49. NYÁRÁDTŐ
49. NYÁRÁDTŐ
Mai nevén már 1264-ben jelentkezik Naradtewnak írva. (C. Suciu: Dicţionar istoric.) 1332–1335-ben a pápai tizedjegyzék szintén ennek a névnek változatait örökíti meg: Narad, Naragtu, Naradyn. (Beke: Az erd. egyházmegye. 166.; Orbán: Székelyföld. IV. 216.) 1390-ben Nyaradtew formában írják. (Barabás: SZOKL. VIII. 136.)
1332-ben plébániatemploma van, papja, István a pápai tizedjegyzék szerint ebben az évben 25 dénárt fizet, 1334-ben 20 dénárt, 1335-ben 40 dénárt. (Beke: i.h.; Orbán: i.h.) 1390-ben a nyárádtői templom papját név nélkül említik. (Barabás: i.m. VIII. 37.) 1442-ben János a plébános (Beke: i.m. 166., jegyz.), 1440-ben pedig papja Balázs. (Teleki Codex. II. 8.) Az 1502. évi oklevélből az tűnik ki, hogy Lőrincfalva és Maroskeresztúr (Keresztúrfalva) Nyárádtő harangja alá tartozott, tehát templomának filiája volt. (Barabás: i.m. VIII. 197.)
Középkori templomáról a hagyomány azt tartotta, hogy „messze vidéken nem volt párja”. (Orbán: i.h.)
1601-ben a Basta-féle harcok idején Basta katonái a templomba menekült „lakosokra ontották a templomot”.
Újabb pusztulás az Ali-féle hadjárat idején éri, aminek nyomán 1662-ben puszta templomról tesznek említést. Kakucsi Péter Apafi Mihálynak azt írja, hogy Kemény János hajdui „nappal az erdőben s a puszta templomban beállnak, úgy leselkednek az Maros mellett Nyárádtő táján”. (SZOKL. VI. 264.)
1776-ban a nyárádtői katolikusok közül a legöregebbek azt vallják, hogy a reformáció korában a katolikusoknak kőből épült díszes templomuk volt Nyárádtőn, a mai temetőben.
1783-ban Nyárádi Péter meg azt vallja, hogy a templomot az ellenség döntötte romokba köveit s egyéb anyagát 60 évvel később a marosvásárhelyi templom építéséhez hordták, felségi engedéllyel. (Historia Domus. 52.) A marosvásárhelyi templom építését 1728-ban kezdik el, tehát a 60 évvel előbbi dátum egybeeseik az Ali basa-féle pusztításokkal. Eszerint a templom romjai 1728-ig még állottak.
A pusztulás nagyságáról, mely nemcsak az épületet érintette, hanem az élőket is, azok az embercsonthalmok vallanak, amelyeket másfél öl mélységben a régi templomnál találtak. (Benkő K.: Marosszék. 263.)
A templom helye a temetőnek a reformátusok által használt részében, a katolikusok temetőjének közelében ma is látható.
Az ősi templomból megmaradt egy harang, mely a maroskeresztúri templomba került. Felirata: „Sit nomen Domini benedictum 1597”. (Orbán: i.h.)
A középkori tiszta katolikus lakosság a reformáció idején református lesz, a templommal együtt. A reformátusok az ősi templomot a pusztulásig használják. A templom lerombolása után csak imaházat tartanak, és csupán 1939-ben építenek kőtemplomot. Ennek oka az is, hogy a XVII. századi háborús idők pusztításai után a hívek száma megfogyatkozik, a XVIII. században pedig több család katolikus lesz. Ekkor a katolikusok visszakövetelik a középkori templom javainak egy részét is. 1776-ban – a falu legöregebb embereinek vallomása alapján – számbaveszik, milyen birtokai voltak a katolikus egyháznak a reformáció korában.
Mivel a templom romos állapotban volt, visszavételéről nem lehetett szó, így javainak csupán egy részét kapják vissza, és ezért 1752–1792 között magánházban tartják a szentmisét, „egy kis omladozó házikóban”, s csak 1818-ban építenek egy „sövény falú, zsindelyes fedelű” kápolnát. Kőtemplomuk építési ideje 1907. 1974-től önálló plébánia.
A középkori templom korszakából, illetve a reformáció korából más vallásúakról nincs adat.
Katolikus templom
