201ZUDAR II. IMRE.
1376–1378.
NEMZETSÉGE. – PÁRISI UTJA. – VISZONTAGSÁGOS ÉLETE. – SIRJA. – CZIMERE.
Ismét egy történeti név örököse, de aki inkább e névvel, mint tetteivel kölcsönze fényt, egyházmegyénknek.
Atyja, Domokos, egyik őse az ismeretes Zudar (Czudar) nemzetségnek, s történeti emlékeink ingadozó helyesirása szerént Bulch – valószinüleg a most már borsodmegyei Böcs faluról nevezte magát, de fiainak legidősebbike, Péter az ónodi előnevet vette fel.
Imre, hét fitestvére között a. legifjabb s kevéssel idősebb bátyja, János az oltár szolgálatába álltak, mint egyik közeli rokonuk László, a későbbi szekszárdi, majd pannonhalmi főapát.
Imre papi pályájának kezdetét 1360. éven innen kell keresnünk, mert mig egy, az idézett évben kelt oklevél emlitett testvérbátyjának egyházi állását megjelöli, az ő nevénél erről hallgat, sőt 202mivel mégis megkülönböztetni akarja az alig érthető „Boxa” jelzőt függeszti neve mellé.
Egyházi állásáról csak később értesülünk, oly jelenet alkalmával, mely messze, a haza határain kivül folyt le. Midőn Nagy-Lajos király látta, hogy Nápolyt fegyverrel meg nem hódithatja, házasság által akarta annak birtokát családja számára biztositani. Evégből legidősebb leányát, Katalint eljegyzé V. Károly franczia király fiával, Lajossal. Párisba küldött követei, köztök Zudar Péter tótországi bán, az eljegyzésről szóló oklevelet 1374. augusztus 10-én késziték el, és azt, mint egyik tanu, aláirta Zudar Imre székesfejérvári prépost is. Tudván, hogy a magyar királyok koronázó s temetkező városának prépostsága mily előkelő méltóság vala, lehet, hogy Imre prépost Péter bátyjával együtt szintén tagja volt a királyi követségnek.
Ily váratlanul s egymástól nagy távolságra eső helyeken találkozunk vele ezentul is, de mindig csak épen annyit tudva róla, hogy itt vagy ott van. Az a titkos ok, mely életének oly változatos és izgalmas pályát szült, adatok hiányában még ismeretlen.
Páris után 1376. január 25-én Váradon látjuk, mint Szent-László egyházának püspökét, de két év mulva, 1378. január 26-án már Egernek főpapja, majd Galiczia (Russia rubra) kormányzója. Itt sincs maradása, nyugtalan végzete viszi tovább Európa ellenkező részébe: 1385-ben Imola (Olaszország) püspöki székén tünik fel, de mintha legalább meghalni visszavágynék a hazába, a következő évben már Erdély püspöke, hol három év mulva, 1389-ben hányatott élete a gyula-fejérvári székesegyház sirboltjában végre elnyugszik.
203Sirkövén hires nemzetségének sajátságos czimere is látható, mely még mindig többféleképen magyaráztatik, például, hogy csat, ruhakapocs, vagy „sejtes ablak-ólom,” t. i. aminő a régi épületek, különösen egyházak ablakain még látható; de végre is nem egyéb, mint csakugyan hatszögü csat, mely egyenesen álló, háromszegletü paizson, sisakból emelkedik ki s mely ötszögletében egy-egy Anjou-liliomot tüntet fel.