Asszonyvására. (Assumharc. Azzunuisari. Azanvasara.)
Asszonyvására.
(Assumharc. Azzunuisari. Azanvasara.)
(Assumharc. Azzunuisari. Azanvasara.)
Egyike azon községeknek, melyeknek nevei a pápai tizedjegyzékek másolójának tollából ép oly megviselve kerültek ki, mint maga e község a századok viszontagságaiból. Hajdan jelentékeny hely lehetett, valószinüleg az ifjabb királynék birtoka, kiket nemzetünk egyszerüen «asszony»-nak nevezett, épen ugy, mint az ifjabb királyt «uram»-nak s amint a mai Nagybányát, mely hajdan királynéi birtok volt, birtokosáról 190Asszonypatakának nevezték:* szintén igy e községet Asszonyvásárának. Hogy pedig e község valaha koronabirtok volt, igazolja némileg az a körülmény is, hogy a királyi alapításu várad-előhegyi prépostság tulajdonához tartozott. E névszármaztatásnak nem áll utjában ama népmonda, mely e község nevét onnat származtatja, hogy itt az egyház védszentjének, Nagy-Boldogasszonynak bucsunapján évenként vásár tartatott, mely Boldogasszony, vagy egyszerüen csak Asszonyvásárának neveztetett. A királynéi birtoklás mellett lehetett a község egyháza Boldogasszony tiszteletére szentelve s bucsu napján vásár is állhatott. Sőt állott is, mert községünk nevének utóbbi részét kétségkivül vásáraitól vette, s aligha tévedünk, midőn azon négy, Várad vidéki vásáros hely egyikét, melynek vásárvámját I. Lajos király a váradi káptalannak tett, adományából kiveszi, s melyet a királyi oklevél «királyné vásárjának» nevez.* – ezen, ma is Asszonyvásárának nevezett községben keressük.
Latin neve: «Civitas de Rivulo Dominarum, máskor Rivulus vagy Rivuli Dominarum», melyben az utolsó szó a királynékra vonatkozik. – Szirmay A: Szatmár vármegye esmérete. I. 216. l. kétli, hogy Nagybánya királynéi birtok lett volna, pedig e szavai után mingyárt közli Nagy-Lajos király 1347-iki szabadalomlevelét, melyet e városnak adott s melyben megjegyzi, hogy a szabadalmakat «legfényesebb fejedelemasszonynak, Erzsébetnek, Magyarország tekintetes királynéjának tetszéséből» adja.
«exceptis tributis, quć ad quatuor spectant fora, scilicet de Akiel (?), de Kuleser (Kölesér) de Janusd (a mai Jánosda) et de foro reginć.» Fejér Gy: codex dipl. IX. 1. 59. l.
Különben is e község már helyzeténél fogva alkalmas volt nagyobb sokadalmak befogadására; eredetileg ugyanis nem mai helyén állt, hanem ettől lentebb, a várad-szatmári országut két oldalán, tehát ugy, hogy e nagy kereskedelmi ut épen a községen vitt keresztül s az üzlet embereinek megálló helyül kinálkozott. E helyen, mely ma «puszta falu»-nak neveztetik, kissé emelkedettebb ponton állt a község egyháza, félkörrel záródó szentélyével kelet felé, melynek alapfalait e század hetvenes éveiben szedték ki a téglatörmelék alól s hordták el.
Ez egyháznak volt lelkésze 1336–1337. években János pap, ki pápai tized fejében négy garast fizetett évenként. Eszerént Asszonyvására szebb napjai már ekkor aláhanyatlottak s talán épen az Árpádok kihalása közben folyt pártküzdelmekben, mert kevéssel azelőtt 191még virágzó hely volt, hol IV. László király is időzött s innét adta ki egyik levelét, melylyel a szomszéd Diószeg urát Dorogfi Miklóst széltében üzött hatalmaskodásai miatt hütlennek nyilvánítja.* És e királyi tartózkodás egyuttal arra is mutat, hogy Asszonyvására még ekkor nem volt egyházi birtok, de talán épen IV. László s ez alkalommal adta azt az őse, II. István által alapított előhegyi prépostságnak. Mert hogy e prépostság birtoka volt, arra közvetlen adatunk nincs ugyan, de bizton következtethetjük az 1552-iki adókönyvből, mely szerént Asszonyvására a váradi Szent-István-káptalan birtoka, e káptalan pedig az előhegyi prépostság alapjain emelkedett fel s keletkezésének kora uj adományok tételére már nem kedvezett.
Dessewffy-család elvéltára. Szentkláray J. Századok. 1881. évf. 105. l.
A Szent-István-káptalan eltöröltetése után 1569-ben már Salgay Bálint birtokában volt.*
«Egregie Domine et Amice nobis honorande salutem et omnia fausta. Egregius Valentinus Salgay exposuit nobis qućdam de possessione Azzonwasara, de qua quia nunc propter certas causas nihil deliberavimus; interim dominationem vestram certificamus, ut dictum pagum apud manus dicti domini Salgay possidendum relinqat, donec aliam a nobis habitura est informationem, quod ut primo quoque tempore fiat, dabimus operam, et eandem feliciter valere optamus. Cassović, 20. Decembris, anni 69. Sacrć Cćsareć Regićque Majestatis Camerć Prćfectus et Consiliarii.» Kivül: «Egregio domino Melchiori Zawer Arcis Zathmar Provisori etc. Amico nobis honorando. Eredeti, papir, három szép, veres viaszba nyomott pecséttel, melyek elsejének paizsán emelkedő, jobbra tekintő medve, a paizs jobbján G, balján B betűk, felette pedig püspökföveg. (Gregorius Bornemisza?) Budai orsz. levéltár kincst. oszt: N. R. 1036. 40.
