VALLOMÁS
VALLOMÁS
Hogyan született ez a munka?
Nem vagyok sem egyháztörténész, sem fényképész.1951-ben az egyház felszámolására szervezett vallásügyi bizottság megvonta működési engedélyemet, s jogtalan állami intézkedéssel jelölték ki tartózkodási helyemet. Így a 3500 lelkes karcfalvi plébániáról Désaknára kellett mennem, ahol csak 157 hívem volt. Bőven jutott tehát időm, hogy 1955-ig, egy évi megszakítással (börtön), felújítsam a Hittudományi Főiskolán tanultakat s foglalkozzam egyébbel is.
Hozzájutottam Kádár József Szolnok-Doboka vármegye monográfiája többkötetes nagy munkájához, amelyből kijegyeztem a templomokra vonatkozó adatokat. Megdöbbentő kép tárult elém, látva, hogy a szórvánnyá lett vidékeken egykor a templomok milyen gazdag hálózata virágzott.
Dés környékén (Bálványosváralja, Szék, Magyarköblös, Nagyilonda) kellett kisegítenem, így a helyszínen érzékelhettem azt, amiről Kádár írt.
1955-ben Désaknárál elkerültem, de az ott szerzett élményektől, tapasztaltaktól nem tudtam elszakadni. Belevetettem magam a kutatásba. Átnéztem Szabó T.Attila munkáját (Szolnok-Doboka magyarsága), Makkai László dolgozatát (A szolnok-dobokai magyarság pusztulása), és kísértett Makkai Sándor regénye is (Holttenger). Kutatásaimat fokozatosan kiterjesztettem az egész történelmi Erdélyre, a középkori Erdélyi Püspökség templomaira.
Külföldre nem engedtek, később meg nem is akartam menni. Itthon menten felfedező utakra. Kellő ismeretekkel felvértezve és fényképezőgéppel jártam végig Erdélyt. Lefényképeztem nemcsak az ismert szép, monumentális templomokat, hanem a romokat is, és azokat is, amelyek az elpusztult vagy lebontott templomok utódaiként őrzik múltunkat.
Így gyűlt össze szinte észrevétlenül közel 40 esztendő alatt a csaknem teljes képet bemutató anyag, amelyből kiderül, hogy milyen sűrűn hálózta be egész Erdélyt a nyugati kereszténység Szent István korától kezdve. Térképen szemlélhető, hogy az erdőségeket kivéve, minden településre alkalmas terület foglalt volt, és másnak már nem jutott hely, amíg a tatár, török pusztítás vagy a fejedelmi torzsalkodások és természeti katasztrófák (pestis) meg nem gyérítették a honfoglalás után a nyugati kereszténységbe beépült népességet. Mindezt nemcsak a szentegyházas települések bizonyítják, hanem azon települések is, amelyekben nem volt ugyan templom, de valamelyik közeli plébániához tartoztak. Ismeretes ugyanis, hogy Szent István a XI. század első felében minden tíz falu részére egy-egy templom építését írta elő. Azt is tudjuk, hogy hamarosan a többi falvak is igyekeztek maguknak saját templomot építeni, de a legújabb korig még mindig maradtak települések templom nélkül. Álljon itt egy példa a Nyárád mentéről. A Nyárád felső szakaszán a középkorban három plébánia volt. Nyárádköszvényes, Nyárádszentmárton és Székelyhodos, amelyekhez az alábbi katolikus falvak tartoztak: Csíkfalva, Deményháza, Búzaháza, Ehed, Iszló, Jobbágyfalva, Jobbágytelke, Nyárádremete.
E munka egyben hiánypótló is. Ugyanis amíg a református, illetve részben az evangélikus templomokról készült felmérés, a katolikus és unitárius templomokról ilyen hiányzik, és főképpen nincs az egész középkori örökséget számbavevő átfogó munka, függetlenül attól, hogy ma a négy történelmi egyház közül melyiknek a birtokában van.
A történelmi valóságot az itt közölt adatok és tények bizonyítják. S minden olyan szándék téves és félrevezető, amely a mai helyzetet visszavetítve igyekszik bemutatni a múltat, főképp az évezred első öt évszázadáról. Ez a múlt ugyanis íratlan emlékeiben és okleveleiben arról beszél, hogy a nyugati kereszténység szervezett egyházmegyei keretben a XI. századtól elsőként jelentkezik Erdélyben.
Végezetül e munka egy lényeges mondanivalójára hívnám fel a figyelmet. A középkori kereszténység templomai ma négy egyház között oszlanak meg: 50%-ban református, 25%-ban evangélikus, 15%-ban katolikus és 10%-ban unitárius kézen vannak. E megoszlás nem szabad feledtesse azt, hogy ezek a templomok fél évezredig őseink közös otthonai voltak, s közös örökségünk kincsei. Bennük és általuk meg kell találnunk, ami a megosztott lelkeket újra összekapcsolja, hogy népünk biztos reménnyel léphessen át a kereszténység harmadik évezredébe. Ez a remény mindenképpen teljesülni fog, ha templomainknak nemcsak köveihez, hanem ősi szellemi örökségéhez is hűségesek maradunk.
LÉSTYÁN FERENC
