102. KADICSFALVA

Teljes szövegű keresés

102. KADICSFALVA
1566-ban Kadychfalva néven jelentkezik az oklevelekben. (C. Suciu: Dicţionar istoric.). 1567-ben a regestrum 7 kapuval jegyzi (SZOKL. II. 220.); 1658-ban Kajdicsfalva (C. Suciu: i. m.) formában fordul elő.
Középkori temploma nem volt. Székelyszenttamásnak volt filiája.
Ha temploma nem is, de kápolnája legalábbis már a XVII. század elején vagy még előbb lehetett, mert 1614-ben egy bethlenfalvi lakos azt vallja, hogy a pápás papok idejében a bethlenfalviak Kadicsfalvára is jártak prédikációra. (Dávid L.: A középkori Udvarhelyszék. 324.)
1755-ben egy szentegyházasfalvi ember úgy emlékszik, hogy az udvarhelyi Szent Anna-kápolnát „Kadicsfalvára transferálták, mint filiális Eclesiába” (Dávid L.: i. m. 321.). Ez lehetséges, mert ebben az időben Kadicsfalva Udvarhelyhez tartozott.
1656-ban már van templomuk, ugyanis ekkor a szenttamási megyebíró azért perli a kadicsfalviakat, „mert a maguk templomához vágták le az anyaegyház erdejét.” (Dávid L.: i. m. 306. 42. jegyzet)
1769-től Kadicsfalva kérelmezi, hogy önálló plébániát alkosson. Kérése 1802-ben teljesül. Közös erőből 1778–1780-ban új templomot építenek. (Schematismus. 1882. 181.) Ekkor társegyháza Bethlenfalva is.
A középkortól kezdve mindvégig tiszta katolikus falu volt.

Katolikus templom

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem