A klímavédelem költségei
A klímavédelem költségei
Az éghajlatváltozás megelőzésének egyik leghatékonyabb eszköze az energiahatékonyság javítása. Az elkövetkező két-három évtizedben az energiahatékonyság 10–30%-os javítása valósítható meg zéró társadalmi költséggel. Hosszabb távon az energiahatékonysági potenciál még ennél is magasabb lehet. Ha az OECD-országokban a kibocsátásokat az 1990-es szinten stabilizálnák, úgy a költségek a GDP -0,5%-a (ami az OECD-országok jelenlegi GDP szintjét alapul véve 60 milliárd USD nyereséget jelent) és 2%-a (ami 240 milliárd USD veszteséget tesz ki) között alakulnának. A közép- és kelet-európai átalakuló gazdaságú országokban az energiafelhasználás költséghatékony mérséklésére számos lehetőség kínálkozik, azonban ezek megvalósíthatósága nagyban függ a gazdaságpolitika és a műszaki fejlesztés irányvonalától, illetve a fejlesztésekhez szükséges működőtőke beáramlásától. Kritikus kérdés az átalakuló gazdaságok jövőbeli szerkezetátalakítása is. A fejlődő országokban az energiahatékonyság javításának jelentékeny tartalékai vannak, azonban a gazdasági növekedéssel és az életszínvonal javulásával párhuzamosan a kibocsátások rohamos növekedése valószínűsíthető. A szén-dioxid-kibocsátás stabilizálása valószínűleg igen költséges a fejlődő országokban.
Amennyiben a kibocsátáscsökkentés politikai eszközeként szén- vagy energia/szén-adó kerül bevezetésre, lényegesen növekedhetnek az állam adóbevételei, amelyek újraelosztása alapvetően meghatározza a megelőzés költségeit. Lényeges megtakarítások érthetők el, ha a kibocsátásokat azokban az országokban csökkentjük, ahol ezt legolcsóbban tehetjük meg. Ez a gyakorlatban a tőke és a technológiák megfelelő áramlását elősegítő nemzetközi mechanizmusok kialakítását teszi szükségessé.
