Pürkerecz.
Pürkerecz.
A Zajzon vize torkolatától jobbra, a hegyek alján elnyulva és az ott beszakadó Igaz patak hegyek közé nyomuló völgyébe is elterjeszkedve fekszik Pürkerecz, oly közel Zajzonhoz, hogy felső felén 15 ház Zajzon határán helyezkedett el; ezek bár egyházilag és községileg Pürkereczhez tartoznak, de adójukat Zajzon községéhez fizetik. Pürkerecz neve sem Lajos király 1366-iki, sem Mátyás király 1460-iki adománylevelében nem fordul elő, a miből azt következtethetjük, hogy ugy Stanislaus vajda, mint a Forrók nem nyertek Pürkereczen sem jószágot, sem semminemű javadalmat, s éppen ez tanusitja leginkább azt, hogy ezen adományozások nem a Törcsvárhoz tartozott faluk összegére, hanem ezen faluk némelyikében levő kisebb jószágrészekre vonatkoztak. Mert hogy azon korban Pürkerecz nemcsak megvolt, hanem hogy az ezen tájék legtekintélyesebb helységeként szerepel, már csak abból is kitünik, miszerint Pürkerecz volt az első, mely a központi szent Mihály-egyháztól elszakadt és a szomszédos falukat is magához vonta; nevezetesen Hunyadi János kormányzósága idejében 1440–50 közt Pürkereczen egy kőkeritésbe fogott templomocska épült, mely nem sokára anyaegyházává lett a szomszédos faluknak, ehez tartozván Zajzon, Tatrang, sőt jó darabig Bodola és Nyién is. Ezen egyházközség alakultakor azonban elmellőzték a dézmát papjuk számára biztositani, minek következtében a fiscus és nyomában Brassó azt lefoglalván, kepét voltak kénytelenek papjaiknak adni, valamint most is azt adnak*. Ulászló 1500-iki décáni engedély-okmányban Polkaritz néven fordul elő; ezen okmány, melyet már fennebb Tatrangnál érintettem, a pürkereczi egyházközség megcsonkithatlanságát hangsúlyozza, a midőn Tatrangnak csak oly feltétellel enged templomot épiteni, hogy az a polkaratzi Mária Magdolna egyháznak prejudiciumára ne legyen*. Ez okmány tehát nemcsak Pürkerecz nevére nézve érdekes, hanem egyszersmind azt is tanuljuk abból, hogy Pürkerecznek a nagy Hunyadi alatt épült temploma a katholikus korban a bünbánó szép Mária Magdolna tiszteletére volt szentelve, Pürkerecz régi latin nevei: Pulchretia, Purpura; a szászok Purcheressennek, az oláhok Purkerennek hivják. De a régi időben minden anyaegyház volta mellett is kis helység lehetett Pürkerecz, mert Honterus 1544-iki visitatiójakor a három faluban együttesen 59 cselédes gazdát talált, a miből egy-egy községre alig jött 20-nál több. 1830-ban még csak 845 magyar lakosa volt Pürkerecznek és iskolájában 110 tanuló*; ma Pürkerecz lakossága túlhaladja a 2040-et, miből 1300 magyar, a magyar tanulók 200-on felül vannak, a mi az itteni magyarság szaporaságára és szellemi emelkedésére is örvendetes következtetést enged vonnunk. Pürkerecz 1767-ben egészen leégett, ugy, hogy a templomon kivül alig maradt egy lakház is épen*. A rectori lakkal egy fedél alatt levő iskola 1834-ben, a jegyzői lakkal egybeépült igen díszes községháza 1868-ben épült; itt is meg van a multnak rémeként a curia, Brassó hatalmaskodásának e szomorúan figyelmeztető jelvénye, melynek nyomasztó emlékezete elől meneküljünk a multnak szebb emlékeihez, a Hunyadiak dicső korszakának napjainkig fenmaradt emlék-épületéhez; mert Pürkerecznek a XV. század közepe táján épült temploma még most is áll, ott trónol büszkén mint a multnak képviselője a falut átfutó Igaz patak jobboldali előhegyfokán, uralogva a falut s uralogva az időt, melynek annyi százados zivatarával büszkén daczolva fenmaradt, hogy a jelent a multtal egybecsatolja, hogy a mult nagysága és a jelen reményei közt egy egybekötő lánczszemet alkosson. Azonban Pürkerecz ódon templomának csak falai maradtak meg, mert korjelölő műidomai a szakértelem nélküli ujitások folytán mind átalakultak. Csekély terjedelmű szentélyében csak egyedül a köríves diadalív és a sokszög-záródás maradt fenn; egyéb minden átalakult; régi boltozatát törpe dongabolt helyettesiti; ablakai kitágittatva alakultak át; meg van azonban még a katholikus korszakra utaló sekrestye, mely a hivek számára nagyon is szükké vált egyház nagyobbitása czéljából egy a sekrestye szélességével biró vállív által hozatott a szentélylyel egybeköttetésbe, s most annak toldalékát alkotja. A hajó a szentély szélességével bir és 15 lépés hosszú, mihez a szintén templom toldalékul felhasznált 5 lépés hosszú torony alját is hozzáadván: az egész 27 lépés hosszú és 7 lépés széles; a hajóban ajtó, ablak, boltozat, minden átalakult; hanem van e templomban egy oltár, mely unicum a maga nemében, nem régiségeért vagy művészeteért, mert azokkal nem dicsekedhetik, hanem oly sajátságos szerkezeteért, a minőnek párja, tudtommal, sehol sem létezik. Ugyanis az egyházban sehol sem találtam a szószéket, s miután protestáns templomot a nélkül képzelni nem tudtam, számon kértem a vezetőmül szolgáló harangozótól, ki mosolyogva sompolygott az oltár háta mögé, s im egyszerre megmozdult a felfeszitett Krisztust ábrázoló oltárkép, sarkon megfordult, s helyébe egy mennyezettel ellátott igen díszes szószék került elő. Itt tehát a szószék az oltárban van, már most nem tudom, hogy ez valamely ősi szokásból ered-e? vagy egyszerüen a szükségesség idézte elő*, mert tény az, hogy ez az egyedüli pont, hová a templom minden részéből el lehet látni, s a szószék ily elhelyezése teszi lehetségessé, hogy a sekrestye toldalékában ülők is láthatják a szónokot; hanem furcsa helyzetbe jönne az a lelkész, a kinek szónoklata alatt valamely haragosa megnyomná a fordulást eszközlő rugót, mely által ő egyszerre eltünnék hivei elől*. Ezen kivül a pürkereczi oltárnak még egy másik sajátsága is van, az, hogy a keresztelő medencze az oltár-talapzat egyik szögletéhez van ragasztva, tehát itt minden centralizálva van az oltárba; különben a keresztelő medencze alakja önként jelöli, hogy ily helyezése nem uj találmány, hanem már eredetileg is ily szerkezetű volt. A keresztelő medencze kőből van faragva, 3 láb magas s bár az oldalán volt felirat olvashatlanná kopott, de azért műidoma határozottan a templommal egykorunak, vagyis a XV-ik században készültnek bizonyitja; képét melléklem. Ennek kiegészitője egy igen szép idomú bronz medencze, melyet szintén a keresztelésnél szoktak használni, felső karimáján kiemelt betükkel ezen köriratot találjuk: „Johannes Aelias atta istenk: K. C. 1676.” Talapzatán bevésve: „A pur. eccl. ajándékozta die 17. febr. Joh. Fel Fudit.” Képét ennek is melléklem.
Lásd Szeli krón. 10. §.
Lásd ez okmányt Benkő Mikl. II. 264. lap jegyzékében, részletesebben fennebb Tatrang leirásánál. Bethlen Gábor 1625-ki adománylevelében is a rokon hangzású Pulkeretz néven találjuk fel.
Az egyházi jegyzőkönyvbe iktatott statistikai kimutatás szerint.
A mint kitetszik Tartler András brassai biró 1767. máj 9-én kiadott rendeltéből, melyben előre bocsátván, hogy Pürkerecz egészen elhamvadván, a hétfalu minden, akár magyar, akár oláh lakosa egy-egy szekér épületfát vigyen a pürkerecziek fölsegélésére. Ezen rendelet be van iktatva az egyház jegyzőkönyvébe.
A szószéknek oltárba való elhelyezése meg volt Brassóban a bolonyai, bolgárszegi és a belvárosi templomokban is, csak hogy ezek egyike sem fordult sarkon, s nem volt elfedhető.
A mi, mint mondják, egyszer végre is hajtatott egyik papnak pajkos fia által, ki őtet megfenyitett, apján ekként boszulta meg magát.
A zajzoni Ferdinánd-forrás látképe. (Rajz. Greguss J.)
317. A zajzoni melegfürdő épülete. (Rajz. Greguss J.)
Volt tornyában egy érdekes köriratú harang, a mely 1867-ben ujra öntetett, de én átalakitása előtt szerencsés voltam feliratát lemásolni s az által a nyomtalanúl való eltünéstől megmenteni. Körirata ez volt:
Ez egy ó-szláv felirat, melynek első fele kibetüzhetlen, a 12-ik betüjegytől kezdve ez áll: sztvorim doczrkve uszpénié precistája 1580 Goszpodnyi: vagyis Maria (a szeplőtelen = precistája) menybemenetele (elszenderedése = uszpénié) egyházába (doczrkve) csináltattuk (sztvorim) az ur 1580 évében. Hogy ezen ó-szláv feliratú harang miként került volt e magyar falu magyar egyházába, nem lehet tudni; alkalmasint hadi zsákmányként hozták valamelyik szomszéd tartományból.
A magaslaton való elhelyezésénél fogva erős fekvésű templomot erőditvényi fal övezte körül, mely az egyházzal egykorúlag Hunyadi János kormányzósága alatt épült s mint a hagyományok mondják, nem egyszer nyujtott védelmét Pürkerecz tatárok által zaklatott lakosainak. Ezen erőd még a mult században is állott, a mint Szeli mondja*, csak 1761-ben szedetett le és épittetett újból; azért most csekély magasságú fal övedzi kör alakban a barczasági magyar faluk ezen egyedüli régi emléképületét, melynek hosszasan való fennmaradhatását sem remélhetjük, mivel az minden toldalékai daczára sem tudja a hiveket befogadni s már helyére egy nagyobb uj templomnak épitése van tervbe véve.
Krónikája 10. §.
Pürkereczen, miként reméltem, nem találtam régi jegyzőkönyvet, ezek legrégibbje 1759-ben kezdődik, mindazonáltal van benne egy pár fölemlitést érdemlő adat. Itt van azon már fennebb részletezett 1764-iki tanácsi rendelet, a melyből kitünik, hogy azon korban a barczasági magyar faluk szabad korcsmárlási jogot élveztek. Itt van 1785. máj. 4-ről Preidt György brassai lelkész és a magyar ev. ecclesiák inspectorának latin nyelvű körlevele, a melyben tudatja, hogy Halmágyi István, Háromszékkel egyesitett Barcza vármegye főispánja (comitatis Háromszékiensis cum Barcensi sup. comes) 11 napi betegség után elhalt, s elrendeli, hogy a magyar falukban mindenütt három napon át tiszteletére harangozzanak. Van egy más ez év febr. 15-ről szóló rendelet, mely igy kezdődik: hogy „per substitutum vice comitem circuli Barczensis.” Ezen két okmányból az tünik ki, hogy József császár korszakában Háromszék a Barczasággal alkotott egy vármegyét, mikor a Barczaságot egy alispán kormányozta. Ez a már soká el nem odázható uj felosztásnál irányadásul szolgálhat, mert a szászok, kik minden Ausztriától jött ujitást isteniteni szoktak volt, következetlenség vádja nélkül nem mondhatnák, hogy egy ily beosztás rosz.
Ugyan ez év febr. 6-ról van egy szigorú rendelet, a mely igy hangzik: „Minthogy felséges császárunk méltóztatott parancsolni, hogy a farsangi boricza táncz végképpen megtiltva legyen nagy büntetés alatt; azért minden úgy őrizze magát a nagy büntetéstől, hogy a mi esik rajta, önmagának tulajdonitsa.” És a mit a felséges császár méltóztatott parancsolni, az mind elhangzott, az mind megsemmisült, a boricza pedig még mai napig is itt Pürkereczen fenntartja magát.
Bevégeztük már Pürkerecz leirását, s ezzel átkuttattuk a Hétfalut egész terjedelmében, ismerjük már e falut történelmét; e nép viszontagságos multját, küzdelmet jelenét; feljegyeztük mind azt, a mit ott érdekest, fölemlitésre méltót találtunk; de hogy ezen a lehetőleg mindent felkaroló leirásunk kiegészitett legyen, még szükséges röviden átpillantanunk e vidék földtani viszonyait.
