Bolonya.
Bolonya.
A belváros överődének észak oldali fala és a fellegvárhegy alja között nagy terjedelmű tér (glacis) van, mely most részben vásárterül, részint fa-piaczul használtatik; ennek déli oldalán közvetlen a várfalak mellett nyulik el hosszan Brassó kisebb sétatere, mely árnyas gesztenye sétányain szokta a város szépeit egybegyűjteni; túloldalán van a fellegvárhegy alján a szász temető és a naphoz czímzett vendéglő. E vásártér alkalmasint nem soká fogja jelenlegi korlátlanságát élvezni; mert a belváros már nem igen fér várfalainak szűk keretébe, annak terjeszkedési térre van szüksége, s azt másutt nem találhat, mint e külső vásártéren, hol egy egész városrészt lehetne alapitani ugy, hogy közepén még is hely maradna egy az igényeknek megfelelő vásártérre. E szabad tér választja el Ó-Brassótól és a belvárostól Bolonya külvárost, mely, a mint fennebb mondám, a fellegvár hegye és a Czenknek Csiga-hegy nevű előhegye közzé ékelt kelet irányu, az ó-brassainál jóval szélesebb völgy-sikátorba helyezkedett el.
Bolonyát németül Blumenaunak nevezik arról, mint mondják, hogy ottan kezdetben, mielőtt város épült volna, igen szép virágoskertek voltak, melyek főleg rózsáikról voltak hiresek; hogy magyar neve honnan eredett, arra nem tudtam adatot kapni, pedig magyar neve sokkal indokoltabb; nem mintha Bolonyának most nem lennének szép virágos kertjei, hanem azért, mert leginkább magyarok lakják; hogy pedig az itt lakók nem uj betelepedettek, hanem e külváros régi, alkalmasint ős lakói, azt Manució Pál 1596-ban kiadott, már többször emlitett munkája bizonyitja, ki azt mondja, hogy Brassó külvárosai közül az egyiket földmívelő szászok, a másikat bolgárok, a harmadikat magyarok lakják. 1636-ból birjuk a bolonyai magyar szomszédság articulusait*. Szeli krónikájában emliti, hogy a nagy-templom épitésekor sok magyar és bolgár munkás érkezett Brassóba, kik oda telepedtek. Ezen a 14-ik században ide települhetett magyarok azonban csak gyarapithatták Brassó ős magyar lakóit, mert hogy Brassóban kezdetben, alkalmasint még a szászok bevándorlása előtt voltak magyarok, azt már fennebb az itteni nemzetiségek ismertetésénél tüzetesebben kifejtettem; miért annak bizonyitgatásába itt nem is ereszkedem, legfölebb a nemzetközi viszonyokra vonatkozólag azt jegyzem meg, hogy a város három nemzetisége külvárosaiban is képviselve van épp ugy, mint a belvárosban, csak hogy a külvárosokban még határozottabban körvonalozva, a mennyiben a nemzetiségek a három külváros felett testvérileg megosztoznak.
Lásd Nemere 1871. évf. 19. számát.
Bolonya tehát a mienk, s igy lelkesedéssel közeledek oda, hisz ott oly otthonosnak érezheti magát a magyar; ott mindenfelé magyar czégeket lát, magyar szót hall, magyar szivességgel találkozik; ha valami után tudakozódik, szivélyes készséget talál, nem ugy mint a szászoknál, kiknek mindenre az a feleltük: „ich weiss nicht”, ugy, hogy ha valamely idegen az igy nyert felvilágositás után akarná a nemes szász nemzetet megitélni, akkor nagyon keveset tudónak hihetné; legalább én a Barczaságon való útazásom alatt szásztól valamely pataknak, hegynek nevét, vagy valamely útnak hová menetelét megtudni soha se tudtam, vagy feleletre nem méltatott, vagy „Berg” vagy „Bach” elnevezésnél mást nem tudott, vagy inkább nem akart; s ezen zárkozottság, barátságtalanság és bizalmatlanság teszi azt, hogy a szászszal nemcsak mi magyarok, kiket egyáltalában nem szeretnek, hanem még német testvéreik se tudják magukat soha jól találni; s azért jobb nekünk is bolonyai szives testvéreink körébe sietni.
Bolonya három részre oszlik: részei a tulajdonképi Bolonya, a vele összefüggő Mártonfalva, mely a Czenk és Csiga-hegy közti hegynyakra, az ugynevezett Burghalsra nyulik fel, és a Bolonya előtt emelkedő önálló hegy alján elterülő Gács-major (Galgeweiher) egészen falusias jelleget visel, s mintegy annak előfaluit alkotják, de mind a három megegyezik abban, hogy a legszebb gyümölcsösök zöld lombkoszorujával van körül övezve. E kertek közt kiváló figyelmet érdemel a szász gymnasium tanulóinak, még Honterus idejében keletkezett czigániai (egy a fekete-kapu közelében levő czigányok által lakott negyed) kertje, hol régen minden tanuló három fát tartozott ültetni; de mivel az igy ültetett fák gondozás hiányában rendesen kivesztek, később a fa-ültetés helyett bizonyos dijt fizettek s fizetnek most is, miből kertészt tartanak; a kert gyümölcseiből aztán osztályrészt kapnak a tanárok és tanulók is.
Bolonyát egész hosszában három, párhuzamosan futó útcza szeli át, fő-útczája korcsma vagy háromszéki útcza (Schänkgasse), utóbbi neve onnan ered, mert Háromszék (de Hétfalu Tömös és Előpatak) felé vagy onnan Brassóba ez úton kell bejönni. A másik kút-útcza (Brunnengassa), mely a belvárosi nagy-útczának folytatása s alább a háromszéki-útczával foly össze. Harmadik, a fellegvár fegyének alján elhúzódó kőbánya-útcza (igy neveztetve az ott levő kőbányáról), mely a Gácsmajor-útczával egyesül. Ezeken kivül még vannak más ezeket keresztbe szelő útczák: mint a hosszú hátulsó-útcza, mely szintén a Gács-majornak tart, továbbá mester-útcza, keresztes-útcza, kert-útcza, malom-útcza stb.
Mi a fő-útcza felé irányozzuk lépteinket, s ezt mindjárt, mint magyar külvárosban illik, magyar szent helyek nyitják meg; mert ott van az útcza kezdeténél jobboldalon a magyar lutheránusok temetője és temploma, balról pedig az ev. reformátusok temetője és tornya, mert ezek még csak a toronyig tudtak haladni, templom épitéshez még nem juthattak, s harangjaik itt zengenek a halottaknak, mig az élők a belváros egy rozzant házában imádkoznak.
A magyar lutheránus templom szerény kis épület, mely 1783-ban épült*, még pedig nagy küzdelmek után, amint azt már fennebb előadtam. Az egyházban mi nevezetes sincs, legfölebb azon kegyeletes szép szokást emlitem fel, hogy a szentélyben az egyház jótevőinek Türkösi Ferencz és nejének arczképei vannak felfüggesztve, kik 8000 frtot hagyományoztak ezen egyháznak. Türkösi neve örökitve van a mennyezet e feliratában is: Készült Türkösi Ferencz egyházi jóltevő által az 1837-ik évben. Ugyan a templom szentélyében találunk egy emléktáblát e felirattal: Litsken József nagy jóltevőnk szül. Brassóban máj. 13-án 1759-ben, meghalt Bécsben máj. 10-én 1838-ban.
Épitésében nagy érdeme van Gödri János akkori lelkésznek, nagy áldozatokat hoztak Enyedi György és Gaudi János.
Ez a Litsken pedig 10,000 frtot hagyományozott az ecclesia és iskola számára. A templom keritésében van a csinosan berendezett temető 12 családi sirbolttal és sok sirdombbal, melyek közt egyik (a második sor 21-ik sirja) alatt az emelkedett lelkületű költő Zajzoni Rab Pista hamvai porlanak. E sir most puszta; de nem sokára szép emlékkő fogja dísziteni ez annyit szenvedett, de soha meg nem tört hazafi hantjait. A közadakozásból készült, de még fel nem állított sirkövön e felirat van:
Zajzoni Rab István
Született 1832-ben Zajzonban,
Meghalt 1862-ben Brassóban;
Nemzete és neve Rab vala,
De szabad a lelke s dala.
Született 1832-ben Zajzonban,
Meghalt 1862-ben Brassóban;
Nemzete és neve Rab vala,
De szabad a lelke s dala.
A templom udvarán van a harangozói lak, és a nagyon szükké vált iskolahelyiség.
Ugyan ezen útczában van a szász templom is, mely a katholikus korban egy apácza-kolostor kápolnája volt*, bár úgy látszik, hogy a katholikus korban Bolonyában egy másik templom is volt valahol, mert a 15-ik században egy bolonyai káplánról van irott emlék*. A reformatiokor Bolonyának csaknem kizárólag magyar lakói voltak, ugy, hogy fő-útczájában mindössze csak három szász család lakott, s a szászoknak itt azért papjuk sem volt, hanem az ispotály papja járt ki hozzájuk, s tartott nagyobb ünepeken isteni tiszteletet az apáczák egykori kápolnájában*. A midőn a magyar lutheránusok előbb a klastrom-útczai, később az ispotály templomból is elzavartattak, a bolonyai szász templomba jöttek 1718-ban, s azt a szászokkal közösen használták, miként a sirkert azelőtt is már közös volt a szászokkal*. Bár azon templomocskát 1778-ban együtt közös költségen megnagyitották, a szászok még is végtelen boszantásaikkal kizavarták a közös templomból a magyarokat, s azok 1783-ban kénytelenek voltak maguknak külön templomot (a mostanit) épiteni, a mint azt fennebb Brassó vallástörténeténél tüzetesebben előadtam. Ez idő óta a Bolonyában most is csekély számmal levő szászok kizárólagosan használják az egykor közös erővel újitott és nagyitott templomot.
Lásd Gödri Hist. 12. lapján.
Bár a bolonyai egyház káptalanjával 1462-ben találkozunk, mint a melynek a hermányi és sárkányi malmok jövedelmét hagyományozzák. Lásd Marienburg Geogr. I. 343. és 347. Ez alkalmasint az apáczák gyóntató atyja volt.
Lásd Gödri Hist. 12. lap.
Gödri idejében a bolonyai szász cinteremben még ezen régibb magyar sirkövek voltak: Kőmives István † 1582. Zilahi Lőrinczné sz. Székely Judith † 1640. Balog István † 1633. Kata leánya † 1656 stb.
Brassóban igen nagy gondot forditnak a vizvezetésekre, ezek közt mindenesetre legnagyobb munkával van a vizszegény Bolonya vizzel ellátva, mert a Tömös folyó torkolatjánál annak egy része csatornába fogva van a hegyek alján, a Czenk keleti oldalán elővezetve, s azután a Csigahegyet megkerülve Bolonyába bevíve, hol a viz igen nagy esése a timároknak nagyszerű csertörőit működtetve, s egy nagy úszodát vizzel ellátva, zuhatagokban esik alá, s Ludvig lábtyú szövőgépét, a gyapjumosodákat, sok malmot és néhány fonó-gyárt működtetve a Bolonya külfelén levő szép nyaralók között fut át, s Czel és Arzt nagyszerű gyapjumosóját érinti. A Tömös ezen ide kanyaritott ága odább folytában is áldásosan hat, mert nem csak a talajt termékenyiti, hanem több bőr-gyárt (Dické), és egy papirosmalmot is működtet. Ezen papirosmalom – melyet nem kell az annyi csatában szerepelt régi, Vidombak partján feküdt Honterus-féle papirosmalommal összetéveszteni – a Gács-major domb északi aljában fekszik. Valóban bámulnunk kell Brassó fekvölgyének természetes védvonalait, melyek olyanok, mintha a természet: ezen nagy strategikus, terveszerűleg akart volna e város biztonságáról gondoskodni. Emlitém fennebb Brassó tájfektezésénél, hogy Brassó fekvölgye előtt egy önálló hegy: a fellegvár hegye emelkedik, mely a völgy torkolatát két szűk sikátorra osztja; e sikátorok egyike, melyben Ó-Brassó fekszik, szűk, mig a másik, melyben Bolonya helyezkedett el, oly tág nyilatú, hogy a fellegvár, a régi tökélytelen ágyúkkal, annak bejáratát nem fedezheté; de a természet gondoskodott arról, hogy a város külső védvonalának e csorbája helyre legyen hozva, mert a fellegvár-hegy és a Bolonyát keletről bekeretelő Csiga-hegy közzé, egy erőd elhelyezésére alkalmas, másik önálló hegyet állitott; ez a már emlitett Gács-majordomb; most ugyan a kertekkel koszoruzott hegynek szántás alatt levő tetején némi dombosodáson s homályos sáncznyomokon kivül más maradvány nem látszik, de lehetetlennek tartom, hogy a várfalak mögötti biztonságra nagyon sokat adó, s csak védfalak fedezete alatt vitézkedni tudó szászok, ezen a bolonyai völgynyilatot fedező önálló domb hadászati fontosságát észre ne vették volna, s oda valamely elővédművet ne emeltek volna. Ma ugyan a századok óta ekeszaggatta hegyen nagyon csekély nyomokra akadunk; de öreg emberek beszélik, hogy az ő gyermekkorukban a nevezett dombtetőn még vastag kőfalak állottak, s ők a midőn játszani oda mentek, mindig azt szokták volt mondani, hogy menjünk a vár alá, mivel szülőiktől azt hallották, hogy ama falak egy régi várnak maradványai. E falak anyagját azonban Dick bőr-gyára és a Gács-majordomb oldalán levő nyaralók épitésekor elhordták és fölépitették; azután a föld szántás alá jövén, az ekéket elszaggató alapfalakat is kiszedték; ez az oka annak, hogy az emlitett várromok ma már nyomtalanul eltüntek. Ezen hagyományokat, azt hiszem, elfogadhatjuk útmutatásul arra nézve, hogy a Gács-major dombja régi időkben erőditve volt, s egyik lánczszemét alkotta azon külső erődlánczolatnak, mely a Gespreng-hegy hátrább eső csucsán kezdődve a fellegvárhegy és a Gácsmajor-dombon át, Brassó fekvölgyének torkolatát elzáró külső védvonalát alkotta, mely védvonalnak áttörése után lehetett csak a külvárosok feldulásával a belváros erőditvényeihez jutni. E külső védvonal, természetesen csak holmi kóbor csapat feltartóztatására volt hivatva, nagyobb és rendszeresebb hadseregeket nem állithata meg, azért gyakran megtörtént, hogy az ellenség ezt áttörve, a külvárosokat feldulta; arra azonban ritkán, vagy talán soha se került a dolog, hogy a belváros erőditményeit az ellenség rohamának kitették volna Brassó circumspectus lakói; mert ha az ellenség győzelmes volt, akkor többnyire csatlakoztak, ugy okoskodva alkalmasint, hogy könnyebb pénzt mint vért áldozni, mert meg volt ugyan Brassónak nagy hadi apparatusa, a város falainak, bástyáinak, tornyainak védelme ugyan fel volt a czéhek közt osztva, sőt Brassó a vidék hadereje felett is rendelkezvén, mint állitják, 10000 embert lustrált egy alkalommal meg; de arra, hogy ezen haderőt valaha sikra állitották volna, a történelemben példát nem találunk; csak egyszer Weis Mihály korában folytatott Brassó támadó harczot, de akkor sem szász harczosokkal, hanem fogadott rácz, oláh, török zsoldosokkal, és Brassóba behuzódott magyar elégületlenekkel. Az erdélyi hadsereghez, bár mily nagy veszély idején se adtak többet 150 drabantnál, ezen drabantok pedig mindig fogadott zsoldosok és soha se voltak szászok, s igy a szászok csak a fal mögötti, azaz önvédelmi harczra szoritkoztak mindig, s kedvencz mondatuk, melylyel egykori hősi hajlamaikat illustrálni szeretik, t. i. ad retinemdam Coronam nem a magyar korona, hanem csak a szász korona, azaz Brassó megvédésére vihető vissza. Megemlitem még, hogy a vasútnak brassai indóháza a Gács-majorhegy közelében van. A Tömösnek ide vezetett ága nem csak Bolonyát és az azt fedező Gács-major-dombját folyja körül, hanem Ó-Brassó északi szélét is körül kanyarogja, csak a Gespreng-hegy közelében fordul északnak, s a méhes kertek irányában ömlik a Barczába. E sebes folyamág most főleg a vasút szomszédságánál fogva arra van hivatva, hogy a partjain épülendő gyáraknak mozgató és éltető erét képezze.
Már többször fordultak elé a méhes kertek s még mindeddig nem fejtettük meg azok mivoltát. Mivel azok a város felosztása szerint legnagyobb részben Bolonyához sorozvák, itt van leginkább helye, hogy azokat az olvasónak bemutassuk.
A méhes kertek a brassai gazdagabb emberek leginkább senator-féle családoknak kedvencz nyaralóit képezik, hol procul negotis szokták magokat a gondtalan életnek átadni; azok pedig nem valami csekély kertecskék, hol csak a szorgalmas méheknek van szükre kimért helyük, hanem többnyire nagy kiterjedésű gyümölcsösök nyaralókkal s terjedelmes szántókkal, ugy hogy azok tagositott szép kis birtokocskákat alkotnak, s a Vidombak és a Barcza partjain a kies kerteknek s szépen rendezett majoroknak hosszu lánczolatát képezik, több százra menő lakossal, kik az ottani kertek és földek művelésével foglalkoznak, s kik községileg Ó-Brassó és Bolonyához vannak beosztva*.
1785-ki és 1839-ki statistikai összeirások alkalmával a brassai méhes kertek külön rovat alatt vezettettek. 1785-ben volt 25 ház 514 lakossal, 1839-ben volt 84 ház, 574 lakossal, most a lakházak meghaladják a 100-at a lakosok száma a 700-at.
A méhes kertek egy részének keletkezése és az azokkal kapcsolatos fekvőségek tagositásáról ilyen forma furcsa történetet beszélt el nekem egy nagyon szavabevehető s a brassai senator urak beligazgatási titkaiba beavatott egyén. Ugyanis Mária Terézia uralma alatt a brassai tanács rendeletet kapott, hogy a méhtenyésztés érdekében mindent tegyen meg, s ha másként nem lehetne, a város közhelyein közköltségen állitson méhes kerteket.
Az akkori senator urak, mint a város kegyes atyái, hogy a várost ily oknélküli kiadásoktól megkiméljék, ajánlkoztak, hogy a város közhelyein ők saját költségükön fognak méhes kerteket állitani, s azokat fel is álliták. A kezdetben csekély kiterjedésű méhes kertek körül kezdettek aztán kirándulásaik alkalmával lovaik számára kaszálgatni; de a lovaknak zab is kellett, tehát elkezdettek szántogatni is, minden évben többet-többet; de mivel vetéseiket mások fölprédálták, azt sövénynyel vették körül, s hogy a kerités egyik oldalát megkiméljék, a méhes kertekhez támasztották. Igy folyt ez sokáig, a keritések künnebb-künnebb rukkoltak, a keritett helyeket nevökre iratták s a város közönsége azon vette észre, hogy a közhelyekből több száz holdat emésztettek föl a senator urak méhei. Panaszt is emeltek ez ellen, mely egészen a korlátnokságig ment fel; jött is onnan rendelet, hogy a lefoglalt helyek visszadassanak a közönségnek; de ők a beati possidentes elv alapján a rendeletet tudomásul vették; végre azonban soha sem hajtották, s igy fönntartatott a bölcs status quo alkalmasint a méhészetből vont azon érv alapján, hogy a méhek ugyan egy helyhez vannak kötve, de abban hogy mások virágaiból is mézet gyüjthessenek, senki meggátolni nem tudja.
Bolonyához tartozik (népszámlálások alkalmával is ahoz szokták csatolni) Dirisztye. Ez egy többnyire oláhok által lakott kis falucska, mely a tömösi szoros torkolatja előtt a Tömös folyó balpartján, de még Brassó területén fekszik, s mely lételét az ottan levő gyapjumosodáknak köszönheti; sőt Brassó, mely mindig szeretett terjeszkedni, s a szomszéd barázdáját elszántani, a tömösi szorosban is, – mely a hétfalu elsőjének, Bácsfalunak határához tartozik – tett némi foglalásokat, ott malmokat, dürüczkölőket (ványolók) épittetett, kerteket csinált, házakat emelt ugy a méhes kertek módjára. Eleget pörlekedtek a szegény bácsfalviak, de biz a foglalás a beati possidentesek kezében maradt; most e helyek is Brassó területéhez tartoznak s az ott lakókat is Brassó népességéhez számitják. Hisz az ilyen szabadkéz valódi elyseumi állapotot biztosit; meg is van ott az Elyseum s mivel Dirisztyéhez menve útunkba esik, tehát meg is látogatjuk.
