XXIII. Kirándulás a Gyilkos tavához.
Békény völgye. Vároldala. Hiripné vára, regék, most látható romok. Both András és Ambrus Ferencz emléke. A békényloki kolostor. Piriske. Tatárhágó. Tatárkut. Ujut pataka. Kilátás a Vereskő fejéről. A Likas krátere. Likas patak vidéke. Gyilkos tó alakulása. Gyilkos havas. Nagy Czohárd, óriási pisztrángok.
A ki havasi vidéken csak a lapályos völgyeket utazza: az csak félig utazik, mert a legszebb, leginkább meglepő helyek a hegyek között, a szük völgyületekben, a nehezen megmászható magas bérczek kebelében vannak elrejtve, mintha a természet az ily helyeket féltékenyen dugdosná az emberi kiváncsiság elől, mintha azért akarná azokhoz az embert bajjal és fáradsággal juttatni, hogy igy jobban méltányolja; mert az az emberi természetben van, hogy a mihez küzdéssel és nehézségek legyőzésével juthat, azt inkább ohajtja, inkább méltányolja.
Azért én most sem követtem – mint többnyire szokták – a jól csinált utat Borszék felé, hanem kitértem a Marosnak czivilizált teréről a havasok tömkelegébe, hogy e havasvidéknek egy nevezetes, tudtommal még senki által le nem irt, s kevesek által látogatott gyönyörü pontját megismertessem, és ez nem más, mint a – Gyilkos tó, hová eljutandó, a Békény völgyébe tértem fel, mely a hosszan elnyuló Sz.-Miklós felső végénél összekeskenyül, illetőleg többfelé ágazik. A Békény eredeti keleti irányát megtartja. Északról a Holyvás pataka, északkeletről a Vár pataka törtet le szép havasias jellegü völgyéből. Ez utóbbi és a Békény összefolyása közt szép idomu sziklahegy emelkedik vagy 500 lábnyira a tér szinvonala fölé, melyet Vároldalának neveznek. – Lássuk, hogy ez elnevezés feltételezte és a hagyomány által követelt várnak van-e valami nyoma?
Hogy van, arról meggyőződhetik az, ki e különben is szép kilátással jutalmazó hegycsúcsot megmászsza, mert a hegy fennlapján annak csalhatatlan nyomaira fog akadni.
A Vároldalának Békény és Várpatakára néző két (dél és északi) oldala csaknem függőleges; itt a természet erőditett s ekként csak keletről és nyugatról, honnan a hegytető megközelithető volt, emelt védmüveket az ember alakitó keze. Nyugatról egyes, keletről kettős – még most is 4 öl széles, 2 öl mély – sáncz metszette át a keskeny hegyhátat. A nyugati sáncztól 100, a keleti belső sáncztól 60 lépésnyire, egy köridomu 100 lépés kerülettel biró felső vár van, mely a kétoldali szárnyerődök csaknem középpontján a középkori váraknál szokásos belső balliumot képezte. Ezen belső körerőd keleti és nyugati részén két hatalmas zömtorony (donjon) állott, melyek halomra vannak most omolva; de csak csekély ásásra is falomladványokra, nagymennyiségü ragacs (cement) töredékre és kőre lehet akadni, mi e donjonok egykori lételét kétségtelenné teszi. Az ezeket összekötött köridomu várfalak az északi oldalon még 1–2 láb magasságban ma is állanak, a déli oldalon csak gátonya vehető ki.
E csekély nyomok elégségesek arra, hogy e vár egykori lételét biztosan megállithassuk. A hagyomány azt mondja, hogy az Hiripné vára volt. Ennek a Hiripnének pedig két fia volt, Ábrahám és Damokos, mindkettő vitéz levente, de mind kettő zsarnok, kik a vidéket e bevehetetlen sziklavárukból nyomorgatták, s főként kedvtelve rabolták el a vidék legszebb szüzeit. E boszura hivta fel a sértett szeretőket, miért azok egyremásra (gyakran) jelentek meg a vár alatt, elégtételt követelni a leányrablóktól.
Van a Várpatak és Holyvás patak közt egy hegyfok, melyet most is Damokosnak neveznek, itt vivott az ily merész kihivókkal Damokos, tul a Békényen, a ma is Ábrahámnak nevezett helyen pedig, másik testvére; ily párbajaikról többnyire győzelmesen tértek vissza babérkoszoruval váró, s csatáikban a vár tornyából gyönyörködő anyjukhoz.
De elvégre is emberükre találtak, mert egy napon két gyászos vitéz hivta viadalra a két leventét, kik legyőzetve vérzettek el a küzdtéren. Hiripné kezeiben elfonnyadott a babérkoszoru, s fájdalmában nem sokára fiai után halt el. A nép pedig lerombolta a bünfészket.
Ez a vároldali romoknak regevilága, mi e várnak régi épitését látszik jelölni. A romokat ugy látszik, később kiigazitották, mert a XVII. század végén azt a Both-család birtokában látjuk, lakja pedig azon Both királybiró, ki a Rákóczi-forradalom alatt Gyergyó hős népét a nemzet ügye mellett vezérelte, kit hősiessége, s gyászos vége a gyergyóiak emlékében szent vértanuvá tett.
Mig Rákóczinak Isten és Szabadság szóval jelzett zászlói fennlobogtak, addig Gyergyó természettől védett földére ellenség nem léphetett, de 1707-ben, a haza ügyének hanyatlásakor, Akton győzelmesen előnyomuló serege mindent feldulva, közelgett Csík felől Gyergyónak. Both királybiró harczedzett bátor népét összegyüjtve, a Geréczesre elébe ment, s ott a győzelemhez szokottat feltartóztatván, nagy veszteséggel visszaverte; de a szentdomokosiak között találkozott két oláh, kik havasi mellékösvényeken bevezették az ellent Gyergyóba. Ekként a helyükön emberileg megállott gyergyóiakat váratlanul hátulról is megtámadván, két tüz közé szoriták és szétverték, a nép elmenekült a havasokra, de a soha nem hátrált hős vezér Both vérző sebeitől lankadtan az ellenség fogságába került, azon ellenség kezébe, mely győzelmét undok tettekkel szennyezé be, mert Akton féktelen labanczai a védtelen Gyergyónak esve ugy feldulták, hogy nem maradt egy fedél sem, mely alá lovaikat beköthették volna; a győzelemittas vezér pedig feldulta Both várát, s őt magát czéltáblának kiállitva, kis fiaival lövöldöztetett reá, mig nemes lelke – a nép hite szerint – égbe szállt.
Cserey Mihály is elbeszéli e történeti tényt, de egészen máskép. – A népet Akton ellen vezetett királybirót Elekes Andrásnak nevezi. Emliti Akton bérenczeinek rémitő dulásait, elmondja, hogy a falukat felégették, a marhákat méneseket elhajtották, a szárhegyi kolostort feldulták, s a kurucz barátokat (szerzeteseket) jól megdöfölték; az elmenekült nemesek házait, azok között Lázár Ferencznek szárhegyi kastélyát is fölégették. Both András levágását is emliti Cserey, de hogy minő állásban volt, nem mondja; azonban Losteiner, a hitelt érdemlő történetiró, mint királybiróról szól róla, s embertelen kivégeztetését történeti érvényre juttatja; miért a Both királybiró emlékével kapcsolatba hozott várromnak szent emléknek kell lenni minden honfi előtt, oly töredéknek, mely a szabadság egy magasztos vértanujának emlékével van kapcsolatba hozva.
Szokásban van, hogy hushagyó kedden a sz.-miklósi fiatalság kigyül a Vároldalára, honnan estve szurokkal és szalmával elkészitett tüzes kerekeket bocsátanak le, végre nagy örömtüzeket gyujtva, azok körül hatalmas áldomást csapnak. Hogy e népünnep honnan vette eredetét, már a hagyomány sem tudja; lehet, hogy azt eredetileg Both emlékére szervezték, később azonban a keletkezés indokát elfeledték az utódok, vagy ha nem ugy van is, könnyen kapcsolatba lehetne hozni Both nevével, ekként a hősnek maradandó emlékünnepet szerezvén.
Különben Gyergyó többször játszott hősies szerepet a történelemben, főként több önfeláldozó bátor jellemet tud felmutatni. A vértanu Bothtal méltán bemutathatjuk egy másik nagy emberét, szárhegyi Ambrus Ferenczet, ki midőn Bukow 1762-ben oct. 24-én a népet a fegyver alá felesketni akarná, mint a nép orátora kilépett s hangosan ellene mondott e jogtipró eljárásnak, mit a nép hangosan helyeselt.
Másnap Bukow magához hivatta, előbb édesgette sajátkezüleg töltött borral, azután aranynyal kinálta, de ezt Ambrus és társa (kinek nevét kiolvasni nem tudtam a kéziratból) visszautasitván, Bukow dühbe jött s rájok rivalt; „Vagy vegyétek rá a népet, hogy a fegyvert felvegye, vagy meg kell hallnotok.” Ambrus erre dörgő hangon mondá:
„Inkább meghalunk, mint nemzetünk szabadságát eladjuk, nem vall igen nagy kárt Gyergyó, ha engem felakasztatsz is, de azért a nemzet s szent joga el nem fog veszni.”
Már vasba voltak verve a bátor férfiak, már főbelövésükre kiadva a parancs, midőn a megmentésükre siető nép a börtön ajtainak betörésével kiszabaditá halálra szánt orátorait. Bukow 8 aranyat adva a nép megvendéglésére, csak nagy bajjal tudta a papok közbejárásával lecsendesittetni, de csak percznyire, mert midőn tisztjeivel ebédhez ült, a nép megrohanta szállását, tölténytartóit, egyenruháját ablakán dobálva be, kiabálta, hogy: „Lőcsig üst az ilyen adtának.” A rémült Bukow ünnepélyesen kijelenté, hogy a népet nem fogja a fegverfelvételre erőszakolni stb., s csak ezen kijelentés után oszlott szét a kitörés pontján állott nép. De alig távoztak, hogy Ambrus Ferencz ujból elfogatott s kegyetlenül egybekötöztetve, a szeredai vár tömlöczeibe hurczoltatott, honnan csak a madéfalvi vész után szabadult ki.
Ha az ujabb eseményeket felemliteni akarnók, Gyergyó fiai közül több ily határozott hazafias jellemet lehetne felmutatni, hanem azokat a történelem számára fennhagyván, folytassuk utunkat.
A vároldal szép függőleges szirteivel szemben a szép fenyvesnőtte Kárhágó emelkedik, ezt a Magas Bükk követi, a kettő közt törtet le a Magas Bükk-pataka, mely az Olt forrásától csak néhány ezer lépésnyire fakad fel.
A völgy ezenfelül Békény-loka nevet vesz fel, festőileg fekvő fürészmalmok élénkitik a régen zsolozsmákat viszhangzó völgyet, mert itt valahol hajdan kolostor volt, hová Ferenczi György sz.-miklósi lelkész 1650-ben egy harangot veszen, Ferenczi jegyzeteiben belykén-lokai remetekolostornak iratik. Most ugy eltünt e szentély, miszerint nem hogy rommaradványai lennének, de még öreg emberek sem tudják bár csak fekhelyét is megjelölni; valószinüleg e kolostor a Békény közelében feküdt valahol, a gyakran áradó patak rombolásainak kitett helyen, honnan még rommaradványait is nyomtalanul elsodorták a szilaj folyónak romboló hullámai. A Békénytől jobbra eső, havasok szinvonaláig emelkedő Csobottetőn messze ellátszó két kápolna büszkélkedik, egyik az örményeké, másik a róm. katholikusoké; ez utóbbit a hitrege szerint egy pásztor annak emlékére épitette, hogy néma fia azon helyen szólalt meg.
Egy órai ut után a Békény loka (a Magyaros-bükknél) északra kanyarul, hátterében a Piriske havasa emelkedik, mely a hagyomány szerint nevét sz. László király ily nevü s Comnenus János görös császártól nőül vett leányától nyerte. A Piriskén hátul a Tatárhágó emeli ki bozontos fejét; a hagyomány szerint egykor a tatárok a Tölgyesen (határszéli szoros) beütvén, e magas meredek hegynek indultak, de roppant fáradalommal, nagy szomjuságot szenvedve tudtak csak előre hatolni, végre három kutat ástak, melyek most is Tatárkutnak neveztetnek; de látva, hogy mily messze még a tető, s mily sötét félelmes erdők vannak ottan, ugy megijedtek, hogy visszaszáguldoztak. Az ekként bajtól menekült lakosok a mentő hegyet ekkor nevezték el Tatárhágónak. De e hegy nem csak a tatárokra volt félelmes, az még ma is, mert onnan rohan le Gyergyóba a Békény szele, melyet muszka szélnek is hivnak, s mely igen egytermészetü a háromszéki Nemerével, mert midőn ez tombolva végigüvölt Gyergyó terén, akkor mindenki lakába siet, mint vihar közeledtére kikötőbe a hajók.
Utunk itt eltér a Békény lokáról, a keletről lefolyó Ujut pataka völgyébe, honnan a magas meredek Vereskő fejére vonul fel; e vizválasztó hegyvonal tetejéről elbüvölő kilátás tárul fel.
Visszapillantva a Békénylok nyilatán, Gyergyó délnyugati szöglete látszik a roppant Délhegy tömegével – havas és térség a távol kék leplébe burkolva, festői ellentétben tünik fel Békény hegyeinek szép zöld keretében; azonban ennél jóval elragadóbb a keletre feltáruló havasi tájék. A fenyvesek titokteljes kebléből gyönyörü idomu sziklaormok lövelnek föl, melyeknek szeszélyes szépségeivel nem tud a kiváncsi szem eltelni. Balról az óriási gúlaként feltornyosodó Likas-havas, melynek tetején kraterszerü üreg van, honnan fojtó lég jön fel; ez üreg a néphit szerint oly mély, hogy egy beledobott lud Szent-Domokosnál jött ki az Oltban.
Jobbról a Medgyes, Fekete Hagymás, Lóhavas és Ölyves szirtgerinczei meredeznek fel. A háttérben a Gyilkos-havas tejfehér, a Nagy-Czohárd vérveres sziklacsúcsai zárják el a láthatárt.
E hegyről leszállva, az ut megszünik, elannyira, hogy a Likas pataknak összehullott fáktól sok helyt eltorlaszolt medrében kell vizben lubicskolva tovább haladni, ezen úttalan rengetegbe is – hol minden lépten meglepő képek ragadják meg az utast, s feledtetik a vizben utazás kellemetlenségeit – behatolt az emberi szorgalom. A magasan felmeredő sziklaszálak lábainál fürészmalmok állanak, ezeken 4–5 láb átméröjü tönkökből (fatörzs) metszenek ritka szép deszkákat, melyeket csak télben, a pataknak befagyott medrén szállithatnak tovább. Csak itt a patak mentin van keskeny nyilás, melyen a Békásba vezető gyalog ösvény átvonul, – két felől mindenütt meredek szirtfalak, áthathatlan rengetegek, melyeknek csak széleit is alig érinté az ember pusztitó keze; tovább még szüz erdők terülnek el, melyek összeomlott erdőromokkal, s az ezek rothadványain felnövő folyondárok, zuzmók és páfrányok összefonódó hálózataival zárják el az emberi léptek elől. Közel két órát (Szt.Miklóstól 5 órát) kell e minden lépten meglepő havas tájon át utazni, mignem roppant szirtszálak, mint sziklaoszlopoktól környezett folyosón át a Gyilkos-tóhoz ér az utas.
A legmeglepőbb, a legelragadóbb képek egyike áll előttünk. Még az is, ki felső Olaszország nagyszerü és Svájcznak ünnepelt tavait látta, bámulattal fog e látvány előtt megállani. Nagyobbszerü tüneményt talán igen, de szebbet, vonzóbbat bizonynyal nem rejtenek a havasok keblökben.
E tó nem a teremtésnek őskohójából került ki, nem is az özönviz lefolyásának egy fennakadt medenczéje, hanem egészen uj alakulás; mert alig három évtizede, hogy ott, hol most e nagyszerüen szép tónak fénylő tükre terül el, gyönyörü havasi tér állott, melynek bársony gyepén a Likas-patak és a déli irányból letörtető Gyilkos-patak egyesültek, magas fenyvesek nőttek ki a patakok partvirányain, szép havasi virágok, kuszó mohák tarkázták a völgynek illatos füveit. De a mindig csudásan müködő természet 1837-ben a völgy egybekeskenyülésénél összeontott két hegyfokot, sziklagátat rögtönözve, elzárá a völgyet, mely több éveken át megtelve a vizben gazdag két pataknak oda rohanó kristály cseppjeivel, előállott a Gyilkos-tó, igy neveztetve a felette levő havasról.
E tó óriási T alakban terjed. Nyugatra irányuló lábát a Likas-patak befolyása alkotja, átkeresztjének délre eső végénél szakad be a Gyilkos-patak, északi végénél van a tó kifolyása.
És minő gyönyörü, minő változatos nagyszerü e tó környezete! Kelet felől hosszan nyulik el mellett a Gyilkos-havas. Meredeken emelkedő oldalát sűrü nyiressel kevert fenyves erdő boritja, mig égre meredő teteje kopár, de e kopárságban van éppen gazdagsága, mert ott a legfestőibb csoportozatokban mészkő-sziklacsucsok tornyosodnak fel, melyek hófehérek, simák és tündöklők, mint a márvány.
Északi végét a Nagy-Czohárd érinti; roppant sziklatömeg ez, melynek függőlegesen felemelkedő kopár oldalait sűrü veres erek tarkázzák. E sziklahegy sokban hasonlit Gibraltar várhegyéhez, nyugatra fordult, fekvő oroszlánnak óriás alakjában tünvén fel; lőrésszerü üregeiből sivitó sólymok tekintgetnek alá a roppant mélység ölébe. Mellékelt képünk a Gyilkos tavát a hátterében levő Nagy-Czohárddal tünteti elő.
A Gyilkos tava a Nagy-Czohárddal hátterében. (Rajz. Keleti Gusztáv.)
E hegyben sok a veres márvány. Németek jöttek ide azt megvizsgálni, de faragni kezdvén, igen keménynek mutatkozott s azt mondták rá: Zu hart: honnan eredett – a néphit szerint – Czohárd neve. A Czohárd keleti végénél, a vele összeütköző Gyilkos-havas északi foka közt van azon hegyszakadás, mely a völgyet eltorlaszolta, itt van most is a tónak Gyilkos-patak név alatti (mely alább a Békásba szakad) szép zuhatagokban tovarohanó lefolyása.
A déli háttérben a sokhelyt égő, vulkánszerüleg füstölgött Nagy-Hagymás sötétül. Nyugatra a Likas-patak szép, hol veres sziklaszálakkal szegélyzett völgye, háttérben a méltóságos Ló-havas, Vereskőfeje és Likas. Ezen gyönyörü havasok keretében van a 700 lépésnél hosszabb, északtól délre nyuló tó.
E tó tükre nem sima redőtlen vizlap, hanem az változékonyitva van, s éppen ez képezi sajátságosan meglepő szépségét, mert a mint emlitém, a völgyet az elöntés előtt fenyves erdő boritá, azért a fenyőfáknak hegyei még most is kimeredeznek a tó fölé (egyszersmind mélységmérőül is szolgálva, mert az itteni fenyők 16–18 ölesek), más fenyők gyökereikből kiáztatva, moha s kuszó vizi-növényektől egybeköttetve, uszó tutajokat alkotnak, melyeknek tetőlapján nefelejtsek s más nedvkedvelő virágok és növények pompáznak festői szinvegyületben. De nem csak szép, hanem hasznos is e tó, mert kristálytiszta vizeiben óriási pisztrángok teremnek, melyek 5–6 fontra növik ki magukat. A békási oláhok ezeket megfogva, felfüstölik, s a hal alakjára készitett sarkos kosárkákba, csereklye (fenyőrügy) közé csomagoltan teszik el. Az ily hal aztán ugy sütve, mint nyersen, felséges eledel, miről a tó kies partján elköltött ebédünk alkalmával meggyőződhettünk; valamint tudomást szerezheténk a Gyilkos tó több pontjáról, de főleg a nagy Czohárd irányából visszaütődő nagyszerü dörgedelmes viszhangról mely fegyvereink sortüzelésére mennydörgésszerüleg felelt vissza.