63. MAGYARVISTA
63. MAGYARVISTA
1229-ben Visata néven írják az okiratok. (C. Suciu: Dicţionar istoric.) 1291-ben villa Vysta, 1333-ban Vista, 1437-ben Wystha és 1444-ben Vystha formában jelentkezik. (C. Suciu: i.m.; Györffy: Az Árpád-kori. III. 378.)
1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben papja, János a pápai tizedjegyzék szerint 16 garast fizet, 1333-ban 14 garast és 1334-ben 12 garast és 6 keresztes banálist. (Beke: Az erd. egyházmegye. 139.; Documente. XIV. C., III. 146, 166, 191.; Györffy: i.m. III. 378.)
Temploma jóval előbbi lehet, mert 1291-ben már püspöki birtok. Mivel a templom védőszentje Szent Péter volt, feltételezik, hogy az akkori püspök, Monoszló Péter építtette. (Móré: Arhitectura gotică 36.) A templom védőszentjéről egy 1395. évi oklevél értesít, amikor László a plébános: „Ladislaus Thomas a rector parochialis ecclesiae s. Petri martiris de Visca, Transsilvanae diocesis” (Móré: i.m. 31/72.; Kelemen: Művészett. I. 89.) Ugyanennek a plébánosnak IX. Bonifác 1395-ben benefíciumot engedélyez. Ebben is megjelöli, hogy ő a vistai Szent Péter-templom papja. (Beke: i.m. 139., jegyz.)
1400-ban Gallus presbiter capellanus parochialis de Vyst. (Móré: i.m. 32/74.) 1444-ben és 1449-ben Albert plébános neve fordul elő. (Móré: i.m. 38/76.) 1488-ban Györfi Tamás klérikus, a vistai Szent Péter-templom Boldogságos Szűz oltárának káplánja XIII. Ince pápától a papi rendek felvételének engedélyezését kéri. (Beke: i.m. 139., 7. jegyz.)
A templom eredeti részei román koriak, a XIII. század második feléből. Ezek: a négyszögű szentély alaprajza, a félköríves diadalív, a befalazott sekrestyeajtó kerete, a nyugati félköríves kapu és a nyugati homlokzaton a rozettás körablak. A rozettás ablak fő mintája áttörésekkel díszített kereszt.
A szentély záródása a kideivel és a gerendivel rokon. A déli kapu már az átmeneti kor stílusát képviseli. Az oromfalat a csúcsíves korban (1498-ban) emelték meg és ekkor boltozták újra a szentélyt s látták el csúcsíves ablakokkal. Ebből a korból való a szép pálcafonatos keret fali szentségfülke is. Megcsonkítva maradt meg. (Kelemen: i.m.: 88–99, 266.,18. jegyz.; Móré: i.m. 27, 30.) És a szentély keresztboltozata is az 1498-as dátumot őrző zárókővel. (Balogh J.: Az erd. renaissance. 183.; Pásztortűz. 1927. 467.)
1913-ban szép falfestményeket tártak fel, de azokat a hívek érzékenysége miatt újra bemeszelték. Másolatokban maradtak fenn a budapesti Műemlékbizottság levéltárában és Radocsay közlésében. (Falképek. 170.) Ezek: Utolsó vacsora; Kereszthordozás; Szent Miklós a tengeren; Betlehemi kisdedek leöletése; Hajó szentekkel, Egyiptomi menekülés. (Kelemen: i.m. I. 250., 3. jegyz.)
A mennyezetfestés későbbi, XVIII. századi, Umling Lőrinc munkája 1765-ból. (Kelemen: i.m. I. 105.) Újabb átalakítást 1767-ben végeztek a templomon. (Kovács: Magyar ref. templomok. II. 665.) A templom mellett álló régi faharangláb középkori harangot őriz 1487-ből „Jesus, Maria 1487” felirattal. (Balogh J.: Magyar fatornyok. 165.; Ref. Névkönyv. 1872. 30.) Fatornya 1760-ból való. Középkori tiszta katolikus lakói a reformáció idején reformátusok lesznek, a templommal együtt. A XVIII. században református anyaegyház (Benkő J.: Transsilvania. III. 84.), és e század elején is az. (Helységnévtár. 1913.)
Református templom
