18. FELLAK

Teljes szövegű keresés

18. FELLAK
1310-ben Fellok néven jelentkezik a forrásokban. (Documente. XIV. C., I. 176.) 1364-ben Fellak, 1461-ben Fellak, 1496-ban Magyar-Fellak, Oláh Fellak, 1769-ben Szász Fellak formában jelentkezik. (C. Suciu: Dicţionar istoric.)
Középkori templomáról csak későbbi adatokból következtethetünk. Nevezetesen abból, hogy a XVI. század végén önálló református egyházközség, tehát bizonyos, hogy a reformáció századában az előzőleg létező katolikus hívek lettek reformátusok, a templommal együtt.
1496-ban jelentkező Magyar előneve és az alább idézett helynevek középkori katolikus lakóiról beszélnek.
Később jelentkező Szász előneve egykori szász lakóira utal, akik eredetileg szintén katolikusok voltak, de később részben (Kádár szerint) Szászlekencére vándoroltak, részben beolvadtak.
A reformátussá lett egyházközség még a XVII. század elején református anyaegyház, de már 1622-ben elpusztult templomáról van adat.
Az 1754. évi összeíráskor templomának alapköveit is alig tudják megmutatni.
A papi állást 1644-ben szüntetik meg, és azután csak filiaként létezik. (Kádár: Szolnok-Doboka vm. III. 448–449.)
A helynevek lakóiról vallanak: 1364-ből Hegyorr, Berejó-pataka, Mellyes patak, Fella-pataka, Chycholhegy, Szakadozóföld, Nyerges-hegy, Élesbérc; 1644-ból Felsőtábla, Határra menő, Pad, Bréte felé, Szőlőhegyen, Nagyfalu felé, Gyilkosfa, Mocsár, Macok, Fellaki erdő, Cserealj, Nagyalj, Földvár, Köbiki, Nagy kígyóstó, Korodhasadékja, Korodtava, Ádámfölde, Szőlőhegy; 1679-ből Úr rétje. (Kádár: i.m. III. 451.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem