MINDSZENT. (MENDSCENT.)

Teljes szövegű keresés

MINDSZENT.
(MENDSCENT.)
Másika ama két elpusztult községnek, mely a Mária-Magdolnánál emlitett szent jobbi magaslaton állt. Maga a község neve egy szép történeti emlék, mely arról tanuskodik, hogy a községnek volt egyháza Mindszent tiszteletére szentelve, s a község attól vette nevét. És volt lelkésze is, ki a XIII-ik század végén püspökének egy unczia szeretetadománynyal kedveskedett.
Ez az a Mindszent falu, melyben létezett birtokrészét a Köbölkutnál emlitett Ambrus szerzetes a Buda feletti Szent-Lőrincz-klastromnak hagyományozta, de melyhez a nevezett klastrom aligha jutott; legalább 1552-ben a falucska, mely ekkor már csak egy portát számlált, Literáti Mihály birtokában volt.*
Budai országos levéltár kincst. oszt: Dicalis Conscript. VIII.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem