20. PRÁZSMÁR
20. PRÁZSMÁR
1211-ben Tortillou néven jelentkezik a forrásokban. (Györffy: Az Árpád-kori. I. 831.) 1222-ben Tartelowe, Tertillou, 1240-ben Tartilleri, 1301-ben Prasmar, 1415-ben Tartlau, 1466-ben oppidum Prasmar, 1655-ben Prasmaár város, 1690-ben Prazsmár (Györffy: i.h.; C. Suciu: i.m.) formában fordul elő.
Egyházáról az első adat IV. Béla oklevelében található, amely szerint a király a falu egyházát a kerci ciszterciták joghatósága alá adja. A tatárjárás előtt tehát már temploma volt és egyházközsége. (Documente. XIII. C, I. 319. Urkundenbuch. I. 68.)
1332–1335-ben Miklós, 1540-ben Lukács a plébános. (Tonk: Erdélyiek. 174.; Urkundenbuch. IV. 302.) 1385-ben „Conradus Conradi plebanus de Tartla” a bécsi egyetemen tanul. (Fabini)
1409-ben a pápa elrendeli, hogy az üresedésben lévő plébániát adják Simon fiának Miklósnak. (Fabini)
A templomot 1218-ban kezdik építeni, tatárjáráskor elpusztul. Újraépítik, amiről az 1244-es felirat tanúskodik.
A templom kereszt alaprajzú, kerci mintára épült, de Kerctől eltérő formában: egyenlő szárú a keresztalap. (Kemény–Gyimesy: Ev. templomok.)
A kereszt találkozása fölötti négyzetes alapon emelkedik a torony. Az egyenlő szárú keresztalapot 1512–1515-ben módosították, amikor a keresztalap nyugati karját hosszabbították.
A keresztboltozatok tereit XV. századi bordásboltozatok díszítik, gazdag hálóboltozattal.
Az ablakok egy része csúcsíves, a többi köríves.
A sekrestye gótikus ajtaja kereszteződő pálca tagokkal, fogsoros párkánnyal díszített, keretelése már reneszánsz kori. (Balogh J.: Az erd. renaissance. 94, 281.) a XVI. század elején készült.
Nagy értéke a templomnak a XV. század közepén készült szárnyasoltár. 1803-ban összeomlott, a barcasági múzeumba került, de 1970-ben visszaállították. Megmentett tábláin Jézus szenvedéstörténetét örökítették meg: Jézus siratása, sírba tétele, a három Mária a kereszt alatt; feltámadás, lábmosás, utolsó vacsora, elfogatás és ostorozás.
A sekrestyében felfedeztek két táblát (Angyali üdvözlet és egy felismerhetetlen ábrázolás) B.D.O.D.A. 1505 jelzéssel. Ez már nem ennek a szárnyasoltárnak a tartozéka. (Roth: Die d Kunst in S. 125.)
Az egyenes szárú keresztalap a lovagrenddel állhat összefüggésben, s feltételezik, hogy ők kezdték el a templom építését még 1225 előtt, a szent kereszt tiszteletére. (Fabritius: S. Kirchenburgen. 42.; Komm mit. 1977. 142.)
A keleti szárnyat, mely a szentélyt helyettesíti, jellegzetes ciszterci oldalkápolnák tagolják.
A templomot hatalmas erőd veszi körül, a legnagyobb az erdélyi erődtemplomok között. A XV. században kezdik el építeni és a XVI. században elővárral, 4 toronnyal bővítik. Sok támadásnak volt kitéve
a tatárok, törökök részéről s földrengés sem kímélte (1242, 1278, 1284, 1336, 1345, 1421, 1431, 1520, 1547, 1551, 1564, 1583). (Komm mit. 1978. 77.) Csak Báthori tudta elfoglalni.
1400-ban búcsúengedélyt kap. (Fabini) Egy kis harang 1562-ben készült.
1529-ben készült ezüst kelyhe brassói ötvösmester alkotása. Felirata: „Hedschen HN FACIEN DUM ME FECIT”. (Balogh J.: i.m. 335.; Batthyaneum, II. 35.; Kelemen Emlékkönyv. 259.; Oprescu: Bisericile cetăţi. 222, 235.; Szőnyi: Régi magyar templomok. 226.)
A reformáció előtti tiszta katolikus lakói a reformáció idején lutheránusok lesznek, a
templommal együtt.
A XVIII. században lutheránus anyaegyház és e század elején is az. (Benkő J.: Transsilvania. II. 208.; Helységnévtár. 1913.)
A lutheránus templom tornya
Lutheránus templom
A lutheránus templom belseje
