76. ÚJSZÉKELY

Teljes szövegű keresés

76. ÚJSZÉKELY
Neve 1448-ban tűnik fel az okiratokban Vyzekel– Újszékely formában. (C. Suciu: Dicţionar istoric.) 1567-ben a regestrum 27 kapuval jegyzi (SZOKL. II. 219.) 1576-ban Újszékelyként (C. Suciu: i. m.)
jelentkezik.
A hagyomány szerint eredetileg a Küküllő partján feküdt s Víztelek volt a neve. Onnan költözött mai helyére s vette fel a Székelyújfalu, majd Újszékely nevet (1448-ban).
Középkori templomáról nincs adat, de abból a tényből, hogy a reformáció századában és a következő században is a reformátusok meg az unitáriusok a régi templom birtoklásáért vitáznak, bizonyos, hogy a
templom reformáció előtti volt. A reformáció korában az egykori katolikus templom előbb a reformátusoké lesz, majd hosszú ideig az unitáriusoké. 1657-ben Barcsay Ákos segítségével visszaszerzik a reformátusok. Az akkori jogszokás szerint az unitáriusoknak közösen kellett volna templomot építeni a reformátusokkal, de ez akkor elmaradt. (Juhász: Ref. egyházmegyék. I. 41.; Ker. Magvető. 1879. 40.)
Fennmaradt régi harangja, mely dátuma és felirata szerint már a reformátusok idejében készült: „IN NOMINE DEI PATRIS ET FILII AEIUS UNIGENITI JESU CHR. FUSA EXPENSIS SZÉKELY UJFALU ECCLESIAE IS IT STEPHANUS BOLTOS C. H. CORONENSIS FECIT ANNO 1684 “. (Orbán: Székelyföld. I. 20.) Később az unitáriusok is templomot építenek maguknak, amelynek homlokzatán felirat jelzi hitvallásukat: „IN HONOREM UNIUS DEI”.
A XVIII. században református és unitárius templom és anyaegyház van (Benkő J.: Transsilvania. II. 189, 228.), és e század elején is csak az. (Helységnévtár. 1913.)

Unitárius templom

Református templom

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages