46. GARAT

Teljes szövegű keresés

46. GARAT
1309-ben Lapis, 1420-ban de Lapide, 1432-ben Siein, 1508-ban Steyn néven jelentkezik az oklevelekben. (C. Suciu: Dicţionar istoric.)
1309-ben plébánosa a szász papok és a székeskáptalan perében szerepel, neve Henrik. (Beke: Az erd. egyházmegye. 14., jegyz.; Documente. XIV. C., I. 93.) Ekkor tehát temploma van.
1420-ban Salamon a plébános, aki egyben Szászkézdi dékán. (Urkundenbuch IV. 127.)
Eredetileg torony nélküli, háromhajós bazilika rendszerű épület volt. Négyzetes alapú szentélyét kereszthálós boltozat fedte, a hajót pedig sík mennyezet. Apszisa félkörívvel zárult. Az oldalhajókat a középhajótól négy pár félköríves oszlopos árkád választotta el. Az oldalhajókat is feltételezhetően kereszthálóboltozat fedte.
Védelmi okokból a templomot többször átépítették: oldalhajóit lebontották, az árkádíveket befalazták, a szentély fölé védőemeletet húztak. A hajót követ utánzó bordahálózatú dongaboltozattal látták el. Erről dátum is van: 1517. A boltozat bordái változatos formájú gyámkövekről indulnak. A középhajó falai a padlástérben a boltozat fölé nyúlnak, ahol a régi köríves felső ablakok keretei is megtalálhatók.
A templom nyugati homlokzatához később tornyot építenek, amelyet földrengés háromszor is ledönt (1738-ban, 1763-ban és 1802-ben). A XV. században várfallal veszik körül.
Mai formájában 1845-ben építették, amikor a középhajó fölé védelmi célokból épített emeletet lebontják és a hajót nyugat felé meghosszabbítják. Ekkor kerül előcsarnok a szentély déli kapuja elé. (Komm mit. 1881. 154–156.) A belső várfalat lebontják. Mai temploma újabbkori épület. (Nägler: Die Ansiedlung. Tafel XVII./XVI.)
Középkori tiszta katolikus lakói a reformáció idején lutheránusok lesznek, a templommal együtt. Az oklevélben jelentkező neve is szász jellegét jelzi. (Göllner: Geschichte der D. in R. 29.)
A XVIII. században lutheránus anyaegyház, és e század elején is az. (Benkő J.: Transsilvania. II. 211.; Helységnévtár. 1913.)

Lutheránus templom

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem