40. MÁNYIK
40. MÁNYIK
1329-ben Manik, 1332-ben Manich, Monich, 1515-ben Manyik, 1600-ban Körtvélyes-Manyik néven jelentkezik a forrásokban. (C. Suciu: Dicţionar istoric.; Györffy: Az Árpád-kori. II. 80.)
1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben papja, Péter a pápai tizedjegyzék szerint 9 garast fizet, 1334-ben 3 garast, 1335-ben 4 garast (Beke: Az erd. egyházmegye.112.; Györffy: i.h.; Documente. XIV. C., III.140.) 1643-ban azt jegyzik.fel, hogy kőtemploma még áll, mellette faharanglábon egy harangja, de papilakja már elpusztult. (Kádár: Szolnok-Doboka vm. V. 135.; Balogh J.: Magyar, fatornyok.) 1754-ben már elpusztult faluról írnak, s a templomról úgy emlékeznek, hogy „egykor a dombon állott”. 1830-ban csak a templom helyét ismerik, cintermét, ill. temetőjét szántónak használják.
Középkori katolikus hívei a templommal együtt átélik a reformáció változásait. Kádár valószínűnek tartja, hogy a szomszéd egyházakhoz hasonlóan a XVI. század második felében az unitárius vallás állandósul. (Kádár: i.h.)
Az 1600-as évek elején és 1643-ban újra református egyház, de csak filia. A következő századig a református falu teljesen elnéptelenedik. (Szabó T.A.: Szolnok-Doboka m. 114.) Temetője emlékét helynév őrzi.
Későbbi lakói keleti szertartású hívek.
A régiekről csak a helynevek beszélnek: 1644-ből Tövisköze, Tűzpalló, Hegykút, Gyalogút, Ösvény, Nagy barázda, Mellyes szél, Sulcus maior; 1754-ből Régi magyar temető, Mellyes. (Kádár: i.m. V. 137.)
