44. NAGYÖLYVES
44. NAGYÖLYVES
1321-ben Wluesnek (Documente. XIV. C., II. 17.; Györffy: Az Árpád-kori. III. 266.), 1440-ben Ewlwesnek (C. Suciu: Dicţionar istoric.) írják az okiratok.
1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben a pápai tizedjegyzék szerint Ilyés pap 1 és fél fertót fizet ezüstben, majd 40 banálist (régit), 1333-ban 5 lotó ezüstöt, 1334-ben 24 régi banálist, majd 64 régi dénárt, 1335-ben 1 fertó ezüstöt. (Beke: Az erd. egyházmegye. 159.)
A tizedjegyzékben szereplő Pycula, Pytula azonosítása Nagyölyvessel Beke részéről, ha nem volna bizonyos, a plébánia létét 1440-ben mindenképpen bizonyítja, mert Márton a plébánosa, aki egyben a régeni kerület dékánja is. (Miscellania. III. f. 3. num. 116., Beke jegyzete szerint.)
Román stílusú temploma egyike a legrégebbieknek. (Ref. Névkönyv. 1893.)
Kelemen építését a XIII. századra teszi. (Kelemen: Művészett. I. 257, 6. jegyz.)
A freskók eredetét is a XIII. századra tette, de ebben tévedett; Balogh Jolán szerint a XVI. század elején készültek. A feltárt töredék az Utolsó ítéletet ábrázolta. Elpusztult. Szerencsére megmaradt másolata az Erdélyi Múzeumban, korát a reneszánsz részletek határozzák meg: bal sarkában festett reneszánsz fülke, tojássoros párkánykagylós lunettával. (Balogh J.: Az erd. renaissance. 294, 115.) A freskókat Nemes Ödön ismertette. (Néhány székelyföldi freskóról. Marosvásárhelyi Füzetek. I. 1896. 223–229.)
Középkori katolikus lakossága a reformáció korában református lesz, a templommal együtt. A XVIII. században református anyaegyház (Benkő J.: Transsilvania. II. 187.) és azóta is az.
Református templom
