18. FIÁTFALVA

Teljes szövegű keresés

18. FIÁTFALVA
1460-ban Fyathfalva (C. Suciu: Dicţionar istoric.), 1478-ban Fyadfalva (uo.) néven jelentkezik az okiratokban. Az 1567. évi regestrum 22 kapuval jegyzi. (SZOKL. II. 219.) 1628-ban már Fiátfalvaként (C. Suciu: i. m.) jelentkezik.
Középkori templomáról az oklevelek nem beszélnek, de minden bizonnyal, temploma középkori. Oklevélben templomát először 1631-ben említik, mint egyezkedés tárgyát a reformátusok és unitáriusok között. (Dávid L.: A középkori Udvarhelyszék. 133.)
1783-ban ezt írják róla a templomhasználat szabályzatában: „oly régi, hogy arra senki sem emlékszik”.
A nagyon átalakított templomot a diadalív hajóra és szentélyre osztotta. A sokszögzáródású szentély keleti fala elé az 1803-as általános átalakításkor tornyot építenek, amikor a korjellemző stíluselemek eltűnnek. Eltüntetik a diadalívet is.
Középkori tiszta katolikus lakossága a reformáció során református, majd részben unitárius lesz, ugyanis 1631-ben az unitáriusoknak szeretnék átengedni a templomot a reformátusok, cserében a székelykeresztúri nagy templomért. A csere azonban nem jön létre, a későbbi adatokból pedig az tűnik ki, hogy a reformátusoknak építenek templomot és a régi az unitáriusoké marad. Mivel azonban a reformátusok temploma elpusztul, 1726-ban azt jegyzik fel, hogy az unitáriusok meg a reformátusok közösen használják a régi templomot, de az 1732. évi feljegyzés szerint „panaszosan”, mert a reformátusok „nehezen akarják egyaránt építeni a templomot”. (Dávid L.: i. h.) 1783-ban is közös használatról szól a szabályzat.
A XVIII. század végén mindkét vallásnak saját anyaegyháza van, a régi templom azonban az unitáriusoké, de továbbra is közösen használják a reformátusokkal. (Kovács: Magyar ref. templomok. I. 162.) Erről írja Orbán Balázs a következőket: „mily költséges és gyakran a népet túlterhelő az a szokás, hogy sok vallású faluban néha 3–4 külön templomot kell építeni, mit a felekezetek egymásközti versenye néha nyomasztóvá is tesz. Nem lehetne-e a jóságos Istent mindenütt ugyanazon templomban imádni, mi csak jó irányba hatna, mert az emberek összesimulását és testvériesülését eredményezné.” (Orbán: Székelyföld. I. 26.)
Más egyház és templom Fiatfalván nem volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages