79. KÜKÜLLŐVÁR

Teljes szövegű keresés

79. KÜKÜLLŐVÁR
1075-től királyi vár: Szt. László alapítása. (Fabini)
1177-ből villa Cuculiensis castri néven jelentkezik, melyet Bodonnak is neveztek. (Györffy: Az Árpád-kori. III. 556.) 1202-ben villa Cuculiensis castri, 1241-ben Kumelburch, 1332-ben Kukulewar, 1398-ban Kikelleövár, 1642-ben Küküllővár formában fordul elő. (Györffy: i.h.; C. Suciu: Dicţionar istoric.)
1277-ben Bartjolomaeu a küküllői főesperes.
A vár építését a XII. századra teszik (1177-re), s 1202-ben a várról nevezik el a falut is. Első temploma a XII–XIII. század fordulóján épülhetett, sőt egyes művészettörténészek a templom ma is álló tornyát a XI. századból származtatják (1060-as németországi forrásra hivatkozva). (Kovács: Magyar ref. templomok. I. 159.; Pascu: Voivodatul Transilvaniei. I. 121.)
1332-ben plébániatemploma van, papja, Domokos a pápai tizedjegyzék szerint 80 dénárt fizet, majd ismét 80 dénárt. Ebből azt is megtudjuk, hogy Szent István tiszteletére szentelt temploma volt, ami után Küküllővárt Szentkirálynak is nevezték. (Györffy: i.m. III. 557.; Beke: Az erd. egyházmegye. 146.; Documente. XIV. C., III. 131, 144.) Utóbbi eltűnt falunak veszi Szentkirályt (de Sancto Rege), Györffy viszont Küküllővárt Szent István templomával azonosítja. (Urkundenbuch III. 668.)
1335-ben a küküllői esperes 3 márkát fizet. (Györffy: i.m. III. 557.) 1415-ben Bertalan a plébános, s az erre vonatkozó adatból az is kitűnik, hogy temploma Szent Istvánról volt elnevezve. (Beke: i.m. 18., jegyz.; Urkundenbuch. III. 668.; IV. 155.) 1454-ben Péter a plébános és főesperes.
Az első templom tornyának megtartásával a román stílus korában új hajót és szentélyt építenek. Az a vélemény, hogy eredetileg háromhajós volt. Erre következtetnek a hajóosztás nélküli széles templomtérből és a főszentély két oldalán levő egykori mellékszentély félkörű maradványaiból. A mellékhajók maradványai lehettek az egykori boltozatok támpilléreiből megőrzött külső támpillérek is. (Kovács: Magyar ref. templomok. I. 196.)
A templom román kori emléke a torony homlokzatába befalazott, de belül jól kivehető két félköríves ablak és a szintén befalazott félköríves diadalív. (Kelemen: Művészett. I. 121–123.)
A gótikus korban nagy átalakításokra kerül sor. Ekkor alakítják egyhajósra és építik a tiszta gótikus szentélyt, mely hosszúra nyúlva a nyolcszög három oldalával zárul.
XIII–XIV. századi falfestmény-töredékein a feltámadt Jézus előtt hódoló Mária ismerhető fel, valamint a keresztrefeszítés és apostolok.
A tatárjárás utáni újjáépítés emléke egy, a torony északi külső oldalán a vékony mészréteg alól feltárt festmény: tatár fej, amely a tatárjárásra emlékeztette a híveket. A párizsi egyetemi könyvtárban őrzött oklevél szerint Küküllőváron 1241. április 3-án ugyanis 30 000 ember pusztult el. Ha a szám túlzott is, de megközelítheti a valóságot, mert az egész vidék népe védelmet keresve ide menekülhetett. (Kelemen: i.m. 122–123.; Kovács: i.m. I. 159, 160, 169/13, 251.)
A XVII. században Bethlen István javíttatja a templomot, 1622-ben meg a tetőzetet. Ekkor a szentélyt már nem tudják megújítani és elfalazva csak a hajót használják. Ez is elég a megfogyatkozott gyülekezetnek. (Kovács: i.m. I. 164.; Kelemen: i.m. 122). Egy harangja 1417-ből származik. (Fabini)
Valószínűleg a királyi várban is volt legalább kápolna, de az a várral együtt a XVI. században (1565-ben) elpusztult.
Az első királyi vár nyomait a Kisküküllő jobb partján emelkedő hegyen találták meg. Utóda a falun alól, a Kisküküllő bal partján elterülő lapályon épült Mocsárvár volt. Ma már csak földsáncainak nyomai emlékeztetnek rá, mert a XVI. században lerombolják. (Györffy: Az Árpád-kori. III. 557., Fabini)
A falu északi oldalán álló várkastély jóval későbbi: 1615–1624 között épült és 1769-ben újították.
A falu középkori lakói a reformáció során reformátusok lesznek, a templommal együtt.
A XVIII. században református anyaegyház, és e század elején is az. (Benkő J.: Transsilvania. II. 187.; Helységnévtár. 1913.)
A katolikus egyház a XVIII. században kap új életre, amikor Bethlen Miklós áttér a katolikus hitre és a kastély dombján szép kis kápolnát építtet 1760–1769 között. Azóta Dicsőszentmárton filiája.

Református templom

A református templom szentélye

Katolikus templom

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages