89. CSEHÉTFALVA

Teljes szövegű keresés

89. CSEHÉTFALVA
1566-ban Cheherdfalva néven jelentkezik a forrásokban (C. Suciu: Dicţionar istoric.), 1567-ben a regestrum 17 kapuval jegyzi. (SZOKL. II. 220.) 1602-ben Csehédfalva (C. Suciu: i. m.) formában fordul elő.
Régen Tarcsafalva filiája volt.
Egy 1618-ból való egyezséglevélből az derül ki, hogy elszakad az anyaegyháztól, s így bizonyos, hogy korán volt saját temploma.
Ez a régi templom a falu keleti szélén egy dombtetőn állott, s temető vette körül. 1823-ban lebontják és anyagából a falu közepén újat építenek, amint azt mennyezeti felirata megörökíti.
A régi templomból egy a XV. század stílusát képviselő szemöldökgyámos ajtókeretet az új templomtorony alatti bejárathoz építettek be.
Ugyanebből a korból való a harangja, de pontos dátummal: „O REX GLORIE VENI CUM PACE ANNO DOMINI 1481”. (Orbán: Székelyföld. I. 113.; Dávid L.: A középkori Udvarhelyszék. 93.)
Az első templom boltozatos lehetett, a késő gótikus korból. 1631-ben átalakították, amikor festett kazettás mennyezetet kap, de 1789-ben még kívül megvannak a kőlábak, melyek a korábbi boltozatra utalnak. Egy 1688-as felirat „kereken való boltozást” örökít meg, vagyis diadalívet.
Különálló faharanglábon két harangja volt.
Tiszta katolikus lakói a reformáció során kevés kivétellel unitáriusok lesznek, a templommal együtt.
A XVIII. században unitárius anyaegyház (Benkő J.: Transsilvania. II. 228.), és e század elején is csak unitárius temploma és egyháza van. (Helységnévtár. 1913.)

Unitárius templom

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages