50. PUSZTASZENTMÁRTON
50. PUSZTASZENTMÁRTON
1332-ben de Sancto Martino, 1348-ban Scentmartun, 1502-ben Zenthmarton néven jelentkezik a forrásokban. (C. Suciu: Dicţionar istoric.)
1332-ben plébániatemploma van, papja, Dezső ebben az évben a pápai tizedjegyzék szerint 30 dénárt fizet, majd 30 liliomos és 4 kicsi dénárt, 1335-ben pedig 18 (Beke szerint 28) dénárt. (Beke: Az erd. egyházmegye. 185.; Documente. XIV. C., III. 122, 132, 143, 209.)
1332-ben Szent Márton tiszteletére szentelt temploma van, és a település is csak templomától kaphatta a nevét. A név alapján a templom építése legalább két évszázaddal előbbre, a XII. század közepére tehető.
A középkori falu és unitárius temploma rég elpusztult. Emlékét a később keletkezett kis falutól keletre, a Rödi-völgy torkolatától jobbra emelkedő előhegy helyneve őrzi: La beszerika. Pusztulására későbbi előneve (Puszta) is utal.
Pusztulását a hagyomány az 1658-as török-tatár ostromnak tulajdonítja, amikor az ide menekült Szentmárton, Kispethlend és Bányabükk népe az ostromlók áldozatául esik.
1611-ben még áll a falu, tehát az esemény csak ezután, az 1660-as években történhetett.
A kiirtott lakosság után a hívek nélkül maradt templom sem kerülhette el sorsát. A XVIII. század végén még romfalai magasan állottak, de Orbán Balázs már csak az alapfalakból állapíthatta meg, hogy itt egy XIII. századi román stílusú templom volt. Köveit széthordták. Orbán Balázs azt is megállapította, hogy erős várfal és többszörös védősánc vette körül. (Orbán: Torda város. 455–457.)
A templomot temető övezte. Oda temethették a sok áldozatot is, mert a záporesők a templomdombról az idők során nagymennyiségű embercsontot mostak ki.
