MÁRIA-MAGDOLNA. (VILLA MARIAE-MAGDALENAE. MARIAMAGDALENA.)
MÁRIA-MAGDOLNA.
(VILLA MARIAE-MAGDALENAE. MARIAMAGDALENA.)
(VILLA MARIAE-MAGDALENAE. MARIAMAGDALENA.)
Ama szép, erdős magaslaton, mely Szent-Jobb és Köbölkut közt emelkedik, az erdők mélye két kis falunak puszta helyeit takarja. Ezek egyike volt a szent-jobbi oldalon: Mária-Magdolna. Talán épen a legenda remetéskedő Magdolnája lebegett annak szeme előtt, ki ez elrejtett kis falut s egyházát ama szent nőnek védelme alá helyezte, mert semmi kétség benne, hogy egyháza Mária-Magdolna tiszteletére volt szentelve s attól vette nevét a község is.
Nemesi birtok volt, a XIV-ik század elején Olaszii Péter fiának, Marótnak kezén,* s annak családja birta még a következő században is.*
GÉRESI K: Károlyi oklevéltár. I. 224. 1.
Köbölkuti Bertalan fiának, Lászlónak özvegye és fia, Ambrus 1429-ben panaszolták Zsigmond királynak, hogy Olaszii János, István és Balthazár elfoglalták hatalmasul azon részbirtokokat, melyeket Olaszii Miklós özvegye a panaszlóknál elzálogosított. Zsigmond király vizsgáló parancsa, mely kelt «Budć, feria quinta proxima post festum corporis christi» 1429. Leleszi országos levéltár Actor. 1429. 45
Egyházi multjából csak annyi ismeretes, hogy az 1332–1337. évek közt Lukács volt lelkésze, ki pápai tized fejében hat garast fizetett évenként.
A XVI-ik században már nincs róla emlékezet; az is ismeretlen, hogy mi pusztitotta el? A szent-jobbi monostor közelében állt, melynek egyházában annyi sok szép ünnepet látott; lehet, hogy egyik-másik 262ellenség, mely a monostort ostromolta, semmisítette meg e kis falut. Puszta helye körül sokat jártam egykor ifju éveimben, gyakran pihentem gyepes hantjain, és mindig ugy rémlett előttem, mintha az erdő fái közt el-elsurranó alakokat látnék, mintha távoli kaczajt vagy búsongó éneket hallanék. Néha a sűrű homályából fényes pontok tüntek fel előttem, mint valamely kivilágitott egyház ablakai éjjel, s a harangok szavát is mintha hallottam volna. Akkor még nem tudtam, hogy e helyen falu állt egykor, hogy ott sirtak, örültek, imádkoztak valaha; csak lelkem érezte, hogy ott laknak – a légben, a föld alatt. Most tudom, hogy körülöttem a kis falu hajdani lakosainak árnyai lebegtek: az én véreim, az én nemzetem.
