Vacsárcsi mellett a Sándorok kastélyromja, a hol a csíki krónika másoltatott. Sz.-Mihály, régi temploma, a Siculicidium emlékkeresztje. Ajnád és kápolnája. Lövész. Czibrefalva fekhelye, tatárdulások. A Csiga patak gyógyforrásai. Szarvasgomba. Baláskó vára, emlékhalom. Sz.-Miklós, az eltünt hun irat. Hős Judith, a székely amazonok. Borsova. Szépviz. Örmények. Pogányhavas. Sz.-László kápolnája, hitregéje. Széphavas, a széphavasi kápolna. Csángó testvéreink bucsujáratai. Egy eső utáni naplemenet Csíkban.
A mult emlékeit rejtegető havasok e távol vidékéről térjünk vissza az emberlakta tájakra, utunknak megszakadt vonalát felveendők ottan.
A Bogáth szorosán áthivólag kacsintgatnak felénk Szent-Domokosnak nagyszerü havasai, a vidéket uralgó karczfalvi templom ódon várfalaival oly ingerkedőleg vonzza magához a régészt, az Olt szép völgyülete az aestheticust; de mielőtt ezek csábitásainak engednénk, – van még Felcsík terének egy nem kevesebb érdeket és természeti szépséget felmutató szöglete, mely még mindeddig ismeretlen előttünk. Ez Szépviz vidéke, és az oly sok, de főként népismei tekintetben érdekes gyimesi szoros; azért most oda irányozzuk lépteinket.
Utunk oda a Kisasszony-megyéhez tartozó, a Rákos pataka mellett hosszan elnyuló faluk során vezetett át; utunkban megtekintettük a Vacsárcsi és Szt-Mihály közti magaslaton lévő azon romokat, melyek a rabonbáni Sándor család ős curiájának maradványai, meglátogatók azon helyet, hol 1533-ban a csíki krónikát, ős történelmünknek e megbecsülhetetlen kincsét összeálliták. Ezen krónika keletezése igy szól: Összeiratott 153 darab – 3 csomagba kötött – iratból 1533-ban Sándor Menyhárd várában Alszeg földjén Csik házában (in aede Csik) Vacsárk és Csíkfalva között. – Mely néhány sort észlelve, abból kitanuljuk, hogy ezen erőditett kastélyt használták e korban Csik székházául, mert Csíkháza nem jelenthet mást; továbbá tanuljuk azt, hogy Szt-Mihálynak most Csigafalva nevü alsó részét azon korban Csíkfalvának, s a most ily nevü negyedét Szt-Mihálynak akkor is Alszegnek nevezték. Ezen kastélyt, mely – mivel várnak mondják – tekintélyes lehetett, miként fennebb elmondók, a tatárok dúlták fel 1694-ben. E végzetes napokban veszett el a csíki krónikának eredeti példánya is; ma csak is egy 1695-ben készült másolatának 1796-beli hibás harmad másolatát birjuk; s azért e porladozó romtöredéket ugy tekinthetjük, mint őstörténelmünk legbecsesebb erekélyének, az 1533-beli székely krónikának, bús temetőjét.
Vacsárcsin felül, hol Rákospatakával a Szirmai, Eger és Csiga patakok összefolynak, fekszik Szt-Mihály, mely külön négy tizedre oszlik, u.m. Alszeg, Tőkeszeg, Csigafalva és Ajnádra, mely egykor külön, most egybeolvadt faluknak összfogalmát fejezi ki az egyházközség védszentjétől származó Sz-Mihály elnevezés.
Ez egyházközség lőréses védfallal keritett temploma tisztes régi műemlék, bár a kontár kiigazitások által teljesen kivetkőztetett eredeti alakjából. Püspök Szepesi jegyzeteiben azt mondja, hogy tornyán 1103. évszámot olvasott; de hogy ez akkor nem épülhetett, s ha a követelt évszám ugyancsak ott volt, az nem lehetett más mint – Csík régi templomain csak nem mindenütt feltalálható – mystificáló hamisitás: azt mutatja maga a templomnak gót stylja is. Sokkal valószinübb azért, hogy ez egyház épitési korát a szintén Szepesi által feljegyzett azon Chronostichon jelöli, mely azt 1552-re teszi. Mindkét harangját a Sándorok a 17-ik században öntették.
De mind ezeknél nevezetesebb a templom keritésében levő azon kőkereszt, melyen tisztán olvashatólag be van vésve e végzetes szó: Siculicidium: Közhiedelem szerint ez volt a madéfalvi Vészhalmon állott eredeti emlékkereszt, mely kormányrendeletből onnan elmozdittatván, egy szt.-mihályi ember: Buzás János hozta ide, s halálakor helyezték utódai sirjára. Igen ohajtandó és méltányos lenne, hogy az eredeti helyére ujból visszahelyeztessék, hadd őrködjék ott az ártatlan vértanuk emléke felett, hadd hirdesse ott az utókornak a zsarnokság véres tetteit, hadd álljon ott intő jelül a hatalom ily gyászos visszaélései ellen!
Szt-Mihályon felül a Rákospataka északi irányt veszen, nagyszerü havasok (Lövész, Bodorvész, Pogányhavas) által köritett hegykebel virányain törtet le a pisztrangdús folyócska, melyet a Pogányhavasból eredő Rompácza és a Széphavasból eredő Barakasza vizei növelnek; e meglepően szép völgykebelben van elrejtve Szt.-Mihály fiók-egyházközsége Ajnád, melynek törökös elnevezése (Ajna tükröt jelent törökül) azon kérdést támasztja az észlelve vizsgálódóban, hogy az ily törökös elnevezések hogyan jutottak e földre? E kérdés némi megfejtését a csíki krónikában leljük, hol a Vacsárkin belül eső földet Törökök földjének látjuk elnevezve.
Ajnád nevezetessége a Bernád család által 1514-ben épitett kápolnában öszpontosul. Ajnád völgyében messze fenn a Lövész alján a hasonnevü, többnyire oda települt oláh pásztorok által lakott, kis falucska helyezkedett el.
Szt.-Mihálytól keletre a Csiga pataka átfolyta völgyecskében feküdt Czibrefalva, melyet a tatárok 1694-ben földdel egyenlővé tettek, ma helye kaszáló és tó; de a Czibrefalva nevet máig is fenntartotta, sőt még a házak fekhelyei is felismerhetők. Czibrefalvával egyidejűleg Szt.-Mihályt is feldulták a tatárok, mivel pedig első beütésök alkalmával éjjel lepték meg a falut, lakóit ugy leölték, hogy Losteiner szerint csak 7 öreg ember maradt életben; ekkor történt az is, hogy egy szentmihályi emberhez két tatár bemenvén, a gazdát egybekötözték, s korbácsolva hurczolták rabságra, mit meglátván serdülő leánya, fejszét ragadva mind a két tatárt levátga, mire több tatár csődülvén oda, hősies önvédelem után egybevagdalták a hős amazont. A tatárok ezen első beütésekor a Szt-Mihályt lakott Sándor János, Csík akkori alkapitánya elmenekült, s egybegyüjté Csík harczosait a haza védelmére, mit látva a tatárok, sietve távoztak zsákmányukkal, Sándor János azonban a vészt elvonultnak hivén, elég gondatlan volt a hadakat haza bocsátani, miről a tatárok értesülvén, harmad nap mulva 12,000-en ujból beütöttek és egész Felcsíkot feldulták, kirabolták; Sándor János maga is meglakolt gondolatlanságáért, mert Szt.-Mihályon családjával együtt a tatárok rabságába esett, s csak esztendő mulva Apor István által kiváltva térhetett vissza hazájába. Ez alkalommal semmisült meg, mint fennebb látók, a Sándor család által nemzeti szent ereklyeként őrzött csíki krónika eredetije is.
A Csiga völgyében e gyászos dulások emlékét védő Czibrefalván kivül, az élet forrásai is buzognak, mert ottan számos ásványos forrást fakasztott a jótékony természet. Ezek egyikét ivásra használják, másika, mely Felsőborviz név alatt ismeretes, fürdővé van átalakitva, a legfelső harmadik, a hatalmasan hánykódó Bugyogó, a Pogány-havas alján tör elő. E források egyike sem volt vegybontva, gyógyhatásuk csak is jótékony gyógyitásaikban, s sok itten egészségét visszanyert beteg áldásaiban nyilvánul. Szt.-Mihály határán terem, s néha igen nagy mennyiségben a szarvasgomba, a francziáknak ezen annyira becsült, s oly drágán árult fűszere, az inyenczek előtt annyira ismeretes truffe (Tuber Cervinum). Ezen gombafaj a föld felülete alatt több hüvelyknyire terem, a szt-mihályiak betanitott sertések segélyével ássák ki, s nagy olcsón eladják az örményeknek, kik azzal terjedelmes kereskedést űznek. Faja ép oly jó, mint a Perigorinak, de eltételi módját nem tudják. Szt.-Mihálytól a Köd szép fenyvesei között vezet az ut Szt-Tamásra, ennek közelében egy dombocskát Balaskó várának neveznek; valószinüleg a Jenőfalván lakott ily nevü primor családnak lehetett itten vára, melyet azonban most nyomtalanul eltörölt az idő hatalma. Közelében egy keresztutnál Hazugság nevü halom van; a hagyomány azt mondja, hogy ottan egy utast gyilkoltak meg a tolvajok, s vére mindaddig buzgott fel, mig a nép emlékhalmot nem csinált oda. Ma is minden arra járó követ vagy hantot vet s „nyugodjék békével” mond reá. Ezen erdőségekben bolygott 1535-ben a Nagy Szolimán által trónjáról elüzött Péter, moldvai vajda, elszaladt lovát Szt.-Mihályon fogták el.
Sz.-Mihálylyal szemben a Szépviz balparti magaslatán fekszik Sz.-Miklós, mely 1332-ben e néven már mint önálló egyházközség jön elő, az 1567-ik évi regestumban 22 kapuval szerepel. Temploma magaslatot koronáz, hanem hiába kerestük azon Gyarmathi állitólagos hun feliratát, fájdalom, nyomtalanul eltünt az. De fennmaradt emléke még a nép között is azon hős Judithnak, ki az 1694-ki tatárjáráskor a történelemben páratlan hősiességgel harczolt a tatárok ellen; Cserey Farkas felemliti az esetet, melyet hallgatással mellőzni véteknek tartatnám. Az episodszerü eset ez: A tatárok 1694-ben bőjtelő havában beütvén Felcsíkba, Szt.-Miklóson egy nemes lófő házára rohantak, s azt feleségével együtt elfogták; de Judith nevü igen szép hajadon leányuk nem akarta magát ez undok emberrablók kezeibe adni, hanem leragadván atyja ős szablyáját, hősies önvédelemben kilencz tatárt sujtott le; azonban a támadók ezzel nem fogytak, sőt ezek vészkiáltására csak szaporodtak, mit látva rabszijra füzött szülői, kérve kérték, hogy adja meg magát s ne áldozza fel szép életét sikertelen küzdelemben, de ő sem a szülői kérésnek, sem az ellen iszonyu fenyegetéseinek nem engedve, oltalmazta magát, midőn végre a sok csapástól és csapásfelfogástól lankadt jobb karját leszelték, balkezébe kapva át a szablyát, azzal oszta halálos csapásokat, midőn ezt is használhatatlanná tették, akkor hóna alá szoritott szablyával rohant elleneinek, mig nem átdöfetve holtan rogyott össze. Tud-e a történelem ily amazonszerü hősiességet másutt felmutatni; csak ezen egy hadjáratban (az 1694-ki tatár beütéskor) mennyi nagyszerü hősies önfeláldozás, mennyi magasztos jelenet, mennyi dicső, hős jellem merült fel, s csudálnom kell, hogy mindeddig nem találkozott egy költői toll, mely ezen eposzra érdemes tárgyakat feldolgozta volna; költő, ki ezen Székely Judithot, Nizetet, e székely Kapistránt és Csomortányit, e székely H. Coclest megénekelte volna, dalnok, ki ezeknek dicsőség fénykörébe burkolt emlékét méltó alakban adná át az utókornak. Én, kire a költészet muzsája nem mosolygott, legfelebb átmenetileg, felemlitem ezen eseményeket, kiemelem e hősies jellemeket s néhány buzditó szóval adom át a történelemnek és az azok megörökitésére hivatott költészetnek. Szt.-Miklós és Delne közt fekszik Borsova, a mely falucskáról legfelebb azt mondhatjuk, hogy borvizzel (savanyuviz) bővelkedik; de az elvégre is Csíkban nem nevezetesség, mert alig van falu itten, melynek határán több-kevesebb ásványos forrás ne buzogna fel; a tudomány azokat észlelni és vegybontani nem érkezett még, nagyrészüknek üdvös gyógyhatása jelöli csak, hogy azok között sok jeles és kitünő lehet.
Sz.-Miklóstól keletre a határszéli havasok közül kirohanó Szépviz (patak) torkolatjában fekszik Szépviz, miként neve is jelöli, szép regényesen.
Szépviz sokadalmakkal és hetivásárokkal biró falu csak, pedig sokkal városiabb külleme van, mint a város névvel fennelgő Csík-Szeredának, téres piaczán több emeletes ház és bolt, s élénk kereskedelmi mozgalom, mit az itt lakó és vállalkozó szellemü örmények idéznek elő; sőt Szépviz örménylakói épen az élénk kereskedés által emelkedtek azon jóllétre, hogy a csak földmüveléssel és marhatenyésztéssel foglalkozó ős székely lakosságot a falu főbb utczáiról és piaczáról kiszoritva, a mellék utczákba kiterelték.
De ne irigyeljük tőlök ezen saját szorgalmuk által kivívott fölényt, mert ők vendégek nálunk, emellett nem is élnek vissza e haza vendégszeretetével, mely őket legnyomorúságosabb üldöztetéseik korszakában befogadá, s a hazátlanul bolygóknak hazát s tüzhelyet nyujta. Mert az örmények királyságuknak Ázsiában lett elbukta után mint Izrael fiai szétszórtan tengődtek; egy részecskéjük a szomszéd Moldovába települt, hol két várost épitve 250 évig laktak. De az a hatalom, mely ősi hazájukat eltiprá, itt sem hagyott nyugtot nekik, mert Cameniknek (Podolia erős helye) ostromakor a törökök a Moldovába települt örményeket elüzvén, s üldözvén, azok 3 évig bolyongtak a sürű rengeteg erdők között, végre I. Apaffi fejedelemsége alatt 1668-ban Székelyföldre menekültek. Itt szivesen fogadtatva, Gyergyó-Sz.-Miklósra és Szépvizre települtek, Minás püspökük pedig Beszterczére.
Ezen szerencsétlen, honüldözött, hazátlanul bolygó nemzettöredék végre nálunk nyugalmat és oly hazát talált, mely édes fiaiként ölelé keblére, mely áldásainak árjával önté el. Az életrevaló, a szerencsétlenség iskolájában tevékenységhez szokott s kereskedelmi szellemet kifejtett nép, nálunk hamar kiépülte veszteségeit és felvirágzott. Az első telepek kedvező helyzete még másokat is édesitett ide, ekként keletkezett a nagy előjogokkal felruházott Szamosujvár és Erzsébetváros. És szétterjedtek ők az ország minden városába; mivel pedig a magyar földmüvelő, kereskedéshez nem értő s azt balul lenéző nemzet volt, ők a kereskedést csaknem mindenütt kezeikbe véve felgazdagodtak, meglépesedtek, mint a székely mondja, uj hazájoknak sok édes mézet nyujtó kasában, hová a szép haza virányain gyüjtött mézet betakariták; de nem irigyeljük ezt tőlük, sőt örülünk előmenetelükön, mert e nemzettöredék nem vala hálátlan e hazához, nem vált az édes anya keblén felnőtt viperává, mint némely szintén ily kegyelettel, ily vendégszeretettel, ily testvériességgel fogadott vendégeinkkel történt; ők átérték, mivel tartoznak e hazának, miért minden alkalommal méltóknak mutatkoztak arra, hogy e haza őket édes szeretett fiai közé számítsa. Ők átvették a mi nyelvünket, müveltségünket, ők érdekegységi szövetségre léptek, s ekként rokonultak velünk. Különben az örmény, mint minden keleti faj, élénk észszel, sebes felfogással, józan itélettel bir; volt idő, midőn kereskedelmi törekvéseik között e szép tulajdonaiknak kifejtését, értelmüknek nemesitését elhanyagolták; de az ujabb időben a műveltség és tudományosság oly nagy előhaladást tett közöttük, hogy e tekintetben a kor szellemével nem csak előhaladtak, hanem mondhatnók túlszárnyaltak másokat elannyira, hogy alig találhatni az ujabb nemzedék között olyat, ki iskolázva ne lenne; e mellett mindent, mi jó és nemes felkarolni, előmozditani igyekeznek; ekként keletkezett Szépvizen is casino (harmadik Csíkban), hová magyar hirlapok járnak, melynek köncsönkönyvtára van, s mely nem csak Szépvizen, hanem a vidéken is a szellemi élet terjesztésének nagy tényezője. Azért éljenek a mi kedves örmény testvéreink.
Szépviz régi telep, mely a hagyomány szerint szent László korában keletkezett; a nemzeti fejedelmek alatt itt laktak a gyímesi szoros felügyeletére és oltalmára a szék által tartott plájások, kik e szolgálatukért minden adó s közteher alól mentesitve voltak. 1715-ben e plájások egy része a többi határszéli falukba Szt. Domokos, Ménaság és Kászonba helyeztetett el, s csak kis részök maradt Szépvizen. Szépvizen az örményeknek külön templomuk és papjok van, a székelység Szt. Miklóshoz tartozik, helyben csak kis imolájok van.
A Szépviz felett északra felmagasuló Pogányhavasnak falu feletti előfokán kápolnarom van; a 12 lépés hosszu, 7 lépés széles félkör apsisu szentélynek alig két láb vastag falai még most is néhány láb magasságban megvannak, mellette mély üreg, monda szerint, a kut helye, közelében azon szikla, melyben két lóláb nyomához hasonló bemélyülés van, ez Sz.-László lovának patkóhelye, mely a hitrege szerint sz. László, a hont duló pogány kunoknak egy csapatját (Losteiner 36 F. törököknek mondja) e havasokon szétvervén és megsemmisitvén, győzelme helyén hálaimát emelt az ég urához, s egy emlék-kápolnát épitett, azután pedig táltos lovával, a nyomait most is védő szikláról leugratott a völgybe, hol a lezugó tiszta patakban lovát megitatván, azt mondá követőinek: „Mily Szépviz”, miből eredt az oda épült falu neve.
A kápolna fölötti Pogányhavas tető csúcsára várat helyez a hagyomány, oda rejtett kincs után kutatnak a kincskeresők; én a legfigyelmesebb kutatás után sem találhattam ott valamely épületnyomra, de látszanak tisztán a régi felhagyott szántóföldek mesgyéi, melyek igazolják azon másik hagyományt, hogy Szépviz eredetileg e hegytetőn feküdt, s csak később békésebb időkben költözött le a völgybe. Pogányhavas-nak elnevezését pedig a hagyomány onnan származtatja, hogy pogány őseink a keresztyénség felvételekor üldöztetve, itten áldoztak Hadurnak, Losteiner pedig onnan, hogy Szt. László a pogány törököket (hihetőbben kunokat) ott verte szét.
Ezen most elhagyott vadon tájon, hol csak a legelésző nyájak kolomp-zenéjét viszhangozzák a bérczek, e félreeső helyeken – melyek csak egyszer évenként a széna-csinálás korszakában népesülnek – még más emlékrom is van, melyet felkutatni el nem mulasztandom.
A gyimesi szorosba vezető út régen e hegytetőkön vonult el; veszélyes út, hol gyakran elfagytak az útasok s éhes farkasok által üldöztettek; még most is rémtörténeteket beszélnek az öregek e vészes útról; most szelidült a fenyves rengetegektől kiirtott vidék, a hegyeken szép virágok, gyönyörü havasi flóra pompálkodik, ezer szinü virág-szőnyeg boritja a hegytető ormait. A régi útnak elgyepesedett vonalát követve a Réczéd és Laposhavas lankáján egy óra alatt a Széphavas tetejére értünk, hol egy másik kápolnának látszanak még jelentékeny romjai. Ez 26 lépés hosszu, 8 lépés széles épület volt, félkör apsisu szentélye a hajó széleségével bir, illetőleg annak minden megszakadás nélküli folytatása, nyugatra néző homlokzata még 7 láb magasságban fennáll, más oldalain is a 3 láb vastag falak még 4–5 láb magasan állva, daczolnak az idővel. Ennyi maradvány van e szent romokból, melyek még alig egy század előtt bucsujárók áhitatos énekeit viszhangozták, melyek a honkivüli magyaroknak a honban levőkkel való összeköttetésének, testvéri találkozásának voltak minden évben felkeresett gyülpontjai; azon szent palládium, mely a hontól elszakadtakat e haza szeretetében, az őshazához való ragaszkodásban megtartá, mely a vallás szent malasztjával, a hit erős kötelékével fűzé e hazához künn levő, idegen földre települt testvéreinket; mert ezen – a Szent Lélek tiszteletére szentelt kápolnához gyült össze pünköstkor minden évben a kilencz moldovai székely (csángó) falu lakossága, fehér öltönyben, arany himzett fehér zászlókkal, s énekelve: „Zeng az erdő, zúg a levele Mária örömére” jöttek ide, hol a csíki testvérekkel találkozva, zászlóikat összeérintve, mentek Csík-Somlyóra bucsura, visszatértökkor pedig az egész nép és deákság elkisérte idáig, hol miséztek, mulattak, s jövő évre találkozást adva egymásnak, érzékenyen bucsuztak el a távozó rokonoktól. Szép és meghatók voltak a testvériesség ez ünnepei, és üdvösek, mert a nemzetiségnek voltak védvei; de 1744-ben a veszteglő intézetek felállitásakor betiltatott a moldovai csángók kijárása; ekként kiméletlen kezekkel tépetett szét azon szent kötelék, mely idegen földön lévő testvéreinket egybefüzé a hazával, és a szentély, a hazafiasság ez őrtornya, összeomlott feledett rommá változott át, azzal egyszersmind elszakittattak tőlünk a haza emlőin oly szeretettel csüngő testvéreink; de a mostoha idők ne feledtessék el őket, ne, mert a végveszélytől megmenteni, s a szeretet kötelékével ujból e hazához csatolni parancsolja az észszerü kötelesség érzete mellett a hazának intőszava is. Letelepedtem a zúgó széltől védő romok közzé, fájdalmasan illeti meg minden rom azt, ki a multnak e kőbetűit kutatni, abból mult idők eseményeit kiolvasni, tanulmányozni szereti, s ne lett volna-e szivem hazafias fájdalommal eltelve e romok közt, melyek azon előttem elterülő, Gyergyó északi szögletében lévő Kelemen havasától Kászon véghavasaiig nyúló, havas tömeget engedték átpillantani, melyek a Székelyföldet keletről sziklafalként övezik körül; ott e bérczeken túl laknak azon testvérek, kiket egykor e szentély hozzánk oly közel hoza, s kiket e hont ölelő bérczek most oly távol tartanak, és mintha a természet átértve lelkem bús hangulatát, kárpótolni igyekezett volna; mintha egy szebb jövőnek, egy dicső aranykornak akarta volna titkos leplét felmutatni: még soha sem látott, leirhatatlan, leecsetelhetetlen bűbájos látványt tárt fel előttem. Egy felhő ereszkedett a csíki tér fölé, mely megnyitá csatornáit. A lenyugodni készülő napnak e felhő mellől kilövelő sugarai rézsut világiták meg a lezúgó esőt, mely előbb arany, később biborszinü átlátszó fátyollá változott át, ezen bűvfátyol leple alatt a sugárözönben úszó Olt és a Hargitáról lerohanó patakok mint gyémánt szalagok czikáztak át. Néhány perczig tartott e tüneményszerü látvány, az arany felhő, az arany fátyol eltünt, s a felüditett nagyszerü vidék oly kecsesen, oly biztatólag tárult fel, mintha mondani akarta volna, hogy ne csüggedj hazafi! honodnak aranykora eljövend!
Nem a régi elhagyott úton, hanem új kényelmesebb útján akarván Gyimest meglátogatni, visszatértünk Szépvizre.