2. BEREKERESZTÚR

Teljes szövegű keresés

2. BEREKERESZTÚR
A szent keresztről elnevezett egyházközségek, ill. falvak mind régiek és a szent keresztről elnevezett templomuktól kapták nevüket.
1335-ben a pápai tizedjegyzékben Berechce szerepel, Berekete néven, amelyet Benkő feltételesen Berekeresztúrral azonosít, ami minden bizonnyal igaz lehet, mert más hasonló helységnév nincs a kerületben. Régiségét az is alátámasztja, hogy több falu népének volt központi templomos helye.
1484-ben Keresztúr néven említik. (C. Suciu: Dicţionar istoric.)
Templomának építését a XV. századra teszik. A Református Névkönyv szerint (1903. 6.) 1385-ben épült, tornyával együtt. Bizonyos, hogy már előbb volt templom, amire bizonyíték a pápai tizedjegyzék és az is, hogy a ma álló templom, román kori elemeket őriz, amelyek a korábbi templom részei lehettek. (Entz G.: Székely templomerődök. 3.)
A tizedjegyzékben felvett papja, Péter 1335-ben kétszer is fizet: előbb 32 dénárt, majd 31 dénárt.
Lelkesen ír a templomról Orbán Balázs (Székelyföld. IV. 75.), amelyet Beke is idéz (Az erd. egyházmegye. 168.): „Keresztúrnak érdekes régi temploma van, amely nemcsak építészeti műbecse, de páratlanul szép fekvése miatt is feltűnő, mert a falutól keletre eső, cukorsüveg alakú, a völgy fölé legalább kétszáz lábnyira emelkedő dombnak tetőormát koronázza... Szép fekvéssel összhangzatos műbeccsel találjuk, mert az egyház egyik tisztes emléke az átmeneti korszaknak: s mint ilyen, öt évszázadot átélt tisztes képviselője azon tőlünk oly távol eső múltnak, amidőn Nagy Lajos a magyar trónon ült...”
Ugyancsak Orbán Balázs leírása szerint a templom egyhajós épület, szentélye a nyolcszög három oldalával záródik; a hosszszentély déli oldalán két csúcsíves ablakkal. A hajó déli oldalán is ilyen alakítású és nagyságú csúcsíves ablaka van. Körívesek a hajón látható ablakok (három) és az oldalajtó. Köríves volt a lebontott diadalív is. Ez a lebontás az 1790. évi általános javítás alkalmával történt, amikor az összehasadozott boltíveket kékre festett deszkamennyezettel helyettesítették mind a hajóban, mind a szentélyben. Alján és oszlopain faragott kövek maradtak meg. (Benkő K.: Marosszék. 198.)
A torony alatt a belső kapu csúcsíves, a külső kapu azonban még román kori köríves. A torony boltozott, a második emeleti kórusba nyíló ajtó szintén gótikus.
Entz Géza a homlokzati toronnyal ellátott erődtemplomok közé sorolja. (Erdélyi Múzeum. 1943. 22.) Erre feljogosítja az is, hogy hajdan erős várfallal volt körülvéve (lásd az Orbán Balázs által közölt képet is: IV. 77.) és a torony ablakréseit lőréses védelemre képezték ki.
Oldalfalait egykor al fresco képek díszítették, ami a lehullott vakolat alól itt-ott előtünedezett. (Orbán: i.m. IV. 76.) „Belül négy oldalán régi fala vakolásába vágott nevek látszanak, kettő 1600-ból, egy 1595-ből”, írja Benkő Károly (i.h.).
Az 1900-ban végzett átalakításig még jól látszott a katolikus korból származó oltár helye. (Ref. Névkönyv. 1903. 6.) Ugyancsak abból a korból való harangja is, melynek felirata: „Veni Rex glorie cum pace. S.R.1542.” (Orbán: i.h.) A templom alatt sírbolt van, amelyet 1614-ben a döghalál miatt bezártak. (Benkő K.: i.m. 199.)
A középkorban katolikus közösség volt, mely a reformáció idején református lett és az is maradt mindvégig.
A régi hívekről a helynevek tanúskodnak; a XVI. századból: Akasztófa, Bérc, Cségató, Egerespataka, Kendőföld, Májai ösvény, Nagy mál, Rakottyás, Ropó, Schola mellett, Szénégető, Tekeres körtvély, Torboszlai szeg, Varga erdeje, Verő fél (mind 1579-ből). (SZOKL. VI. 405.); a XIX. századból: Cságató, Csere, Csere oldal, Eperjes, Nagy hegy, Verőfény, Farkas (Benkő K.: i.m. 197.), Képes domb (Orbán: i.m. IV. 77.). Utóbbiról az a hagyomány, hogy a búcsújárók pihenőhelye volt.
A katolikus kornak érdekes emléke volt, hogy templomának a tornyán ott ékeskedett a kereszt még másfél század múltán is, és csak 1712-ben próbálták eltávolítani. (Marosvásárhely Historia Domus. 125.)
Más vallású egyház nem volt soha, noha újabban beköltöztek más vallásúak is.
Már a középkorban tekintélyes egyházközség, mert 7 falu tartozott templomához, mint fília: Kendő, Mája, Márkod, Nyárádmagyaros, Nyárádselye, Székelybere, Torboszló.

A régi református templom
(Orbán Balázs után)

Református templom

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages