A Hétfalut érintett hadmenetek csapásai.
A Hétfalut érintett hadmenetek csapásai.
A kun-besenyő beütések, a német lovagok kiüzetésének harczai, és a mongol dulás bizonyosan érzékenyen érinték e határ széli, határvédelemre kötelezett népet. E távol ős korra azonban adatokkal alig rendelkezünk, s igy csak a valószinség adhat sejtelmeinknek némi alapot; de a török korszakban a történeti homály oszlani kezd; e nagyszerű küzdelmekben, midőn a magyar nemzet Európa és a keresztyénség érdekeivel azonositván magát, harczra szállott az ozmánok vad hatalmával, országunk e Kelettel egybeszögellő végpontja igen gyakran volt beütéseknek kitéve, s ezek folyamában a határszél védelmére, a határvárak oltalmára hivatott hétfalusi nép gyakran volt harczoknak, lakhelye feldulatásoknak kitéve, igy:
1421-ben, a midőn Amurát szultán roppant seregeit hazánkra vezetve, Brassót bevette és a Barczaságot feldulta, Hétfalut is elhamvasztotta annál inkább, mert lakói határőri hivatásukhoz hűn a székelyekkel kezet fogva megkisérték a védelmükre bizott határszéli szorosok oltalmát, s a törökök tengernyi hadserege csak hosszas harczok után tudta a leonidási védelem aczélgátját áttörni; de a hétfalusiak által védett Brasobia várát bevenni semmiként nem tudta*, miért a szultán boszus népe a hősök lakfaluit elhamvasztotta. 1438-ban a törökök ismét feldulták, lakóiból sokakat elhurczoltak. A hétfalusiak részt vettek mind azon keleti hadjáratokban, a melyekre Zsigmond király, Hunyadi János és Mátyás király személyesen indultak el Brassóból. A mohácsi vész után a Zápolya és Ferdinand közti harczokban a hétfalusiak a székelyekkel Zápolya pártján voltak, s azért Ferdinandnak a szászokkal kezet fogott vezérei sokáig sanyargatták a hétfalu népét. 1599-ben; a hitszegőleg és váratlanul beütött Mihály vajdának Prázsmárnál táborzó hadserege october végén kizsákmányolta a hétfalut. Következő évben Miriszlonál való legyőzetése után kimenekülő útjában a Bodzánál megállapodott s a Vidombáknál táborzó Básta vétkes elnézése mellett megkezdé a hazából való kihuzódását, rémes pályájához azonban a Hétfalu felgyujtásával csinált még rémesebb világitást*. Básta rémkora alatt a haza és a Barczaság gyászos sorsában részesült. 1655-ben a II. Rákóczi által szétvert semények azalatt, mig a fejedelem augusztus 8-án fényes diadalmenetét tartá Fehérvárt, váratlanul beütöttek a Barczaságra, azt Hétfaluval s Háromszék egy részével kegyetlenül feldulták, s csak akkor takarodtak el, midőn a fejedelmi sergek kiüzetésükre megérkeztek*.
Ezen harczok folyama alatt a brassói véderő a tanácscsal együtt a gesprenghegyi várat védte, melyet a szultán be is vett; de daczolt hatalmával a Czenktetőn levő Brassobia vár, mely királyi vár levén, őrizetét alkalmasint a hétfalusiak alkották; mert ha Brassó védte volna, akkor bizonyosan a tanács nem a gesprengi várba, hanem ide huzódott volna.
Lásd Kővári Erd. Tört. IV. k. 111. lap.
Ugyanott V. k. 56. lap.
1658 augusztusában (15–19.) a Rákóczi lengyelországi hadjáratáért s Rhédei trónról való elüzetéseért bosszus porta a Bodzán küldötte be a szilisztrai pashát 80,000 tatár és oláh harczossal. Ott állottak a hétfalusiak a Bodzánál a Mikes Mihály által vezénylett székelyekkel; de hősies erőfeszitéseik nem tudták feltartóztatni a tengernyi hadat, az, bár nagy veszteséggel, áttörte a védvonalt s a legyilkolt honvédők csonkitott hullái fölött robogtak át Hétfalut és Háromszék egy részét felprédálni, hol a falukat földig égették, s a kézrekerithetett nép ezreit fűzték rabszijra*. Alig vonult el a vész, havasi menhelyéről visszatérő népe Hétfalunak alig épité fel szétrombolt lakjait, a midőn 1661-ben Ali pasha vad tatárjai ujból elönték a Barcza szép terét, s a többiek közt a Hétfalut is annyira feldulták, hogy egyetlen ház sem maradt meg, sőt éj idején meglepett lakóiból is igen sokat vonszoltak rabságra*.
Lásd Grafius Ján. Sieb. Ruin, a Fundgrub. II. kötetében.
Szeli krón. 23. Lásd Prot. egyh. és iskolai lap. 1862. évf. 42. sz. 1343. lap.
Erdély az osztrák házból való uralkodók alá menvén, a hétfalusi s egyáltalában a barczasági magyar népre nézve bekövetkezett az üldözések és elnyomatások gyászos korszaka, mely az addig szabad nép teljes leigázásával és jobbágyságra vettetésével végződött. Az elnyomók (brassaiak) hatalmi túlkapásaikban annál inkább támogatva voltak az uralom által, minthogy a barczasági magyarság, mint szabad nép utódja, mint hős határőrök ivadéka, s mint a melynek ereiben székely vér csörgedezett, a szabadság és hon-szeretét szolgai lealáztatása közepette is megtartotta mindig, s valahányszor a hazát vész fenyegette, valahányszor a megtámadott magyar alkotmány megszilárditására, az aláásott magyar szabadság kivívására alkalom nyilt: e nép, szebb multjához hűn, mindig a kötelesség útjára lépett. Első csatlakozott a beütő Tökölyihez, midőn hódolatát a Földvárnál táborozó szabadsághősnek legelőbb vitte meg, s harczképes fiait felajánlá a haza igazának védelmére; midőn aztán a tatárok és oláh segédsergektől cserben hagyott Tökölyi fényes győzelmeinek hasznosithatása nélkül kénytelen volt a közelgő badeni herczeg elől a Bodzánál kivonulni, a 10 lovasezredével oct. 24-én Földvárnál táborzó badeni herczeg népe iszonyú dulást vitt végbe a Barcza községeiben, a zsoldot nem kapó sereg minden török és tatárnál inkább prédált, nem tekintve barát- és ellenségre. Hétfalu, Krizba és Apácza bár mentességeért nagy hadisarczot fizetett, mégis ki lett rabolva; mit elvinni nem tudtak, megsemmisitették, még a templomok se voltak megóva, azokat is kiprédálták, oltárait kidobták, s istálókká alakitották át*; ekként inaugurálta az atyai kormányt az istenfélő badeni herczeg.
Lásd Fundgruben II. 238–279.
Ott volt a barczasági 10 magyar falu harczratermett fiatalsága Rákóczi Ferencz szabadságvédő harczaiban is, s mind végig híve maradván azon zászlónak, melyek jelszava haza és szabadság volt, s mely oly magasan lengett a magyar szabadságharczok legdicsőbbikének véráldozatokban és honfi erényekben oly nagyszerű, oly magasztos küzdelmei felett.
Természetes, hogy a haza érdekeihez hű nép honfierényeiért üldözve volt, és éppen ezen szép, emelkedett önmaguktartása segité elő azon visszás és erkölcstelen álláspont megszilárdulását, a mely ezen hazához hű népet, a haza érdekeit minden időben megtagadott, a haza ellenségeivel minden időben készségesen czimboráló brassai szászok könyörtelen hatalma és szolgasága alá jutatta.
A honvédelemnek hozott áldozatok, a harcznak felettük gyakran átviharzott dulásai mellett ezen nép más csapások által is fogyasztatott. Az 1718, 1756 és 1757-ik években iszonyú döghalál pusztitá a hétfalu népét, oly nagy mérvben, hogy csak az utóbb emlitett két év alatt 500 haltak el*.
Szeli krón. 23. Lásd Prot. egyh. és isk. lap 1862. évf. 42. sz. 1343. lap.
Igen valószinű, – bár adatunk nincs rá – hogy az utóbbi török háborúkban, midőn II. József hóditásvágya a törököt hazánkra zuditá, s midőn a Bodzánál levő székelységet 1788-ban vezérüknek árulása miatt, az álnokul hátuk mögé vezetett törökök lekaszabolván, a Barcza és Háromszékre beütöttek: Hétfalu is mint a határszélhez legközelebb eső vidék ki volt a dulatásnak téve.
