10. BÖZÖDÚJFALU

Teljes szövegű keresés

10. BÖZÖDÚJFALU
1566-ban jelentkezik az okiratokban Wyfalw néven. (SZOKL. II. 199.) Az 1567-évi regestrumban 15 kapuval jegyzik, szintén Újfalu néven. (SZOKL. II. 219.)
Középkori templomáról az oklevelek hallgatnak, csak utólagos utalásból tudjuk, hogy már a reformáció előtt volt temploma, mert 1729-ben a részben katolikussá lett hívek nevében azon a címen követelik vissza az unitáriusok birtokában lévő templomot, hogy egykor az a katolikusoké volt. (Schematismus. 1882. 176.)
Úgy látszik, a régi templom nem sokáig volt használható, mert 1740-ben fatemplomot kényszerülnek építeni, majd 1784-ben kőtemplomot emelnek. (Schematismus. 1882. 177.) A középkori templomból semmit sem mentettek át.
Középkori katolikus lakossága a reformáció idején református lesz, majd a többség unitárius, a templommal együtt.
Helyi sajátosság, hogy a XVII. század első felében induló szombatosság Bözödújfaluban erős gyökeret ver és folyamatosan, a legújabb időkig tartják magukat a szombatosok, annyira, hogy a közéjük telepedett zsidókkal zsinagógát is létesítenek. E század közepén a szombatosok többsége kivándorol, a maradék katolikus lesz.
A XVIII. században itt katolikus és unitárius egyháznak van temploma (Benkő J.: Transsilvania. II. 166, 188, 227.) míg e század elején katolikus, unitárius s Bözödhöz tartozó református egyház és zsinagóga. Helységnévtár. 1913.)
Az 1980-as években a vízgyűjtőgát építése miatt a falut templomaival együtt felszámolják.

Katolikus templom

Római katolikus templom

Unitárius templom

Bözödújfalvi Madonna

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem