15. KIBÉD

Teljes szövegű keresés

15. KIBÉD
Oklevélben először 1499-ben jelentkezik Kjibed néven, 1561-ben pedig Kibédként. (C. Suciu: Dicţionar istoric.) Az 1567. évi regestrumban 20 kapuval népes faluként jelentkezik. (Orbán: Székelyföld. IV. 23., 1. jegyz.)
A pápai tizedjegyzékben ismeretlen, de több adat szól amellett, hogy már a reformáció előtt temploma volt. 1552-ben a régi templomot javítják: „a templom fundamentuma vettetett fel anno 1552-ben, amint a fali inscriptioból láttuk” – írja a református egyházközség jegyzőkönyve. Ugyanezen forrás szerint: „Annakutána a ref. hívektől bővíttetett és a torony egész fundamentumából építtetett Anno 1640 a b. emlékezetű ns. Erdélyországa nagy fejedelme idejében” .
1709-ben a kuruc harcok idején felégetik, csak kőfalai maradnak meg. 1710-ben építik fel újra. (Benkő K.: Marosszék. 230.; Orbán: i.m. IV. 23., Cserei Mihály Historiájára hivatkozva.)
Mai temploma 1820–1826-ban épült. (Kovács: Magyar ref. templomok. II. 644.)
Még két adat bizonyítja, hogy az eredeti templom már a katolikus korban állott: a templomnak sekrestyéje volt, amit a református időkben már nem építettek, valamint az, hogy az új templomban megőrizték a torony alatti kaput, amelynek szemöldökkövén az 1710-i újjáépítés dátuma szerepel; a kapu gótikus stílusú. (Ref. Névkönyv. 1897. 34.)
A katolikus kori és reformáció előtti templom mellett szól az a hagyomány is, amely egy reformáció előtti katolikus pap ballépését örökíti meg, akit hívei elkergettek, és a katolikus hívek ekkor lettek reformátusok. (Ref: Névkönyv. 1897. 34.)
Más vallás, illetve egyház Kibéden azóta sincs.
A helynevek is erről vallanak: Ugron, Tabik patak, Fenes patak (Orbán: i.h.), Kotrosbérce, Kotros feje, Gerendus, Mátyus Péter útja, Szilas, Keverék, Likatfő, Abódi csertető, Uzon patak, Kökönyes patak, Kotros patak, Nagyasú patak (Benkő K.: i.m. 227.).

Református templom

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages