IX. BÁRSONY GYÖRGY (1663–1675)
IX. BÁRSONY GYÖRGY
(1663–1675)
(1663–1675)
Szomorú a képe hazánknak a török hódoltsági részekben, de egyéb helyen sem derültebb. Nálunk a XVII-ik század hetvenes éveinek történetkönyve valóságos véres könyv.
E könyvnek egyik lapját kell most feltárnunk. Ez a lap Várad akkori püspökének, Bársony Györgynek történetét beszéli el.
Nemcsak neve volt magyar, hanem származása is. Nyitra vármegyében, Péterfalván született* 1629 március 3-án nemes, birtokos szülőktől.* Atyja Bársony János, anyja Csorba Anna volt. Ismerjük egy testvérét, Jánost, a későbbi ítélőmestert, kiről még lesz szó. Édesanyja a pálosok máriavölgyi búcsújáró templomában éppen akkor tért át a lutheránus vallásról a katolikusra, midőn fiát, Györgyöt, szíve alatt hordozta.* Figyelemre méltó körülmény.
Wagner. C. Analecta. III. 112 – Viszont az Orsz. Lt. Eccl. 66. 23 szerint Mártonfalván született.
Wagner szerint a) Wagner nyomán Kollányi is (Esztergomi kanonokok 268. l.) átveszi a születés évére vonatkozó sajtóhibát. 1626-ban, de ez tévedés, mert Bársony Gy. vérendeletében világosan említi, hogy anyja megtérése után éppen 30 év mulva szenteltetett apáttá. Ez pedig 1659-ben történt.
Bársony végrendeletének szavai. Wagner. III. 118.
Bársony György Rómában kezdte hallgatni a bölcsészetet, de változó egészsége miatt a bécsi Pazmaneumban fejezte be a hittudományok tanulását is.
Pappá szenteltetvén, dunaszerdahelyi lelkész lett s már itt kitűnt egyházi szónoklatai s a protestánsokkal folytatott hitvitái által. Főpásztora, Lippay prímás is figyelmes lett reá. 1653-ban, 137tehát egész fiatalon, esztergomi kanonokká, majd Szent György esztergomi prépostjává és saját helynökévé nevezte ki.*
Memoria Basilicae Strigon. 157.
b) 1655-ben barsi főesperessé neveztetett ki, de mivel ezután csak évi 12 frt. jövedelme volt, azért magasabb javadalomért folyamodott a prímáshoz, így lett 1661-ben szentgyörgyi prépost, 1662-ben szekszárdi apát, 1663-ban nagyprépost és érseki helynök. (Kollányi 269.)
Csakhamar királyi kitüntetésekben is részesül. 1659-ben mint tornai főesperes a kácsi apátságot nyerte el.* És ekkor gyermekkori emlékei arra a szent helyre viszik, ahol egykor, 30 év előtt, édesanyja „csodálatosan” megtért s ott áldja meg apáti gyűrűjét s keresztjét.*
1659 nov. 28. Királyi kk. II. 84.
Végrendelete i. h.
1663-ban még fényesebb kitüntetést nyer. Váradi püspökké, egyúttal szepesi préposttá s királyi tanácsúrrá neveztetett ki. Két évvel utóbb fel is szenteltetett püspökké.*
c) Váradi püspöki és szepesi préposti kinevezése kelt 1663 július 19-én. Gánóczy II. 318. – Wagner III. 112.
Kineveztetésével csaknem egyidőben királyi parancs is ment az ország politikai s katonai főhatóságaihoz, hogy Bársonyt az annyit szorongatott s már végpusztulásra jutott váradi püspökség birtokában nemcsak megvédjék, hanem az elidegenített jószágok visszaszerzésében minden erővel támogassák is.* De hogy e parancsnak foganatja lett volna, annak semmi nyoma sincs. Maga Aszaló is, mely pedig királyi területen volt, még csak hosszú idő múlva került vissza a váradi püspökség birtokába.
Kereszturi: Descriptio II. 255. l.
Bársony püspöki székhelyét, Váradot, meg sem közelíthette; a vallásért, melynek felkent apostola volt, egyházmegyéje határain belül mit sem tehetett. Annál lángolóbb lelkesedéssel fogott a munkához a felföldön, nevezetesen a Szepességen, hol mint az esztergomi érsek helynöke, főpásztori hatalommal rendelkezett. A katolikusoknak méltatlan elnyomása, az elfoglalt egyházak, az összetört oltárok emléke mint tüzes felhő lobogott szemei előtt s ragadta magával. Végét szakítani a megaláztatások hosszú láncolatának, visszaállítani az ország békéjét, hitegységét: erre most elérkezettnek látta az időt.
A protestantizmus fellépése után egy századdal, Bethlen Gábor hadjáratainak korában, érte el nálunk emelkedésének legmagasabb fokát. A következő félszázadban már lehanyatlott. Pázmány és társainak szellemi hatalma megingatta, a Wesselényi-összeesküvésnek meghiúsulása megtörte. Amit erőszak s politikai okok szültek, ugyanazok el is emésztették.
Amint a pozsonyi törvényszék ítéleteiből kitűnt, hogy a 138protestáns papok és tanárok, tanítók az összeesküvésben résztvettek: Bársony György is fellépett. Egy kis röpiratot adott ki, melynek címe: „Magyarország tüköre, kiben tekintvén megismerje magát, micsodás volt hajdan? micsodás most? és honnét vötte a keresztyén országát és királyit? honnét az angyali koronáját”.* Maga a tartalom nem egyéb, mint II. Szilveszter pápa bullájának, melyet Szent István királyhoz intézett, magyar fordítása.*
Nyomatott Kassán 1671. 12. r. 6 számozatlan levél. Egyetlen példánya az Erdélyi Múzeumban. Szerzője nincs megemlítve, de a fennmaradt példányra valamely régi kéz felírta: Püspök Bársony György csábító munkája és írása ím ez. (Szabó Károly: Régi magy. könyvtár. I. 463.)
d) Bársonyt alaposan megtévesztette a 27 évvel korábban, 1644-ben Inhoffer Menyhért jezsuitának, „Annales ecclesiastici regni Hungariae” című, az egyházi bírálat kijátszásával megjelent munkája, melyben a Marnavics Tomkó János által a közelmúltban hamisított és Levákovich Rafael által oda becsempészett bulla közzététetett. (1644), Ez a hamisítvány közel két és fél évszázadon keresztül volt élénk vita tárgya. Bunyitay sem foglalhatott állást a bulla ellen jelen kötetének megszövegezésekor, mert csak 1891-ben zárta le a tudományos vitát véglegesen a Bunyitay közvetlen közelében élt, de nálánál huszonegy évvel fiatalabb történetíró paptársa, Karácsonyi János. „Szent István király oklevelei és a Szilveszter-bulla”. Budapest. 1891. (Későbbiek: Ki koholta a Szilveszter-bullát? Századok. 1909. – Világbolondító Tomkó János. Századok. 1913.) Karácsonyinak ezen munkája az oklevélkritika egyik legkitűnőbb mestermunkája, mely a magyar történetkutatók körében nagy föltűnést keltett. 1890-ben bizonyosan tudott a könyv tartalmáról a Karácsonyi munkálkodásának minden részleteredménye iránt érdeklődő Bunyitay is. Ha nagy műve jelen, negyedik kötetét 1890 után sokat javítgatta is volna, akkor ezen részletnél felhasználta volna Karácsonyi megállapítását is, mint ahogy Fraknóitól is sok olyan adatot használt fel, melyet Fraknói csak később közölt munkáiban. Ebből is megállapítható, hogy Bunyitay 1890 után a negyedik kötet kéziratát már pihentette. De kész volt az már korábban is. A mai Nagyváradról 1885-ben, a kötet bevezetéséből 1887-ben, Csáky Imre bíbornokról szintén 1887-ben, a bihari oláhokról 1889-ben és a török foglalás korabeli Váradról 1892-ben közölt átstilizált és javított szemelvényeket a negyedik kötetből, mert az Akadémia és a folyóiratok szerkesztői is (Katolikus Szemle, Századok) közleményeket kértek tőle és Bunyitay a meglevő kéziratot használta fel. Tehát megállapítható, hogy a negyedik kötet 1883-ban és az azt követő háromnégy évben készült, de 1888-ban már készen volt a mű, mert a vonatkozó szakirodalomból is csak 1887-ig idéz, ahol pedig később megjelent könyvekre vagy kisebb értekezésekre történik hivatkozás (nagyon kevés helyen egészen 1894-ig), ott sokkal élénkebb tintával írt betoldást láthatunk.
Hogy mi szándéka volt annak közlésével, megmondja a cím. Rómára, a római hitre, e hit iránti kötelmekre akarta úgy a király, mint a nemzet figyelmét ráfordítani.
De ez a munkája csak útegyengető volt. Még ugyanabban az évben egy másik röpirata is megjelent. Ez már terjedelmesebb s iránya egészen leplezetlen. Szélesebb körnek is volt szánva, azért latin nyelven jelent meg. Címe magyarul körülbelül ez: Ország-világra szóló igazság, hogy ő császári királyi felsége nern tartozik megtűrni Magyarországon sem a lutheránus, sem a kálvinista felekezetet.* A bécsi, nikolsburgi, linzi békekötések után merész, mondhatni vakmerő állítás, de Bársony bebizonyítja, éppen a békekötések vallási engedményeinek érvényét támadva meg. Emellett ismételve felírt a királyhoz. A tétel, melyből kiindul, ez: Magyarország szent királyainak semmisem feküdt inkább szívükön, mint a katolikus vallás tisztaságának megőrzése s az eretnekségek kiirtása. Tudtomra felséged ebben is méltó utódja elődjeinek, de szerencsésebb náloknál annyiból, hogy a vallás szentségén ejtett sérelmek meg-bosszulására több hatalma van.*
Veritas toti mundo declarata, argumento triplici ostendens, sacram caesaream regiamque Maiestatem non obligari tolerare in Ungaria sectas Lutheranam et Calvinianam. catholico religionis zelo concinnavit G. B. E. V. P. S. S. C. R. M. C. C. (= Georgius Bársony Episcoupus Varadiensis, Praepositus Scepusiensis, Sacrae Caesareae Regiaeque Maiestatis Consiliarius, Catholicus.) Cassoviae. 1671. 12. r. 12 számozatlan levél. Második kiadása (Bécsben?, latin és német szöveggel) 1672., újabb kiadása Nagyszombatban 1706-ban jelent meg. Szabó K.: Régi magy. kvtár. II. 347. és 613. és III. b. 2. r. 2609.
Kazy, Fr.: Historia Regni Hung. III. (1664–1681.) 225.
e) Szinnyei: Magyar írók. I. 614. – A könyv élénk vitát indított meg. Krones: Archív für östr. Geschichte. LXXX. kötet. Zur Geschichte Ungarns 1671–1681.
Azután letette a tollat s kilépett a tettek mezejére.
Kézsmárkon a lutheránus tótok templomát a hozzátartozó 139házzal együtt visszavette s pálosokat helyezett beléje. Azután végigment a Szepességen s Húnfalva, Csütörtökhely, Káposztafalva, Batizfalva, Szmizsány, Zsákócz, Szalók, Malomvíz (Műhlenbach), Szentandrás egyházait s iskoláit mind elvette. Hasonlóképpen tett a lőcsei főegyházzal is.*
Wagner Annalecta 114.
f) Málnási Ö.: Csáky bíbornok élete és kora. 50. l.
Már iratai is nagy felháborodást keltettek. Pósaházi János sárospataki tanár cáfolatot írt rá: „Ország-világra szóló hamisság” címen, melyet az erdélyiek el is akartak küldeni Bársony műveivel együtt a németországi protestánsoknak.* De a kissebb bajt feledteti a nagyobb. Amint a püspök tetteinek híre ment, a felháborodás szörnyülködéssé nőtt, rnajd bosszúszomjjá változott.*
Falsitas toti mundo detecta. Seu: Refutatio trium illorum argumentorum, (una cum eorumdem complemento) quibus Georgius Bársony episcopus titularis Varadiensis ostendere conatur, Sacram Caesaream Regiamque Maistatem non obligari tolerare in Hungaria Religionem Evangelicorum. 1672. 12. r. 43 lap. szerzője nincs megnevezve, de hogy Pósaházi János írta és nem Bethlen Miklós (mint Szabó K. állítja a Régi m. könyvt. II. 355.), kitűnik Bethlen Miklós önéletírásából (Szalay: Magy. tört. eml. II. 424.) – Egy másik cáfolat (Szabó K.: Régi magy. könyvtár II. 557.) év nélkül és két ellencáfolat pedig 1681-ben (Szabó II. 407. és III./2. 2610. sz.) jelent meg.
g) Bársony az uralkodó felhatalmazására az esztergomi érseki és a nyitrai püspöki megyének Túróc, Árva, Liptó, Szepes megyében, és főleg a Lőcsén, Késmárkon lévő protestáns egyházközségeket is vizitálta. (Timon: A párbér története. 2. kiadás. 1908. Okmánytár. VI.) Katonai asszisztenciával ment mindenhova és a protestáns templomokat legtöbb helyen elfoglalta. Állítólag 7600 protestánst térített meg erőszakkal. (Acsády J.–Szilágyi: A magyar nemzet története. VII. 328.) Ilyen előzmények váltották ki személyével szemben az ellenszenvet.) Pirhalla 460–500.)
A húnfalvi asszonyok egy este megrohanták a templomot s visszafoglalták. Midőn a püspök testvérével, Bársony János ítélőmesterrel együtt, szülőfölde, Péterfalva felé igyekezett, 1672 július 14-kén Turoluka községben a lutheránus nép fejszékkel, dorongokkal megrohanta őket, az ítélőmestert agyonütötte s már a püspököt is földre verte és szintén meggyilkolja, ha a lutheránus pap, Germán Sámuel felesége meg nem menti.*
Gánóczy: Epp. Varad. 326.
Bársony püspök sebeiből fellábbadt, de egészséges ember nem lehetett; el is halt korán.
Hogyan gondolkodott ő maga a turolukai esetéről? megmondja végrendelete. Azért történt – írja – mert azoknak a szegény embereknek lelki üdvösségét szomjaztam és kerestem.* Aki így gondolkodik, az olyan, mint Szent Pálon kezdve annyi felmagasztosult lélek, nyereségnek tartja, ha a szent ügyért szenvedhet. Minden sebnél is jobban fájlalhatta az olyan viseletet, mint amilyet a lőcseiek tanúsítottak iránta. Midőn ott ugyanis 1673-ban fel akarta építeni a Mária-hegyen állott, 140de elpusztult egyházat: Lőcse város nem engedte, Szepes vármegyéhez tiltakozást is adott be ellene.*
Wagner: Analecta III. 115.
Lőcse város levéltára V. 125. (1206. V.)
De vigasztalás nélkül sem maradt. Az egyház feje, X. Kelemen pápa részvétiratot intézett hozzája;* a király pedig 1675 decemher 13-án egri püspökké nevezte ki.* És milyen vigasztaló lehetett látnia, hogy szenvedése, vére hullása nem történt hiába! A katolicizmusnak túlsúlyát a Szepességben ő biztosította, felvirágzásának alapját ő vetette meg.*
Wagner III. 116. l.
Kelt Bécsben, mely alkalommal Bársonynak „Lovasberényi” előnevét is említi. Királyi könyvek. II. 314. l.
h) Bársony, egri püspökké való kinevezését megelőző hónapokban, a clerus élén a prímáshoz panasziratot intézett, kérve a királynál való közbenjárást a kamarának a főpapi hagyatékok körüli eljárásával szemben. (A Hofkammerarchivból közli Baranyai Béla: Tanulmányok a magyar jog-, alkotmány- és köztörténet köréből, II. (1927) 134. l.)
i)A Szepességben Bársony által megindított rekatolizálás eredményeként a század végére a vármegyében 86 plébániát újítottak fel. (Málnási Ö.: Csáky bíbornok élete és kora. 50. l.)
Megítélésénél pedig ne feledjük, hogy ő is csak azt tette, amit előtte a protestánsok tettek, midőn erőszakkal szakították el a katolikusokat régi hitüktől s erőszakkal szedték el templomaikat, kivált Váradon s ő éppen váradi püspök volt.*
j) Még 1678 tavaszán is az uralkodónak azt ajánlja, hogy a Thököly-felkelésnek, a bujdosók vérrel, vassal való letörésével vessen véget. (Acsády J.–Szilágyi; Magy. nemz. tört. VII. 340.)
* * *
