6. BONCNYÍRES

Teljes szövegű keresés

6. BONCNYÍRES
1275-ben Bonchnires néven jelentkezik a forrásokban. (Györffy: Az Árpád-kori. II. 82.) 1318-ban Bonchnirese, 1340-ben Nyires, 1579-ben Boneznyires, 1587-ben Boncz Nyres formában fordul elő. (C. Suciu: Dicţionar istoric.)
A XVI. században a reformátusoknak nagy templomuk és virágzó egyházközségük van. (Kádár: Szolnok-Doboka vm. II. 238.)
1643-ban a templom romokban hever.
Mindkét adat alapján feltételezhető, hogy a templom már a középkorban állott, népes katolikus egyházközséggel.
A reformáció századában a vallási változások során a reformátusok maradnak többségben, s övék lesz a templom is. A korai pusztulást az 1603. évi Basta-féle hadjáratok idézik elő, amikor már csak két lélek és két ház marad a faluban. 1651-ben is csupán két református család van. Ez magyarázza, hogy a rommá vált templom nem támad fel többé. Ekkor a marosvásárhelyi református zsinat még a református papi házhelyet is átengedi használatra a keleti szertartású új lakóknak, de azzal a fenntartással, hogy ha a református hívek száma újra megnő visszaveszi. (Kádár: i.m. II. 238., 240.; Kovács: Magyar ref. templomok. I. 165.)
Középkori híveiről vallanak a helynevek: 1334-ból Boziástelek, Buziásthek (Documente. XIV. C., III. 313.); 1340-ból Zupalmapataka, Wddzberul (Documente. XIV. C., III. 540.); 1493-ból Bozyas, Daruhatár, Mikesalja, Sóspatak; 1576-ból Sántos, Kapus, Szent László kútja, Druhatár, Eresztevény, Tövisaj, Borzás, Borzásfő, Omlás, Tófar, Gyepesfar, Hosszú-ér; 1580-ból Kőhatár, Gyepűsfar; 1813-ból Pusztaszőlő, Recse, Szebeni tányér, Csorgónál, Malomnál, Hesdáti oldal, Sóstón túl. (Kádár: i.m. II. 239.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages