47. SAJÓMAGYAROS
47. SAJÓMAGYAROS
1235–1270 között Monyoros néven jelentkezik a forrásokban. (Györffy: Az Árpád-kori. II. 79.) 1292-ben Mungerochs, 1332-ben Monorous, 1597-ben Mogyoros, 1621-ben Magyaros formában fordul elő. (C. Suciu: Dicţionar istoric.)
1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben papja, Péter a pápai tizedjegyzék szerint 1 garast és 12 kicsi dénárt fizet. (Beke: Az erd. egyházmegye. 112.; Documente. XIV. C., III. 140.; Györffy: i.h.)
1363-ban plébánosa, aki egyben alesperese a sajói kerületnek, tanúskodik Gombási Domokos végrendeletéről. (Teleki Codex. 122.; Beke: i.m. 112., jegyz.)
1407-ben Pelbárt a plébános (Urkundenbuch III. 438.)
Mivel a település már a XIII. századból ismeretes, temploma is legkésőbb a XIV. században épülhetett. Kőtemplom volt. 1863-ban leég, s ekkor 400 évesnek tartották, ami a XV. századi átépítési korát idézi. (Kádár: Szolnok-Doboka vm. VI. 28.) Fennmaradt román kori portáléja.
A középkorban tiszta katolikus település. A reformáció idején lakói lutheránusok lesznek, majd a magyarok tovább lépnek, áttérnek a református hitre. A középkori templom a lutheránusoké marad, de a reformátusoknak is külön egyházuk van 1621-ben. (Kádár: Szolnok-Doboka vm. népokt. tört. 441.)
A XVIII. században már csak a lutheránusoknak van anyaegyházuk és templomuk.
A második világháború után 1953-ban már nincs lelkipásztoruk. A református egyház
„hívei nagyon leapadtak”, amint a Református Névkönyv megállapítja. (Ref: Névkönyv.
1890. 41.)
Lutheránus templom
