8. ARANYOSGYÉRES

Teljes szövegű keresés

8. ARANYOSGYÉRES
1292-ben Gerusteluke néven jelentkezik a forrásokban. (C. Suciu: Dicţionar istoric.) 1331-ben Gerusként (uo.) fordul elő. A XIV. században hosszú ideig lakatlan. 1403-ban Geres juxta fluvium Aramyas, 1575-ben Gyres (uo.) a neve.
A kőkerítéssel körülvett erős kőtemplom a falu, később a város főterén áll. Régen magas, oldaltámokkal erősített volt a kőkerítése, most azonban alacsony. (Orbán: Székelyföld. V. 145.)
A szószék melletti emléktábla felirata szerint 1679. május 30-án tették le alapkövét és 1680-ban fejezték be építését. Alapítója Rhédei Ferenc, Kolozs megyei főispán.
Kérdéses, hogy volt-e itt előbb templom a középkorban.
Majdnem bizonyos, hogy Gyéresszentkirállyal közös temploma volt Gyéresnek; ill. Gyéres csak filia volt. A Gyéresszentkirályt ért pusztulás magát Gyérest is érintette.
1610-ben Báthori Gábor 55 lovastestőrét telepíti ide, és Bethlen Gábor is telepít Gyéresre hajdúkat. Mivel minden jel azt mutatja, hogy a szentkirályi templom ekkor már nem létezett, elképzelhetetlen, hogy lakói templom nélkül maradtak volna, s így a fent említett templomépítés egy már korábbi templom létezését feltételezi. Az is valószínű, hogy az új templom az elpusztult szentkirályi középkori templom helyén épült s így annak utóda.
A Báthori-féle telepesek már reformátusok és „virágzó református egyház létezik a XVII. században”. (Ref. Névkönyv. 1868. 25.)
A XVIII. században református anyaegyház (Benkő J.: Transsilvania. II. 183.), s e század elején is református temploma és egyháza van. (Helységnévtár. 1913.)

Református templom

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages