Hermány.
Hermány.
A merészen lemetszett Veczer és a (tőle bizonyosan az Olt által természeti erővel elválasztott) Lempesch közötti hegynyilás előtt fekszik Szász-Hermány, (Honigsberg, régi okiratokban: Mons-melis, oláhul Hermana) a Barczának első nagy szász községe. Benkő szerint (Spec. Trania) régen Fehérvármegyéhez tartozott, s magyar nevét nem a német lovagok e falut alapitó Hermann nevű magisterétől vette, mint azt Schlötzer* állitja, hanem Er, vagy Érmánytól (mi a régieknél forrást jelentett*. Német és latin nevét a Lempesch és Ökörszarv közti azon sziklahegytől származtatja a nép hite, mely még ma is Honigsbergnek hivatik, s hol a hagyományok szerint régen vadméhek tanyáztak, melyeknek mézével a hosszú útazásukban elfáradt s megéhezett német települők jól ellaktak. Megtetszvén pedig ezen izletes étket nyujtó vidék, oda meg is települtek, s a természet által ingyen nyujtott ez első étkezésök emlékére, telephelyöknek is Honigsberg nevet adtak*.
Sammlung 317.
Benkő Spec. Trania. Különben a Hermán nem volt a székelyeknél; igy 1339-ben előfordul a Hermán nemből (de genere Hermán) való László Dénes fia, mint a háromrendű székelyek ispánja. (Lásd Nemz. Társ. 1832. II. 9.)
Czímere egy rög, melyen egy T és F betű van egymással összeforditott helyzetben.
Nem akarom itt kutatni, hogy melyik leszármaztatás valószinübb: mindkettő csak feltevésen alapuló kétes eredetű szájhagyomány. 1240-ben IV. Béla király e falu egyházi főnökségét a cistercita atyákra ruházta át*.
Fehér Cod. Dipl. IV. 3, 550. Ez okmányról láss bővebben Földvár leirásánál.
A kökösi hid, hátterében a Farkasvágó berkei és a déli Kárpátok lánczolatával (Rajz. Greguss Ján.)
László király 1377-ben Brassónak akként rendelé alá, hogy évenként két hetet dolgozzanak, s harcz idején tartozzanak e város oltalmára harczosokat küldeni; mit Zsigmond király is 1433-ban – midőn a hermányi papi lakban volt szállva – helybenhagyott. 1443-ban a kolozsmonostori abbás Antal, az Apafi Miklós és szebeni Valter Anna közt felmerült perben itélőbiróul Antal brassai decánt és hermányi (de monte Melis) lelkészt delegálta*. 1455-ben jan. 7-én Hunyadi János Hermányban volt, innen adományozván a hermányi három kövű malom hasznát Kőfaragó (Lapicida) Konrádnak*. – 1462-ben Mátyás király is megerősitette nevezett Kőfaragó Konrádnak Erzsébet nevű leányát azon malomrész birtokában, melyet atyja a szonyori és tövisi várak épitéseért nyert Hunyadi Jánostól, mely hermányi malomrészét Kőfaragó Erzsébet és balonyai (Brassó külvárosa) ecclesia káplányának hagyta, és ezen ecclesiának ma is birtokában van*. Egy 1484-ki okmányban (lásd alább Prázsmárnál) Hermányt villa regalis Herman néven találjuk fölemlitve.
Ez okmányt közli Kemény Józs. Dipl. Trans. III. 125.
Erd. brassai levélt. Nr. 134, közli Kemény Józs. Dipl. Tran. supl. IV. 3.
Ered. brassai levélt. Nr. 156.
E községet is, mint az ellenség beütéseinek kitett Barcza minden faluját, igen sok viszontagság érte. Krónikaszerüleg felsorolva, ezek a következők voltak:
1236-ban mongolok, 1421-ben törökök dúlták fel.
1552-ben július 14-én István moldovai vajda fosztotta ki és égette el.
1593-ban apr. 21-én a templom és az egész falu porrá égett, 22 emberrel együtt.
1599-ben és 1600-ban Mihály vajda garázdálkodott ott az ő szokott modorában, s három évvel később Básta serege dúlta fel.
1612-ben Báthori Gábor a Barczaságnak elpártolt lakóit megfenyitendő, apr. 6-án Törcsvár alól ide jött, hogy a néki hűséget esküdött, de később elpártolt hermányiakat meghódoltassa; ezek azonban egy János nevű cseh festő vezetése alatt templomkastélyukba vonulva, elszántan oltalmazták magukat, mignem Báthorinak lőkészlete elfogyván, miután a falut feldúlta, apr. 20-án elvonult*.
Chron. Fuchsio. Kiadta Trausch. A rege ezen Böhmen János ügyes cselfogásairól emlékezik, a többek közt mondják, hogy röppenytyükkel telt kenyeret dobatott az ostromlók közé. Lásd Kővári Erd. Tört. IV. k. 205. Báthori apr. 9-én a hermányi táborból engedélyez Rosnyónak két országos vásárt. Gub. levélt. Priv. Civ. 928., 3374/783.
1658-ban augusztus havában 6 napig tartá magát Hermány kastélya a moldovaiak ellen, kik azt bevenni nem tudván, a falu feldúlása után eltávoztak. Tököli beütésekor, ugy tetszik, hogy Hermány lakói ezen szabadsághőssel rokonszenveltek, erre látszik mutatni azon körülmény, hogy a zernyesti csatából sebesülten oda menekült Magni osztrák tábornokot agyonverték, miért a még ellenségeihez is nagylelkű Tököli élénk roszalását, később pedig a németek szigorúan kegyetlen visszatorlását érdemelték ki.
A Rákóczi-mozgalom alatt a kuruczoktól sokat szenvedett; egy alkalommal a templomkastélyt ostromló kuruczokra éj idején rácsapván a brassai őrizet, többeket, azok közt Szentiványi Gábor deákot is levágtak, Kálnoky Péter nyeregnélküli lován menekült el; de a kuruczok csakhamar összeszedték magokat, s a támadókat vitézül visszanyomva, Szapanyos Mihály vezetése alatt Brassót is ostrom alá vették, s Rosnyónál egy a németek részére jövő nagy borszállitmányt ejtettek zsákmányul*.
Lásd Cserei Mihály. (Uj nemz. könyvt. 345. l.)
1718-ban csaknem egészen leégett Hermány*.
Lásd Benkő Specialis Tran. Terra Sax.
1848-ban is játszott némi szerepet Hermány templomvára; lássuk röviden a háromszékiek önvédelmi harczában fordulópontot alkotó hermányi csatát. A midőn egész Erdély elesett, Háromszék egyedül vette fel a feltétlen alávetés gőgös követelésével odadobott keztyüjét a zsarnokságnak; s fegyver, lőkészlet és pénz nélkül elkezdette azon csodás harczokat, a melyek a székely történelem legnagyobb dicsőségét tüntetik fel, mert azon maroknyi lelkes nép, nyilt és semmi természeti védvonalt nem nyujtó területen két rendes osztrák hadsereggel és nagyszámú felkelt szász és oláh néppel szemben nem csak megvédte területének sérthetetlenségét, hanem a rikai, árapataki és hidvégi győzelmek után elhatározta a brassói osztrák hadsereg ellen támadólag fellépni. A támadás négy ponton Hidvégnél, a Hermányra vezető aldobolyi hidnál, a kökösi hidnál és Bikfalvánál történt. A nagyobb erő, mely a székely sereg centrumát képezte, Sombori ezredes vezénylete alatt Hermánynak irányult; de ezen nagyobb erő is csekély volt, mert az mindössze 2390 főből állott, ebből is 1000 csak lándzsával fegyverezve. Lovassága (Szentkereszti Zsig. és Mádai vezénylete alatt) 290 ujoncz lovasból; tüzérsége 2 hat fontosból (Semsey vezénylete alatt) állott. Az ezzel szembeállitott osztrák erő állott egy ezred rendes gyalogság 1000 fő, két zászlóalj jól fegyverzett brassai nemzetőr 2000 fő, két század szász vadász 400 fő, szász és oláh felkelt nép 5000 fő, rendes lovasság 120 fő, tehát 8560 fő és három 6 fontos ágyúból. A csatát (decz. 5-én 1848.) a dobolyi hidnál az osztrák tüzérség kezdette meg, jól irányzott golyói néhány székely huszárt ejtettek el; de csakhamar feleltek nekik Semsey ágyúi is, s az első golyó az osztrák lőszerkocsit rombolta el; erre a székelység a hidon áttörve megrohanta az osztrákokat, kik csakhamar eszeveszetten futottak Hermánynak, s kevésbe mult, hogy a székely lovasság az osztrák ágyúkat zsákmányul nem ejtette, amit csak a süppedékes talaj gátolt meg, melyben már az ágyúk közelébe ért huszárok fennakadtak. A futó osztrákok egy része a hermányi templomerődbe behuzódva, megkisértette annak védelmét; de a székelyek az eltorlaszolt kaput betörve, a bennvoltak nagy részét részint lelőtték, részint foglyúl ejtették; a Hermány közti csata alkalmával a falu meggyulván, egy része leégett. A megfélemlitett osztrákok, nevezetesen a szász nemzetőrök és a vadászok oly eszeveszetten száguldottak Brassónak, hogy lóháton se lehetett utólérni. Hogy e futás minő szégyenletes volt, azt egy jelenvolt szász nemzetőr igen jellemzőleg irta le egy levélben, a melyet e kötet előismertetésében egész terjedelmében közöltem.
A miként a hermányi, épp oly győzelmesen sikerült a hidvégi és kökösi hidnál való támadás is; az osztrákok és szövetségeseik mindenünnen eszeveszetten futottak be Brassóig, s ha ekkor a székely seregek főparancsnoka a sereg kivánságának engedve, rögtön Brassóra tört volna, az bizonyosan a székelyek kezébe esik; de ő több napig tétovázott, Brassóig benyomult előcsapatját nem követte, s midőn végre a néptől fenyegettetve előnyomult, az azalatt megerőditett s uj védsergeket nyert várost bevenni nem tudta*.
Lásd e csatát részletesebben Horváth Ignácz naplójában. Közölve van a „Magyar Polgár” 1870. évi nagy naptára 50–53. lapján.
Az ennyi vészt és rombolást látott Hermány kiépülte a mult sebeit s ma a Barczaság egyik szebb és virágzóbb községei közé tartozik. A község központján fekszik az annyi harczot átélt, az annyi ostrommal és az idő romboló hatalmával daczolt templomerőd, védfalaival körülölelve a középen lévő igen érdekes ódon egyházat, a mely magas tornyával oly festőileg néz ki, hogy annak képét ide csatolom, (lásd az 50. lapon) s egyszersmind az épitészeti tekintetben szintén műbecscsel biró emléképületet röviden ismertetni megkisértem.
Ez egyház egyike az átmeneti korszak jelentékenyebb műmaradványának, mely minden átidomitása daczára is megtartott oly műidomokat, melyek a régésznek tájékozást nyujtanak; szentélye belülről félkör apsissal, kivülről azonban sokszögüleg záródik; de figyelmesebb észlelés mellett azonnal felismerhetni, hogy azt későbbi esetlen átalakitás hozta létre, s hogy a félkört kivülről három lapra osztó szöglettörések csak felületesen vannak odaragasztva. Hol az apsis szelvénye a hosszszentélylyel összeér, a talaj két lépcsővel száll alább, s hol a (17 lépés hosszu, 9 lépés széles) szentély a közép hajóval összeütközik, ott merész metszetű csúcsíves diadalív emelkedik, melynek válíve korinthizáló féloszlopokra van nyugasztva. E diadalív egyedüli képviselője e szentélyben a kora gót épitészetnek; más különben minden a körives épitészet idomait mutatja; ezt jelöli az egyetlen eredetiségében megtartott ablak is, mely kettős körívvel záródik, bár egyik nyilata ennek is át van alakitva.
A hajók viszonyitva vannak a szentély terjedelméhez, mert a szentélynél csak valamivel szélesebb középhajó 28, sőt ha a folytatását képező toronycsarnokot is oda vesszük, 38 lépés hosszu*, a csak 5 lépés széles mellékhajók ép ily hosszuak, mert ezek a magyarországi műépitészet szabályait követve, a toronycsarnok mellett is folytatva vannak, s azzal csúcsíves válívek (arcaden) által függnek össze, mig a középhajóval (mindenik oldalon) két köríves és egy keskenyebb csúcsíves válív által vannak egybefüggésbe hozva. E válívek testes (négyszög) pillérjeihez ugy a közép, mint mellékhajókban faltők vannak illesztve, melyekre a boltozat gerinczei és hevederei levezetvék. E boltozat körtetagozatú gerinczeivel megmaradt a mellékhajókban, de ujabb szerkezetű törpitett boltozattal helyettesittetett a középhajóban; mert hogy ennek eredeti boltozata a mostaninál jóval magasabb volt, azt kétségtelenné teszi az oldalfalaknak a mostani boltozaton jóval felül emelkedő magassága, és a déli falon levő körablak (radfenster, rose) sor, mely most a padlásra nyilik; de egykor kétségtelenül a középhajót világitá. Ezek némelyikének négy levéllel alakult díszművezete (Masserk) még most is megvan, tanuskodva a hajó és szentély egykoruságáról.
És igy az egész épület hossza 55 lépés; 21 lépés széles belvilágát értve.
Ez egyház teljes épségükben megtartott kapuzatai az egymással küzdő két épitészetnek képviselőiként tünnek fel, mert mig a déli oldalajtó három levélívvel záródik, két henger és két körtetagozatú béllettel, addig a nyugati főkapuzat csúcsíves. Ennek kifelé szélesedő béllete igen szépen és erőteljesen van tagozva, öt mély, arasznyi széles horony, öt erőteljes tagot választ el, melyek felváltva körte és hengerek, s melyek minden fejezetszerű odaillesztés vagy megszakadás nélkül fokozatosan emelkedve, csúcsívben zárulnak. Hogy maga az ajtónyilat milyen volt, nem lehet tudni; mert az most megnagyitva egyenes záródásuvá idomittatott. Az ívtér (tympanum) megmaradt részén régi falfestmények nyomai láthatók.
Az egészen faragott kővel burkolt torony legmagasabb a Barczaság minden tornyai között. – Hat osztályának ablakrendszere – mely ablakrózsák és kettős köríves ablakokkal váltakozik – meggyőzhet, hogy e torony egykorú a templommal, s bár elég tisztes régiség, de még sem olyan, mint azt az oldalára felirt 1117 évszám követelni látszik. Nem, mert miként ezen rövidre vont ismertetésem a szakértő előtt első tekintetre felötlővé teszi: ez egyház az átmeneti korszak műemléke lévén, legfölebb a XIII-ik században épülhetett. De meghazudtolja a felirat önmagát, mert arab számjegyekkel van irva, az arab számjegyek pedig, miként már másutt is emlitém, a feliratoknál csakis a XIV-ik században, nálunk még későbben jőnek divatba*. A díszes egyház külsője a mellékhajók fölé épitett és oldalaihoz támasztott éléskamarák által egészen el van idomtalanitva.
E toronyban egy 1422-ben készült, de néhány év óta ujra öntött harang van.
Az e templomot körülövező köridomú terjedelmes várkastély még teljes épségben áll fenn, 8 védtornya közül csak egyik hatszögű, a többi mind négyszög idomú. A 6 öl magas falak külső oldalain lőrések és kiszökellő zuzművek (assomoir, pechnase) váltakoznak.
E falakat mély, széles sáncz veszi körül, mely vizzel levén megtölthető, közelitési akadályul szolgált. E sánczon át, a déli oldal felől lévő főkapuhoz eredetileg felvonó hid vezetett, melyet most, egy később épülhetett, oszlopsoros fedett folyosó helyettesit. E folyosón át, a most tanácsházzá átalakitott kapubástya alatti hosszú, szűk folyosóra lehet jutni, hol még most is meg van a középkori váraknál divatos, felülről leereszthető védrács, (rostélyajtó, perse, grille) mely gyakran veszélyes kelepczéül szolgált az ostromlóknak; mert ha az ellenség a külső védbástyákon áthatolva, ezen folyosókra benyomult, akkor az ily védrácsot leeresztették, s ekként a benyomultak a külsőktől és a menekülhetéstől elzáratva: ott könyörtelenül elzuzattak, az erre szolgáló nyilásokon át lenyilaztattak és lelövettek.
Hermányból egyenes út vezet a termékeny és jól mívelt térségen át az alig egy órányira innen keletre fekvő Prázsmárra. Hermányon túl már felötlik a Barcza, ezen nagyszerű havasok keretébe foglalt gyönyörű, két mfd széles, három mfd hosszú térség. A termékeny rónán mindenütt magas tornyok jelölik a falukat; rgényesen fekvő várromok, templom-kastélyok nyujtanak a szemnek kedves nyugpontokat; a havasok kebléből szép, tiszta csermelykék sietnek az Olt felé, s ezektől ragyog a tájék, mintha tükördarabokkal lenne kirakva. Szemben, a fenn kopáron nagyszerű, alant kiesen zöld havasok lábainál Hétfalu nyúlik el, mely 15 templomával egy nagy város képét mutatja, és csaknem össze ér vele a gulalakú Czenk alján oly regényesen fekvő Brassó, melynek sötét, füstös épületcsoportjai közül oly kirivólag emelkedik ki a fellegvár, kaczéron fehér falával. A Brassó és a pompálkodó Hétfalu által alkotott látképben egy szép hegynyilás tűnik fel: a tömösi szoros torkolatja, s kétfelől mellette mint roppant sziklabástyák, a Nagykőhavas (Piatra mare) és Keresztyén havas (Schullergebirg) sziklacsúcsai nyulnak ég felé, a kettő közt mint varázsdísztől csillámló ezüstbércz átragyog az év nagy részén át hóval fedett Bucsecs, mely – az egész felett uralogván – méltán nevezhető a Barcza havasi ősatyjának. És ha visszatekintünk a már elhagyott Háromszék felé, a tölgyerdők hullámzatos vonalán túl, felötlenek búcsut intőleg Al-Doboly, Ilyefalva, Sz.-György és Úzon templomkastélyai s fölöttük a távol kék homályba burkolt bükszádi havasok. Elragadó szép a Barczának feltárult látképe; ki e bűvös látványon elmereng, nem fogja csodálni, hogy e szép, a természettől oly dúsan megáldott vidéktől nehezen tudtak megválni egykor a magukat ide befészkelt német lovagok. De im, mig szemeinket kápráztatják a táj ragyogó képei, azalatt megérkeztünk a Hermánynyal szomszédos Prázsmárra.
Hermány templomerődének déloldaláról fölvett látképe. (Rajz. Bicsérdy J.)
