116. RIOMFALVA
116. RIOMFALVA
1283-ban jelentkezik először oklevélben villa Rihini néven (S. Suciu: Dicţionar istoric.) 1359-ben villa Richini, 1492-ben Rychenfalwa, 1532-ben Rychesdorf (uo.) formában fordul elő.
1383-ban már van temploma, melynek papja Henrik. (Urkundenbuch I. 145.)
A templom szentélyében az 1453-as évszám egy későbbi építkezés befejezését jelzi. Stíluselemei alapján a templom eredetét az előző századra kell tenni, sőt a XIII. században is lehetett elődje, mivel a szász telepítés ekkor már megtörtént ezen a tájon. (Kemény–Gyimesy: Ev. templomok. 125.; Roth: Die d. Kunst in S. 93.; Komm mit. 1976. 158.; Göllner: Geschichte der D. in R. 33.)
1453-ból plébánosa is ismeretes: Christianus. (Urkundenbuch. V. 366, 380, 427.)
Temploma háromhajós bazilika. A mellékhajók szentélyeit elfalazták: a délit kápolnának, az északit sekrestyének használták. Utóbbiba a főszentélyből szép csúcsíves ajtókeret nyílik. A mellékhajók a főhajóhoz 5 pár árkádívvel kapcsolódnak. Mindhárom hajóját és szentélyét is bordás keresztboltozat fedi.
A sekrestyeajtó keretében a berethalmi ajtószárny mása áll 1516-ból. (Balogh J.: Az erd. renaissance. 145, 328.; Kemény–Gyimesy: i.m. 126.)
Az északi kapunak csak kőkeretét sejtik, mert a kőkerítés építésekor befalazták. A déli kapu csúcsíves. Előtte a régi oltárasztal köve fekszik.
A szentélyt, az oldalhajókat változatos kőráccsal díszített ablakok világítják meg, melyek két-három osztásúak. A záróköveket és oszlopfőket szép, változatos kőfaragványok díszítik, ezek: maszkok, pelikán, az Atya keze, emberfő, az Atya képe, két kard között, levéldíszek, az Atya mellképe, Isten báránya, Jézus könyvvel, amint kezét áldásra emeli. A pelikán a szentségfülke timpanonjában is szerepel, szép gótikus keretben.
A nyugati kapu csúcsíves mezejének domborműve Jézus keresztre feszítését ábrázolja. Központjában a feszület töredékesen maradt meg. Jobbján három lovas, kifejezett közömbösségben, balján Mária, Mária-Magdolna és Szent János mély fájdalomban. A feszület karjai között, a felhők mögött, angyalok lebegnek. A faragványok keletkezésének idejét az 1400-as évek elejére teszik, míg a szentségfülkéjét 1520-ra. (Gh. Arion: Sculptura gotică. 50, 52.; Komm mit. 1976. 158, 162.; V. Drăguţ: Arta gotică. 286.; Roth: i.h.; Fabritius: S. Kirchenbürgen. 69, 78/15.)
A templomhoz nem csatlakozik torony: a templomtól 8 méterre külön harangtorony áll.
A szentély és hajó találkozásánál a diadalív kettősségéből és erős pilléreiből arra következtetnek, hogy oda négyzet alakú tornyot terveztek.
A templomot egyszerű fal vette körül, melyből csak egy torony maradt meg és a déli fal egy szakasza 2 méter magasságig, amelyet 1888-ban lebontanak. Az északi fal 1910-ben kerül erre a sorsra.
Szerzetesek is voltak, mert adat van arról, hogy a reformációkor elűzik őket. (Fabini)
Középkori tiszta katolikus lakossága a reformáció idején lutheránus lesz, a templommal együtt. A XVIII. században lutheránus anyaegyház, és e század elején is az. (Benkő J.: Transsilvania. II. 206.; Helységnévtár. 1913.)
Lutheránus templom
A lutheránus templom bejárata
