I.
I.
HUNYADY JÁNOS ELSŐ TEENDŐJE. – VITÉZ JÁNOS SZÁRMAZÁSA S IFJU ÉVEI. – KIRÁLYI FŐJEGYZŐ. – ZÁGRÁBI ŐRKANONOK, MAJD VÁRADI PRÉPOST. – HUNYADY S BIHARMEGYE RENDEI VITÉZ VÁRADI PÜSPÖKSÉGE MELLETT. – HUNYADY ÉS VITÉZ POLITIKAI MÜKÖDÉSE. – VITÉZ KORLÁTNOKKÁ NEVEZTETÉSE. – ELFOGATÁSA, MAJD SZABADON BOCSÁTÁSA. – TÖREKVÉSEI MÁTYÁS KIRÁLYLYÁ VÁLASZTÁSA S MEGKORONÁZÁSA ÉRDEKÉBEN. – A KIRÁLY HÁLÁJA.
Főuraink hitök s buzgóságuk jeléül emeltek szebbnél-szebb egyházakat, s birtokaik gyöngyeivel ékesiték fel azokat, de idők s körülmények változtával nem egyszer lobbant fel bosszujok lángja az egyházak tetőin, s azok birtokaiba elégszer vete zsákmányt kapzsiságuk.
Alig érkezett meg hire, hogy Várnánál az ország király- s a váradi megye főpásztor nélkül maradt: a külellenség fenyegette s pártokra szakadt hazában azonnal mutatkozni kezdének a fejetlenség szomoru következményei. A cseh rablólovagok követőkre találtak főuraink soraiban is, s a fogságából hazaszabadult Hunyady megdöbbenve hallotta egyebek között, hogy a tiszai vidék fő védbástyáját, a váradi püspökséget, mint teszik tehetetlenné maguk e haza fiai, szétragadozván annak birtokait.*
Olnodi Zudar Simon és Jakab a püspökségnek szabolcsmegyei birtokaiban tettek foglalást, Kwpctheleke és Doboka praédiumokat saját birtokukhoz, Thashoz csatolván. Az ország rendei Váczról intézkednek ez ügyben 1447. okt. 21. [Sabbatho prox. post fest. b. Lucae evang.] Leleszi orsz. levéltár. – A hevesmegyei Poroszlót a Rozgonyi-ak foglalák el. Budai orsz. levéltár kincst. osztály: N. R. 1017. 4l. – Hasonló történt a püspökség egyéb birtokaival s ilyesmit jelenthetnek Vitéz János püspök szavai, midőn egy 1451-iki oklevelében mondja: „Oppidum Belenes, quod his temporibus retroactis per manus saeculares, laicos videlicet gubernatores non parum attritum, desolatumque fuerat.” Váradi székeskáptalani levéltár: 14. l. – Belényeshez tartozván ama vidék fő védelmi erőssége a fenesi vagy más néven Bélavár, jogosan mondhatá Hunyady 1445-ben a pápához irt levelében: „Dum diebus superioribus, post conflictum memoratum [Várna], plurimorum communiter aures fama pervolasset de casu quondam Reverendi Patris Domini Johannis de Dominis Episcopi Waradiensis, festinavere plures, alii occupare castra, extorquere census de Bonis Ecclesiae eiusdem ...` SCHWANDTNER J. GY: Scriptores Rerum Hung. II. 23. l.
270Ennélfogva Hunyady, midőn az 1445. év tavaszán a székesfejérvári gyülés végzéséből Erdély s a tiszántuli vidék kormányát átvette, egyik első teendőjének tartá, hogy e vidék központjának, Váradnak mielőbb püspököt adva, képessé tegye azt egyházi s hazafiui fontos szerepének folytatására. Püspökül Vitéz János váradi prépostot szemelte ki.
Vitéz születéshelye, melytől előnevét is kölcsönzé, régi irmodorban Zredna, ma Szrednya Bellovármegyében, mely jelenleg Horvátország, de a XVI. század előtt, tehát Vitéz korában még Magyarország volt. Született a XV-ik század első tizedében, 1408. körül. Atyja Csévi, másként Vitéz János, kinek ősei Pilismegyéből származtak s ki Vitéz nevét, melyet elődjei még nem használtak, a harczok mezején érdemelte ki. Anyja a Hunyady-akkal rokon Garázda nemzetség törzséből eredt.*
Vitéz mind atyja, mind anyja után magyar volt, s ha mindemellett egykoru irók is slavoniainak nevezik, evvel földrajzi, nem pedig nemzetiségi fogalmat akarnak megjelölni. Családfája, melynek különben is három, legszebb ága nyulik be egyházmegyénk történetébe, a következő:
Csévi vagy Kamaricsai Sáfár István 1333. visegrádi várnagy később pilismegyei főispán.
Csévi János Csévi Miklós
Ferencz. László. István. Zsigmond. Dorottya, Perényi Pálné.
Csévi, másként Vitéz János. Miklós.
János váradi prépost, majd püspök. Névtelen. Borbála. László. Dorottya. Orsolya.
János váradi prépost, veszprémi püspök. Csezmiczei János váradi kanonok, majd pécsi püspök.
E családfa, valamint ez életrajz mindazon adatai, melyeknél külön forrás nincs megjelölve, FRAKNÓI V: Vitéz János esztergomi érsek élete czimü, nagybecsü müvéből meritvék.
271Az ifju Vitéz szülőföldén, a zágrábi püspökségben az egyházi rendbe lépett s alig szenvedhet kétséget, hogy Olaszhon hirneves egyetemeinek valamelyikén nyerte magasabb kiképeztetését. Jövő összeköttetései s müveltségének és müizlésének irányai emellett szólanak. Korán felismert, kiváló tehetségei nyithatták meg oda az utat előtte.
Életének biztosabb adatai Zsigmond király utolsó éveivel kezdődnek, melyektől kezdve sürün emlitik nevét történelmi forrásaink, sőt hazai történelmünk lapjai is.
1433. táján püspöke, Gothalóczi Mátyás királyi korlátnok révén a királyi irodába került, hol mint jegyző kezdé meg ama pályát, mely hazánk primási székén ére véget.
Valószinü, hogy a honn és külföldön egyre utazó Zsigmondot a királyi irodával együtt követte Vitéz is, miközben „a nagy világesemények közvetlen szemlélete, a politikai és irodalmi élet kiváló egyéniségeivel való érintkezés széles látkört nyitott meg előtte és magas czélokra irányozta szellemét.”
Itt ismerkedett meg Hunyady Jánossal is, s ismerettségök benső, a sirig tartó barátsággá fejlődött, mely később mindkettejök, de kivált Vitéz életére fontos következésü vala.
Albert király rövid uralkodása alatt már mint királyi főjegyző müködik; s midőn 1440-ben országos küldöttség megy Krakkóba, annak, mint már láttuk, Vitéz is tagja, s az ő tollából folyt ama fontos államirat, mely a feltéleleket tartalmazá, melyek alatt Ulászló a koronát elfogadta. Ez oklevélen Vitéz már „zágrábi őrkanonok és Magyarország főjegyzője.”
Csakhamar azonban s kétségkivül fentebbi, jelentékeny politikai müködése jutalmául még előkelőbb egyházi állásra emelkedék a váradi székeskáptalan prépostjává neveztetett ki. Ez állásában csak 1442. nov. 28-án találkozunk ugyan először nevével;* de kétségtelen, 272hogy már jóval előbb prépost volt s valószinüleg mingyárt krakkai müködése után, ami annál is inkább hihető, mert prépost elődje a fentebb emlitett Konrád még 1440-ben eltünik.
Budai orsz. levéltár kincst. osztály; D. L. 13688.
Uj állása nem tette lehetetlenné, hogy tovább is az udvarnál maradjon, hol rangjával egyaránt emelkedék szellemi jelentősége is. Az ő tollából folytak a legfontosabb államiratok s diplomatiai levelek 1444. tavaszáig. Ekkor azonban egyszerre megválik a királyi udvartól s elfoglalja váradi prépostságát.
Mi vitte e lépésre? bizonytalan. Lehet, hogy csalódás, keserüség, vagy épen a csendes, elvonult élet utáni vágy; az bizonyos, hogy távozása a gondviselés müve volt. Ha a király oldalánál marad, hihetőleg ő is Várnánál fejezi be pályáját.
Ezentul a tudományoknak kivánta szentelni életét s utra kelt a természeti szépségeknek épen ugy, mint a tudományos és mükincseknek classicus földjére, Olaszországba. De mintha a végzet jelezni akarta volna, hogy itthon szükség lesz reá, csak Zágrábig juthatott, s mint kortársa, Ivanich Pál megjegyzi, Thallóczi Máté horvátországi bán nem ereszté tovább, s különben is a szerte kalandozó rablócsapatok miatt nem látta utját bátorságosnak.
Visszatért tehát Váradra, mire csakhamar bekövetkezett november 10-ike, a várnai harcz napja, s ennek következményeként az ország, s különösen a váradi püspökség azon állapotja, melyet már fentebb érinténk.
Hunyady azonnal belátta, hogy a gondjaira bizott tiszai vidéken csak ugy müködhetik sikeresen, ha a váradi püspökség mielőbb betöltve lesz oly férfiuval, kit hazafisága felül emel a pártokon s bölcsessége, tisztelettel környezett neve pedig alkalmassá tesznek arra, hogy nagy munkájában kezére járhasson. Ilyen férfiu volt Vitéz János.
Püspökké neveztetése azonban szokatlan akadálylyal találkozék. A püspök-nevezés e korban, mint láttuk, királyaink apostoli jogaihoz tartozott, de a hazának épen nem vala királya. Hunyady, a kard férfia, bátor kézzel ragadta meg az ügyet s Vitéz püspökségét maga hozta javaslatba a pápánál, kire király nem létében a kinevezés joga visszaszállt s ki előtt nem mulasztá el hangsulyozni, 273hogy csak akkor fordulhat nyugodtan a török ellen, ha Váradon Vitéz lesz püspök, oly férfiu, kiben bizhatik.
Hunyady lépését támogatták Biharmegye rendei is, a pápához s a bibornoki testülethez intézett levelekkel szorgalmazván a köztök élő férfiunak, Vitéznek kineveztetését. Az első és egyetlen eset egyházi történelmünkben – jegyzi meg találólag Vitéz életének irója – mikor a vármegye a területén létező püspöki szék betöltésére befolyását érvényesiti. A hivek szózata ez, kik a politikai közeg utján juttatják el ohajaikat a szentszékhez. E szózat Vitéz egyházi s polgári erényeinek szerény, de legszebb koszoruja.
Vitéz, mint e korból fenmaradt levelei visszatükrözik, lelkesedés nélkül tekintett fényes jövője elé, inkább fájlalta reményeinek, melyeket egy szerényebb, de nyugalmasabb életbe vetett, meghiusultát: kötelességérzetből hódolt a gondviselés akaratának.
Átvette a püspökség világi ügyeinek vezetését, s hihetőleg, mint káptalani választott helynök, az egyházmegye kormányát is. Emellett szolgálta hazáját tanácscsal és tollal. Ő irta az 1445-iki pesti országgyülés törvénykönyvét, valamint azon leveleket, melyeket Hunyady a pápához s az európai hatalmakhoz intézett, segélyt sürgetve a török ellen.
Az egyház feje 1445. junius 4-én csakugyan kinevezte Vitézt s midőn Péter mester, Hunyady udvari káplánja s később váradi kanonok, ki urának s Biharmegyének emlitett leveleit személyesen vitte Rómába, a pápai bullát meghozá: Hunyady e jellemző szavakat iratá Rómába: „amennyire kedves nekünk a kinevezés, annyira és még inkább előnyös a váradi egyháznak, mely máris felszabadulását köszönheti neki . . . . . és korábbi állapotába vissza van helyezve.”
Kétségkivül nem kisebb örömmel fogadta e kinevezést Biharmegye közönsége, de legkivált a váradi egyházmegye papsága. Hunyady fentebbi szavai sokat mondanak, de nem többet, mint hogy a püspökség külső ügyei, birtokviszonyai rendbe jöttek; a székesegyház bizonyosan még mindig rom, és sok egyéb, mi évek közben 274elhalt vagy elveszett, még pótlandó vala: de hogy mindez majd másképen, jobban lesz, kitől lehetett volna inkább remélni, mint Vitéztől? Várad bizalommal nézett a jövőbe, örömmel az uj főpásztor elé.
De Vitéz kineveztetését nemcsak itthon, hanem a külföldön is élénk rokonszenvvel fogadák, különösen ama tudományos körök férfiai, kikkel már ekkor ismeretségben vagy benső barátságban állt. Azok egyike, Guarino Baptista, kétségkivül első sorban Vitéz kineveztetésének hatása alatt irta hazánkról ama magasztaló szavakat, hogy itt a főpapi székekre a tudomány férfiait szokták emelni.
A következő 1446. junius havában megtörtént a rákosi országgyülés, mely Hunyady Jánost az ország kormányzójának választá. E választással Vitéz életében is uj fordulat állott be.
A csaták hős férfiának az ország kormányán szüksége volt ügyes tollu, a politikában jártas férfiura, s Hunyady Vitézhez folyamodott. Ő lett legelső tanácsosa, azon fontos állami tiszt viselője, kit király létében főkorlátnoknak neveznek. Ő irta ezentul Hunyadynak mindazon leveleit, melyeket a külhatalmakhoz intézett s melyek méltó társai lévén a római udvar s a florenczi államtitkárok leveleinek, a legalkalmasabbak valának arra, hogy müveltségi állapotainkról kedvezőbb képet nyujtsanak s hazánk nemes törekvései iránt rokonszenvet keltsenek. Hunyady kivivott sikereiben s nagyságában Vitéznek is része van.
Nem merül fel ezentul fontosabb államügy, melynek lefolyásában irányadó, sokszor döntő részt ne venne.
1447-ben mint Hunyady képviselője ő kezdi meg Bécsben s vezeti tényleg a békealkudozásokat Frigyes császárral, s 1450-ben Pozsonyban sikeresen be is fejezé.
Midőn pedig 1448-ban Hunyady ismét a törökre indul, Vitéz püspöki zászlóaljával követi őt Rigómezejére, valamint a következő évben szintén oldala mellett van Temesváron és segiti a kereszténység hősét ujabb hadikészületeiben.
Ő eszközölte ki a pápánál az 1450-iki jubileum alkalmával, hogy a begyülendő összegek a haza oltárára, a török elleni védelem költségeire fordittassanak. Ő köté meg végre 1451-ben az anynyiszor 275hütelen rácz fejedelemmel, Brankovics Györgygyel Szendrőn a szövetséget. Ő volt lelke az V. László kiszabaditása végett folytatott alkudozásoknak, s midőn az ifju király valahára Frigyes kezei közől kiszabadult ismét Vitéz volt, ki által László, mint magyar király, először szólott a császári követekhez.
A hazába visszaérkezett ifju király nemis késett hiveinek legjobbikát kitüntetni s mennél szorosabban füzni trónjához. Vitéz Jánosra ruházta a magyar főkorlátnokságot, melynek terheit, mint láttuk, viselte eddig is, bár annak czime nélkül.
Az uj kormánynyal tehát csak folytatást nyertek Vitéz életének régi gondja, régi dolgai, s mig az ő befolyása birt tulsulylyal a királynál, Hunyady méltánylással találkozott, László birta a nemzet szivét is s az ország dolgai szerencsés fordulatot vettek.
László prágai koronázása alkalmával 1453-ban Vitéz köté meg a szövetséget Csehország s Ausztria rendeivel; később pedig, a német-ujhelyi congressuson, lelkes fellépésével s Aeneas Sylviusnak (később II. Pius pápa) és Capistranoi Jánosnak megnyerése által hatalmasan elősegité Hunyady 1456-iki győzelmes hadjáratát, mely Nándorfejérvár felszabadulásával végződött. E hadjáratban személyesen részt vőn Vitéz is zászlóaljával együtt.
Erre azonban csakhamar setét napok következének. Hunyady visszaadta lelkét teremtőjének, és Vitéz midőn ősz barátja szemeit befogta, ugyanakkor elveszté a királyi udvarnál befolyásának legerősebb támaszát.
A nándorfejérvári véres dráma után sikerült ugyan még megnyugtatnia a királyt s Hunyady fiairól, kiket atyjok halálos ágyán Vitéz gondjaira bizott, elháritani a vészt, de csak egy időre. A Hunyady-ház ellenségei napról-napra több tért nyerének, s amely nap (1457. márczius 14.) megfoszták Hunyady Lászlót szabadságától, hogy vérpadra vigyék, ugyanakkor a Hunyadyak többi barátjaival őrizet alá helyezék Vitéz Jánost is.
Balsejtelmei, melyek püspökké neveztetésének küszöbén szivét nyugtalaniták, teljesedni kezdének.
Hogy ott mingyárt Budán nem osztozott az ifju beszterczei gróf szerencsétlen sorsában, a szentszék követének, Carvajal bibornoknak 276köszönhető, ki erélyesen kelt védelmére, hogy mint egyházi férfiut azon kor törvényei szerént állitsák egyházi itélőszék elé. Erre nem bocsáták még ugyan szabadon, de elfogatása után harmadnapra átadák az ország primásának, Szécsi Dénesnek ki őt Esztergomba vitte.
Az elfogatása és személyisége felőli hangulatot jellemzi a hiedelem, mely a nép között azt rebesgeté, hogy vérét ontani nem merik ugyan, hanem halálra fogják éheztetni.
Vitéz János Esztergomban, hol kétségkivül inkább menhelyet, mint börtönt talált, mintegy két hónapot tölte. Ezalatt hivei s barátai s ezek közt első sorban Aeneas Sylvius mindent elkövettek szabadon bocsáttatása végett. Kérelmökre maga a pápa is felemelte szavát Vitéz mellett, két rendbeli levelet intézvén László királyhoz.
De még mielőtt e levelek megérkeztek volna, Vitéz visszanyerte szabadságát. László király Bécsbe utaztában Esztergomban megállapodott, Vitézt szabadon bocsáttatá s megengedé, hogy viszszatérjen püspöki székére. „Budán – igy szólott hozzá, állitólag – azt kelle tennem, mit a főurak kivántak; most azt teszem, amit lelkem sugal. Fogságod az ő müvök volt, szabadulásod az enyém.”
Vitéz Váradra vonult, hol különben is nagy szükség vala megjelenésére. Alig terjedt el ugyanis elfogatásának hire, midőn hatalmaskodó főurak épen ugy, mint Dominis János eleste után, magukhoz ragadni kezdék a papökségnek némely, kivált távolabb eső birtokait. Elsők valának ezek közt a Losonczi Bánffy-ak, kik a krasznamegyei birtokokban tettek foglalásokat.*
A Kraszna, Boroszló, Balla és Baksa községekben volt birtokrészeket foglalák el. - KERESZTURY J: Descriptio Eppatus et Capituli M.-Varad. L 222-4. ll.
Vitézre tehát székhelyén munka várt, a beteg szivek e legbiztosabb gyógyszere. Különben is el volt határozva, hogy ezentul a politikai eseményektől lehetőleg távol tartja magát s visszatér ama tizenkét év előtti tervéhez, hogy minden szabad idejét a tudománynak s főpásztori teendőinek szenteli.*
„a strepitibus secularibus, quantum poteris, seiungi et studiis theologicis ac predicationi insistere desideras.” II. Pius pápának levele Vitézhez, mely 1458. marcz. 18-án kelt, de hihetőleg Vitéznek még a mult évi felterjesztésére. THElNER Á; Monumenta Hung. II. 320. l.
277Nevezetesebb politikai szerepe, mint hivé, már ugysem lehet; László király kormányába ő nem válik be, s e kormány előtt hosszu a jövő. A király még alig több, mint gyermek s ő már öreg ember.
Azonban még ugyanez év őszén jött a meglepő hir, hogy László az ifju király meghalt. (1457. november 22.) Hunyady László véres árnya – mondák az emberek – idézte Isten itélőszéke elé . . .
A hir tettre szólitá a Hunyady-ház barátjait s köztök első sorban Vitéz Jánost. Lehetséges, hogy az ő teremtő erejü lelkében fogamzott a merész gondolat, hogy Szent-István trónjára emeljék a kereszténység legnagyobb hősének fiát s a vértanu fiunak testvéröcscsét: Hunyady Mátyást.
A többit tudjuk hazai történelmünkből. Vitéz János és Szilágyi Mihály Mátyás királylyá választatása végett nem annyira a fő-, mint inkább a köznemességre hivatkozának, melynek soraiból emelkedett ki maga Hunyady János is.
László király halála után Vitéz azonnal Prágába sietett és ott Mátyás kiszabadulását biztositá. Midőn pedig elérkezett 1458. január 23-ika, a királyválasztás napja, Szilágyi dandárai, az egybeözönlött nép, s a pesti lelkészek lelkesedése mellett Vitéz buzgalma vivta ki, hogy Mátyás király lett; valamint ugyanő hozta haza Prágából Magyarország legnépszerübb királyát, és elhozta négyszeri bécsi utja után 1463-ban a szent koronát is elhunyt ősz barátja fiának fejére.
Mátyás király a következő év márczius 29-én történt koronáztatása alkalmával igyekezett is kitüntetni elismerését s háláját Vitéz iránt.
Az ország rendei által környezve, meleg szavakkal sorolta elő Vitéz érdemeit, kiemelve a szolgálatokat, melyeket iránta gyermekkora óta tanusitott, s kinyilatkoztatá, hogy azoknak jutalmaul őt 278és a váradi püspökségben utódait Biharmegye örökös főispánságával adományozza meg.
Sajnos, hogy ez adomány levél nincs meg.
Nehány héttel utóbb más kitüntetésben is részesité, azzal a kiváltsággal ruházván fel, hogy püspöki birtokain oly napokon is tarthasson vásárokat, midőn azok különben tiltvák,* és ha törvényszéki eskü-tételre idéznék, udvari tisztje által helyettesithesse magát.
1464-iki törvények. 25. §.
„Midőn – ugymond az erről kiadott oklevélben – hiveinknek érdemeit szorgalrnasan vizsgálat alá veszszük és mérlegeljük, mindnyájokéit tulszárnyalják János váradi püspök érdemei, melyeket dicső atyánk, saját személyünk és ezen ország körül szerzett. . . . Elhallgatjuk, mily gyakran támogatott minket a béke és háboru legnehezebb ügyeiben tanácsával; hányszor járt fontos követségekben, nagy fáradalmakat és költségeket viselve, még nagyobb sikereket mutatva fel; hányszor vett részt személyesen vagy csapatjait küldve, a haza és hit védelme végett viselt hadjáratainkban.* De legkitünőbbek s örök emlékezetre méltók legutóbbi szolgálatai . . . . Ugyanis a szent koronát, mely huszonnégy esztendő óta Frigyes császár kezei között volt, . . . . . visszahozta. . . . . ő volt az, aki midőn már-már kétségbeestünk, ujabb kisérletet tett a siker előkészitéséhez, amelynek létrehozása körül is minden társánál többet tett.”
Ezek közt érti kétségkivül a király az 1463-iki bosznyák hadjáratot, melyben Vitéz püspöki zászlóalja élén szinten részt vett.
A pápa már előbb 1459-ben, kétségkivül a László király idejében történtek hatása alatt jóelőre kiterjeszté felette védő kezeit s a veszélyes pályán haladó férfiut azon kitüntetésben részesité, hogy őt káptalana, papsága s minden hozzátartozóival együtt kivette nemcsak a kalocsai érseknek, hanem még az ország primásának, sőt az apostoli követeknek joghatósága alól is s egyedül magának a szentszéknek rendelé alája.
279De amint nőtt a bizalom Vitéz magas képességei iránt, ugy közeledett az idő is, melyben őt Várad elveszitse.
A zágrábi püspökség ügye 1433. óta a legnagyobb zavarban volt. Mátyás trónraléptével már hárman is valának, kik jogot tartának a püspökségre. Csupor Demeter, volt knini (tinnini) püspök, kit még Ulászló király helyezett át Zágrábba; Debrenthei Tamás szent-mártoni apát, kit László nevezett ki s a pápa megerősitett; és Boldizsár radmansdorfi plebános, kit Cillei Ulrik igyekezett a püspökségre segiteni.
A három követelő közt folyt verseny romlást hozott az egyházmegyére s veszélylyel fenyegette az országot is. A püspökség birtokait annyira szétragadozák, hogy már 10 főur kezeiben valának; emellett az egyház s a király tekintélye annyira aláhanyatlék ott, hogy ama föld már csaknem elszakadt az egyháztól s az anyaországtól.
A király, hihetőleg Vitéz tanácsára, ennek barátját, Csuport akarta a zágrábi püspöki széken megtartani, de csakhamar be kellett látniok, hogy ez nem bir a kellő tulajdonokkal, különösen nem elegendő erélylyel a zágrábi elmérgesedett állapotok rendezésére.
Ekkor a király magára Vitézre gondolt s kivánta, hogy ő vállalja el a zágrábi püspökséget, Csupor pedig legyen utódja Váradon. Vitéz azonban vonakodott; ne kivánják – mondá – hogy biztos révből tengerre szálljon, a jólétet szegénységgel cserélje fel, s magára vonja mindazok gyülöletét, kiknek érdekeivel összeütközésbe jönne.
De Mátyás nem engedett, s midőn az 1462-iki országgyülés, sőt Frigyes császár is támogatnák a király szándékát; az engedés sora Vitézre került.
Addig is, mig a pápa beleegyezése megérkeznék, Zágrábba ment, hol a király reá ruházta saját kegyuri jogait, a kanonokok kineveztetését stb. és Vitéz munkához fogott. Az elidegenitett jószágokat visszaszerezte, az ügyek élére alkalmas férfiakat nevezett ki, a zilált viszonyokat rendezé.
Eközben megérkezett a pápa válasza, mely – tagadó volt. 280Ekkor Vitéz, minthogy különben is zágrábi küldetésének – mint mondá – hamarabb, mint remélte, megfelelt, maga kérte, hogy a zágrábi püspökségtől felmentsék s visszatérhessen Váradra.
Kivánsága teljesült; mienk volt ismét, de már csak rövid időre. Az agg bibornok-primás, Szécsi Dénes 1465-ik év február 1-én elköltözék őseihez, s a király haladéktalanul Vitéz Jánost nevezte ki utódjává.
