KÖLESÉR. (KULESHER. KWLESER. KULESER. KULEZER. KERESÉR.)
KÖLESÉR.
(KULESHER. KWLESER. KULESER. KULEZER. KERESÉR.)
(KULESHER. KWLESER. KULESER. KULEZER. KERESÉR.)
Egyike korán jelentőségre emelkedett községeinknek, sőt a vidék legtekintélyesebbje, mely fölényének bélyegét rányomta Biharmegye egész déli részére mind polgári, mind egyházi tekintetben. A megye említett része még a XVI-ik század végén is e községről köleséri kerületnek neveztetett, mely ismét nagy terjedelme miatt két részre oszlott: nagy és kis kölesérire. Ez utóbbi a Váradhoz közelebb eső vidéket foglalta magába, amaz a távolabbit, magának Kölesérnek tájékát.*
Budai orsz. levéltár kincst. oszt: N. R. 297. 17.
A polgári felosztást nyomon követte az egyházi, felállítván a köleséri főesperesi kerületet, mely a XIV-ik században már csak a nagy köleséri kerületre szoritkozott, de az egyházmegye alakulása kezdetén aligha nem kiterjedett a kis köleséri kerületre is, melyből csak később, az egyházak felszaporodtával alakulhatott a homorogi főesperesség.
Szalontától mintegy félórányira napnyugat felé, a Kölesér patak partjain, mely egykor mélyebb mederben s magasabb árral folydogált, földhát emelkedik, ahol, mintegy 150–200 holdnyi területen, mindig gazdagabb a vetemény, mert itt állott hajdan Kölesér, a város. Minden lépten-nyomon az emberi lakás szokott nyomaival találkozunk itt, s a legmagasabb ponton egy, nyugatról keletre vonuló, s mintegy 467harmincz méter hosszu s tiz méter széles mélyedéssel, mely körül középkori téglák töredékeire s emberi csontokra akadunk. E hely «egyház-dülő» név alatt ismeretes, s e név elmondja, hogy a széthullott téglák Kölesér egyházát képezték egykoron, s a csontok a hajdan virágzó város lakosainak csontjai.
Az egyház-dülőtől nyugatra, a Kölesér és Kétér patakok egy más, mintegy hat holdnyi magaslatot folynak körül, hol az emberi lakás nyomait szintén észrevehetjük. E hely neve «várdomb». Tul rajta, a szomszéd sarkadi határban meg ott van «Királymezeje», talán épen az, hol Meszesi Demeter váradi püspök 1349. julius 17-én időzött, s egyik levelét oláh atyánkfiai betelepitése végett itt adta ki.* Mind e nyomok vissza látszanak vezetni hazánk várszerkezetének korába s nagyon alkalmasak arra, hogy itt, a várdombon keressük ama megerőditett helyet, mely az ős bihari várispánság szivét képezte. A honfoglaló ősök előszeretete az erdős, patakos, de róna táj iránt ismeretes, s itt ilyen föld tárult ki előttök; az is bizonyos, hogy a bihari várispánság eddigelé ismeretes birtokainak nagy része: a két Gyán, továbbá Gyanté, Oros, Kolond e hely közetében állottak.
E munka I. kötete 192. 1. – II. 247. 1. 2. és 253. 1. – II. 276. 1. 5. idézet.
Kölesér biztos története 1273-ban veszi kezdetét, mikor már a váradi püspök birtoka,* hova a régi várszerkezet bomladoztával valamelyik Árpádházi királyunk adományából juthatott.
E munka I. kötete 192. 1. – II. 247. 1. 2. és 253. 1. – II. 276. 1. 5. idézet.
Félszázad mulva egyházi története is világosodni kezd: egyszerre két papját látjuk, ami ritka eset vidéken, 1332–1335-ben Lukácsot és Istvánt, a következő két évben pedig az elhalt vagy előléptetett Lukács helyett Lőrinczet. Pápai tizedök harminczöt garasra ment évenként. Eszerént Kölesér egyházi javadalmára nézve a váradi püspökségnek hatodik városa volt.
De bár papjainak névsorát adatok hiányában tovább nem fűzhetjük, ehelyett mintegy kárpótlásul már a XV-ik században értesülünk iskolájáról, s itt találkozunk egyházmegyénk középkori történetében azon páratlanul álló esettel, hogy 1495-ből meg tudjuk nevezni tanitóját: Zsoldos Jánost,* kinek atyja vagy legalább rokona lehetett ismét ama Zsoldos Tamás, ki Nagy János, Telki Péter, Cseh Kelemen, 468Hangos Mátyás, Andocs András, Keszi Lőrincz köleséri lakosokkal 1462-ben emlittetik.*
E munka I. kötete 192. 1. – II. 247. 1. 2. és 253. 1. – II. 276. 1. 5. idézet.
Kállay-család levéltára.
Azon jókora darab földnek, mely egyrészről Várad és Arad, másrészről Belényes és Gyula közt esik, Kölesér mintegy központját képezte, hol az említett városokat összekötő főutvonalak összefutottak, minélfogva élénk forgalomnak örvendett mindig, és igy emelkedésre volt hivatva, amit el is ért. Már a XII-ik században vásárai oly népesek, s ennélfogva annyira jövedelmezők valának, hogy Imre király még Szent-László váradi egyháza javára sem volt hajlandó attól megválni.*
FEJÉR GY: Codex dipl. IX. 1. 58–59. 11. V. ö. E munka I. kötete 85. 178. 11.
S az alföldi róna e kicsiny, de jelentékeny városa nem egyszer ép oly zajos, mint fényes jeleneteknek is szinhelyéül szolgált. IV. László király eltaszitott nejének, Izabella-Erzsébetnek fenvan egy tenyérnyi nagyságu, hártyára irott levelkéje, melynek alján apró, finom betükkel ez van feljegyezve: kelt Köleséren, vizkereszt ünnepének nyolczadán (január 13.) 1282. évben.* A boldogtalan sorsu királyné ekkor tehát itt időzött, valószinüleg a már emlitett várdombon, hol a még látható épületnyomok ama kastélynak lehetnek maradványai, mely a levél keltekor, tehát télviz idején a királynénak menedéket nyujtott. S vajjon mi vonzhatta e vidékre? Királyné létére is asszony volt, szerető hitves, de férje, IV. László király épen e téreken szokott mulatni kedves kunjaival.* S talán ama Gutkeled nembeli főurat is, kinek javára az idézett levelet kiadta, azért fogadta itt el, azért igyekezett őt adománylevelével megnyerni, hogy e főur, ki László királynak gyermekkori játszótársa volt,* az elpártolt ifju férjet vezesse vissza hitvesi karjaiba.
«Datum in Kuleser in octavis Epiphaniae Domini. Anno eiusdem M CC octuagesimo secundo.» Az oklevél 18 cmtr hosszu és 9.3 széles, hátán a királyné pecsétjének kevés maradványával, melyen a pecsét szélein körülfutó gyöngysor s az Árpádok kettős keresztjének felső ága s jobb karjának egy része még megvan. Birtokomban.
E munka I. kötete 124. 1. és fentebb: KERESSZEG.
FEJÉR GY: Codex dipl. VI. 2. 389. 1.
De a királyné szivének gyásza mellett is fényes napokat láthatott 469ekkor Kölesér. Várad ősz püspöke, Tamás, kinek itt a királyné vendége volt, alig mulaszthatta el, hogy fényes udvarával meg ne jelenjék: szüksége volt az ifju királynénak bölcs, atyai szavakra is. És a vidék főurai, e szilaj, de lovagias főurak, hogy ne hozták volna el nejeiket s leányaikat, hogy felderítsék a bánatos királynét?
Ily fényes, de még zajosabb napok valának itt 1548. tavaszán is, midőn Erdély s kapcsolt részeinek rendei itt országgyülést tartottak.* Jelen volt akkor is Várad lángelméjü püspöke, Fráter György, mint Erdély kormányzója, s talán az özvegy királyné is, Izabella, ki említett, Árpádkori elődjének nemcsak nevét s koronáját viselte, hanem töviskoszoruját is.*
Budai orsz. levéltár kincst. oszt: Monial. Poson. 44. 40. A levélnek keletje nincs, mert vége hiányzik, de a válasz, melyet arra a csanádi káptalan adott, 1549-ben kelt, Fráter György pedig idézett csonka levelében említi: «in superioribus comitiis de Keresér pro festo beati Georgii martyris anno proxime prćterito celebratis.»
János király özvegye, Izabella, Erzsébetnek is neveztetett épen ugy, mint IV. László neje, Erzsébet Izabellának is. FEJÉR GY: Codex dipl. V. I. 95. 1. – BUDAI F: Polgári lexikon. 1866-iki kiadás. II. 207. 1.
Most temetői csend tanyáz e helyen, csak a délibáb játszik s ragyog felette.
