59. VASASSZENTIVÁN

Teljes szövegű keresés

59. VASASSZENTIVÁN
1305-ben Szenthyuan néven jelentkezik a forrásokban. (Györffy: Az Árpád-kori. II. 89.; C. Suciu: Dicţionar istoric.) 1328-ban Sent Iwan, 1329-ben Zentiwan, 1332-ben de S. Johanne, 1457-ben Zenthivanfalva, 1583-ban Vasas Zenthivan formában fordul elő. (C. Suciu: i.m.)
1305-ben plébániatemploma van, mert a Szentiván nevet Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt templomától kaphatta. Ezt erősíti meg a pápai tizedjegyzék, mely szerint 1334-ben de S. Johanne papja, Miklós 3 garast fizet. (Beke: Az erd. egyházmegye. 192.; Documente. XIV. C., III. 193.; Györffy: i.m. II. 90.)
Az 1602. évi háborús pusztítások után 1622-ben templomáról azt jegyzik fel, hogy még áll, de papilakja és iskolája már rom. 1643-ban kőtemplomának csak romjai léteznek. (Kádár: Szolnok-Doboka vm. VII. 72.) 1754-ben templomának helyére mindössze csupán egy határnév emlékeztetett: Locu beszerike ungureszke. A helyet br. Apor Péter a saját birtokához csatolja. (Kádár: Szolnok-Doboka vm. népokt. tört. 541.) Köveit a múlt század 60-as éveiben Torma Károly saját udvarába hordatta. Erre a sorsra jutottak Kendi Ferenc két feleségének 1818-ban felfedezett, addig hányódó sírkövei is (Bánffy Magdolnáé 1538-ból, Lovas Katáé 1551-ből), amelyek egykor a templomban az elhunytak emlékét őrizték. (Balogh J.: Az erd. renaissance. 189, 292.) A sírkövekből lépcső lett az új palotában. (Kádár: i.h.)
Középkori katolikus lakossága a reformáció idején református lesz, a templommal együtt. 1602-ben annyira elpusztul, hogy csak két református marad. (Kádár: i.h.; Szabó T. A.: Szolnok-Doboka m. 114.)
A helynevek régi lakóiról vallanak: 1326-ból Szarkasztó, Kis-Moha, Göckapusa, Körös, Gyepűserdő, Omboztető, Mikolatelekfő, Hollókerek bérc, Tyúkszóbereke, Torliget, Mohar (Kádár: i.h.; Györffy: i.m. II. 90.); 1622-ből Oltoványalja, Hollókerek; 1654-ből Borsi föld; 1730-ból Szamos vége, Pogorhely, Ispány csorgója, Hosszér, Biharrét; 1754-ből Vale Magyarásului; 1757-ben Poiana Kerekesului, Nagymező, Ördöngős, Bungárd (Kádár: i.h.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages