szerves anyag: a vízből vagy szennyvízből kivont, 105 Celsius fokos hőmérsékleten szárított összes lebegő anyag 600 Celsius fok hőmérsékleten való izzítása utáni mennyiségvesztés.
Lebomlás: általában összetett anyagok összetevőire való bomlása.
Lefolyóvíz: az egyébként száraz felületről a csapadék, valamint az öntözés vagy locsolás következtében (hidrológiai körforgás) eltávozó víztömeg, amely a lemosott felület (errózió) természete szerint több-kevesebb hordalékot és oldott anyagot tartalmaz és felszíni vízbe jutva, diffúz szennyezést okoz.
Lesiklás: a nagy szárnyfesztávú fajokra jellemző szárnycsapások nélküli, kiterjesztett szárnyakkal történő siklórepülés.
Levegőminőség: a levegő állapotát és összetételét, tisztaságát vagy szennyezettségét leíró adatok összessége, amelyeket a levegő tisztaság-védelmi jogszabályok rögzítenek, s amelyeket a levegőminőségi határértékek alapján értékelnek.
Madártani Intézet: az 1893-ban Herman Ottó által alapított Ornithológiai Központ tudományos munkát végző jogutódja.
Madárvárta: a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület oktató és kutató bázisa. Hazánkban több madárvárta működik.
Magyarország motorfűrészlánc-kenőolaj felhasználása: jelenleg 1,2–1,7 millió liter, ez minden évben hozzávetőleg 375 000 személygépkocsi egyszeri olajcseréje fáradtolaj mennyiségének szétspriccelését jelenti erdeinkben.
Melanizmus: a szokásostól eltérő, sötét színű egyedekre értjük.
Mérgezés: a ragadozómadarakat egy évszázadon keresztül – vagy hosszabb időn át – tudatosan irtották abból a tévhitből kiindulva, hogy károsak. Ennek a tévedésnek a fokozatos belátása után a tudatos mérgezés, amely elsősorban sztrichninnel, illetve foszforszörpös tojással történt, megszűnt. Sajnos ma is előfordul, hogy ezek illegális használata miatt mérgezéstől elpusztul egy-egy ritka faj. Ez az ún. közvetlen mérgezés. Hosszú időn keresztül a mezőgazdaságban érzékeny veszteséget okozni képes mezei pocok megfékezésére olyan vegyszert használtak, amelyik az összes melegvérű állatra veszélyes volt, így temérdek vörösvércse és egerészölyv pusztult el úgy, hogy a mérgezett, lassabban mozgó pockokat zsákmányolták. Előfordul az is, amikor az állománycsökkentés a vetési varjúra irányul, és a döglötten heverő állatokat szedi össze pl. a parlagi sas. Ez a közvetett mérgezés. Ezek elég durva mérgezések, a fő veszélyt napjainkban mégsem ezek okozzák, illetve okozták. Az elmúlt évtizedekben használt növényvédőszerek – bonyolult szerves vegyületek – a meleg vérű élőlények szervezetében gyakorlatilag nem képesek lebomlani, ezért azok a folyamatos felvétel esetén mind nagyobb mennyiségben gyűlnek össze. Hatásaikat is lassan fejtik ki a koncentrációnövekedés mértékének arányában. Madarak esetében közismert hatásuk a tojáshéj-elvékonyodás, a tojások számának fokozatos csökkenése, majd a terméketlenség, végül pedig az egyed pusztulása. A vándorsólyom világállományának döntő többsége így pusztult ki, de ugyanez a folyamat ismert réti sas, halászsas, illetve karvaly stb. esetében is. Nemcsak a DDT, hanem az összes HCH- és PCB-származékok is hasonló veszélyt jelentenek. Napjainkban az ólom okoz hasonló problémát egyes fajoknál. Pl. a megsörétezett, ezért esetleg gyengébb röpképességű libákat, kacsákat zsákmányoló réti sas fokozottan van kitéve ennek a veszélynek. Ezt a folyamatot lassú mérgeződésnek hívjuk.
Mérgező (toxikus) anyag: minden olyan anyag, amely már kis koncentrációban vagy adagban is ártalmas az élő szervezetre, mivel megzavarja a szervezet életfolyamatait, károsítja az egészségi állapotot, megbetegedést vagy halált okoz.
Mesterséges (kultúr- vagy ültetvényszerű)
erdők: a korábbi erdőterületen vagy erdőterületen kívül, volt mezőgazdasági területen létrehozott faállományok, amelyek rendszerint idegenhonos fajokkal létesülnek (akác, luc-, erdei és feketefenyő, vöröstölgy stb.), de őshonos fafajok alkalmazása is előfordul (pl. kocsányos tölgy).
Migráció: vonulás
MME Titkárság: a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület alkalmazottaiból álló szervezeti egység. Az MME Titkárság nem hatóság, mégis célszerű ide fordulni minden üggyel, mert az itt dolgozó szakemberek között mindig vannak olyanok, akik pontos felvilágosítást tudnak adni.
Monitoring Központ: a monitoring megfigyelések eredményeit összesítő és nyilvántartó MME szerv.
Morfológia: alaktan.
Műfészek-kihelyezés: a legkülönbözőbb madárfajok részére kihelyezett, mesterségesen épített fészket nevezzük műfészeknek. Általában elmondható róla, hogy stabilabb, mint a madarak által épített fészek. Főleg ragadozómadarak, gólyák, fecskék stb. részére kerül kihelyezésre. Hazai gyakorlatban eddig a ritka ragadozók közül a parlagi, réti sasnak, kis békászósasnak, kígyászölyvnek, darázsölyvnek, kerecsensólyomnak stb. helyeztünk ki műfészket, amelyet azok elfogadtak. Kizárólag olyan helyre szabad kihelyezni, ahol biztosítható az abban költő madár védelme. Főleg két esetben helyezik ki. Vagy amikor egy új helyen szeretnénk költésre késztetni egy-egy fajt, vagy amikor egy ismert pár meglévő fészke megsemmisül, és szeretnénk elérni, hogy a madarak helyben maradjanak. A műfészek kihelyezhető fára, sziklára, de esetleg egyéb helyre is (pl. villanyoszlop, víztorony stb.). Ügyelni kell arra, hogy az egyes fajoknak más-más igénye van a fészek helyével kapcsolatban. Általában elmondhatjuk, hogy akkor van a legnagyobb esély arra, hogy a madarak elfoglalják, ha előre tudjuk, hogy melyik faj számára akarjuk kihelyezni, és az adott faj speciális igényeit figyelembe vesszük. Ezek leírását lásd az egyes fajoknál.
Nászrepülés: a párzást megelőző udvarlási forma.
Nászruha: költési időben vedlés vagy kopás útján felöltött feltűnő színű tollruha.
Niche: ökológiai fogalom. Az ökológiai környezetben az a tér, amelyet egy adott populáció elfoglal és ott képes tartósan fennmaradni. Nem csak térbeli fogalom, a madárnak az életközösségben elfoglalt szerepét érzékelteti.
NON-SPEC: olyan madárfaj, amelynek nincs európai védelmi vonatkozása.
Növedékfokozó gyérítés: a középkorú és idősebb, tehát érett faállományokban vastagsági növekedést elősegítő nevelővágás.
Nyest elleni védekezés: a nyest és persze a nyuszt is előszeretettel mászik fel a fára, és ott madárfiókákat zsákmányol. Gyakran kieszi az odúból a harkály, kékgalamb stb. fiókáit, de nem kíméli a ragadozómadár- vagy bagolyfiókákat sem. A sziklán fészkelő fajok sincsenek teljes biztonságban, mivel a nyest ezeket a helyeket különösen kedveli. Gyakran sziklaüregben alszik, illetve ellik. Az épületben költő fajok is súlyosan veszélyeztetettek általa. Egyes helyen szükséges lehet a nyest elleni védelem. Épületben csak akkor lehet eredményes a védelem, ha nincs olyan fa a közelben, amin felmászva átugrik a tetőre és utána a padlástérben kifosztja a fészkeket. Fán csak akkor lehet eredményesen védekezni ellene, ha a szomszédos fáról nem tud átjutni. Fa esetében ideiglenesen vagy véglegesen fémlemezzel szokták borítani a fa törzsét 40-50 cm szélességben.
Odúköltő faj: költési céllal kiodvasodott fákba odút vájó vagy más fajok régi odúit elfoglaló madárfaj.
Odútelep: egy meghatározott területen, pl. egy erdőbe kihelyezett mesterséges fészekodúk csoportja.
Oológia: a madarak tojásával (méret, súly) foglalkozó tudomány. Napjainkban a madárvédelem terén egyre kevesebb jelentősége van.
Ornitológia: madártan.
Ornitológus: a madártannal foglalkozó kutató.
Oszteológia: a csontokkal, csontvázzal kapcsolatos tudomány.
Ökológia: az élővilág és a környezet kölcsönhatásaival foglalkozó tudomány.
Ökoszisztéma (környezeti rendszer, környezetbiológiai rendszer): a természetben működő, a bioszféra kisebb-nagyobb részét képező hely-, időkoordinátákkal jellemezhető bármilyen rendszer a fizikai, kémiai és biológiai folyamataival együtt vagy az élőlénytársulás és annak élettelen környezete együttvéve, amelyben a biológiai termelés a fogyasztás és a lebontás egymást feltételezve megvalósul.
Öntisztulás (önregenerálás, természetes öntisztulás): a természetes vizekben végbemenő folyamat, amely során a vízbe jutott szerves, de nem toxikus anyagok a vízben élő szervezetek, elsősorban a mikroorganizmusok hatására lebomlanak szervetlen anyagokra.
Palearktikus faunaelem: az egész Európát és Ázsia nagy részét, egészen a Himalájáig és Afrikát, egészen a Szaharáig magába foglalkozó területen előforduló állatfaj. Pl. pajzsoscankó.
Paleomontán faunaelem: a palearktikus régió (magas-)hegységeiben élő állatfaj. Pl. saskeselyű, vízirigó.
Partimadár: a lilealakúak rendjébe tartozó madárfajok (Charadriformes) gyűjtőneve (kivéve a halfarkasok, sirályok és csérek, mert ezek is oda tartoznak).
Perszisztencia (lásd perszisztens vegyületek). A tartós fennmaradás a környezetben. A gyakorlatban azokat a növényvédő szereket tekintik perzisztenseknek, amelyek a vegetációs időn belül vagy a felhasználási céltól függő várakozási időn belül nem bomlanak el. (Perszisztens szerves szennyező anyagok).
Pontforrás: általában a környező épületek tetőszintjénél legalább kétszer magasabban lévő, meghatározott emissziópontú emisszóforrás. A pontforrásból eredő emisszióra nem hat a környező épületek által okozott purpulencia, így a légkör természetes hígító- és szállítóképessége többnyire érvényesül. Ilyen pontforrások egyebek mellett a magas kürtők és kémények.
Populáció: egy adott területen egy adott időben élő azonos fajú egyedek.
Potenciális fészkelőrevír: a fészek körül elhelyezkedő terület olyan esetben, ha az adott faj hosszabb ideig használta a fészket, de jelenleg rövidebb-hosszabb ideje a fészekben nem volt költés. Védelme különösen akkor nagyon fontos, ha olyan fajról van szó, amelynek speciális igénye van az erdőállománnyal szemben (pl. parlagi sas, réti sas), illetve fontos, hogy a fészkelőhely közvetlen közelében alkalmas táplálkozó terület is legyen. Ha ezek együtt adottak, joggal feltételezhető, hogy a potenciális fészeklőrevír különösen fontos, mert azt bármikor újra elfoglalhatja az adott pár. Ennek megsemmisülése esetén általában hatalmas területen nem találnak megfelelő életfeltételeket, költőhelyet, és nagy távolságra kénytelenek áttelepülni, esetleg nem is tudnak költeni.
Préda: zsákmányállat.
Predáció: zsákmányszerzés.
Predátor: ragadozó.
Produktivitás: termékenység.
Ragadozómadarak felismerhetősége: a legkülönbözőbb jó és kevésbé jó határozókönyvek megbízható segítséget adnak az egyes fajok, azon belül a színváltozatok, az ivarok és az öregek, illetve fiatalok meghatározásához. Ha azonban reálisak akarunk lenni, el kell ismernünk, hogy ezekkel együtt sem mindig sikerül egy repülő ragadozómadarat felismerni. Ennek okait nem árt tudni, mielőtt a ragadozó madarakkal kezdünk foglalkozni.
a) A gyakran nagy vagy közepes testű repülő, a levegőben keringő ragadozó madár nagyon nagy távolságból észrevehető. Ilyen tulajdonsága – keringés – kevés más fajnak van. Az a tény, hogy olyan nagy távolságból is észre lehet őket venni – a világos égen megjelenő apró sötét foltként –, ahonnan még a fajra jellemző bélyegek nem láthatók, megnehezíti vagy lehetetlenné teszi a határozást.
b) A legtöbb határozókönyv a repülő madár alsótestének mintázatát mutatja, mivel általában a madarat alulról lehet megfigyelni. Ez igaz, csakhogy a felülről sütő nap miatt a repülő madár alsóteste szinte mindig árnyékban van, ezért a könyvekkel ellentétben az árnyék miatt az nagyon gyakran sötétnek látszik.
c) A ragadozó madarak határozását az is nehezíti, hogy – főleg a ritka fajok esetében – nagyon kevés megfigyelő rendelkezik komoly gyakorlattal, és ha van ilyen szakember, valószínűleg az sem tud valamennyi fajjal kapcsolatban azonos mértékű tapasztalatra szert tenni. Összegezve tehát, a nagy távolság, a szerény gyakorlási lehetőség, illetve a fény-árnyék hatás gyakran lehetetlenné teszi egy-egy példány meghatározását. Tavasszal, szeles, hideg, felhőmentes időben, amikor a napsugárzás még nem olyan erős, mint nyáron, jó látási, illetve fényviszonyok következtében a határozókönyvekben jelzett színeket, mintázatot gyakran jól meg lehet figyelni.
Ragadozómadár-bemutatótelep: Nyugat-Európa számos országában léteznek ragadozómadár-bemutatótelepek. Ezeken a legkülönbözőbb fajú ragadozó madarakat tartják röpdében, ragadozómadár-üllőn vagy félvadon, szabadon. A telepek belépőjeggyel meglátogathatók. A látogatottság növelése érdekében a legtöbb helyen ún. bemutatókat is tartanak, amikor az idomított ragadozó madarak szabadon repülnek. A belépőjegyekből származó bevételt kiegészítheti az esetleges tenyésztésből származó fiatal madarak értékesítése. A legtöbb telepen számos veszélyeztetett, ritka madarat is tartanak, nem csak földrészünkön élő fajokat, hanem trópusiakat is. Szinte valamennyi ilyen telepről egyszer-többször bebizonyosodott, hogy az illegális ragadozómadár-kereskedelem központjai. Általános törekvés a telepek bezáratása. Magyarországon ilyen telep nincs, s nem is szabad lennie.
Ramsari Egyezmény: „a nemzetközi jelentőségű vadvizekről, különösen mint a vízimadarak tartózkodási helyéről” szóló egyezmény, amely nevét az iráni Ramsar városról, alapításának helyéről kapta. Az 1971-es egyezmény célja, hogy a vizes területeket, amelyek világszerte rohamosan fogyatkoznak, megőrizze. A tagállamok a csatlakozáskor kijelölik, mely területeket deklarálják mint az egyezmény hatálya alá tartozókat, és vállalják, hogy azokon a csatlakozáskori állapotokat megőrzik. Az egyezmény szorgalmazza a hatálya alá nem tartozó területek védelmét, megőrzését is. Hazánkban 11 terület 110 ezer hektár kiterjedésben tartozik az egyezmény hatálya alá.
Ramsari terület: a Ramsari Egyezmény hatálya alá eső terület. Világviszonylatban több mint 500, Magyarországon 13 terület, köztük a Balaton szerepel a listán, de további területek jegyzékbe vétele is várható.
Rejtőszín: a tollazat mintája és színe segítségével a madár környezetéhez hasonlít.
Repatriálás: sérült és/vagy az életük egy szakaszában ember által nevelt madarak visszajuttatása a természetbe. elvadítás
Részecske (szemcse): valamely folytonos fázisban (többnyire gáznemű vagy folyékony anyagban) jelenlévő szétszóródott, határfelületekkel elkülönült másik fázis (többnyire folyékony vagy szilárd anyag) legkisebb, még homogén szerkezetű része. A környezetvédelemben a részecske fogalma leginkább a levegőt szennyező szilárd anyagokkal kapcsolatban használatos (aeroszol).
Részleges káinizmus: egyes madárfajoknál előfordul a káinizmus, de nem minden párnál, hanem csak esetlegesen, vagy annak mértéke nem olyan erős, hogy a második vagy a harmadik fióka biztos pusztulásához vezetne. Az is előfordulhat, hogy a két nagyobb fióka egymással veszekszik, de nem ölik meg – nem tudják megölni – egymást, legfeljebb harmadik legkisebb testvérüket. Ez pl. a szirti sasnál fordulhat elő.
Riasztási módszerek: gyakran felmerül az igény, hogy a különböző madarakat, így a ragadozómadarakat is távol szeretnék tartani egy-egy területről. Nem léteznek jó riasztási módszerek, a madarak ugyanis igen rövid idő alatt valamennyit megszokják. Ragadozómadarak ellen gyakran ajánlják a belülről foncsorozott üveggömböket. Ezek a rájuk eső napsugarak hatására csillognak és riasztják a madarakat. Nem igazán eredményesen. Ha valaha szükségessé válik egy-egy ragadozómadár távol tartása valamely területről, ezt a feladatot legjobb olyan szakemberre bízni, aki az adott madarat képes befogni és távolabb szabadon engedni. A befogás általában olyan súlyos stressz a madár számára, hogy annak hatására a befogási helyre nem tér vissza. Ragadozómadár befogásához a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges.
RSPB: Angol Királyi Madárvédelmi Társaság (Royal Society for Protection of Birds).
Sérült ragadozó madár: sajnos meglehetősen gyakori, hogy elsősorban áramütés, kisebb részben meglövés miatt ragadozómadarak szerencsétlenül járnak. Ezek ellátása a legtöbb esetben igen bonyolult folyamat. A sérülések, beleértve a mérgezést, gyakran olyan helyzetet teremtenek, ami miatt egy-egy példányt hosszabb ideig vagy esetleg örökké ápolni kell. A legfontosabb teendő annak megállapítása, hogy mi okozta a sérülést, illetve hogy az állat egyáltalán visszajuttatható-e a természetbe. Sokszor ez a gyors beavatkozástól függ. Arra kell törekedni, hogy az elengedhető madarakat mielőbb szabadon lehessen engedni. Tudomásul kell venni, hogy a szárnytörést, illetve a legkülönbözőbb, áramütésből származó sérülést szenvedett madarak döntő többsége nem juttatható vissza a természetbe, mivel azok sosem lesznek teljes röpképességűek. Súlyos gond, hogy nagyon kevés szakember (orvos, sérült madár ápolásában jártas személy) van hazánkban. Nincs továbbá megoldva az örökös ápolást igénylő madarak gondozása sem. A fokozottan védett egyedekről az MME folyamatosan gondoskodik, de a gyakoribb fajok sérültjeinek ellátása csak a tagok bevonásával oldható meg. Ne feledjük, hogy a sérült madarak tartásához is kell a természetvédelmi hatóság engedélye.
Solymászat: idomított ragadozómadárral történő vadászat. Erre a célra sólymok, sasok, a héja és a karvaly alkalmasak. Magyarországon elsősorban a sólymokkal, újabban a héjával való solymászat. Mivel a solymászat évtizedeken keresztül a természetből vette ki a vadászmadarakat, az utolsó néhány évtizedben természetvédelmi szempontból nemkívánatossá vált. Szinte valamennyi európai országban, így hazánkban is, keretek közé szorították, szigorúan szabályozták. Magyarországon az MME Solymász Szakosztályának tagjai jogosultak solymászatra. Erről az érvényben lévő vadászati jogszabály is rendelkezik. A szakosztály tagjai elsősorban héjával vadásznak, amelyek veszélyeztetett fészkekből származnak. Újabban engedélyezett vadászmadár a vándorsólyom is, ha a kérdéses egyed bizonyítottan fogságban szaporított és nem a természetből származó példány. A szakosztály tagjait a természetvédelmi hatóság fényképes engedéllyel látta el. Amikor nyilvános helyen madárral jelennek meg, kötelesek viselni az MME Solymász Szakosztályának jelvényét (kék alapon fekete-fehér héjaportré).
Sólyomfog: a sólyomfélék csőrhegye mögött található képződmény.
Sótalanítás: a szennyvizek harmadlagos tisztításának egyik lépése, amelynek feladata a vízben oldott sók eltávolítása.
Sp.: a faj latin nevének, Species rövidítése.
SPEC kategóriák: Species of European Conservation Concern (fajok európai védelmi vonatkozásai). A BirdLife International az Európában előforduló összes madárfajt védelmi helyzetük alapján 5 kategóriába sorolta. SPEC 1-4, NON-SPEC
SPEC1: világviszonylatban veszélyeztetett, vagy természetvédelmi kezelést igénylő fajok, vagy olyan fajok, melyek egyébként kisszámú állományát nem ismerjük pontosan. Pl. parlagi sas, haris.
SPEC2: kedvezőtlen védelmi helyzetű fajok, melyek világállománya Európára koncentrálódik. Pl. kanalas gém, füleskuvik, kis őrgébics.
SPEC3: kedvezőtlen védelmi helyzetű fajok, melyek világállománya nem Európára koncentrálódik. Pl. szürke küllő, tövisszúró gébics.
SPEC4: kedvező védelmi helyzetű fajok, melyek világállománya Európára koncentrálódik. Pl. fülemüle, citromsármány.
Ssp.: az alfaj latin nevének Subspecies rövidítése.
Szegregáció: elkülönülés, elválás
Szénkörforgás (szénciklus): a szén vegyületformáinak ismétlődő változása, amely a széndioxidból kiindulva, fotoszintézis révén, nagy energiatartalmú vegyületekhez vezet, majd átalakulási és ásványosodási folyamatokon keresztül a széndioxidnál fejeződik be.
Szénmegkötő képesség: felbecsülhetetlen segítség bolygónk életében: 1,6 kg/m3 az erdőkben, míg a füves térségeknél csak 0,5-0,6 kg/m3.
Szerves szennyező anyagok: elsősorban a víz és a talaj minőségét rontó szerves anyagok és komponensek összefoglaló neve. A felszíni vizekben vagy a szennyvizekben mikromennyiségben is káros szerves vegyületek a felületaktív anyagok, a kőolajok és származékaik (szénhidrogének, olaj, pakura), a fenolok s a növényvédő szerek.
Szikesedés: a vízoldható sók, elsősorban a nátriumsók, illetve a nátriumionok dúsulása a talajban, s a talaj emiatt bekövetkező minőségromlása. Következménye és okozója a szárazság és a talaj rossz víz- és levegőháztartása, ami a natriumion nagy hidrátburkának tulajdonítható.
Szinkron megfigyelés: több megfigyelési helyen azonos időpontokban végzett madármegfigyelés és/vagy számlálás.
Szinkron számlálás: szinkron megfigyelés.
Színváltozatok: számos ragadozómadárnál léteznek világos, illetve sötét színváltozatok. Legismertebb a törpesas világos és sötét színváltozata. Más fajoknál nem válnak ilyen élesen el az egyes árnyalatok, hanem folyamatos átmenetet képeznek, ilyenek például a darázsölyv, az egerészölyv és a kígyászölyv. Egyes fajoknál léteznek melanisztikus egyedek, ezek, mint nevükből is következik, sötétek vagy teljesen feketék. Ilyen lehet pl. a hamvas réti héja hímje. Egyes sasoknál léteznek egészen világos, úgynevezett sárga – flavisztikus – színváltozatok, ilyen előfordul pl. a nagy békászósasnál. Hazánkban a törpesas mindkét színváltozatával lehet találkozni. A nálunk előforduló darázs-, egerész- és kígyászölyvek többnyire átlagos színezetűek. Észak-Európában az egerészölyvek egészen világosak, szinte fehérek.
Szitál: néhány ragadozó madár (vörös vércse, egerészölyv, jellemzőbb a gatyás ölyvre) képes a levegőben gyors szárnycsapásokkal egy helyben lebegni.
T-fa: egyes ragadozómadár-fajok megfigyelőhelyről (vártahely) tartják szemmel táplálkozóterületüket, és amikor zsákmányuk előmerészkedik, innen „startolnak”. Ezt a táplálékszerzési stratégiát elsősorban a földön mozgó állatok elfogására használják. Legtipikusabb ilyen vártahelyről induló madár az egerész- és a gatyás-, illetve a pusztai ölyv. Ezzel a módszerrel elsősorban pockot zsákmányolnak. Néha a vörösvércse is szakít a rendkívül eredményes, de hatalmas energiát igénylő szitáló vadászati módjával, és megfigyelőpontról követi figyelemmel a körülötte mozgó pockokat. Az elmúlt évtizedekben kialakított óriási mezőgazdasági táblák mellőznek minden idegen tereptárgyat, fát stb. A lucernaföldek is ilyenek, amelyeken 2-3 év alatt a mezei pocok igen nagy mértékben képes elszaporodni. Az ilyen kiváló táplálkozóhelyeket különösen az ősztől tavaszig terjedő időszakban kedvelik a ragadozómadarak. Mivel azonban nincs egy megfelelő pont, ahonnan nagyobb területet szemmel tudnának tartani, zsákmányolásuk kevésbé eredményes. Ilyen helyeken különös jelentősége lehet az ún. T-fák kihelyezésének. Ez tulajdonképpen nem más, mint a talajba rögzített kb. 2 m magas rúd vagy vékonyabb oszlop, amelynek tetejére T alakban egy rövidebb, 50-60 cm hosszú, csuklóvastagságú ágat rögzítenek. Ezeket megfelelő hálózatban elhelyezve az egész területet fel lehet „tárni” az ölyvek számára. A felsorolt fajokon kívül mások – esetleg sasok – is szívesen megpihennek az ilyen helyeken. Az ölyvek, vércsék nemcsak zsákmánylesésre, hanem pihenésre, emésztésre is használják a T-fákat. Az ezek alatt fellelhető táplálékmaradványok, illetve köpetek ellenőrzése alapján jól nyomon követhető az ott tartózkodó madarak táplálkozása.
Talajvíz: a földbe szivárgott felszíni víz, amely szintén felszíni vízként lép ki a forrásokban vagy a kutakban. Összetétele térségenként a talaj fajtája szerint eltérő, túlnyomóan sótartalmú, szerves anyagokban azonban szegény.
Tarlózó galambok: nagyvárosok környékén, de gyakran azoktól távol is a legkülönbözőbb tarlókon (búza, árpa, kukorica, napraforgó stb.) gyakran igen nagy létszámú, főleg házi, illetve kisebb részben parlagi galambokból álló csapatot lehet megfigyelni. Sokszor aratáskor annyi szem hullik el, hogy a galambcsapat hetekig rendszeresen rájár az ilyen területre. Hamar megtanulják ezt a ragadozómadarak is, és rendszeresen a csapatra támadnak. Nem ritka az sem, hogy több héja rendszeresen látogatja az ilyen galambcsapatot, és abból sikeresen zsákmányol is. Elsősorban héja, kerecsensólyom, illetve vándorsólyom zsákmányol a tarlózó galambokból.
Táplálékspecialista faj: az olyan ragadozómadár-fajokat nevezzük táplálékspecialistáknak, amelyek egy esetenként több – táplálékállatra specializálódtak. Legtipikusabb példája ennek a kígyászölyv, illetve a halászsas. Ezek ujjain a pikkelyezés igen durva, érdes felületű, ami nagyban segíti a hüllő-, illetve halfogást, amelyre e fajok specializálódtak. A darázsölyv esetében a szem környékén apró, szinte pikkelyszerű, igen kemény tollak vannak, amelyek a szemre, illetve környékére támadó darazsak csípéseitől védik a darázsfészket kiásó madarat. Más ragadozó madaraknál vannak úgynevezett meghatározó fontosságú zsákmányállataik, pl. a kerecsensólyom vagy a parlagi sas esetében az ürge, kis békászósasnál a békák, kék vércsénél a sáskák stb., de ezek amellett sok mást is zsákmányolnak, illetve legfontosabb táplálékállataik hiányában képesek azt teljesen nélkülözni. A táplálékspecialisták csak kivételes körülmények között kényszerülnek eltérni fő táplálékuktól, pl. olyan időjárás esetén, amikor a hüllők, darazsak nem aktívak. Táplálékállataik végleges eltűnése a terület elhagyására kényszeríti őket.
Társulás: egy adott területen az életközösséget alkotó állatok és növények összessége.
Tartamos (fenntartható) erdőgazdálkodás: az erdőt csak a tartamos erdőgazdálkodás követelményei szerint: „... oly módon és ütemben lehet használni és igénybe venni, hogy a gazdálkodási lehetőségek a jövő nemzedékei számára is fennmaradjanak... úgy, hogy az erdő megőrizze biológiai sokféleségét, természetközeliségét, termőképességét, felújuló képességét, életképességét, továbbá megfeleljen a társadalmi igényekkel összhangban levő védelmi és gazdasági követelményeknek, betöltse természet- és környezetvédelmi, egészségügyi-szociális, turisztikai, valamint oktatási és kutatási célokat szolgáló szerepét”. (Erdőtörvény)
Tartóoszlop szigetelése: a Magyarországon szabványos középfeszültségű légvezetékek tartóoszlopai olyan kialakításúak, hogy a kereszttartóra ülő madarak gyakran elpusztulnak áramütés miatt. A fém kereszttartón ugyanis a vezetéket tartó porceláncsiga az oszloptól 60 cm-re van elhelyezve. Ez a távolság ideális beülőhelyet kínál, elsősorban a ragadozómadaraknak. Le-, illetve felszálláskor azonban szárnyukkal hozzáérnek a szigeteletlen vezetékekhez, és áramütést szenvednek. Mindez azért lehetséges, mert az oszlopon lévő csigák felfelé állnak, emiatt a vezeték a tartóvas felett húzódik. Az áramütéses baleset elkerülésének legbiztosabb módja egy olyan oszloptípus kialakítása lenne, amelyen a csigák lefelé függnek. Mivel hazánkban 50 500 km középfeszültségű légvezeték van, nem alakíthatnak át minden oszlopot. A jelenlegi helyzeten azonban mindenképpen változtatni kell, mivel ma az áramütés miatt pusztul el a legtöbb nagy testű madár hazánkban. Bizonyított tény, hogy a kritikus oszlopok szigetelésével az összes pusztulás döntő többsége kiküszöbölhető. Az elmúlt pár évben kialakítottak egy olyan szigetelőpapucs, amely a hazai oszlopokra felpattintva tökéletes védelmet nyújt. A gyártáshoz szükséges célszerszám a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tulajdonában van, a papucsok utángyártása bármikor lehetséges.
Taxonómia: rendszertan.
Taxonómus: a rendszertannal foglalkozó tudós.
Természetes állapotú erdei ökoszisztémák (őserdők): érintetlen, mindenfajta emberi beavatkozástól mentes erdőterületek. Ilyenek gyakorlatilag Közép-Európából hiányoznak. Fennmaradásuk az életközösség jellegétől függő minimális területet, sok száz hektárt igényel, így még a szigorúan védett területeken, erdőrezervátumokban sem várható, hogy belátható időn belül valódi „őserdei” állapotok állnak helyre. (Az őserdő nem újratermelhető erőforrás!)
Természetes növényvilágunk: 45 százaléka erdőben, a többi faj pedig döntően a legelőkön, illetve kaszálókon és a különböző vizes területeken fordulnak elő.
Természet közeli erdőállományok: önszabályozó képességük jelentős mértékben megmaradt, ezen belül természetes felújulásuk emberi beavatkozás nélkül is következik. Az évi mintegy 11,5 millió köbméter növedéknek (Magyarországon) megfelelő faanyag az erdőkből tartamosan kitermelhető lenne az élőfakészlet leromlásának (az ún. rablógazdálkodás) veszélye nélkül, és ezzel évente több mint 3 millió tonna szenet távolítanánk el a levegőből. Az elmúlt években azonban hazánkban a kitermelhető fatérfogatnak csak mintegy 60%-át vágták ki. A globális felmelegedés veszélyének csökkentése érdekében tulajdonképpen akkor járnánk el helyesen, ha az erdőket minden szempontból tartamosan kezelve megpróbálnánk a maximálisan lehetséges faanyagmennyiségeket kitermelni, azután ezt a faanyagot épületekbe, bútorokba stb. beépítve minél tovább konzerválni.
Természetvédelmi hatóság: Magyarországon az elsőfokú természetvédelmi hatóság jogosult bármiféle engedélyezésre, illetve a hivatalos intézkedésekre. Fokozottan védett területeken való tartózkodás, még kutatási, védelmi céllal is, engedélyhez kötött tevékenység. Ritka, fokozottan védett ragadozómadarak kutatása – védelmi célú is – engedélyhez kötött. Ezt általában az MME birtokolja, ezért azon tagjai, akik hivatalosan részt vesznek egy-egy programban, tevékenységüket legálisan végzik. Éppen emiatt az MME Titkársággal egyeztetni a ragadozómadarakkal kapcsolatos tevékenységet. Magyarországon másodfokú természetvédelmi hatósági jogkört a Természetvédelmi Hivatal lát el (cím: 1121 Budapest, Költő u. 21., telefon: (1) 395-2605.
Termik: felszálló meleg légáramlat.
Téli etetés: európa-szerte elterjedt gyakorlati védelmi módszer a ragadozó madarak téli etetése. Erre a célra szinte valamennyi hús megfelel, beleértve a nagy testű háziállatokat, baromfit, illetve halat. Elsősorban a sasok etethetők, de az ölyv is szívesen rájár a dögre. Az etetésre legalkalmasabb az olyan nyílt terület, ahová e madarak szívesen leszállnak. A nagy testű állatokat célszerű megnyúzni, vagy az állatok bőrét több helyen felnyitni, mert ezt a madarak nem tudják megtenni. Réti sasok számára legjobb táplálék a hal, amelyet befagyott halastavak jegén különösen szívesen felkeresnek. Hazai gyakorlatban eddig szinte mindig rétisas-etetési céllal létesültek etetőhelyek, de ezeket gyakran felkeresi szirti sas, parlagi sas, illetve egerész- és gatyásölyv. Az etetőhelyeket olyan helyeken kell kialakítani, ahol róka, illetve kóbor kutyák nem férnek hozzá. A szarkákat, illetve a dolmányos és vetési varjakat semmilyen módon nem lehet távol tartani. Az etetést úgy kell szervezni, hogy az a kemény, hideg, havas időszakban semmiképpen se szakadjon meg. A téli időszakon kívül nem indokolt etetni.
Tisztítás: a fiatal állományokban az állományszerkezet teljes kialakítására és bizonyos fafaj–elegy-arány szabályozására irányuló nevelővágás.
Tojásfog: a tojásból kikelő madarak csőrén, a tojáshéj feltörésére szolgáló ideiglenes képződmény.
Tojásgyűjtés: a múlt század második felében és a századfordulón a madártan művelése abból állt, hogy egyfelől sorra írták le a fajokat, másfelől ahol az már megtörtént, a tojások felé fordult az érdeklődés. A kor szellemének megfelelően ekkor keletkeztek a kitömöttmadár-gyűjtemények – amik azóta többszörösen tönkrementek. Ezen időszakban általános volt a tojásgyűjtés, pontosabban a tojáshéjgyűjtés. Kezdetben egy-egy országos gyűjtemény felállítása szintjén ez szükséges volt. Később azonban a különböző tojásgyűjtők csakúgy, mint minden mást gyűjtők, elkezdtek egymással versenyezni. Szó sem volt már a madár tojásainak megismeréséhez tartozó begyűjtésről. A tojásgyűjtést áthatotta a negatív gyűjtési szellem, ami elsősorban a ritka, különleges tojásokat helyezte előtérbe. A II. világháború után még több mint tíz tojásgyűjtőt tartottak nyilván hazánkban. Gyűjteményeik azóta, egy kivételével, közgyűjteménybe, múzeumba kerültek. A tojásgyűjtésnek napjainkban már semmi köze sincs a tudományos tevékenységhez, legfeljebb ezzel próbálják álcázni. Sajnos az egyes fajok ritkává válása miatt tojásaik mint nehezen megszerezhetők, egyre nagyobb összegért cserélnek gazdát a börzéken.
Tojáshéj-elvékonyodás: a DDT és származékai a tojásképzést támadják meg. A mérgeződés egyik jele, hogy a madarak tojáshéja a normálisnál vékonyabb lesz. Ennek az a következménye, hogy a kotló madár a szokásos tojásforgatás közben „összetöri” saját tojását, ami csökkenti a szaporulatot. Súlyosabb esetben a tojások száma csökken, illetve megszűnik a tojásrakás, esetleg az öreg madarak is elpusztulnak. Vándorsólyom, illetve réti sas esetében számos külföldi vizsgálat bizonyította, hogy az állományok csökkenése, illetve helyenkénti összeomlása e folyamat miatt következett be.
Tollászkodás: a madarak komforttevékenysége, amely során tollazatukat tisztítják, rendezik.
Tökéletlen égés: olyan égési folyamat, amelynek végtermékei között még van éghető anyag. A tökéletlen égés terméke a mérgező hatású szénmonoxid, képződésének oka az égés levegőszükségletének kielégítetlensége.
Törzskiválasztó gyérítés: a fiatalabb, úgynevett rudaskorú faállományokban az ígéretes fák kiválogatására, illetve a magassági növekedés elősegítésére irányuló nevelővágás.
Ürgetelepítés: több, különösen értékes ragadozó madárnak – parlagi sas, kerecsensólyom, pusztai ölyv stb. – lényeges, hogy az általuk választott költő- vagy tartózkodóhelyek közelében legyenek ürgekolóniák. Az elmúlt 20-25 évben számos kolónia szűnt meg, legtöbbször a legeltetés elmaradása miatt. Amennyiben a legeltetés időközben újraindult, az ürgék visszatelepíthetők. Amikor megvan a legeltetett terület, de ott emlékeink szerint sosem éltek ürgék, ilyen helyre viszont lehet telepíteni, ha az ürgék egyéb életfeltételei adottak. Az elmúlt 10 évben jó néhány ilyen telepítést végeztünk Magyarországon. Ezek sikertelenek voltak, mivel a tapasztalatlan, fiatal állatok napokon belül a parlagi sas, a kerecsensólyom, a róka stb. gyomrába vándoroltak. Segítette a ragadozókat, hogy az ürgéknek új helyükön nem voltak lyukaik, így nem tudtak elmenekülni. Nem szerencsés az őszi, illetve a nyár végi telepítés azért sem, mert így az állatok nem tudnak téli táplálékot gyűjteni. Eredményes telepítés a tavasszal befogott állatokkal végezhető. Általában április utolsó, illetve május első napjaiban fogtuk be az ürgéket. Ilyenkor az egyes példányok vemhessége már igen előrehaladott, ezért a telepítést célszerű április közepéig elvégezni, később ugyanis a nőstények a szállítás közben elvetélhetnek, illetve ha már leszültek, a lyukba engedett víztől az utódok elpusztulnak. A kora tavaszi befogáskor az állatok nagyon aktívak a párzás és a szülésre való felkészülés miatt. Az ilyenkor új helyükön szabadon engedett egyedek azonnal hozzákezdenek a lyukak ásásához, ami megmaradási esélyüket jelentősen növeli. Mégis célszerű mesterségesen lyukakat fúrni. Ez ugyanis nagyban növeli a túlélési esélyüket, mivel már az első órákban el tudnak bújni a ragadozók elől, illetve a nőstényeknek több idejük van megfelelő vackot készíteni a kicsik számára. A napokkal a telepítés előtt mesterségesen fúrt lyukat az ürgék elengedéséig célszerű lefedni az eső elleni védekezés okán. A helyben született szaporulat miatt a nyár végére a telepített mennyiség többszöröse van jelen. Ez azért fontos, mert egy önfenntartó kolónia csak megfelelő számú egyedből képes létrejönni. Bár pontosan nem ismerjük ezt a számot, azt tudjuk, hogy egy-egy helyre minimálisan 300 tavaszi állatot kell telepíteni. Befogáshoz a legeredményesebb eljárás a vízzel való kiöntés. E módszerrel naponta több száz egyed is fogható egy nagy kolóniában, ha kellő mennyiségű víz áll rendelkezésre. A lyukból kibújó állatot a nyakánál kell megfogni és a szállítóketrecbe helyezni. Vigyázunk, mert az ürge foga rendkívül éles. A szállítóketreceket erős drótból kell készíteni, a vékonyat ugyanis képesek elrágni. A befogott vizes állatokat széltől védett helyen, de semmiképpen sem tűző napon kell tárolni. Ügyelni kell arra, hogy a lehető legrövidebb raktározás után az állatok új helyükre kerüljenek. Délután vagy este azonban ne engedjük őket szabadon, mert éjszaka búvóhelyek hiányában róka stb. jelentős kárt tehet bennük. Szállítás közben az állatokat nem kell etetni. Kellő szellőzésükről azonban gondoskodni kell, ügyelve arra, hogy huzat ne érje őket. A vízzel való kiöntéssel és gondos szállítással az eddig befogott több ezer állat közül még egyetlen példány sem pusztult el. A hajnalban kiengedett állatok azonnal ásni kezdenek, és estére már kellő mélységű lyuk áll rendelkezésükre. Hasznos az első napon a kolóniát figyelni, mert ha túl korán kapnak rájuk a ragadozómadarak, idő előtt zsákmányukká válnak. Nagyon fontos a kiengedés helyén jó kiválasztása. Az állatok ugyanis nem mennek nagy távolságra, azaz a kolónia ott alakul ki, ahol szabadon engedjük őket. Nyílt térségek közepe a legalkalmasabb. Bokrok, fák közelsége növeli a ragadozók zsákmányolási sikerességét, ami, legalábbis kezdetben, nem kívánatos. A terület legmélyebb pontjára ne telepítsünk állatokat, mert az esők után lefolyó, összegyűlő víz kárt tehet bennük, főleg a még lyukakban lévő fiatalokban. A vízzel való ürgekiöntés drasztikusnak tűnik, ezért mindig felmerülnek újabb és újabb ötletek. Valamennyi más módszer (pl. hurokkal való fogás) veszélyes lehet az állatokra. Ne feledjük azt sem, hogy egy-egy állat fogható ilyen módszerrel, de kolónia kialakításához több száz állatra van szükségünk, ehhez pedig gyorsan kell sok állatot fogni. Az ürge védett állat, ezért befogásához – még ilyen célra is – a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges. Csak olyan helyről szabad állatokat befogni, ahol nagy vagy igen nagy egyedszámú kolónia él. Egy kisebb létszámú állományból több száz egyed kifogása veszélyeztetheti a kolóniát. Ha nem áll rendelkezésre olyan terület, ahol egy helyen befogható a kívánt állatlétszám, több kolóniából kell kisebb számú egyedet kifogni.
Ürgés legelő: olyan, folyamatosan birkával legeltetett terület, ahol az ürge megtalálja életfeltételeit. A legeltetés elmaradásával a vegetáció átalakul, és az ürgekolónia megszűnik, mivel a magas fűben az állatok nem érzik jól magukat. A magas fűben az ürge ellenségei – róka, ragadozómadarak stb. – sokkal eredményesebben zsákmányolnak, ezért a kolónia fogyatkozása meggyorsul. Az ürgekolóniát a legeltetés elmaradásán kívül a kiöntés veszélye fenyegeti, szerencsére ez ma már egyre ritkább gond.
Váltófészek: a nagy testű fészeképítő ragadozómadarak revírjében sokszor több fészket is lehet találni. Gyakran hosszú időn keresztül ugyanazt a fészket használják költésre, a többit mégis rendre kitatarozzák. Előfordul az is, hogy a hím madár használja ezeket beülésre, esetleg éjszakázásra. Más esetekben az egyes években más-más fészekben költenek. Ezeket a „tartalék” fészkeket hívjuk váltófészeknek. Megőrzésük legalább olyan fontos, mint az éppen használt fészeké. Általában néhány száz méternél nincs messzebb a váltófészek, gyakran azonban csak néhány tíz méterre helyezkednek el egymástól.
Véghasználat: a vágáséretté váló, idős állományok teljes letermelése, az erdőfelújítás érdekében történő megbontása.
Vízgyűjtő: valamely felszíni víz esetében a vízválasztók által határolt, a felszíni és felszín alatti vízgyűjtésben résztvevő felszíni és felszín alatti terület, amelyről természetes körülmények között a csapadék biztosítja az utánpótlást.
Vízimadarak: életmódjuknál fogva a vizes élőhelyekhez kötődő madarak (récék, ludak, parti madarak, gázló madarak stb.) gyűjtőneve.
Vonulóutak: az Európában fészkelő nagy testű ragadozó madarak közül jó néhány faj koncentrált vonulóutakon keresztül hagyja el földrészünket. Ezek a vonulóutak a tengert nagyon szűk sávban keresztezik, és ott találhatók, ahol az európai és az afrikai part között a legkisebb a távolság. Három ilyen koncentrált vonulóút ismert: 1. Gibraltár, 2. olasz csizma – Málta – Tunézia, 3. Boszporusz, illetve Dardanellák. A Skandináviában fészkelő nagy testű fajok hasonlóan szűk és rövid, tenger feletti vonulóutakon haladnak és érik el a dániai partot. Földrészünkön kívül ismert a Kaukázus lábánál a török oldalon egy hasonló koncentrált vonulóhely. Mindezeket felülmúlják azonban az Izraelben található koncentrált vonulóhelyek, mint pl. Eilat, ahol egy-egy szezonban több százezer madár vonul keresztül. Ezeket a vonulóhelyeket elsősorban fehér és fekete gólya, darázsölyv, egerészölyv, kígyászölyv, sasok és keselyűk, karvaly, kis héja és egyéb vonuló ragadozómadár-fajok, valamint pelikánok használják.
Vörös Könyv: egy-egy ország, vagy nagyobb terület kipusztult, vagy veszélyeztett növény- vagy állatfajait ismertető könyv.
Washingtoni Egyezmény: a vadon élő veszélyeztetett állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló nemzetközi egyezmény. Angol nevének rövidítése CITES, mely néven szintén jól ismert. Az egyezmény hatálya alá vont fajokat I., illetve II. függelékbe sorolja, attól függően, hogy azok milyen mértékben veszélyeztetettek. Az I. kategóriába sorolt fajokkal semmiféle kereskedelmi tevékenység nem lehetséges – azaz azokat élőhelyükön sem lehet befogni. A II. kategóriába tartozó fajok esetében ez elvileg lehetséges, amennyiben az ehhez szükséges előzetes engedélyt az illetékes természetvédelmi hatóság (nálunk a Természetvédelmi Hivatal) megadja. A világ összes ragadozó madara a II. kategóriába tartozik, kivéve azokat, amelyeket az I. függelék tartalmaz. A magyar végrehajtásról szóló jogszabály előírja, hogy ragadozó madár külföldről történő behozatala, illetve kivitele esetén előzetes engedélyt kell kérni a természetvédelmi hatóságtól, függetlenül attól, hogy az adott faj melyik függelékben szerepel.
Wetlands International: világszervezet a vizes élőhelyek védelmére. Az IWRB, az Ázsiai Vizes Területek Irodája (AWB) és a Vizes Területek Amerikáért (WA) integrációjából 1995-ben megalakított világszervezet. Célja: lásd IWRB.
WWF: Világ Természetvédelmi Alap (1961, Bland, Svájc). A világ legnagyobb nemzetközi, nem kormányzati természetvédelmi szervezete. Fő célkitűzése az élővilág sokféleségének védelme, a természeti erőforrások megőrzése, valamint a környezeti szennyeződések megszüntetése. A magyarországi programok többek között kiterjednek a környezeti-természetvédelmi nevelésre, az ártéri és pusztai élővilág védelmére, a mezőgazdaság természetre gyakorolt káros hatásainak megelőzésére.
Zárt gyűrű: a madarak megjelölésére kétféle gyűrűt használnak, az ún. zárt gyűrűt, illetve a nyitható gyűrűt. Az előbbit szinte kizárólag tenyészetekben használják, míg az utóbbit főleg a tudományos célú madárgyűrűzéshez. A kettő között a leglényegesebb különbség, hogy a nyitható gyűrűt bármikor, míg a zártat csak meghatározott korban lehet feltenni a fióka lábára. A zárt gyűrű tulajdonképpen nem más, mint egy kis csődarab, amin az azonosítás érdekében számok vannak, szinte mindig évszám is. Ezt a madár csüdjére kell felhelyezni. Ez azonban csak a pár napos fiókák esetében lehetséges, mert utána a szűk gyűrűn a madár ujjai már nem férnek át, így az a csüdre nem húzható fel. Mindezekből következik, hogy csak akkor van értelme ilyen gyűrűt használni, ha a szaporítás tényét, illetve a gyűrűbe vésett évszám segítségével annak időpontját akarjuk regisztrálni. Amennyiben az ilyen gyűrűt a természetvédelmi hatóság adja ki, az alkalmas lehet arra, hogy bizonyítsa egy felnőtt ragadozó madárról is, hogy azt fogságban tenyésztették. A gyűrűbe vésett évszám a tenyésztés idejét mutatja, annak bizonyos esetben az állat kora miatt nagy jelentősége lehet (pl. tenyészállatok), míg az egyéb számok segítségével azonosítható a tenyésztő stb. Nyilvánvaló, hogy ilyen célra egy felnőtt korban is felrakható, ún. nyitható gyűrű nem felel meg, ugyanakkor a madárgyűrűzés számára igen, hiszen ott nem lehet előre tudni, milyen fajra és mikor kerül a gyűrű. Ebben az esetben ezeket az adatokat a madárgyűrűző adja meg. A tenyészetből származó ragadozómadarakat minden országban zárt gyűrűvel jelölik meg, ezért a magyar természetvédelmi hatóság csak ilyen egyed behozatalát engedélyezi. Bizonyos fajok esetében ennek komoly nehézségei vannak, pl. a nagy testű papagájok esetében, amelyek gyakran lerágják fiókáik meggyűrűzött lábát. Magyarországon a zárt gyűrűt a galamb- és kanáritenyésztők, illetve más díszmadártenyésztők is használják.
Zöld ággal történő fészekdíszítés: a hazánkban fészkelő ragadozómadarak egy része a költés közben folyamatosan zöld leveles ággal „díszíti” fészkét. Nem tévesztendő össze ez a tevékenységük azzal, amikor egyes fajok (pl. darázsölyv) olyan későn költenek, hogy akkor már minden fa kilombosodott, és így csak zöld leveles ágból tudják fészküket megépíteni. Azok a fajok, amelyek díszítésül használják a lombos ágakat, magát a fészket lomb nélküli, többnyire száraz ágakból, gallyból építik. A listából is látható, hogy kányák, karvalyok, réti héják, sólymok, vércsék kivételével a többi faj díszíti fészkét. Itt kell megjegyezni, hogy a fészküket nem díszítő fajok közül a kányák fészeképítők, míg a sólyomfélék nem építenek fészket és nem is tatarozzák fészküket, sőt azt nem is díszítik, gyakorlatilag abba egyetlen pihét sem visznek.
