A zöld mozgalom

Teljes szövegű keresés

A zöld mozgalom
A magyarországi mozgalom fejlődése három, jól elkülöníthető szakaszra osztható céljait, módszereit, működését és szervezettségét illetően is.
A klasszikus szakasz a 70-es évek elején kezdődött, amikor természetszerető emberek, közöttük sok lelkes pedagógus elérkezettnek látta az időt arra, hogy az emberek újra felfedezzék a természetet. Elkezdtek nyári természetmegfigyelő táborokat, természetjáró túrákat szervezni, főként iskolások számára, ily módon ismerkedtek a növény- és állatvilággal. Ez a kezdeti szakasz a 80-as évek elejéig tartott, s politikamentes volt. 1974-ben megalakult a Magyar Madártani Egyesület, elsősorban madármegfigyelés, kutatás, fajvédelem céljából, s az évtized végén létrejöttek a Bükki Nemzeti Park baráti köre, s jogtudójaként 1982-ben, az első önálló jogi személyiségű természetvédelmi egyesület, az Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetvédelmi Egyesület (a mai HOLOCÉN). Ugyancsak ebben az időben iskolai köröket, klubokat kezdtek működtetni környezeti nevelők.
A második szakasz a 80-as évek elején kezdődött, amelynek vége a rendszerváltás idejére tehető. Ebben az időszakban két főbb vonulat jellemzi a mozgalmat. Az egyik a már említett Duna-mozgalom, mely alapvatően egy ügyre szerveződött, a tervezett Bős-nagymarosi Vízlépcső elleni tiltakokozásként, az ismert körülmények miatt jelentős politikai tartalommal. A másik vonulat a környezet- és természetvédelmi problémák helyi megoldásaira törekvő csoportoké, közösségeké, akik sok esetben tiltakozó jellegüknél fogva előbb-utóbb konfliktusba kerültek a helyi hatalommal.
1983-ban megalakult az ELTE Természetvédelmi Klub, melynek elsődleges célja a környezet- és természetvédő csoportok közötti kapcsolatteremtés elősegítése volt, illetve a tájékoztatás, folyamatos információcsere megteremtése. Rendszeres kiadványt is megjentettek, a Természetvédelem c. lapot. A KISZ 1984-ben hozta létre az Ifjúsági Környezetvédelmi Tanácsot, mely szintén a különböző környezetvédő csoportok közötti együttműködése elősegítését tűzte ki célul.
1984-85-ben voltak kisérletek arra, hogy ezek a szerveződések országos egyesületbe tömörüljenek, de ezt a nagypolitika megakadályozta. Inkább regionális szervezetek alakulására nyílt lehetőség, ekkor látott munkához például a CSEMETE, a REFLEX, a Somogy Természetvédelmi Egyesület, a Mosonmagyaróvári Környezetvédő Egyesület, az E-MISSZIÓ, az ÉLETFA Környezetvédő Szövetség. A Hazafias Népfront is megalakította a Magyar Környezetvédelmi Egyesületet. A nyolcvanas évek elejétől a csoportok tevékenységében változik a hangsúly. A szelíd természetvédelem helyett a helyi természet- és környeztvédelmi problémákat akarták megoldani, emiatt ütközve a politikai hatalommal gyakran konfliktusos hétköznapokat éltek meg a szervezetek.
A nyolcvanas évek végén, a rendszerváltással egy időben újabb fejezet kezdődik, a mozgalom demokratikus kereteken belül formálja és formálhatja tevékenységét, módszereit, eszköztárát. Ebben az időszakban alakul a Levegő Munkacsoport, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Független Ökológiai Központ, a Tisza Klub, a Pécsi Zöld Kör, a miskolci Zöld Akció Egyesület. Kissé később jött létre az Ökoszolgálat, a Hulladék Munkaszövetség, az Energia Klub, a Természet Ébredése Társulat, az Ormánság Alapítvány, a Zöld Zala Egyesület és a többiek.
A ma létező mozgalom rendkívül sokszínű tevékenységében, szervezettségében és módszereiben egyaránt. A helyi kezdeményezésektől kezdve a regionális munkán át országos hatókörben foglalkozunk helyi környezet- és természetvédelmi ügyekkel: a környezeti károk megelőzése, felszámolása mellett igyekszünk beleszólni a gazdaságfejlesztési elképzelésekbe, és befolyásolni kívánjuk az országos politikát is, élve állampolgári jogainkkal, a civil szervezetek nyomásgyakorló eszköztárával.
Schmuck Erzsébet

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem