XXIX. A Maros völgye Vásárhelyen alól.
XXIX. A Maros völgye Vásárhelyen alól.
Medgyesfalva, multja és vallástörténelme, csata és lustra a Matykó rétjén. Hagymás-Bodon, régibb fekhelye. Telek. Római maradványok. Pathó Menyhárt és Bonyhai püspök lakháza. Tatárszállás. Unumáj. Bodon-szőlője Lukácsvára. Kakasd. Tatárvölgy, M.-Keresztur, régi templom, harang és kehely. Basta és Gedeon. Búcsúpad. Földvárnál római castrum és híd. Nyárádtő, Csitt-Szent-Ivány, Csittfalva régi temploma, harangja. Csákvára. Pad .Malomfalva, Őrhegy, Csetátye, Padje, római épitkezések nyomai. Búcsúmás vagy Szélás. Kilátás innen, búcsú Marosszéktől. Sóspatak. Marosszék határa.
Bevégeztük szerencsésen Marosszéknek Mezőségre rugó részét, és ha most visszatekintünk a befutott útra, ha egybefoglaljuk az ottan észlelteket, be kell őszintén vallanunk, hogy ezen utunk mégsem volt egészen hálátlan, hogy ottani tarlólázunk mégis nyujtott némi jutalmat, sőt lelkünk méltán örömtől dagadhatott, látva ottan fajunknak életrevalóságát, melylyel még a Mezőség ridegségét is kiessé tudja tenni, észlelve jóizléssel párult azon szorgalmát, mely a pusztán is egy kies oázt tud elővarázsolni.
A paniti völgyön lemenve, a rég elhagyott Maros terére érünk, s valójában a Mezőség szűk, korlátolt vidékei után oly jól esett ezen nyilt, barátságos térre kijutnunk, melyen folyamaink büszke királynéja hömpülyög méltósággal tova, s melynek hátterében a – hegylakónak mindig kellemes látványt nyujtó – havasok kéklő csoportja tünik fel. Olyanforma volt a keblünkben felköltött érzet, mint a Nilvölgy lakójaé, ki a pusztán való utazásról visszatérve, megpillantja a büszke pálmaerdők zöld koszorúját.
De én nemcsak gyönyörködni, nemcsak a viszontlátás felett örvendezni jöttem ide vissza, hanem odább kutatni, mert Marosszéknek Vásárhelyen alól eső Maros-menti részét még nem ismerjük; miért kezembe veszem ujból a vándorbotot, s olytatom utamat lefelé a Maros mellett, hol a Vásárhelyen alól következő első helység Medgyesfalva, egy a Maros balpartján szép regényesen fekvő falu, melynek kunyhói közül büszkén emelkedik ki a gr. Lázár-kastély. Homlokzatán ennek is ott van a Marosszék több urlakjain divatos ezen felirat: „Isten a fő gondviselő.”
Medgyesfalva régi okmányokban Medjesfalva név alatt jön elő, s ugy látszik ily nevét a régi székely felosztáls Medgyes nemétől, vagy az ennek alosztályozásában előforduló Medgyes ágtól nyerte. 1451-ben már az Alárdiak birtokában van, nevezett évben Hunyadi János medjesfalvi Alárdi Jakabnak mandatumot ad ki*. Ezen Jakabnak fia volt azon medgyesfalvi Alárdi László, ki 1467-ben a Mátyás király ellen fellázadtak forradalmi okmányát aláirta*, miért notáztatott, de az országban benn lappangván és tovább is fondorkodván, Mátyás király által elfogatott s 1468. jan. 19-én Kolozsvártt fejét vesztvén*, Medgyesfalva Angyalosi Jánosra* szállt. Ennek fiu-ága kihalván, 1685. apr. 10-én nővérei Erzsébet (dálnoki Mihálcz Mihályné) és Krisztina (Bálintith Zsigmondné) osztoznak az angyalosi terjedelmes birtokok felett, mikor Medgyesfalva az utóbbinak jutott*. Később a Kornisokra, ezekről a gr. Lázárokra szállt. Az 1567. évi regestrumban Megyesfalwa néven 6 kapuval találjuk bejegyezve*.
A végett, hogy Margit és Martha asszony, valamint ponyaberki Ponya Mihály szentmiklósi, fintaházi, kövesdi, szentannai, udvarfalvi és szőkefalvi részjószágokból illetményüket kikapják; ez okm. ered. a fehérv. kápt., emliti Benkő K. Marossz. ism. 264. l.
Kővári Erd. Tört. II. k. 95. l.
Lásd Kővári Erd. Tört. II. k. 99. l.
Medgyesfalvi birtokos Angyalosi János 1612-ben perel m.-vásárhelyi Hajdu Mártonnal Marosszék ez évi közgy. jegyzőkönyvéből kitetszőleg.
Az eredeti osztálylevél Náznánfalván Szántó Jánosnál; kivonatilag közli Benkő K. Marossz. ism. 265. l.
Most házszáma 116, 2033 h. 1507 négyszög öl, ebből 928 h. 1107 öl szántó, 242 h. erdő, 10 h. 1484 öl szőlő, a többi kaszáló, legelő és terméketlen, talaja kiválóan jó, de a Maros áradozásainak nayon ki van téve, szőlője Kakasd felé an.
Itt e falu mellett vonta meg magát 1601-ben a Moldovából Basta mellé bejött 3000 kurtán, kiket Székely Mózes éj idején megtámadván, mind levágatta*. Az e falu melletti Matykó rétjén, hol e vérengző csata vivatott, rátothi Gyulaffy László főkapitány és kááli Kun László 1685-ben Marosszék lustráját tartották*. A mult század elején marosszék börtönei Medgyesfalván voltak*
Nagy Szabó F. kron. Lásd Erd. Tört. adatok I. k. 62–63. l. és e kötet XIX. fejezetében levő Vásárhely krónikájában részletesen leirva.
Ezen lustra megvan Marosszék levélt., emliti Benkő K. Marossz. ism. 100. lapján.
Lásd Benkő K. Marossz. ism. 252. lapon felhozott perben.
Medgyesfalva és a szomszéd Kakasd is a Nyárád melletti Káposztás-Sz.-Miklósnak voltak filiáji, a mater messze levén, a leányközségek önállóságra törekedtek; de ezen törekvésük sokáig korlátozva volt, mignem 1673-ban Ó-Tordán tartott zsinat megengedte a szorgalmazott elszakadást és azt is, hogy a két falu (Kakasd és Medgyesfalva) egy egyházközséget alkotva, külön papot tartson. Ez időtől fogva Kakasd lett materé, hol a lelkész lakott, de felváltva tartozott istenitiszteletet tartani mindkét faluban*.
Mint ez kitetszik a kakasdi jegyzőkönyvből és a Vásárhelyen 1702-ben tartott parcialis deliberatumából, melyben a többek közt az áll, hogy: „A melyik vasárnap regvel lesz isteni tisztelet Kakasdon, az nap délyest (délután) Medgyesfalván légyen és más vasárnap regvel Medgyesfalván, délyest Kakasdon, és ismét minden Pénteken regvel Medgyesfalván stb.“ Ezen határozat eredetiben megvan Náznánfalván Szántó Jánosnál.
És valójában bámulnunk kell, hogy a mult század elején még tisztán székely protestánsok által lakott Medgyesfalva miként tudott éppen itt a székelység központján annyira átalakulni, hogy ma már (a gr. Lázárok kivételével) egyetlen székely család sem lakik ottan, s ha ily rögtöni átalakulásnak okait figyelmesebben vizsgáljuk, rájövünk azon szomorú igazságra, hogy annak bizony a nemzetiségre kevés figyelmet forditott katholicismus és a földesurak vétkes figyelmetlensége volt okozója, mert a protestantismus – melyet joggal neveznek magyar vallásnak – mindenütt hű őre volt a nemzetiségnek, s miként a Mezőségen megvédte a székely elemet a beolvadástól, ugy itt is Medgyesfalva magyar nemzetisége biztonságban volt védszárnyai alatt; de mihelyt 1716-ban gr. Kornis Zsigmond kormányzó (Medgyesfalva akkori földesura) erőhatalommal elfoglalta a medgyesfalvi ref. templomot s oda jezsuitákat helyezett, a protestantismussal együtt kiveszett a magyarság is*, s ma Medgyesfalván van ugyan kath. templom, de hivek nélkül, s az egykor tiszta székely falu, melyben Bethlen Gábor lustrájakor még egyetlen oláh sem volt, ma már olyan tiszta oláh falu, hogy akár a Mezőségnek közepére is beillenék. És az ily jeleneteket, fájdalom, többhelyt láthatjuk ismétlődni, mint szomorú példáját azon lelkipásztorkodásnak, mely isten házából is kirekeszti az édes anyanyelvet, a mint azt kiküszöbölte az iskolákból és a századokon át monopolizált tudomány köréből, s ki a politika teréről is, mert kétségtelenül a katholikus papság által iskoláinkban alkalmazott latin tannyelv volt főleg oka annak, hogy a nemzeti fejedelmek alatt csaknem kizárólag magyar törvényhozási és közigazgatási nyelv az osztrák uralommal elért katholikus suprematia alatt latinra változott. Történt pedig ez Róma kedveért a katholicismus és papságának hierarchica-cosmopoliticus iránya miatt, történt az ez által elérni vélt vallási egység és egyöntetüség érdekében; tehát idegen érdekben, melynek a haza érdeke alárendeltetett, s melynek fájdalmas következménye nemzetünkre nézve az lett, hogy egész vidékek, melyek a nemzeti fejedelmek uralma és a protestantismus védszárnyai alatt magyarok által lakattak, a hogy szép móddal vagy erőszakkal katholikussá lettek, addig latinizáltattak, míg latinná, azaz oláhvá lettek Erdélyben, tóttá Magyarország felvidékein. Hogy ez igy van, azt minden észlelő tudja, arra Marosszéknek csak Marosmenti kis területén egykor kizárólag székely lakosságú 5 falu (Sz.-György, N.-Ernye, Medgyesfalva, Nyárádtő, Szabad) nyújt szomorú bizonyitványt.
Mire közreműködhetett az üldözőbe vett protestánsok elköltöztetése is, kiknek helyére aztán a földesur szolgálatkészebb oláhokat telepitett.
Ha pedig a vármegyéket tekintjük, ott a magyar nemzetiségükből ily módon kivetkőztetett községek száma roppantra megy, s ijesztő mérvet ölt a Dunafejedelemségekben levő csángó testvéreink közt, hol ez egész országrész az egykor tisztán magyar lakosságú Kis-Kumánia százezrei vesztek el ez okon nemzetiségünkre nézve; s vannak veszendőben az ott korunkig fennmaradottak is.
Felhozom e fájdalmas példákat avégett, hogy bár csak azokból okulást s a nemzetiségi érdekekhez való szivósabb ragaszkodást meritene katholikus papságunk, hogy igy a mult mulasztásait legalább a jövőben helyrehozni törekedjék, Róma cosmopoliticus tanai alóli kibontakozás és nemzetiesebb irány követése által.
Medgyesfalva közelében két mellékvölgy nyomul be a hegyek közé, melyek töltelékét képezik a Maros és Nyárád közti hegyfoknak. A Szilas patak által átfolyt első fölgynek fenekén van elrejtve Hagymás-Bodon, a másikban Kakasd. Vegyük ezeket rendre.
Hagymás-Bodon régenten nem mostani helyén feküdt, hanem alább a jelenleg is Teleknek nevezett helyen; de hagyomány szerint a régi országút Cserefalváról itt jövén le, a falu gyakran volt kitéve török-tatár dúlásnak, postálkodás s más kellemetlenségeknek, miért elhagyva ezen kényelmetlen helyét, fentebb huzódott a völgy fejébe, s oda dugta el magát akkor rengeteg erdőségek által fedett, s könynyebben is védhető mostani helyére; de az ős falu templom-helyét most is mutatják, s az eső gyakran mossa ki az oda temetkezettek koponyáit; sőt mosott ki ezeknél még régibb és értékesebb maradványokat is, mint római hamvvedreket, fegyvereket s azon szép éremgyüjteményt, melyet fennebb a vásárhelyi collegium leirásánál ismertettem. Ezek, valamint az odább látható római utnak egy darabkája arra enged következtetést vonni, hogy a rómaiak ide, ezen rejtett völgyecskébe is behatoltak volt, sőt valószinünek látszik az is, hogy a Marosmenti fő utvonaltól azon szárnyvonal, mely a sóváradi castrumhoz s onnan a Homorod mellékére ment át, éppen a bodoni völgyön csapott át a Nyárád s onnan a Kis-Küküllő völgyére.
Hogy Bodon* Koronkának volt leányközsége s hogy az elválás felett sokat perlekedtek, azt már fennebb Koronka leirásánál láttuk; hogy mikor szakadt el s lett önállóvá, arra nincsen biztos adatunk; a bodoni egyházközség levéltárát felkutatva, ott oly iratra akadtam, melyben 1734-ben Bodon mint filia, egy másra 1745-ből, melyben már mint önálló egyházközség jön elő, és igy az elválásnak 1735–1745 között kellett történni.
Bodon az 1567. évi regestrumban mostani néven 3 kapuval van bejegyezve, most házszáma 61, harárterj. 1131 h., ebből 376 h. 1106 öl szántó, 516 h. erdő, 15 h. 1202 öl szőlő, a többi kaszáló legelő, és terméketlen.
Pathó Menyhárt, Marosszék főkapitánya és a portához járt ország követe bodoni volt*, sőt a jeles férfiunak emléke maig is él még a bodoni nép között; udvarháza ugyanaz volt, melyben később Bonyhai György ref. püspök is lakott, ki sokáig volt vásárhelyi pap; mint ilyen hagyományozta ezen ősi curiáját a vásárhelyi reformata ecclesiának, mely most is birja. Az épület, mely több szászados régiségre mutat, ott van a templom közelében, s nagyon romladozott levén, czigányok tanyájává lett, hogy ma-holnap egy romhalommá váljék.
Kiről a Bodon és Koronka közti perben emlékezet van téve. Ott látók, hogy ország követe volt a portára Bethlen Fark. Hist. VI. 230 lapjáról pedig azt tanuljuk, hogy Patho (Batonak irva) Menyhárt portai küldetését megelőzőleg 1605-ben mint Marosszék főkapitánya van jelen a ny.-szeredai országgyülésen, s tagja a Bocskai meghivására választott küldöttségnek.
Haller Gábor, a krónikairó és tragicus véget ért jeles országnagy, fiatal éveiben szintén lakott Bodonban*. Sőt ezen, Apafi féltékenykedésének áldozatul esett, kitünő embert Bodonban laktán kívűl más emlék is cstolja Marosszékhez, mert ő 1661-ben jan. 20-án Marosszék főkapitányának neveztetett, mely tisztét következő évben történt letartóztatásaig viselte.
Mint maga mondja Naplójában, ráneheztelő atyja 1637-ben adta ki neki a bodoni, lukafalvi, lőrinczfalvi, fintaházi és gerebenesi részjószágokat, mikor Bodonba huzódott vissza.
Bodon határán még némely felemlitést érdemlő helyelnevezésre találunk; ilyen a falun alól levő (éppen Telek felett fekvő) hegyfok, melyet Tatárszállásnak haogymány szerint azért neveznek, mivel a tatároknak ottan erőditett tábora volt, honnan a vidéket dúlni kijártak, s hová a sok zsákmányt és rabot összehordták. Ma is ottan sok nyilvesszőt, fegyvereket, s a többek közt egy két öl hosszú egyenes kardot is találtak, mi nem tartozik a tatár fegyverek közé. A hegynek Koronkára néző keleti oldalán egy nép forrást Tatárok kútjának neveznek azért, mert onnan hordtak a khánnak vizet.
A Tatászállás északi alján vezsi kezdetét azon kies völgyecske, melynek torkolatja Vásárhely nyugati végénél nyilik. E völgyben vannak a vásárhelyieknek csinos nyaralói, kioszkjai, ott van a hires Unumáj és Bodon szőlőjének* nevezett szőlőhegye a városnak, hová majális s más mulatságokra szoktak kirándulni a városiak, s főként szüreteléskor nagymérvű mulatozásoknak helye ez, annyira, hogy az unumáju szüreteknek messze vidéken hire van.
Ez a haogymány szerint, s mint neve is mutatja, Bodoné volt, mondják, hogy egy agyonvert ember vérdijába foglalta le a város.
A bodoni völgyet a kakasditól elválasztó erdőnőtte hegylánczolat egyik csúcsát Lukács-várának nevezik, hanem biz ott az állitólagos vár egykori lételét bizonyitó semminemű nyom nem maradt fenn. Itt levén, már csak belejtünk Kakasdra, mely falut az 1567. évi regestrumban mostani nevén 8 kapuval találjuk*. Későbbi okmányokban Kakasdfalva néven szerepel. Fentebb már emlitők, hogy egyházközségileg előbb Káposztás-Szent-Miklóshoz tartozott, ugy azt is látók, hogy Medgyesfalvával együtt 1673-ban szakadnak el*. – 1756-ban 97 lélek lakja Kakasdot; hanem az 1767- és 1777-ben uralgott pestis* annyira elapasztá lakóit, hogy 1778-ban Kovásznai Sándor* e verset irta:
Most házszáma 69, határterj. 957 h. 1587 négyszög öl, ebből 404 h. 1341 öl szántó, 355 h. 1020 öl erdő, 6 h. 1356 öl szőlő, a többi kaszáló, legelő és terméketlen. Egyik szőlője Unumájnak neveztetik s igen jó bort ád.
A kakasdi ecclesia jegyzőkönyve szerint
E pestisről bejegyzés van az egyházközség jegyzőkönyvében, hol az pestises-csumának iratik. Ekkor Kakasd elzáratott, s még ma is láthatók az őrkalibák helyei határán.
Kovásznai Sándornak atyja kakasdi pap volt.
„Villa decem vix est miseris possessa colonis
Nomina de gallo noctae cantante gerit. ”
Nomina de gallo noctae cantante gerit. ”
Ma már a 10 családból 310 lélekre szaporodott e falu népe.
Kakasd régi temploma ujra épült, azonban a réginek czinteremében van egy csinos müvű kőkoporsó, melynek elkopott feliratából már csak ennyi olvasható ki:
„Hic jacet Stephanus Sebe de Zilaj qui duo decennis … so nexus equitum … vest parentis A D … idia Celae … pestis.
Miből végre is csak a nevet, azt, hogy lovag volt s hogy a pestis idejében halt el, lehet kiokoskodni.
A falu között jobbpartilag beszakadó csermely völgyét Tatárvölgynek hagyomány szerint azért hivják, mert egy Imre* nevű kakasdi harczos ottan sok tatárt sujtott le.
Az Imre család ma is megvan Kakasdon.
A kakasdi völgyön lemenve, kiindulási pontunkra, Medgyesfalvára érünk vissza, honnan a Maros völgyén lefelé haladva, negyedóra alatt a Maros balpartján szépen fekvő Maros-Kereszturt találjuk. Hogy Keresztur neve honnan származott, hogy az valójában valamelyik szntföldi szerzet keresztes-vitézei által épittetett-e? – mint sokat állitják – itt nem akarom vitatni, hanem nyomozásaim alapján azt igne is látom, hogy Kereszturunk nayon régi helység, s mint e vidék központi egyházközsége már a 14. század elején Sanctus Crux néven előfordul*. Az 1567. évi regestrumban szintén feltalálhatjuk, hol mostani nevén 9 kapuval jegyeztetett be*
A pápai dézmák regestrumának 1332. évi rov. 618. lapjn levő ezen bejegyzés szerint: „Joannes sac. de S. Cruce solv. 14 denarios. “
Most házszáma 104, határterj. 1660 h. 240 négyszög öl, ebből 1021 h. 356 öl szántó, 48 h. 1498 öl erdő, a többi kaszáló, legelő és terméketlen, mert szőlője nincsen, pedig régen kellett lenni, mivel egyik heyét Szőlőlábnak nevezik.
Maros-Keresztur, valamint az alább fekvő Nyárádtő is régen tiszta székely falu volt, ma mindkettő vegyes népességű. Keresztur és Nyárádtő között a két falutól egyenlő távolságra egy kis magaslat van*, ezen feküdt e két falunak közös temploma, melyhez a szomszéd (Nyárádmenti) Lőrinczfalva is mint filia tartozott*. A három falu közös temploma nagy és tekintélyes épület, s a marosszéki ref. esperességnek gyakran volt székesegyháza; mint ilyen erőditve levén, egyszersmind védhelyül is szolgált a három falu lakosainak, hol harczias időkben gyakran oltalmazták magukat és félltőbb kincseiket az ellenség dühe ellen. Ide vonult a nép Basta dúlásakor is, de Basta körlvette sergével s a magokat hősileg oltalmazó lakosokra ontatta a templomot*. Ott van most pusztán azon hires régi épületnek fekhelye, melynek a hagyományok szerint messze vidéken nem volt párja, a kegyetlenül legyilkoltaknak csontjai pedig ott fehérlenek mint tanujelei ezen – fajunk ellen irtó-harczot folytatott – rémkor embertelen kegyetlenségeinek.
Mely ma is a nyárádtői reformátusok temetkező helye.
Lőrinczfalva 1620-ban szakad el. Azonban ezen közösség ugy látszik csakis a reformátióval jön létre, mert a katholikus korban, s nevezetesen sa XIV. század elején Keresztur (miként fennebb látók) és Nyárádtő is külön önálló egyházközségek. A pápai dézmák regestrumában Nyárádtőre vonatkozólag ezt találjuk az 1332. év rov. a 619. lapon: „Stephanus sac. de Naradyn solv. 25 den.“ Az 1334. év rov. 734. lapon: „Stephanus sac. de Naragni solv. 20 denarios.“
Ez valószinüleg 1601-ben történhetett, midőn a székelyek a harmadszor is beütött Báthori Zsigmond mellé állván, Basta Nyárádtőnél ütött tábort, s onnan intette hűséges csatlakozásra a székelyeket, de midőn ennek foganatja nem lett, Székely Mózes közeledtére feldúlta a környéket, s azután csatát kerülve vonult el Dézs felé. A mint ezt Borsos krónikájában feljegyezve találjuk.
Ekkor és ekkent fogyott meg e faluk magyar lakossága, a keresztur-nyárádtői reform. ecclesia azonban még ezután is annyira tekintélyes volt, hogy Apafi Mihály aalatt még esperesi székhely, s Galambfalvi András nyárádtői ref. lelkész és a nyárádtői tractus experese ezen fejedelemtől egyházközsége számára korcsmároltatási jogot nyer*.
Ezen adománylevél meg van a kereszturi ref. egyházközség levelei közt. Ezen korcsmároltatási jogot hosszas perlekedéssel 1858-ban éppen ez adomány alapján nyerte vissza a nyárádtői ref. ecclesia.
Hanem az osztrák ház uralma alá kerülvén Erdély, ez mindent elkövetett a protestantismus kiküszöbölése és a katholicismus szépmóddal és erőhatalommal való terjesztésére, ennek alapján történt aztán, hogy 1768-ban a jezsuiták ide is befészkelték magokat*, erőhatalommal elfoglalván a ref. esperesség templomát; bekövetkezett aztán ismét az is – minek Medgyesfalván s másutt is szomorú példáit láttuk – hogy a protestantismussal együtt kipusztult a magyarság is; elannyira, hogy ma az akkor még tiszta székely lakosságú Nyárádtőnek csak egy negyede székely, a többi oláhvá változott át, s csak tiszta magyar hangzatú nevök mutatja egykori székely voltukat. Ekkor költözött át a református pap Kereszturra, s lett az előbbi leányközségből mater, melynek most Nyárádtő leányegyháza.
A maros-vásárhelyi Ferenczesek házitörténete szerint.
A kereszturi ref. templomban egy régi harang van, melyről a hagyomány azt tartja, hogy az a Basta által feldult közös templomból került ide, s ezt valószinüvé is teszi ezen körirata:
„Sit nomen Domini benedictum 1597.”
Van még a kereszturi ref. egyházközség birtokában egy igen szép kehely, melynek ugy alak-szépsége, mint finom díszletezése megérdemli, hogy képét mellékeljem.
A kehely magassága 6 hüvelyk, rajta e körirat olvasható:
„Pegor Branter Bvrger zu Modor.”
Az évszám ugyan hiányzik, de ugy a betük idoma, mint főként az oldalán előjövő, s rajzunkban is látható három dombor-müvű alak öltözéke az Erzsébet angol királyné korára utal, hanem, hogy a Pozson vármegyében levő Modor városából miként került ez ide, az talány marad előttem; lehet, hogy ezt is valamelyik ide való kurucz hozta el magával szülőfalujának emlékül, mint a gegesi kis harangot, s mint a várfalvi nagy harangot, melyet Rákóczi Gy. táborozásakor plane Brünnből hozott haza egy oda való székely. Van egy másik csinos kehelye is: „K. P. K. K. Anno 1699” körirattal*.
Mely monogrammok hihetőleg Kendeffi Pál és Kendeffi Krisztinát vagy Katát jelölhetik.
Kereszturtól délre a Maros és Nyárád közti hegyfok egyik magaslatát Búcsú padnak hagyományok szerint azért hivják, mivel ott régen a katholikus korban búcsút jártak; más hagyomány szerint azért, mert régi harczias időkben, midőn a véres kard meghordozásakor az egész székelység fegyvert fogott, hon maradó rokonaik, feleségeik, kedveseik idáig el szokták volt kisérni, s itten a Székelyföld határán levő helyen búcsúztak el a harcz vészei közé távozó kedveseiktől. E búcsúvétel egy megható nemzeti ünnepély volt, a szülő itt áldá meg fegyverét a harczosnak, mondván: „ugy harczolj vele, hogy hazádnak, s nekem becsületet szerezz”; a szerető azt mondá a fiatal leventének: „ugy térj vissza, hogy büszkén ölelhesselek keblemre”; szóval ez nem volt siránkozó, pityergő búcsúzás, hanem oly biztató útrabocsátás, mint a minővel a spártai anya küldte harczra fiait.
Hanem mi nem búcsúzunk itt el Kereszturtól, mert még meg kell tekintenünk az észak-keleti végétől alig 600 lépésnyire eső Földvárt.
Igy neveznek egy a Maros balparti magaslatán levő helyet, hol mult időknek vannak tisztes maradványai; e maradványok pedig csalhatlanul itten állott római épitkezések romtöredékei. A talaj nagy átalakuláson ment keresztül; a Marosnak ide ütődő hullámai elmosták a magaslat nyugati oldalát, az eke felforgatta, s kigyomlálta a romokat a földből; elem, idő és emberek ily összetűző rombolása mellett mégis maradtak itten oly töredékek, melyek a kutatót utasithatják, mert a tér szinvonala fölé, vagy 3 öllel emelkedő magaslatnak 4200 négyszög ölnyi területét sürűn boritják a római téglák és párkányos fedélcserepek töredékei; naponta találnak ottan római érmeket, s öreg emberek még emlékeznek földből kiemelkedett falról is, mely azonban a Maros által naponta elmosott pártokkal együtt beomott a folyamba. Innen van az, hogy a folyam-meder tele van ma is római téglákkal, sőt a folyam mart oldalán még most is látszanak falrakatnak nyomai. Ezen nyomok és a Matykó rétjén darab helyen előtűnő római út kétségtelenné teszi, hogy itten római colonia feküdt; mivel pedig az még senki által észlelve, tüzetesebben vizsgálva, de sőt még felemlitve sem volt*, s mivel figyelmesebb utánkutatással is valamely feliratot, de még csak bélyeges téglát is felfedeznem nem sikerült, igy én is csak sejtelemként állitom fel, hogy itt volt azon pont, hol az Apulumból feljövő római út két ágra oszlott, egyik megmaradván a Maros balpartján, mely Vásárhely és Kebelén át a mikhzi castrumhoz ment, míg a másik átcsapva a balpartra, Szentkirály, Várhegy és Vajda-Szentiványon át ment a Vécs melletti castrumhoz*. Az útelágazás e tájat történhetett át a Maroson, s hol e romok vannak, ottan egy hidfő, vagy a hidat védő castrum állhatott. Mert hibás többeknek azon állitása*, hogy a jobb parti római út Malomfalvánál vonult fel, mivel Malomfalvánál – bár a vidéket nagyon figyelmesen kikutattam – ez útnak semmi nyomára nem akadhattam, s a jobb parti római út csakis Náznánfalvánál tünik legelőbb fel, melynek iránya ezen hidfővel tökéletesen összetalál.
A malomfalvi maradványokról Vass és Akner is emlitést tesznek, de a Kereszturiról mindenik hallgat.
Ez útvonalokat fentebb részletesen nyomozva irtam le.
Vass „Erdély a rómaiak alatt“ 108. lap.
Igen óhajtandó lenne, hogy e helyen a tudomány barátai rendszeres ásatásokat tegyenek, mely ásatások valószinüleg a mult homályát felderitő fölfedezésekre vezetnének*, és ezen nyomozással annál inkább kellene sietni, mert a folyam maholnap elsodorja ezen romoknak máris homályos maradványait, e maradványok megsemmisültével pedig eltünik a történelmi valóság felfedezhetésének reménye is.
Mert még az is megtörténhetnék, hogy a még meg nem határozott Paralisium feküdt itten, mert a Peutingeri táblákban kijelölt távolsága Napocatol (59 római mfd) inkább találna ide, mint a sokkal távolabb eső Mikházához, s oly tekintélyes colonia, minő Paralisium volt, inkább is helyén volt itten a Marosnak szép terén a katonai út ezen eloszlási pontján és a hajókázott folyam partján, mint a szűk havasok közti mikházi völgyben, a római útvonalnak ezen végpontján.
Kereszturon alól van Nyárádtő, Marosszéknek ez oldalról eső végfaluja, melynek vallástörténelmi multját Kereszturral együttesen tárgyaltuk. E falu történelme homályos és szomorú; az 1567-ik évi regestrumban mostani nevén 10 kapuval szerepel*. Későbbi történelmében kétszeri szomorú feldúlatása áll rémes jelként, egyszer Basta dúlja fel a 17. század elején, mert 1601-ben a győzelmesen előre haladó Báthori Zsigmond előtt a Székelyföldről szaladva Nyárádtőnél állott meg, azonban Báthori közeledtének hirére, miután a neki szállást adott falu lakóit templomukba temette, s a falut felégette, Kolozsvár felé elvonult.
Most házszáma 178, határterj. 2240 hold 707 négyszög öl, ebből 1223 hold 415 öl szántó, szőlője 3 h., a többi kaszáló, legelő és terméketlen, mert erdeje nincsen, egész határán hegy nem levén.
Két és fél századdal később a béke és tudományos műveltséget szenvelgő 19. század közepén a Basta-hagyományoknak hű továbbültetője Gedeon ismétli azt, mit Basta mivelt, s annyira feldúlta ezen semmi ellentállást nem mutatott falut, hogy alig maradt meg néhány mezőn épült háza. Hogy néha hadművelet alatt a visszavonulás fedezésére felperzselnek egy-egy falut, az másutt is megtörténik, de hogy menetközben minden ellenséges támadástól biztosságban, csupa Nérói hajlamból felégessék sa falukat, mint ezt tevé Gedeon, Nyárádtő, Lőrinczfalva, s más falukkal is, azt a művelt nemzetek hadtörténelmében nem igen találjuk fel. Az ily barbarismus, az ilyen, nálunk sokszor ismétlődött, Dsingis-kháni vad düh a történelem itélőszéke előtt felebbezhetlenül el van itélve, s ki ilyeket tett, annak átkos emléke maradhat csak fenn. Ennyi gyászor rombolás, s a zsarnokság szégyenletes bérenczei nyomába Nyárádtőn találunk egy örvendetesebb jelenséget, a szabadsághősök legdicsőbbikének győzelmes bevonulását is, mert Székely Mózes 1603-ban, miután a vármegyéket Basta bérenczeitől kitisztitotta, szülőföldjére, az őtet és a haza ügyét győzelemre segitett székely nép közé indult, midőn Nyárádtőn ütötte fel első hadi szállását, itt fogadta MarosVásárhelynek tábora számára élelmet hozó, s jötte felett örömét nyilvánitó küldöttségét, mely küldöttségnek Nagy Szabó Ferencz is tagja levén, krónikájában fenntartá ezen örvendetes nap emlékét*.
Lásd Erd. Tört. Adat. I. k. 62–66. l.
Nyárádtő legrégibb ismert birtokosa, Pokay Jakab, ki a 16. század közepe táján az erdélyi magyar hadak sasos zászlójának volt zászlótartója, s kinek nyárádtői birtokát 1552-ben Kendi Ferencz, Ferdinán erdélyi vajdája, hűtlenség czímén lefoglalta, mivel Pokay sergének egy csapatjával a törökhöz azaz Zápolyához ment át*. 1667-ben Melegh Mártont* és Maksai (Maxai) Balázst találjuk Nyárádtőn, ez utóbbi nejével Pán Dorotyával kapja Nyárádtőt, kire első férje Borbély Kristófról szállott. Maksai Dávid a mult században, mint Mária buzgó tisztelője uralkodói engedélylyel Máriafira változtatta nevét. Ez a Dávid kormányszéki titoknok, 1736-ban Kolozsmegye főispánja volt, utódai is a vármegyéken tüntek ki, mert László fia 1777–1783. Zaránd vármegye főispánja volt, ennek fia Antal Doboka vármegye alispánja, főbirája és főispáni helyettese, később kir. táblai ülnök volt; fiai, Albert és Lajos, mint kiváló honvédtisztek tüntek fel 1848/9-ki szabadság harczunkban.
Lásd Nemzeti Társ. 1833. évfolyam II. félév 325–326 l.
A mint az nevezettnek egy azon év febr. 1-ről kelt intőleveléből kitetszik, közli Benkő K. Marossz. ism. 268. l.
Nyárádtő* a Nyárádnak Marosba szakadásánl feküdt, honnan neve is eredett, mert mint már másutt is elmondám a székely a mellékpatakaival sok felé ágazó folyókat fához hasonlitá, melynek gyöke vag töve pályája végén van, innen ered a Havadtő, Nyárádtő, Egrestő elnevezés. Hanem a Nyárád ma már nem Nyárádtőnél szakad a Marosba, hanem a Székelyföldhez hű folyam elhagyva régi medrét, melynek nyoma Nyárádtő nyugati végénél még ma is felismerhető, még egyet kanyarult, s egy darab vármegyei földet a Székelyföldhöz sajátitván, alább Vidrádszegnél önti a Marosba szőke hullámait.
Nyárádtő Goston János püspöknek 1526-ban kelt levelében Nyaradthevv néven fordul elő. Lásd Szereday Ser. Epp. 183. l.
De a Nyárád csakis a Maros balpartján határolja Marosszéket, mert a jobb parotn az jóval alább nyulik, s ott még három Marosszékhez tartozó falut találunk, melynek megtekintésére átszállunk a Maros jobbpartjára, hol legelőbb is a Kereszturral szembe fekvő Csitt-Sz.-Iványt érjük, mely már a 14. század elején önálló egyházközség*.
A pápai dézmák regestrumának 1332. évi rovatában 618. lapon levő ezen bejegyzés szerint: „Benedictus sac. de S. Joanne solv. 6 ban. ant. et 10 parvos“; a 731. lapon: „Petrus sac. de S. Joanne solv. 1 gi.“ és még e néven a 764. lapon. Az 1567. évi regestrumban Chijt-Zent-Iwan néven 13 kapuval találjuk. Most házszáma 182, határterj. 2354 h. 375 négyszög öl, ebből 1382 h. 1211 öl szántó, 52 h. 1280 öl erdő, 19 h. 1453 öl szőlő, a többi kaszáló, legelő és terméketlen. Jobb szőlői a Bongor tető oldalán vannak. Hegyei közt Almást, Garatot és Kigyóst emlitem fel.
Csitt-Sz.-Ivány nagyon csinos székely falu, hol kevés számmal elszékelyesedett oláhok is laknak. Csitt előnevét az alább – Malomfalva és szentivány közt egyenlő távolságra – feküdt Csittfalvától nyerte, mely falut a tatárok semmisitettek meg. Életben maradt lakói Szentiványra huzódtak, mikor az ősfalu nevét oda illeszték az ujtanya nevéhez, s ugy lett Csitt-Sz.-Ivány.
Csittfalva nevét pedig a hagyomány onnan származtatja, hogy midőn őseink e földre telepedtek, egy harcznok csapatjával azon a helyen vonulván, lova fáradtan állapodott meg; eleget nógatta, biztatta gazdája Csitt Csitt, de a ló heylből kimozdulni nem akart, mit ő szerencsés előjelnek hivén, nem is ment tovább, hanem ottan embereivel megtelepedvén, alapitá a lóbiztatásról Csittfalvának nevezett falut, mely hogy mikor dúlatott fel, arra nincsen biztos adatunk, hanem mivel az 1567. évi regestrumban és Bethlen Gábor 1614-ki lustrájában Chyttfalva néven még mint külön falu van bejegyezve, de Rákóczi 1635-ki lustrájában emlitve nincsnek, azt kell következtetnünk, hogy az 1614–1635 között semmisült meg.
Eltünt a falu, de fekhelyét még most is megtalálhatjuk, Szentiványon alól, hol Szentivány és Malomfalvától egyenlő távolra önálló dombocska emelkedik, melyet még most is Templom dombjának neveznek. E domb szántás alatt levén, átalakult ugyan, de azért még most is nagyon sok faltöredék és tégladarab boritja a helyet, hol egykor Csittfalva temploma feküdt*. E templom pedig tekintéyles lehetett, mert Csittfalva, Szentivány, Malomfalva és Sóspataknak volt központi anyaegyháza, melyben mind a négy falu lakossága imádkozott. Hogy e templom még a falu elpusztulta után is állott, hogy a malomfalviak és szentiványiak oda ezen romladozott egyházba jártak isteni tiszteletre, s hogy azt felépiteni akarták, kitetszik egy az esperesi székhez 1687-ben tett jelentéséből nyárádtői nemes Asztalos István és Fazekas Mihálynak, melyben elősorolják, hogy a szentiványi ref. megye (egyházközség) képében elmentek malomfalvi patronához Nemes Susához és annak malomfalvi jobbágyaihoz azokat felszóllitni arra, hogy a csittfalvi pusztuló félben levő régi kőtemplomnak felépitéséhez harmad részben járuljanak; de Nemes Susa hon nem levén, tisztjei azt felelték, hogy urok nélkül mit sem tudnak, a jobbágyok pedig csak annyiban igérkeztek járulni, mitn bármelyik szentiványi jobbágy; de harmadának felépitését megtagadták*. Igy aztán e templom kiigazitása elmaradván, annyira romladozott, hogy a szentiványiak is felhagyták, s falujokba épitettek kis fatemplomot*, hova a puszta templom harangjait is átszállitották, melyért 1692. febr. 16-án Barcsai Péterné Nemes Susána, Márton deák által a szentiványiakat meg is citáltatta a tordai országgyülésre*, de a melynek ugy látszik semmi eredménye nem lett, mivel a harangok azután is Szentiványon maradtak. A csittfalvi harang megvolt Szentiványon egészen 1848-ig, midőn azt ágyunak adták be, s méltán fájlalhatjuk, hogy ekként megsemmisült az elpusztult falunak ezen beszélő tisztes emléke. Van még egy harangja Szentiványnak, mely hosszukás alakjáról itélve nagyon régi lehet, de semmi körirat sem levén rajta, nem lehet biztosan tudni, ha ez Csittfalva harangjaiból való-e? Ugyan a Szentiványi kisebb harangon e körirat van:
A domb alatti rétet még ma is Papberkének hivják azért, mert ottan volt a csittfalvi pap háza, s ma is a Szentiványi református pap birtokában van.
Ezen jelentés eredetiben meg van a Szentiványi ref. egyházközség levéltárában.
A mostani csinos kőtemplom helyére.
Ezen citatio megvan a Szentiványi ref. ecclesia levéltárában.
„Tempore grassan. Pestis curavit Eclesia Csit Sz. Iván An 1709”,
mi mutatja, hogy a mult század elején pestis pusztitott Szentiványon.
Sőt a leirt templom mellett még egy kastélyszerű udvarház is volt Csittfalván, melynek romjai még 1750-ben megvoltak, mint az kitetszik egy ez évben kelt esketésből, mely szerint ezen udvarház Berényi Lászlóé volt, ki malomfalvi előnévvel 1580-ban Marosszék főkirálybirája volt, Berényiről Nemes Tamásra szállt, ki a sóspataki erdőért a szentiványi ref. Ecclesiának adta cserébe, miből még az is kiviláglik, hogy a szentiványi Ecclesia, mint a Csittfalvinak örököse, Sóspatakon, amannak egykori filiájában, is bebiró volt.
E régi templomon kívűl Szentivány határán még más régi nyomokat is találunk; a falu felett egy – a Szénafű és Dörgös pataka közti – fennsíkott Szákvárának, alább egy másik hegyfokot Padnak neveznek. Mindkét helyen sok tégla és vastag cserépdarab fordul elő, sőt az utóbb nevezettnél nem rég egy boltozott pinczére is bukkantak. A hagyomány azt mondja a Padon a törököknek volt egy faluja, katonasága pedig a Csákváránál levő erőditett táborhelyen tanyázott; a hegy alján levő Dörgő-csorgót is (egy gyönyörű forrás) ők csinálták. E homályos hagyományokkal aztán be is kell érnünk, mert ezen helyek multját felderithető semmi adatnak nyomára nem akadhatunk, bár az ott előforduló téglák és cserepek anyagjai római korra utal, mi azon feltevésre indithatna, hogy itt a szemben levő római telepnek lehettek valami laktanyái, vagy mulató házai, vagy éppen egy álló tábor, mely a Keresztur melletti hidnak és római útnak fedezetére készittetett.
Szentiványon alól negyedórára – egy szeszélyes idomú hegyektől és domboktól övezett hegykebel torkolatjában – fekszik Malomfalva nem annyira szép, mint szép kilátást nyujtó fekvéssel. Hogy ezen régen, mint fennebb látók, székely falu ma oláh helységgé lett, azt fájdalmasan kell constatálnunk*.
Az 1567-ki regestrumban mostani nevén 5 kapuval van bejegyezve, most házszáma 92, határterj. 1200 h. 1357 négyszög öl, ebből 651 h. 834 öl szántó, 54 hold erdő, 19 h. 446 öl igen hires bort termő szőlő, 6 h. 1343 öl nádas, a többi kaszáló, legelő és terméketlen.
Malomfalva borairól, valamint arról is hires, hogy a marosi tutajozásnak itt van fő kikötője, hol négy negyed tutajt egy egészszé szegeznek; a gyergyai tutajosok eddig jönnek, innen a tutajokat malomfalviak, s vidékiek szállitják tovább.
A Szénafű pataka által átfolyt völgyecskének, melyben a falu elhelyezkedett, mind két oldalról Marosra kirugó olyan előhegyei vannak, melyek ugy földalakulási, mint régészeti tekintetben figyelmet érdemelnek.
A baloldali előfok végcsúcsánál szeszélyes idomú halmok vannak, melyeknek legnagyobbikát Őrhegy-nek nevezik; alján tó van, melyet feneketlennek hiszen a nép. Nevezetesebb ennél a jobb oldali hegyfok, mely minden oldalról meredeken hanyatlik le, s melyet a falu felől (keletre) a Szénafű pataka, nyugatról a Várpataka, délről az alját nyaldosó Maros foly körül, északról pedig, hol az a hátrább levő hegyekkel egybefügg, egy Hulának nevezett mély átmetszés által van bajosan megközelithetővé téve. Ezen hegyfok a Maros szinvonala fölé 100–150 lábnyira emelkedik, s vagy 40 hold terjedelemmel birhat; fennlapjának déli végcsúcsát Csetátyének (oláhul vár), hátrább levő Huláig nyuló teres részét Padjénak nevezik. A hagyomány azt mondja, hogy a Csetátyénál vár volt, a Padjén pedig a várőrség erőditett táborhelye állott.
A fennsík szántás alatt levén, annyira átalakult, hogy a vizsgálódó csak csekély ezt támogató nyomokra akadhat, legfelebb egyes – az eke vasa által kiforgatott – tégla és cserép töredékekre, mik jelölni látszanak a Padjén állott régi épitkezések nyomait. A Csetátyénál már valamivel felötlőbb nyomok mutatkoznak; mert itten még két gátonynak magas széles töltése is észlelhető, melyek egymással párhuzamosan keletről nyugatnak futva a hegyfokot egész szélességében átszelik. Egy ezen gátonyokon belül eső üreget a vár kutja helyének mondanak, s az ott nagyobb mérvben előforudló tégladarabokat, a vártorony maradványainak tartják.
Csakis ennyi, mi itt a multból fennmaradt, és e csekély nyomok, ezen téglaporladékok is elégségesek arra, hogy az itt állott vár épitési korára nézve némi sejtelmet megállithassunk, mert a hely fekvése, messze ellátást nyujtó ponton* nagyon is olyan, minőt a rómaiak castrumaik épitésénél felhasználni szoktak; a téglák anyagja is a római korra utal, miért valószinünek tetszik, hogy a szemben Kereszturnál* feküdt római colonia* egyik része a jobb partra is átnyult, és hogy ezen – az egész telepet és vidéket uralgó hegyfokon – a helyőrség tanyájául szolgált Acropolisa feküdhetett. Azonban ezt csak sejtelmül mondom ki, a valót csak rendszeres ásatások fogják felderithetni. – A Csetátye keleti oldalán egy e hegyfoktól elkülönitett, s alakitottnak tetsző töltésszerű kiemelkedés vonul végig, délnyugati alján pedig Gruecze (szakadás) nevű terjedelmesebb tó van, melyet feneketlennek mond a nép. Malomfalva hegyeiben Geibel sok salétromot talált. A nevezett tón alól magas hegyfok emelkedik, melyet Búcsúmás és Szelásnak is neveznek, s melyet a hagyományok e várral hoznak egybeköttetésbe, a mennyiben azt mondják, hogy a Csetátyét épitett nép előbb ottan szállt meg, s onnan jött le trombitaszóval a Csetátyét épiteni. A Búcsúmás déli oldalán terem az országszerte hires malomfalvi bor, tetejéről pedig egyike tárul fel a legmegragadóbb kilátásoknak.
Honnan a Maros terén fel Sarenberkig, le Kerelő-Sz.-Pálig és a Nyárád völgyébe is kilátás nyilik.
Mely innen alig van néhány ezer lépésnyire.
A marosi híd által egybeköttetésben tartott.
E hegy alján egyesül a Nyárád a Marossal, mely régibb medrét Nyárádtőnél elhagyvan, szemérmes hölgyként, még egy utolsó kitérést tett, mielőtt szép vőlegénye a Maros keblére rohanna. Madártávlatban látszanak innen a Maros és Nyárád terén festői rendetlenségben szétszórt faluk, legközelebb Vidrádszeg, Nyárádtő, Keresztur, Lőrinczfalva, Teremi, Lukafalva és az egy hegytető kraterszerű bemélyedésében, mint zöld fészekben elhelyezkedett Cserged. Odább Kerelő-Sz.-Pál, felfelé Medgyesfalva és a nagy városias fényben pompálkodó Vásárhely.
A Maros és Nyárád fényszalaga által kisujtásozott ezen szép előtéren túl, a legszebb idomú hegyek mögött havasok tünnek fel, első sorban a Bekecs, siklódi Nagykő, küsmödi Nagykő és a Firtos; második – ezeken túlemelkedő – sorban a Hargita, Mezőhavas, s Görgéyn havasainak sziklaóriási. Míg délen a fogarasi, nyugaton az abrudbányai és Enyed vidéki havasok kéklő ormai határolják a látkört. – A Búcsúmás egyszersmind búcsúvételi helyünk is Marosszéktől, melytől e szép benyomások hatása alatt válunk meg, mert az ezen hegy nyugati alján lesiető kis patak alkotja e széknek határvonalát, a csermely szük völgye is már csak részben tartozik Marosszékhez, valamint az e völgyben fekvő Sóspatak* falu is megoszlik a Székelyföld és Torda vármegye közt, mert patakon inneni része Székely-Sóspataknak hivatván, Marosszékhez tartozik, míg a patakon túl eső része már Torda vármegyéhez van kebelezve. Hogy Székely-Sóspatakot régen székelyek lakták azt fennebb látok, ma azonban nagy részt oláhokká változtak át. Sóspatak 1420-ban már előfordul, mely évben Sóspatakon és Szent-Miklóson tuzsoni Bogár miklós nyer nova donátióval jószágot*.
Igy neveztetik arról, hogy több sós forrás van határán, melyek a patakot megsózzák. Soospatak sem az 1567. évi regestrumban, sem Bethlen lustrájában nem fordul elő, miből arra lehet következtetni, hogy később keletkezett. Most házszáma a Marosszékhez tartozó résznek 46, határterj. 606 h., ebből 291 hold 228 öl szántó, 1 hold 248 öl szőlő, a többi kaszáló, legelő és terméketlen.
Ezen adománylevélről, lásd Kemény Józs. Trans. poses. eredetije fiscalis levélt. 20. Lib. 2. cott. Tord. A.
A Búcsúmás mézes gerezdei az egyiptomi mythos honvágy ébresztő lothosgyümölcséve váltak, mert a szülőföldhez való határtalan ragaszkodás érzete ébrede lelkemben, mit a Székelyföldhöz végletekig hű Nyárád szemlélete csak fokozhatott; e benyomás varázsának hatása alatt veszek búcsút Marosszéktől, keblemben a hűség, a ragaszkodás, a honvágy, azon szent érzetével, melyet bár mily messze voltam mindig éreztem, s melyet bár hová, bár mily távol sodortassam is mindig szent hagyományként meg fogok őrizni, mert:
Nincs e szivnek, nincs sehol nyugalma
Csak ott, csak ott, csak ott
Csak ott, csak ott, csak ott
Felvicz városának nyugatról felvett látképe. (Rajz. Bicsérdy János.)
