18. KATONA

Teljes szövegű keresés

18. KATONA
1327-ben Kathana néven jelentkezik az oklevelekben (Documente. XIV. C., II. 223.), 1468-ban Cathora (C. Suciu: Dicţionar istoric.; Györffy: Az Árpád-kori. III. 352.) és
1502-ben Katholna (C. Suciu: i.m.) formában.
1332-ben plébániatemploma van, papja, Péter a pápai tizedjegyzék szerint ebben az évben 30 lotó ezüstöt fizet, majd 30 liliomos dénárt, és 4 régi banálist, 1333-ban 19 dénárt, 1334-ben 7 garast. (Beke: Az erd. egyházmegye. 158.; Documente. XIV. C., III. 149, 197.; Györffy: i.h.)
A mai temető helyén, a Haller-féle kápolnánál egy bencés apátsági kolostortemplom állott. Ma már nem lehet eldönteni, hogy ez volt-e a plébániatemplom is. A kolostor és temploma ugyanis a Basta korszak háborús viszontagságai következtében elpusztul, bizonyára azért is, mert a szerzetesrend a reformáció idején megszűnik.
Köveiből építik a XVII. században a második
templomot és a temetőben álló Haller-kápolnát (kriptakápolna).
Ez a második templom a XVIII. század végéig szolgált, amikor roskadozása miatt új templom építése vált szükségessé. A patrónus a br. Bornemissza családot új templom építésére szólítja fel, amit a család megtagad. Helyette a gr. Haller család és más jótevők támogatásával építik fel 1802–1806 között a ma is álló templomot. (Schematismus. 1882. 120.; Historia Domus.)
A reformáció idején a hívek a templommal együtt reformátusok lesznek.
1731-ig nem volt szentmise. A megmaradt vagy később ide települt katolikusoknak
1731-ben a mócsi plébános jött át az uradalmi kápolnában szentmisét mondani. Annyian gyűltek össze, hogy nem férhettek mind be, ezért a nép harangozás közben az egyházi ruhákkal és felszerelésekkel bevonult a református templomba és birtokba vette azon a címen, hogy az egykor katolikus volt, vagyis úgy tekintette, mint a középkori templom folytatását.
A reformátusok ezután az udvari kápolnába szorulnak, és csak 1817-ben építenek templomot. (Ref. Névkönyv. 1886. VI.) A XVIII. században katolikus és református anyaegyház van (Benkő J.: Transsilvania. II. 165, 184.) és e század elején is létezik mindkettő, bár a református közben csak filiaként.

Római katolikus templom

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages