A biodiverzitás fő összetevői
A biodiverzitás fő összetevői
1. A fajok sokfélesége. A rendszerezőtudomány által követett rendszerezés egysége a faj. A rendszerezési szintek a következők.
Az élővilágot öt „birodalom” alkotja. Prokariota (sejtmag nélküli szervezetek, például baktérium, kék alga), egysejtű eukariota (sejtmagvas) és a többsejtű eukarioták három „birodalmat” foglalnak magukban. Ez a három birodalom, a növények, a gombák és az állatok országa.
Osztályozható továbbá így is:
– phyla (törzs),
– familia (család),
– genera (nemzetség),
– species (faj),
– subspecies (alfajok),
– populáció (népesség, állomány),
– individuum (egyedek).
2. Az élőhelyek sokfélesége (ökológiai diverzitás). A különféle élőlényeknek különböző környezeti igényeik vannak. Élőhelynek számítanak például az erdők, a füves területek, a különböző édesvízi ökoszisztémák, szigetek, korallzátonyok, mélytengeri övezetek. A diverzitás e típusára jellemző legfőbb szintek:
– biom – földrészeken is áthúzódó régió, amelynek sajátos vegetációja és klímája van;
– ökoszisztéma (ökorendszer) – a világban található, növényekből, állatokból és a területek geológiai sajátosságaiból összetevődő rendszer. Az egyedek, populációk és fajok, amelyek meghatározott területen élnek, kölcsönösen hatnak egymásra, ahogyan a fizikai környezet és az élőlények is kölcsönhatásban vannak egymással.
– élőhely – adott faj biológiai és fizikai környezete.
3. Genetikai sokféleség – a génekben hordozott öröklődési program sokfélesége. A genetikai hasonlóságon belül (amely meghatározza egy-egy faj sajátos jegyeit) a tulajdonságok változatossága is elengedhetetlen ahhoz, hogy egy-egy faj fennmaradjon. Elméletileg minél nagyobb egy faj állománya, annál nagyobb az esélye annak, hogy a különböző káros külső behatások következményeihez a faj bizonyos egyedei képesek megfelelően alkalmazkodni. Minél kisebb egy faj populációja, annál kisebb az esélye a fennmaradásra, hiszen annál szegényesebb a genetikai változatosság, a variációk lehetősége.
